Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-03 / 230. szám
2005. OKTÓBER 3., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Döntős tűzoltók Sz. A. Balassagyarmat Kétévenként szervezik meg a hivatásos tűzoltók országos szakmai versenyét, amelynek Salgótarjánban megrendezett megyei fordulóján augusztusban a balassagyarmati csapat nyert. Szeptember 8-án Hajdúszoboszlón a hét megye legjobbjait felvonultató, területi fordulón szintén az Ipoly-parti csapat győzött, maga mögött hagyva Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyéket, ráadásul egyéni kategóriában Mester László zászlós vitte el a pálmát a gépjárművezetők között. Október 4-én Szentendrén tartják meg az ország legjobb hat csapata részvételével a döntőt, amelyen a kicsinyke balassagyarmati parancsnokság tűzoltói is ott lesznek. Zenei világnap Balassagyarmat A zene világnapja alkalmából nagyszabású hangversenyt rendez ma 18 órától a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola. Fellépnek az intézmény tanárai, a balassagyarmati kamaraegyüttes, a balassagyarmati rézfúvóskvintett, illetve a balassagyarmati dalegylet Ember Csaba vezényletével. Virágos városért Balassagyarmat A Palócország Fővárosáért ’99 Közalapítvány konferenciát rendezett a „Virágos Nógrád” mozgalom helyzetéről, a gyarmati sorfák és parkok állapotáról, a város zöldfelületének hasznosítási terveiről, s kihirdették a „Tiszta, virágos Balassagyarmatért” verseny, valamint a gyermekek számára kiírt rajz- és fotópályázat eredményeit Polgári körten Salgótaiián. Berecz András énekes, mesemondó lesz a vendég a Szövetség a Városért Polgári Kör mai, a népjóléti központban 17 órától tartandó összejövetelén. Kiállítás nyílt Ságótarján. Az utca művészete - napjaink művészete, az ellentétek szembeállítása. Ez lehetne a mottója annak a kiállításnak, amely szeptember 30-án nyílt meg az ifjúsági információs és tanácsadó irodában. A salgótarjáni születésű Szűcs Zoltán, Németh Zoltán és Sebők Julianna munkáit a megnyitón Németh Zoltán mutatta be, az érdeklődők október 18-ig nézhetik meg ezeket Kerekes L. Pásztó. Vasárnap rendezték a városban a szőlő és bor ünnepét. Az egész napos hagyományőrző fesztiválnak a művelődési központ előtti tér adott otthont. A program fél tízkor a Szent Lő- rinc-plébániatemplomban szentmisével kezdődött, majd Sisák Imre polgármester rövid megnyitójával kezdetét vette a színpadi műsor.- Rendhagyó szőlő- és bor- fesztivált tartunk a hét végén - mondta Sisák Imre. - Rendhagyó azért, mert szüreti fesztiválok ugyan minden évben voltak, de most egy egész napos ünnepséggel kedveskedünk a városlakóknak és az ideérkezőknek. Pásztó történeti múltja mindenképpen megalapozza a szőlő és bor ünnepét, hiszen tudjuk, hogy mezővárosként Pásztó kereskedelmét és gazdagságát a szőlő és bor kereskedelme jelentette. Sajnos 1871-ben, amikor járvány támadta meg a pásztói borvidéket, ez a hagyományosan fonSzenográdi F. Szécsény. Megszüntetni a mezőőri szolgáltatást, vagy tovább vállalni a velejáró pluszköltségeket? A szécsényi önkormányzat a legutóbbi ülésén elég részletesen foglalkozott a kérdésre adandó válasszal. Mindent ösz- szeszámolva a két mezőőr alkalmazása évente több mint hárommillió forintjába került az önkormányzatnak. Ebből az állami támogatás 1,2 millió forint, a mezőőri hozzájárulás tos kereskedelmi eszköz kiesett, de ez a XX. században újraéledt és bízunk benne, hogy Pásztón az elkövetkezendő időszakban ismételten meghatározó szőlő- és borvidék lesz - mondta beszédében a polgár- mester. Közben elkezdődött a népi iparművészek bemutatója. Itt vesszőfonók, csipkeverők, tojás- patkolók és fazekasok mutatták be általuk „varázsolt” remekműveiket. Volt gyümölcsvásár pásztóiak és kozárdiak részvételével, valamint kecskesajt- és mézbemutató vásárral, bográcsolás, malacsütés. Eljöttek a vanyarci haluskások, akik juhtúrós és káposztás sztrapacskát készítettek és árultak. Matyi és a Hegedűs műsorát élvezhették a résztvevők, a délutáni programban felléptek a pásztói hagyományőrző csoportok, a nagyhírű pásztói néptánc- csoportok: a Muzsla, az Ágasvár és az Apraja néptáncegyüttes, amelyeket a Jankura Miklós vezette Hamiskás zenekar kísért. ami elég szerényen csordogált a város kasszájába - 400 ezer forint. így az önkormányzat az egyéb bevételeiből is hozzátett a mezőőri feladatok ellátásához. Most, hogy az állami támogatás is elmard, ez az arány jóval nagyobb. A mezőőri feladatok ellátása ném tartozik az önkormányzat kötelező feladatai közé. A városnak magas a forráshiánya. Ez a két dolog indokolta azt, hogy a testület elé került a mezőőri kérdés. Az Délután háromkor vette kezdetét a fesztivál főműsora, a szüreti felvonulás, háromszázötven felvonuló közreműködésével. Gyönyörűen felöltöztetett szőlőkoszorúval indult a menet. Felvonultak lovasok, fogatok és kicsinosított hintók. Az egyik hintón helyet foglalt a bíró, Németh Attila és a bíróné, Hirka Noémi. A kisbíró - a város örökös kisbírája, Kecskés Sándor - az elmúlt egy év történéseit hirdette népies rigmusban a szüreti megállóhelyeken. A felvonulók között ott volt a helyi Őszirózsa nyugdíjasklub mazsorettcso-portja és alkalmi szüretelő csapata, népviseletes együttesek, a pásztói Rozmaring népdalkor és vendégcsoportok, maskarás mulatozók, javasasszonyok, cigánylányok tették színpompássá az eseményt. A felvonulás után Mártó adott koncertet, majd Ihos József Kató néni-kabaréján kacaghatott a szépszámú közönség. Este fél nyolctól szabadtéri bállal zárult a rendezvény. ülésen hosszas vita után olyan döntés született, hogy fel kell szólítani a tulajdonosokat, földhasználókat a mezőőri hozzájárulás befizetésére. Amennyiben az érintett gazdálkodóktól decemberig nem érkezik be a város kasszájába a kivetett működési hozzájárulás legalább 70 százaléka, az önkormányzat megszünteti ezt a szolgáltatást. Az idén a mezőőri hozzájárulás hektáronként szántóföldnél 350 forint, rétnél 150 forint. Mihalik Júlia Palotás. Október elsején, az idősek világnapján szép ajándékkal lepte meg az itt élőket az önkormányzat: ünnepélyesen átadták az idősek klubját, amelyet a Szabadság út 34. szám alatti épület átalakításával, felújításával létesítettek. A faluve- zetés ezzel jelentős lépést tett az öregek életvitelének segítéséért, mintegy példázva azt, hogy a sokoldalú gondoskodást munkája részének tekinti. A klubavató vendégeit Szabó Mihály polgármester köszöntötte, ezután Sisáklmre országgyűlési képviselő, a Pásztó Kistérség Többcélú Társulás elnöke avatóbeszédében méltatta a harmincötmillió forintos ráfordítással, pályázati támogatással megvalósított munkát. Hupka József plébános megáldotta, majd Sisák Imre és Szabó Mihály a szalag átvágásával átadta a létesítményt, amely az időskorúak napközbeni gondozását vállalja fel, étkezéssel, tisztálkodási lehetőséggel és különféle progra(Folytatás az 1. oldalról) zenekar babgulyása nyerte.) Délelőtt a kisüstik is megmérettek, s közülük is a Jaroslav Zvara-féle bizonyult a legzamatosabbnak. A második díjat dr. Egyed Ferdi- nánd barackpálinkája kapta, a harmadikat pedig Gordos Tamás nyerte el. Déli tizenkettő után nyílt meg a Köszönet a termésért című kiállítás, amelynek kiállítói ötletes, látványos, nem utolsósorban ízletes gyümölcs- és zöldségfélékkel, készítményekkel lepték meg a rendezőket és a közönséget. A Dobroda hagyományőrző együttes asszonytagjai is kitettek magukért: nagyanyák receptje alapján finom kalácsokat sütöttek a vendégeknek. Remekeiket szintén a művelődési házban, kiállításon csodálhatták meg a rendezvény résztvevői. Egyéb látnivalókkal is kedveskedtek a megjelentekmokkal. Tévénézés, könyv- és újságolvasás, rádióhallgatás is lehetséges a klubban, ahol a szolgáltatások ingyenesek, csak az étkezésért kell fizetni. Szükség szerint a távolabb lakók, vagy a mozgásban korlátozottak szállítását megoldják. Kirándulás, színházlátogatás megszervezését, más civil közösségekkel kapcsolat kiépítését is vállalja a fenntartó, illetve a klubvezetés, hogy megfeleljenek a különböző igényeknek. A vezető és a gondozónők figyelemmel kísérik a tagok egészségi állapotát, segítséget nyújtanak gyógyszerek felíratásához, beszerzéséhez. Tizenketten élnek jelenleg a klub nyújtotta lehetőségekkel, a harminc személy ellátására alkalmas intézmény várja a további belépőket. A klubavatás után a művelődési házban rendezett idősek napján folytatódott az ünneplés. Itt is a faluvezető és Sisák Imre mondott beszédet, műsort adott a Kenderike kiscsoportja, a Sziráki Tehenész Baráti Kör pedig paródiával lépett fel. nek a szervezők: az egyházas- gergei Gordos István amatőr fafaragó munkáit az előtérben helyezték el, a kisteremben viszont trófeákat állítottak ki. Kora délután másodízben szólaltatták meg a különleges, ma már kevésbé ismert hangszereket a vendégek és a házigazdák. Köszöntőt Kovács Gábor, a megyei közgyűlés művelődési bizottságának elnöke mondott, a bemutatónak ezúttal is sikere volt. A napot táncház, mulatság zárta. Ez a találkozó duplán volt különleges: előadói ugyanis szombaton délután Mátraszentimrén, majd vasárnap kora délelőtt Ipolytarnócon is bemutatkoztak. A találkozót helyi vállalkozók támogatták, társszervezője volt a mihálygergei önkormányzat, valamint a Nógrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet is. A gazdákon is múlik Hupka József plébános áldotta meg az idősek klubját, mögötte Sisák Imre országgyűlési képviselő és Szabó Mihály polgármester Hangszerek találkozója A varsányi téeszmajorból Indultak a népviseletes helybeliek a vasárnapi Szent Mihály-napl búcsúünnep alkalmából rendezett szüreti felvonuláson. A fogatosok, lovasok és akik gyalogosan tették meg az utat a művelődési házhoz, az Itt felállított szabadtéri színpadon műsorszámokkal mutatkoztak be. Fellépett a nagylóci és a mátrakeresztesi hagyományőrző csoport, a rimóci Gyöngyösbokréta együttes, a helyi Muskátli népdalkor, valamint az Avar Színpad társulata. Ezt megelőzően Kiss Zoltán, a falu polgár- mestere köszöntötte a résztvevőket. Este nyolckor tűzijátékkal, majd bállal folytatódott a program. SZENT MIHÁLY-NAP, SZÜRETI KARNEVÁLUL •ui d FOTÓ: GÓCS ÉVA S zőlőt, s nedűiét ünnenelték Idősünnep klubavatóval Színpompás felvonulás adta meg a szőlő- és borünnep igazi hangulatát