Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-03 / 205. szám

2005. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Ingyenbusz a vadásznapra Salgótarján és Karancslapujtő között szeptember 3-án ingyenes buszjárat közlekedik, az alábbi menetrend szerint: Délelőtt a salgótarjáni Volán-pályaudvar 9-es kocsiállásáról 9,10, 11 és 12 órakor indul busz Karancslapujtőre. Karancslapujtőről 18, 19, 20, 21 és 22.30 órakor indul járat Salgótarjánba. Szeptembertől INFONET TV Reformra szorulnak a sulibüfék is Sokan megismerték, megszerették a Palócbrot Rt. új­donságát, a csak természetes alapanyagokból készült Kristály péktermékcsaládot. Többek között olvashat­tak az ÁNTSZ főorvos asszonyának véleményéről is, amelyben üdvözölte a kezdeményezést, s reményének adott hangot, hogy a mozgalom kiterjed az iskolai bü­fékre is, ahol kedvezőtlen fogyasztási szokásokat ta­pasztaltak. Nos, itt a jó hír: a Palócbrot Rt. bevezeti Kristály termékeit az iskolai büfékben is, ráadásul ha­marosan új készítményekkel is előáll - tudtuk meg Langár Tamástól, a cég igazgatóságának elnökétől. A salgótarjáni AMK-Beszterce-lakótelepi Általános Iskola büféjében már kaphatók a Kristály termékek- Rendkívül kedvező visszajel­zéseket és forgalmi tapasztalato­kat szereztünk a Kristály kenyér és péksütemények bevezetése kapcsán - mondta elöljáróban. - Várakozáson felül fogyott mind a kétféle kenyerünk (Óceán, Kris­tály), a magvas és a sima zsemle és a rúd is. Köszönet érte mindazok­nak, akik számára fontos az egész­ségük és megvásárolták ezeket az új készítményeket. Reméljük, a tá­boruk tovább bővül. Langár Tamás elárulta, hogy ha­marosan az összes üzemük gyárt­ja majd a csak természetes alap­anyagokból készült pékárukat, sőt, egy új tervük is a megvalósítás kü­szöbén áll: olyan finomsüteménye­ket kívánnak forgalomba hozni - elsősorban az iskolai büfék számá­ra - amelyek szintén nem tartal­maznak tartósítóanyagokat, kizá­rólag naturális összetevőket- Az egészséges étkezéshez kap­csolódó újításainkat valahol az isko­lai büfék reformra szoruló kínálata inspirálta. Ismeretes, hogy ez ügy­ben a kormányzat is tett lépéseket, s ezzel ráirányította a figyelmet a di­ákok helytelen étkezési szokásaira, s arra inspirálta az étel- és italforgal­mazókat, hogy egészségesebb ter­mékeket hozzanak forgalomba - hangsúlyozta Langár Tamás. - En­nek jegyében született meg a Kris­tály termékcsalád, s annak tovább­gondolásaként az iskolai büfék szá­mára kifejlesztett finomsütemé­nyek készítésének ötlete. Akik olvasták az ÁNTSZ főor­vos asszonyának, dr. Hajdú Kata­linnak néhány hete megjelent szakmai véleményét, azok tud­ják, hogy ellenőrzéseik során azt tapasztalták: az iskolai büfék nem árusítanak gyümölcsöt, nyers zöldséggel ízesített szend­vicset, korpás pékárut, annál töb­bet a fogakat rontó cukrozott ter­mékeket. A kenyér, pékáru alap­élelmiszer, az általános iskolá­soknak 240 g, a középiskolások­nak 270 g a fogyasztásra javasolt napi mennyiség - fogalmazott a főorvos asszony.- Minden javaslat, jó tanács annyit ér, amennyit megvalósí­tanak belőle - teszi hozzá Langár Tamás. - Mi készen állunk a bü­fék, a közétkeztetés természetes alapanyagokból készült pékáru­val történő ellátására, amennyi­ben rendelnek tőlünk. A rend kedvéért jegyzem meg, hogy az egyik legjelentősebb megyei közétkeztető cég, a Sodexho már vásárolja újdonságainkat. Salgó­tarjáni üzemünk mellett hama­rosan Pásztón és Balassagyar­maton is gyártjuk e korszerű ter­mékeket. Jó példaként hadd em­lítsem meg a salgótarjáni Besz- terce-lakótelepi Általános Isko­lát, ahol a kisdiákok az ebédhez már jó ideje Óceán kenyeret maj­szolhatnak, az iskolai büfében pedig szeptember elejétől meg­kezdődik a Kristály termékek árusítása. ▲ Salgótarján. A Salgótarjáni Váro­si Televízió műsorszerkezetének egyik jelentős eleme évi 4700 óra műsoridővel a KINCS képúj­ság. Bár a tv nézőinek - egy friss felmérés alapján - 48 százaléka elégedett, 34 százaléka részben elégedett és csak 18 százaléka elégedetlen a képújság szerke­zetével, tartalmával, az STV mégis változtatásra szánta el magát. Mi a változtatás oka és célja, kérdeztük László Istvánt, az SVT ügyvezető igazgatóját. A KINCS képújság - minden erénye mellett - mára technikai­lag és tartalmilag is korszerűtlen­né vált. Ezért fogtunk hozzá az át­alakításhoz, amelynek fő célja, iránya, hogy minél több, gyor­sabb, tömörebb hírt, információt tudjunk állandóan szolgáltatni. Ugyanis csak így lehet megőrizni a nézők érdeklődését a helyben fogható 30 csatorna versenyében. A megújításhoz a lehetőséget az önkormányzat által biztosított fej­lesztési forrás adta, ennek kereté­ben szereztük be - az országban másodikként - a Matrox INFONET munkaállomást, ami az INFONET TV technikai alapja.- Mit tud ez a rendszer, mit lát­hat ezután a néző?- Az INFONET - ahogyan szlogenünk is mondja - több mint képújság. Ez egy olyan komplex információt közvetítő eszköz, ami szöveges, álló- és mozgóképes anyagokat egy­aránt képes megjeleníteni hang­gal, vagy anélkül. Ezzel lehetsé­gessé válik, hogy a képernyőt ne egy egységként, hanem egyide­jűleg több zónaként kezeljük, ami látványban és az informá­ció mennyiségében is jelentős többletet ad. Természetesen mi csak az INFONET technikáját vettük meg, a látvány és a tarta­lom kidolgozását a mi szakem­bereink végezték. Ennek jelenle­gi eredményeit a szeptember 1- jétől kezdődő kísérleti adásban már láthatják nézőink.- Van-e ennek a rendszernek további előnye, lehetőségei?- Igen, mégpedig jelentős. Az INFONET TV ugyanis rendelke­zik internetes kiegészítő modu­lokkal is. Ezáltal egyrészt a mű­sortartalom az interneten ( www.salgotv.hu ) böngészhető és jobban bevonhatók a nézők, azaz interaktívvá válhat a tévé­zés. Másrészt ezzel a lehetőség­gel a világhálóra is felkerül mindaz, amit a nézők itthon az adásban látnak. Azt mondanom sem kell, hogy ez milyen nagy és új lehetőséget jelent pl. a város­marketing szempontjából. Elkészült az Oktatási Minisztérium ajánlása az iskolai büfék számára, melyben már konkrét élelmiszereket javasolnak a büfék egészségesebbé té­telére. Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásában felsorolják azokat az ételeket, melyeket akár minden nap fo­gyaszthatnak az egészségesen táplálkozó gyerekek. A tanulmány készítői szerint a gyerekek akár minden nap ehetnek müzliszeleteket, tejterméke­ket és gyümölcsöt, kerülniük kell viszont a chipseket és a cukrozott üdítő­ket A szendvicsek készítéséhez sovány h ások és húskészítmények haszná­latátjavasolják. Viszont mindig lennie kell a szendvicsekben idény szerin­tizöldségnek, vagy csemegeuborkának, de jó a sárgarépakarika, vagy a fe­kete retek is. A sajtokat külön is árusíthatják a büfék, de a szendvicsekhez is lehet használni őket Zöldségnek és gyümölcsnek mindig szerepelnie kell a büfé kínáktában, ugyanúgy mint a tejtermékeknek. A péksütemények­re részletesen kitér az ajánlás: inkább a túrós, diós és mákos süteménye­ket támogatják, és semmiképp sem a cukrozott fajtákat A szendvicsekhez a fehérkenyér helyett a korpás, barna-, rozs-, vág,' magvas kiflik, zsömlék használatát javasolják. A sós kiflinél pedig egészségesebb a magvas perec vagy a sajtos pogácsa. Kivennék a büfék kínálatából a fehér lisztből készült leveles-vajastészta alapú süteményeket is, helyettük inkább réteseket, pis­kótákat javasolnak (origo.hu, 2005.08.23.) Akciók, árubemutatók, ajándékok Nógrádker-napok 23. alkalommal Piros-sárga-fehér színű, feltűnő plakátok és vásznak jelzik a 23. Nógrádker-napok kezdetét a salgótarjáni városközpontban a Lakberendezési és a Pécskő Áru­ház előtt. De nem csak ez a két áruház, hanem a sal­gótarjáni Csarnok Vasáruház, az Adidas márkabolt, az A&A sportruházati bolt, Balassagyarmaton az Ipoly Áruház bútor-lakástextil, játék-papír osztálya, a vas­áruház, valamint a festék- és vegyiárubolt is akciós kínálattal várja vásárlóit.- A tradicionális Nógrádker- napokat immáron 23. alkalom­mal rendezzük meg, ebben az év­ben két gondolatkör köré csopor­tosítottuk akciós kínálatunkat: az iskolakezdés és az ősz - tudtuk meg Viszoczki Máriától, a NógrádkerRt. marketingesétől. - Áruházaink minden osztályán és minden szaküzletünkben érde­mes szétnéznie annak, aki isko­lakezdésre készül. A salgótarjáni Lakberendezési Áruház műsza­ki osztályán már a Sulinet Exp­ressz adókedvezmények igénybe­vételével is kínálunk számítás- technikai eszközöket. A Lakbe­rendezési Áruház és az Ipoly Áruház bútor-lakástextil osztá­lyain nagy választékban, kedvező áron találnak vásárlóink gyer­mek-és ifjúsági bútorokat, íróasz­talokat, számítógépasztalokat, forgószékeket. Érdemes minősé­gi kínálatunkból választani, mert rendkívül kedvező áraink mellett négy bank helyszíni hitel-ügyin­tézési lehetőségét is kínáljuk, a bútorok, nagyobb méretű műsza­ki cikkek házhoz szállítását váro­son belül pedig jelképes össze­gért garantáljuk.- Melyik üzletet érdemes felka resnie az iskolás gyermekek szüle­inek?- Az iskolakezdésre készült kí­nálatával a salgótarjáni Adidas márkabolt, az A&A sportruháza­ti bolt, a Pécskő Áruház ruháza­ti, valamint a Pécskő Áruház és az Ipoly Áruház papír-írószer osztálya is. Sportruházati szak­üzleteinkben a legkedveltebb ak­ció most a márkás tréningöltö­nyök, cipők és táskák vására, a Pécskő Áruház slágere pedig a világhírű Wrangler cég sportci­pőinak akciós kínálata. A tansze­reket is érdemes papírosztályain­kon beszerezni, hiszen mi külö­nösen odafigyelünk arra, hogy csakis jó minőségű termékeket kínáljunk mind a kisiskolások, mind a közép- és felsőoktatásban tanulók számára. Pillekönnyű, de strapabíró hátitáskákkal, jól hegyezhető ceruzákkal, kiváló minőségű papírból készült füze­tekkel felszerelve az iskolába in­dulóknak sikeresebben indulhat a tanév. Az iskolakezdési utalvá­nyokat is nálunk érdemes bevál­tani, hiszen a Nógrádker, a Sodexho Pass, a Ticket Service és a Cheque Dejeuner iskolakez­dési utalványok beváltásakor 5 százalék kedvezményt adunk vá­sárlóinknak taneszközök és ru­házat vásárlása során.- A vásárlók már megszokták, hogyaNógrádker-napokon mindig várja őket valamilyen akció. Mit terveznek az idén?- Különleges akcióval várja a vevőket a Pécskő-drogéria és a ba­lassagyarmati festék- és vegyiáru­bolt: náluk szeptember 17-ig min­den vásárló ajándékot kap. Külö­nösen érdemes most Dove, Gabi, Colgate vagy Vileda termékeket vásárolni boltjainkban, mert ezekhez az ajándék egy-egy új­donságnak számító, rendkívül népszerű termék.- Mit ajánlanak azoknak, akik lakásukat szeretnék berendezni?- Természetesen azokra is gondoltunk akcióink tervezése­kor, akik a nyarat nem pihenés­sel, hanem lakásfelújítással, kor­szerűsítéssel töltötték, és most gondolkodnak új bútorok vásár­lásán. Őszi kínálatunk egyik kü­lönlegessége az újonnan kiala­kított fenyőbútor bemutatóte­rem, ahol a készleten lévő fenyő­bútorokat most 5-10 százalékos árengedménnyel vehetik meg vásárlóink. Cardo ágyakat, ka­napékat, matracokat a Nóg­rádker-napok alatt 5-10 száza­lék kedvezménnyel kínáljuk, a „napi akciónk” lógóval megjelölt bútorokat pedig 30 kilométeres körzetben díjtalanul házhoz szállítjuk.- A Nógrádker-napokat csak a lakberendezés, iskolakezdés köré szervezték?- Nem, érdemes benéznie áru­házainkba azoknak is, akik az őszi befőzési szezon vagy a téli ünnepek előtt konyhájába szeret­nének vásárolni egy-két újdonsá­got. Most bevezető áron kínálunk lengyel hőálló edényeket, a kész­letek erejéig tart Tefal szeletsütő­akciónk, a hagyományosan kivá­ló minőségű bonyhádi zománc­edényeinket pedig 15 százalék en­gedménnyel kínáljuk. Aki pedig már a fűtési szezonra készül, há­rom áruházunk, a salgótarjáni Lakberendezési Áruház, a Csar­nok Vasáruház valamint a balas­sagyarmati vasáruház kínálatá­ból választhatja ki a számára leg­inkább megfelelőt az SVT- Wamsler Rt. hagyományos kan­dallói, vagy a kínálatunkban új­donságnak számító szlovák importkályhák közül.- Hogyan értesülhetnek az ér­deklődők arról, hogy hol, milyen akciók várják?- Odafigyelünk vásárlóink megfelelően színvonalas tájékoz­tatására is. Nagy sikere van vevő­ink körében a havonta egy alka­lommal, a hónap elején megjele­nő tájékoztató kiadványunknak, amelyet szándékosan nem neve­zek „szórólapnak”, hiszen mind az abban kínált termékek minősé­gére, mind a lap információgaz­dagságára, mind pedig a kép­anyag és a kivitelezés minőségé­re nagy gondot fordítunk. Megte­hetjük, hogy vásárlóink érdeké­ben ebben a kérdésben is maxi­malisták legyünk: a Nógrádker havonta egy alkalommal, 6-8 ol­dalon megjelenő, legfrissebb akci­ókról, újdonságokról tájékoztató saját kiadványának szerkesztése házon belül készül. Ugyancsak vevőink és üzleti partnereink igé­nyeit, elvárásait a legmesszebb­menőkig figyelembe véve kezd­tük el honlapunk fejlesztését is, amit az ősz közepétől érhetnek el az érdeklődők. Bízunk benne, hogy az odalátogatókat honla­punk tartalma is megerősíti majd abban, ami üzletfilozófiánk: „Mi­nőség, megbízhatóság, kedvező ár”. ▲ H.E.

Next

/
Thumbnails
Contents