Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-29 / 227. szám

FOTÓ: SZ. F. 2 2 005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Az együvé tartozás ünnepe Igazságosabb családtámogatás (Folytatás az 1. oldalról) kezdeményezett találkozó hagyo­mányát évről évre továbbvitte, s most tizenkilencedik alkalommal a főváros adott otthont a rangos eseménynek - tudtuk meg Névai Melindától, az est konferansziéjá- tól, a Duna Televízió műsorvezető­jétől. Lombos István polgármester a kialakult szokás szerint ismét be­számolt a város jelenlegi helyze­téről.- Ugyan a kábelgyár, a fémipar, a bútorgyár leépítésekhez folya­modott, gyárak szűntek meg, de a Delphi 400 főnek ad megélhetést, lassacskán pedig teljesen benépe­sül az ipari park. Megépült az el­kerülő út első szakasza, kiszűrve ezzel a kamionforgalmat, s jövőre uszodával, tornateremmel, új buszpályaudvarral gazdagodik Balassagyarmat A kórház máso­dik ütemének elkészültével meg­újul majd a belgyógyászat, sebé­szet, nőgyógyászat épülete és be­költözhet a nógrádgárdonyi tüdő­szanatórium. Megszépült a műve­lődési központ, illetve folyamatban van a Csillagház renoválása, foly­tatódik a nyírjesi tórekonstrukció. Újjávarázsolódott a városháza díszterme. Lencsés Zsolt festőmű­vész a Tragédia egy freskójával ékesíti a falakat, Párkányi RaabPé fér szobrász pedig szintén Madách egyetemes művének egy színét al­kotja meg a közeljövőben. Az uk­rajnai Szolyvával immár öt test­vérvárosa van Gyarmatnak - ösz- szegezte az utóbbi időszak ered­ményeit a városvezető, aki külön kiemelte a Siklósi Sándomé vezet­te Gondoskodás Közhasznú Egye­sület rászorultakat segítő munká­ját, akik 150 fő foglalkoztatására pályáznak.- Október közepén Lamperth Mónika belügyminiszter adja át hivatalosan Balassagyarmatnak a rég megérdemelt Civitas Fortis- sima címet - mondta Lombos Ist­ván, aki azt kívánta az elszárma­zottaknak: szeressék a várost leg­alább annyira, mint az ott élők. Kovács Ferenc, a Balassi Bálint Gimnázium tanára diavetítéssel egybekötött előadást tartott a ha­zánkban 1518 négyzetkilométeres vízgyűjtő területű, 143 kilométe­ren határt képező Ipoly folyóról, amelynek a város a létét köszön­heti. „Nekem a folyó tetszett legjob­ban, az Ipoly” - idéződtek meg Szabó Lőrinc sorai, akárcsak a ma a városban élő Szabó Károly verse: „Az Ipoly partján most mások csi- vitelnek, irigyen nézem őket: vé­nülök”. De nem csak az irodalom örökíti meg a több, mint 60 telepü­lést összekötő és 36 községnévben jelenlévő folyót, hanem Réti Zol­tán festőművész fűzei vagy Farkas András grafikái is - tette hozzá Kovács Ferenc. A herencsényi születésű Pékár István újságíró, a Duna Televízió egykori vezetője szép vallomást tett élete városáról, a mélyen a lei­kébe ivódott Balassagyarmatról. Felidézte azt a hatéves korában tett első látogatását a palóc fővá­rosban, amelyet azóta sem felejt el: a széles, macskaköves utcákat, a piac forgatagát, a kalapos-, a fényképészüzleteket, az első fagy­laltot, a polgári házak szépségét- A megyeháza, a bíróság épü­letei, a múzeum mind-mind az aranykort idézték: a kultúra aurá­ját S eltűnhettek embercsoportok, gyárak a településről, egy dolog megmaradt a mentalitás, a térsé­gért érzett felelősség - emelte ki Pékár István, aki megfogalmazta: már körvonalazódik a kulturális alapon szerveződő egyesített Pa­lócföld eurorégió, amely Balassa­gyarmat jövőjét is jelenti egyben. A honti származású dr. Majoros István, az ELTE munkatársa, a tör­ténelemtudomány doktora, volt balassis diák szintén arról vallott: számára Balassagyarmat volt a vá­ros és egyben a tudás fellegvára is: itt kapta meg azt a lökőerőt, amely a történelemtudomány és mai ku­tatási területe, a francia-orosz, il­letve francia-magyar diplomácia­történet felé sodorta. A közeljövő­ben készül megírni az 1920 és 1940 közötti francia diplomácia történetét, illetve Ormos Mária tör­ténésszel együtt dolgozik Európa XIX. és XX. századi történetének megírásán. Szinte az est fénypont­jaként ünnepelhette a gyarmati közönség Réti Zoltán csodálatos kivitelezésű, rendkívül tartalmas életműalbumának megjelenését. Szakonyi Károly Kossuth-díjas író egy nagyszerű, gazdag, a szépség jegyében megélt életről szólt: megidézte a nagyoroszi születésű festőművész kántortanítói tevé­kenységét, a hadifogság után Münchenben eltöltött időszakát, a képzőművészeti főiskolás éveket, a sok évtizedes igazgatói munkát a gyarmati zeneiskolában, a Ró­zsavölgyiről írt monográfiákat, a sokszínű képzőművészeti tevé­kenységet.- A képeket nézve mintha ál­modnék. Szinte úsznak, lebeg­nek a fejkendős asszonyok, az őszi tüzek, Balassi csapatai a fest­ményeken. Elvarázsolt, mégis re­ális, igaz és szép világ ez. Réti Zol­tán költő is, művei egyenrangúak az illusztrált versekkel - mondta az író, aki bölcs, tájszerető, a vi­lágot megértő emberként jelle­mezte az alkotót. P. Szabó Ernő művészettörténész szerint „a lá­tás örömét” köszönhetjük Réti Zoltánnak. Mély szeretettel ábrá­zolja a nógrádi embert, a tájat, az épületeket, a falusi vüágot, a mu­zsika gyönyörűségét.- A „pillanat művészetének”, a reneszánszát élő akvarellnek egyik legnagyobb mestere Réti Zoltán, aki illusztrációival nem szolgaian adja vissza, hanem újra­teremti a műveket Önmagunk megismeréséhez vezet el minket művészetével az alkotó - fogalma­zott a művészettörténész, akinek szavait követően a festőművész is szólt a hálás közönséghez, meg- rendítően érzékeltetve a hadifog­sága idején szülőföldje iránt érzett mély honvágyát- Ha felnéztem az égre, mindig arra gondoltam, ezek a felhők Nógrád felé szállnak, s még az ol­vadt hó illata is olyan volt, mint Vadkerten - vallotta meg Réti Zol­tán, hozzátéve: „a szívünk csücs­kével mindig Gyarmatra gondolunk...” A találkozón a város közössége megemlékezett az elmúlt évben elhunytakról is, a polgármester pedig köszöntötte a 80 éves dr. Komándi György egyetemi tanárt és a 7 5 éves Kunné Kubicza Erzsé­betet, a honismereti kör oszlopos tagját Az est programját színesí­tette a Pásztor Sándomé vezette, másfél éve alakult, egyre népsze­rűbb Gold Singers Kvartett előadá­sa, illetve Kiss Szilvia, a Goór Nagy Mária Színitanoda növendékének énekes-táncos produkciója. A jelenlévők meggyőződhettek arról, hogy BarázAdám ifjú zene­szerző személyében egy csillogó, valódi tehetséggel találkozhatunk, aki saját szerzeményeivel szinte lenyűgözte a jelenlévőket, sejtetve azt: van utánpótlás, s van jövője e hányatott sorsú kisvárosnak: Ba­lassagyarmatnak. Hegedűs E. Salgótarján. A kormány olyan határozott lépésekre szánja el magát, amelyek alap­vetően megváltoztatják a csa­ládtámogatás mai rendszerét, átláthatóbb és igazságosabb támogatást nyújtanak a gyer­meket nevelő családoknak - nyilatkozta lapunknak Boldvai László szocialista országgyűlé­si képviselő. Mint mondta, a „nyolc lépés” az igazságos csa­ládtámogatási rendszer meg­teremtését szolgálja, melynek eredményeként négy év alatt négyezer forinttal nő a család- támogatás egy gyermekre jutó összege. Boldvai László elmondta: kö­zel kétszeresére növekszik a családi pótlék összege, a ma egyenlőtlenül elosztott támo­gatások helyett minden, gyer­meket nevelő család azonos, lényegesen magasabb összegű családi pótlékot fog kapni, és az eddig 13. havi családi pót­lék is beépül a havi támogatás összegébe.- Az egygyermekesek havi 11 ezer, a kétgyermekesek gyermekenként havi 12 ezer, a három- vagy többgyermeke­sek gyermekenként havi 14 ezer forint családi pótlékra válnak jogosulttá - fordította le a számok nyelvére a politi­kus. - A gyermekeiket egye­dül nevelők ezekre az össze­gekre ezer-ezer forinttal emelt összegű támogatást kapnak. A tartósan beteg, fogyatékos gyermekek után járó családi pótlék összege a mai 13 900 forintról 21 ezer forintra emel­kedik. Az egy- és kétgyerme­kes családoknál megszűnik a családi adókedvezmény, de az emelés miatt 3600 forinttal több támogatást biztosít. Ugyanakkor korlátozott mér­tékben megmarad a három- és többgyermekes családok adó- kedvezménye: a jövőben havi négyezer forint adókedvez­ményt érvényesíthetnek azok, akiknek évi jövedelme a havi 500 ezer forintot nem haladja meg. A képviselő szólt arról is, hogy a rendszeres gyermekvé­delmi támogatás beépül az új, egységes családtámogatásba, amely legalacsonyabb jövedel­műek esetén fedezi az eddigi rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegét is. A szoci­ális segélyezési rendszer át­alakítása a leginkább rászorul tak felzárkóztatását szolgálja a lakhatás költségeihez való hozzájárulással. Fontos válto­zás, hogy a gyermek egyéves korától az édesanya a gyes tel­jes összegének megtartása mellett is vállalhat teljes mun­kaidős állást, illetve az, hogy az ilyen munkajövedelmek adóztatása során a gyest adó­terhet nem viselő járandóság­ként kell figyelembe venni.- 2002-ben összesen 256 milliárd forintot fordított vol­na a Fidesz-kormány a csalá­dok támogatására: 2005-re ez az összeg várhatóan 307 milli­árd forint lesz, ami 2006-ban újabb 30 milliárd forinttal emelkedik - foglalta össze Boldvai László. - Ezekkel az intézkedésekkel a családtámo­gatás egy gyermekre jutó ősz- szege négy év alatt négyezer forinttal emelkedik. Nem érkeztek üres kézzel Szabó Hudák József ez évben kapott először segítséget a szinte menetrendszerű árvizek után ipolytamóc. A település polgár- mesteri hivatalában azok a csa­ládok jöttek össze tegnap, akik­nek a tavaszi árvíz kárt tett a családi házukban, egyéb ingatla­naikban. Ez év április 26-a a mai napig rémálom a Dankó Pista és a Rá­kóczi út azon lakói részére, akik­nek a portáját elöntötte az árvíz. Az elmúlt években a falut több­ször sújtotta árvíz, de ilyen ko­moly segítséget, mint az idén, még soha nem kaptunk. Nem volt rá példa, hogy a károsultak pénz­beli juttatást kaptak volna. Az idén a belügyminiszteri keretből kétmillió forint érkezett, amely­nek 17,4 százalékát a falu nyújtot­ta védekezés költségeire fordítot­tuk, a 82,6 százalékát a családok kapták meg. Érkezett élelmiszer, ruhanemű. Most a Magyar Vö­röskereszt jött hozzánk segítő kézzel - mondta Szabó Tibor pol­gármester, aki köszöntötte a ven­dégeket: dr. Morzsányi Évát, a Ma­gyar Vöröskereszt főtitkárát, Dömsödi Pétert, a Vöröskereszt megyei elnökét, Juhászáé Kincses Helént, a megyei szervezet titká­rát és Babrovics Árpádot, az or­szágos elnökség tagját Dr. Morzsányi Éva elmondta: a Vöröskereszt csak eszköz a baj­ba jutottak megsegítésében. Ők összegyűjtik a jó szándékú em­berek felajánlásait, amiből segí­teni tudnak. Most azt a pénzt hozták el, amit az adományozók­tól kaptak. Többen kérték, hogy az általuk felajánlott pénz Ipolytarnócra kerüljön. A megyei Vöröskereszt akti­vistái a polgármesterrel történt előzetes egyeztetés alapján ti­zenhárom családnak 1,6 millió forintot osztottak szét.- Örülünk az anyagi támoga­tásnak, jókor jött, köszönjük mindazoknak, akiknek ebben részük van: a Vöröskereszt szer­vezetnek, a polgármester úrnak, a felajánlóknak. Máskor is elön­tötte a víz a portámat, például 1995-ben, de soha az életben nem kaptam anyagi támogatást, míg az idén kétszer is - mondta lapunknak az egyik károsult, Szabó Hudák József. Vita az ügyeleti óradíjról Kerekes L. Pásztó. A város önkormány­zati képviselő-testülete legutób­bi, a városháza nagytermében megtartott ülésén többek kö­zött megtárgyalta a város ön- kormányzatának 2005. évi költségvetésének első félévi tel­jesítését. Az elfogadott rende­let értelmében a kiadási és be­vételi főösszeg 4 milliárd 688 millió 897 ezer forint, a költség- vetési hiány pedig 241 millió 673 ezer forint. Az ülésen a képviselők meg­vitatták a háziorvosi ügyeletről szóló előterjesztést, miszerint a háziorvosok háromezer ügyele­ti óradíjra tartanak igényt. A tes­tület .1200 forintot szavazott meg, amit a háziorvosok nem fo­gadnak el. A mátrakeresztesi árvízká­rokkal kapcsolatos bevételek­ről, illetve kiadásokról, aktuá­lis feladatokról szóló polgár- mesteri előterjesztés alapján a képviselő-testület megismerte és megtárgyalta a mátrake­resztesi árvízkárok kapcsán az önkormányzat által igényelt, il­letve az önkormányzat számlá­jára érkező pénzösszegeket és ennek alapján meghozott hatá­rozat szerint az önkormányzat által nyitott, elkülönített szám­lára adományokból támogatá­sokból ez év augusztus 31-ig be­folyt összeg 70 millió 853 ezer forint volt. Emellett Friderikusz Sándor által A szólás szabadsá­ga című műsor keretében és a Magyar Vöröskereszt által ösz- szegyűjtött adományokból, amely 93 millió forint, 92 káro­sodott mátrakeresztesi család részesült A testület döntött a pásztói strandfürdő fejlesztéséhez biz­tosított Phare-támogatással kap­csolatban, a döntés értelmében a város lemond a pályázati pénzről. Ugyancsak döntés született a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói állására beérkezett pályázatok­ról, a három jelölt közül Antalné Prezenszki Piroska pályázatát tá­mogatták a képviselők. Az önkormányzat képviselő­testülete határozatot hozott ar­ról, hogy csatlakozik a hátrá­nyos szociális helyzetű felsőok­tatási hallgatók, illetve felsőok­tatási tanulmányokat kezdő fia­talok támogatására létrehozott Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályá­zat 2006. évi fordulójához. A testület a pályázati forduló ke­retösszegeként 1 350 000 forin­tot biztosít a 2006. évi költség- vetésében. Közművelődési szakemberek tanácskoztak Szenográdi F. Szécsény. Megyénk közműve­lődési szakemberei a Nógrád Megyei Közművelődési Intézet szervezésében kedden szakmai tanácskozáson vettek részt. A megbeszélés mottója: „Se veled, se nélküled.” A szakemberek arról cserél­tek gondolatot, hogy a községek­ben a lakosság igényli-e a kultú­rát, a művelődést, milyen formá­ban segíti az önkormányzat? A kép igen változatos. Van olyan hely, ahol népművelő irányítja, szervezi a falu közművelődési életét. Máshol a pedagógusokra bízzák ezt a feladatot. A telepü­lések egy részén a község egé­szét átfogó civil szervezetek szervezik a lakosság szabadidős programját. Azzal is lehet talál­kozni, hogy az önkormányzat valamelyik alkalmazottja látja el ezt a feladatot. Több helyen gazdátlan a falu életének ez a területe. A szakemberek meg­egyeztek abban, hogy a lakos­ság igényli az ilyen irányú szol­gáltatást, a szabad idő eltöltésé­nek aktív, kulturált módját. Szolnoki Ildikó, a megyei köz- művelődési intézet munkatársa elmondta, hogy megalakult a közösségi kezdeményezéseket támogató hálózatuk. Céljuk fel­kutatni, szakmailag segíteni azokat, akiknek nincs végzett­ségük, de szívesen közreműköd­nek a helyi közművelődési élet szervezésében.

Next

/
Thumbnails
Contents