Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-11 / 237. szám
2005. OKTÓBER 11, KEDD SZOLGÁLTATÁS OKTÓBER 11. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Brigitta és Gitta nevű olvasóinkat! Brigitta. Óír eredetű név, jelentése: erős, erényes. A Gitta a név német rövidüléséből keletkezett. Védőszentje: Szent Brigitta, az első ír apácakolostor alapítója. Virága: a szalmavirág. Nap kel: 6.58, nyugszik: 18.02 órakor. A Hold kel: 15.37, nyugszik: 23.51. HÉTVÉGÉN ERŐS LEHŰLÉS! dBh tiómérsattet + deli felhőzet 19 *C 1» ”C 18 X 6 X 8 °C 9 "c . Széçsény Salgótarján Balassagyarmat Bátonyterenye Rétság Pásztó 18 X Fülek: 18 “c 9X „ ËMS Losonc: 17 °C EWS Nógrád megyében ma délelőtt a ködfoltok csak lassan szállnak fel. Átmenetileg erősen felhős lesz az ég, de délután kisüt a nap. Sem számottevő szél, sem eső nem lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra 18, szerda reggelre 7 fok köré várható. (A fagyzugos helyeken csak +3 fok körül lesz.) A legvalószínűbb folytatás: hétvégéig folytatódik a számottevő csapadéktól mentes, köd- foltos, változóan napos idő. kissé csökkenő hőmérséklettel. Hétvégére viszont jelentős lehűlésre számíthatunk, a hegyekben hózápor sem kizárt Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: a reggeli ködfoltok és a korai sötétedés, fokozott figyelemre intenek a közlekedésben. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI” További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). KERESKEDELEMBEN ÉS VENDÉGLÁTÁSBAN DOLGOZÓK FIGYELEM! A nagy érdeklődésre való tekintettel - OKTÓBER HÓNAPBAN IS szabadfelhasználású kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget ajánl az Önök részére a Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet! Keresse lakóhelyéhez legközelebb lévő kirendeltségünket: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat 1-2., Vác, Salgótarján, Kétbodony, Hugyag, Palotás, Rétság. Ügyviteli kamat: 14%, THM: 14%, kezelési költség: 0%, hitelbírálati díj: 0%. Igazgatóság Vízhőmórséklet Duna 12-15 C Tisza 13-16 C Balaton 16 X Velencei ló 15 C Fertő 11 C Tisza-tó 15 C Pollen Csalán alacsony Gombák magas Parlagid közepes r HÁROM M SZÖKELLÉS VÖRÖSMARTY MIHÁLY VERSE FÖLÉ ELLENTÉTE STÍLUS, MÁSKÉNT DUDA EBBE AZ IRÁNYBA QUADRATMETER ► ▼ ▼ Y Y VADÁSZ HELYE r KÖRÜLKERÍTETT ► SZIBÉRIAI FOLYÓ KÖRNYÉKI ► SÍR, NÉPIESEN ► TÍZHORDÓ TÜZESGÉP ÜLEDÉKE l ▼ KELTA NYELV ► Y ÜTHETŐ A VEZÉR AAA! ► ÖNMAGA, ANGOLUL ► f ÓGÖRÖG HANGSOR SZIGNÁL SZŐLŐFAJTA l Y Y SÁNC ► TÖRÖK FÉRFINÉV ► SÉRTETLEN l FÉL PLÉD! ► lasimsa NAPI HOROSZKÓP MÉRLEG (IX. 24—X. 23.) Verhetetlen lesz ma, már ami az emlékezőképességet és a meggyőzőerőt illeti. Most is remekül ért ahhoz, hogyan sózzon másra olyan feladatot, amihez nincs kedve. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) Azt kapja vissza, amit ad. Ne sértődjön meg, amikor keresztülhúzzák a számítását, Ön is ugyanezt tette valakivel. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Munkahelyén pozícióharc dúl, álnok emberek lesnek egymásra. Véleményalkotás helyett Ön csak mosolyogjon, bólogasson! BAK (XII. 22-1.20.) Engedjen szabad utat a kreatív gondolatoknak! Újító javaslatokkal állhat elő. Valamilyen hatósági ügy kedvezően fejeződik be az Ön számára. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.) Munkásságát, újító szellemét nagyra értékelik. A végbemenő változások új lehetőséget teremtenek bevétele növelésére. HALAK (II. 21-111.20.) Szerelmi téren sokkal érzékenyebb annál, mint ahogy azt azok gondolnák, akik nem ismerik igazán jól Önt. KOS (III. 21—IV. 20.) Az emberek mostanában feltűnően keresik társaságát. Alkalma adódik értékes kapcsolatok létesítésére, amelyek segítségével biztosan halad az elismeréshez, és a jobb életre vezető úton. BIKA (IV. 21-V. 20.) Egy üzleti tárgyalás sikeresen alakul, a jövő tekintetében jó anyagi helyzettel kecsegtet. Próbál véget vetni egy kapcsolatnak anélkül, hogy durván vagy kegyetlenül viselkedne. IKREK (V. 21—VI. 21.) Önbizalma megerősödött, és látja, hogy a látszólag semmiségnek számító ötletek is jó úthoz vezetnek. Merjen kockáztatni és kísérletezni! RÁK (VI. 22-VII. 22.) Olyan megbízást kaphat, amit csak vonakodva vállal. A jövő héten már örülni fog, hogy mégis elvállalta. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) A Neptunusz és a hold hatására érzelmileg rendkívül aktív lesz. Érdemes lenne ezt a helyzetet tudatosan kihasználni. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Mozgalmas napnak néz elébe. Munkájával kapcsolatban rengeteg megbeszélése lesz, a folyamatban lévő ügyekben pedig gyökeres változásokra számíthat. Mozi Rádió- és televíziómüsor-ajánlat Szeptember 15-től november 30-ig átalakítás miatt zárva. IHA Nagy teremben 15.30.17.45.20.00 órától: Charlie és a csokigyár. Színes családi vígj. Új teremben 15.00,17.00,19.00, 21.00 órától: Narco. Színes francia vígjáték. 16.00,18.00,20.00 órától: Ezt kapd ki! 5.50 Nap-kelte 9.00 Több mint doktor 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 13.00 Szerb nemzetiségi magazin 13.30 Német nemzetiségi magazin 14.05 Bűvölet 15.00 Kalandos nyár 15.53 József Attila 100 16.00 Híradó 16.05 Templomi orgonák titkai 16.20 Maradj velünk! 16.30 Katolikus krónika 17.0012+ Ifjúsági magazin 17.30 Híradó 17.38 Körzeti híradók 17.50 A nagy vita Talkshow 18.25 Esti mese 18.55 Szomszédok retro 19.30 Híradó este 20.05 Életképek (magyar sorozat) 20.40 Filmdalok Összeállítás a régi magyar játékfilmek dalaiból 21.05 Doktor Nagyfőnök 22.00 Kedd este A több mint hét éven keresztül forgatott egész estés dokumentumfilm két zenészről, Anton Newcombe-ról, a Brian Jo-nestown Massacre vezetőiéről és Courtney Taylorról, a Dandy Warhols frontemberéről szól. 1996-ban Anton Newcombe és bandája elszántan küzdenek, hogy forradalmat robbantsanak ki a zeneiparban. Színes amerikai dokumentumfilm. * Október 9-i nyerőszámok 8 13 18 20 21 36 37 40 41 42 45 58 59 60 62 66 68 69 71 73 T* 2 6.00 Laktérítő 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka 8.55 Szóda 9.55Teleshop j 11.15 Salome 112.10 Játékidő 13.10 Mozidélután Aranytartalék (am.-német film, 2001) 5.50 Nap-kelte 8.00 Híradó 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Nap-nyugta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Filmidő Kancellárok - A köztársaság élén (4/3.) 21.20 Kultúrház 22.00 Damaszkusz kincse (olasz film, 1998-2/1.) 23.35 Záróra 0.20 József Attila 100 Connor O'Neill-rői mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy megbízható, összefogott és képes kézben tartani a dolgokat. Ha valaha sínen is volt az élete, mostanra már biztosnak tűnik, hogy vegleg kisiklott: minden vagyonát elvesztette sportfogadásokon, adósságba verte magát és iszik, mint a kefekötő. Éppen a tartozásai miatt kénytelen elvállalni egy nem éppen testhezálló munkát: Chicago legrosszabb környékén kellene edzősködnie a helyi liga legeredménytelenebb és legreménytelenebb iskolai ifi base- ballcsapatánál. A feladat nem egyszerű - a kölykök valóban fakezű- ek, Connor pedig nem áll a helyzet magaslatán. Az iskola csinos tanárnője is azonnal átlát a szitán, tudja, hogy ónként senki sem vállalná el a „veszélyes kölykök' edzését, de azért drukkol, hogy sikerüljön ösz- szerázni a csapatot. Connor és a srácok nemsokára valóban összeszoknak és az edző, valamint a tanárnő között is egyre erősebb lesz a vonzalom... 15.20 A szerelem ösvényei 15.50 Anita, a bűbájos bajkeverő 16.25 Monk - Flúgos nyomozó 17.25 Hetedik mennyország 18.30 Tények 19.00 Jóban, rosszban 19.30 Aktív 20.10 Multimilliomos 21.00 Hirtelen halál (am. akciófilm, 1995) A Stanley Kupa jéghokidöntön 17 ezer néző őrjöng az arénában. A rangos eseményen megjelenik .az Egyesült Államok alelnöke is. Ám senki sem sejti, hogy a meccsel egy időben egy jóval izgalmasabb játszma vette kezdetét a színfalak mögött... Darren McCord, az egykori tűzoltó, jelenleg biztonsági őr, ezúttal szórakozni jött, fiát és lányát is magával hozta. Amikor azonban a kislány eltűnik, kétségbeesve nyomozni kezd. Egy tökéletesen kitervelt akció körvonalazódik előtte: egy volt CIA ügynök a meccs kezdetén túszul ejtette az alelnököt, és vele a stadion összes gyanútlan nézőjét. Mindany- nyian egy óriási időzített bombán ülnek. Ha pedig nem teljesítik a követeléseit a meccs végéig, a profi terrorista levegőbe röpít mindent - saját magával együtt. Megkezdődik hát a versenyfutás az idővel... Közben: Kenósorsolás 23.15 Nyomtalanul 0.15 Jó estét, Magyarország! mm KLUB 13.20 Mozimatiné - Országos tévépremier A szerető bosszúja (amerikai krimi, 2001) Az ártatlan Macy (Brigitte Bakó) szeretője kedvéért részt vesz egy kettős gyilkosságban. Az akció vé- j gén a fizetség helyett azonban ! Frank (Richard Grieco) durván le- j üti, majd balesetnek álcázva, autó- ! ját felgyújtja. Macy túléli a merény- j letet, és a börtönből szabadulva j egyetlen cél hajtja: megtalálni j Frankét és meglizetni neki az ősz- j szes gaztettért... 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Csacska angyal 16.30 Balázs A szembesítőshow 17.30 Mónika A kibeszélőshow 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ón is milliomos! 20.20 Barátok közt (magyar sorozat) 20.55 Szupermozi Columbo - Gyilkosság hangjegyekkel (amerikai krimi, 2000) 22.40 Ha kedd, akkor sci-fi Földöntúli invázió (am. sci-fi akciófilm) Samuel Adams (Christopher Melo- ni) nyomozó nem is sejti, milyen nagyszabású ügybe keveredik, amikor megtalál egy eltűnt kislányt. A gyermek tudatalattijába rejtették el a földönkívüli invázió pontos helyét és idejét, melyet egy bizonyos Emmet képes csak megfejteni. Sam megpróbálja a kislányt a férfihoz eljuttatni, ám rá kell döbbennie, hogy az összesküvésben már az FBI és a kormány is benne van. A földönkívüliek egyszerűen csak aktiválják a kiválasztott vezetőkbe ültetett implantátumokat, s arra készülnek, hogy titokban átvegyék a hatalmat... VIASAT I 14.25 Halálbiztos diagnózis 15.25 Magnum 16.25 Baywatch 17.25 Vadmacska 18.25 Vészhelyzet 19.25 Őrült világ - Guinness World Records Primetime 20.00 Mindörökké Batman (am. fantasztikus film) segítőtársa is akadt Robin (Chris O'Donell) és a gyönyörű doktornő (Nicole Kidman). Még több látvány, még nagyobb kalandok és még hatalmasabb harc a gonosz ellen - Mindörökké Batman! SPORT 1 ^5^ DUNA TV 12.05 Gazdakör (ism.) 12.25 A Pest-Vác vasútvonal 12.30 Talentum 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Kikötő 14.25 Világpolitika 15.05 Talpalatnyi zöld 15.35 A holnap világa 16.00 Selyemút - Stein Aurél nyomában (8/1.) 16.30 „Halak, vizek...” 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Gazdasági híradó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet 20.00 Kállai Ferenc filmszerepeiből Ismeri a szandi mandit? (magyar film, 1969) 14.45 Hű-magazin 15.15 Ökölvívás Nemzetközi profigála Diego Corrales- Jose Luis Castillo (ism.) 18.15 Rögbi Szlovénia- Magyarország 19.15 Mai helyzet 19.30 Autósport Renault Clio-kupa 20.15 Raliman 20.45 Labdarúgás, U21 -es Eb-selejtező Anglia-Lengyelország (élő) 6.00 Ármány és szenvedély 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások- reggel 9.00 Receptklub 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 12.00 Híradó 13.10 Állati évfordulók 14.20 A normannok 15.20 Alternatív 16.30 Rejtélyek vonzásában 17.25 Új-Zéland madárvilága 18.05 Tengeri történetek 18.40 Az ősi Írország 19.45 Bili - Sydney szakácsa HALLMARK Gotham City épp csak megszabadult a rátelepedő bűnözőktől, máris itt van az új ellenség a kétarcú Tommy Lee Jones és a vicsorgó Jim Carrey személyében. Persze Batman sem ül karba tett kézzel! Nem csak a felszerelése, autója, fegyverei újultak meg, hanem két A középiskolás Juli a nyári szünetben abba a vegyiüzembe megy gyakorlatra, ahol apja dolgozik. Hamarosan komoly tapasztalatoka! szerez arról, hogy a dolgozók milyen buzgó lelkesedéssel foglalkoznak mindazzal, aminek semmi köze a termeléshez. 6.00 Idegen a városban (kanadai filmdráma) 7.45 Kennedy-feleségek (amerikai minisorozat, 1.) 1 KOSSUTH PETŐFI Magyar Katolikus Rádió Eger) Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyar- országról jövök...” 17.05 Világóra-plusz. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Csorba László a Római Magyar Akadémia igazgatója. 20.35 dr. Noha - Részletek Eörsi István rövid történeteiből. 21.05 Mesélő krónikák. 21.35 Népdalok. 21.55 Gyöngyszemek. 22.00 Késő esti krónika. Óránként: Hírek. Időjárás. 4.09 Folkóra. 5.23 Verkli. 6.03 Kívánságreggel. 8,45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.20 Stúdióbeszélgetés. 10.10 A vélemény szabad... 11.15 Müzli. 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.50 Vízállásjelentés. U.OOTerepjáró. 16.01 Múzeum körút 99. 16.30 Gordiusz-játék-tér. 17,00 Csúcsforgalom. 18.01 A zene varázsa. 19.04 Sportpercek. 19.15 Promenád. 20.00 Kitekintő. 21.04 Az üres tér. 22.00 Egy férfi, egy nő. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Dzsessz-show. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7,00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó. 13.05 Zeneismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló 15.30 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű, 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Mustármag. 19.35 Esti mese. 20.10 Egyházfórum. 21.05 Kávéház. 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. Három asszony felkavaró története, akik az amerikai „királyi családba" házasodtak be. Az itt eltöltött évek mindannyiuknak különböző leckékkel szolgálták. Azonban akár a gyerekek neveléséről, akár a család összetartásáról, vagy egy protokoll- fellépésről volt szó, a Kennedy-feleségek megkérdőjelezhetetlen bájjal, stílussal és elszántsággal cselekedtek. 9.30 Az otthon kék ege (amerikai filmdráma) 1957 nyara Louisianában sok meglepetést tartogat a 12 éves Tiger Ann Parker számára. A kislány a szellemileg enyhén módon felfogó Corrina és Lonnie Tigerre hárul. Egyik feladata a családi farm ellátása erős akaratú nagyanyjával, Jewellel közösen. Az okos kislány egyre inkább úgy érzi, az élet többet is tartogat számára a csirkeetetésnél és az egyetlen barátjával, Jessie Wade-del való csavargásnál. Kortársaí közül kitaszítva Tiger jövőjét a nagyvárosi életben és a filmsztárok csillogó világában képzeli el, melyet a televízióban, Edward R. Murrow műsorában lát. Legnagyobb példaképe nagynénje, Dórié Kay, a sikeres Baton Rouge-i szépség, aki egy életre elhidegült édesanyjától, Jeweltől. 11.15 Koszorúslányok (amerikai filmdráma) 13.00 McLeod lányai 13.45 Idegen a városban (kanadai filmdráma) 15.30 Kennedy feleségek (amerikai minisorozat) 17.15 Az otthon kék ege (amerikai filmdráma) 19.00 McLeod lányai 20.00 Hiroshima (kanadai-japán dokumentum játékfilm, 1995-2.) 21.45 Az ügyosztály (amerikai tévéfilmsorozat, 10.) 22.45 Hátsó ablak (amerikai krimi, 1998) 0.30 Egy filozófusnő szerelmei (amerikai filmdráma) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 15.00 Csacska angyal (16. rész, ism.) 16.00 Info Tv 17.00 Élősködő élőlények (1.) 17.30 Hírfüzér 18.00 Közgyűtésen történt 19.30 Csacska angyal (17.) 20.30 Hírháló az ország hírei 21.00 A pótapa (amerikai filmdráma) 23.00 Gyógyulj velünk! 23.30 Bencze-show NOGRAD H, HÍRLAP ÍZ ____/ ____ Jääl&L___£.______ __ Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Sz erkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. , az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. i «VAo» Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ; 5zefkoszll5s69| rendszefrel készu"