Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-16 / 216. szám

12 2005. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK Kisbágyonban az Újpest LABDARÚGÁS Magyar Kupa, 3. forduló •• •• SPORTTUKOR Fél tucat gólt szerzett az Ipolyvece Labdarúgó megyei III. osztály Tegnapelőtt elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa 3. for­dulójának párosítását. A Ferenc­várost a Sopron elleni botrányos kupadöntő után kizárták az idei sorozatból. A cím­védő FC Sopron és a ko­rábban az Intertotó Kupá­ban szerepelt Lombard FC Pápa most kapcsolódik be a küzdelmekbe, míg a baj­noki címvédő és az UEFA- kupában még versenyben lévő Debrecen a legjobb 16 között lép először pályára. Nógrád megyét az NB Ill-as Kisbágyon-Karton csapata kép­viseli, amely legutóbb a NB II- ben szereplő Vecsést búcsúztat­ta. A sorsoláson legjobb 16 közé jutásért az Újpest FC csapatát kapta, amely a magyar élvonal­ban 20-szor volt bajnok, míg a Magyar Kupát 8-szor hódította A-csoport Ceglédi KE - Bgy. Justitia Cegléd, péntek, 19.45 óra. Boronyai Tamás, a Bgy. Justitia edzője: - Jó hírekkel sajnos egy­általán nem tu­dok szolgálni idei első mérkőzé­sünk előtt. Kulcs­embereink közül Kenyeres és Lová­szi egyaránt sérü­léssel bajlódik, míg további három, ugyancsak meghatározónak számító játéko­sunk külföldön vállalt idény­munkát. Nagyon kevesen va­gyunk tehát, ráadásul a szövet­ség olyan bürokratikus akadá­lyokat állított a csapat megerősí­tésére kiszemelt szlovák kosárlabdázók leigazolása elé, amelyeket képtelenek vagyunk teljesíteni. Ha ehhez még hozzá­vesszük, hogy idén egy sokkal nívósabb mezőnyben kellene megállnunk a helyünket, máris látható milyen keserves idény­kezdés elé nézünk. Tervezni egyelőre nem is nagyon tudok, pillanatnyi állás szerint ugyanis leghamarabb három hét múlva állhat össze ismét a tavalyi keret. 19. salgótarjáni ugrógála el. A mérkőzést az Újpest kéré­sére szeptember 28-án, szerdán 15.30 órától rendezik meg Kisbágyonban, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntet­len esetén hosszabbítás, utána pedig tizenegyesek döntenek a továbbjutás sorsáról. „Természetesen nagyon örülünk, hogy a Borsodi Liga (NB I) jelenlegi első helyezett csapatát fogadjuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az Újpest ellen mennyi esélyünk van, de mi mindent megteszünk majd egy jó szereplés érdeké­ben. Bízunk benne, hogy annyi néző lesz a mérkőzésen, amen­nyi még ez idáig soha nem volt Kisbá-gyonban” - mondta Jeck Ferenc, a Kisbágyon szakmai igazgatója. . Balogh Addig is azt várom a rendelke­zésre álló játékosoktól, hogy sa­ját tudásukhoz mérten mindent tegyenek meg a csapat érdeké­ben. Remélem lesz a srácokban annyi tartás, hogy tisztességgel végigcsinálják ezt a néhány mér­kőzést, s ha ezen idő alatt nem „porladunk el”, akkor ismét el­kezdhetünk majd építkezni. H. P. Balassagyarmati Justitia SE Címe: 2660 Balassagyarmat, Hunyadi út 4. Színe: kék-fehér. Elnök: Bednár István. Szak­osztályvezető: Lovászi László. E-maíl: kenye- res.robert@enternet.hu . Terem: Balassagyar­mati Városi Sportcsarnok, 2660 Balassagyar­mat, Ipolypart út. Edző: Boronyai Tamás. Érkezett: -. Távozott: Pancsovai Gergely (Szécsény). Játékoskeret 4. Dr. Major Árpád 1965.02.23.186/ 95 1-2 5. Fenyőházi Gergő 1976.05.24.184/72 1-2 6. Lovászi Levente 1976.10.20.186/ 78 2 7. Kenyeres Róbert 1977.02.28.190/ 85 3 8. Koltányi Gábor 1977.06.20.186/ 821-2 9. Simon Mihály 1979.03.18.198/ 95 4-5 10. Koncsek Péter 1979.04.12.194/95 3-4 11. Demeter Zoltán 1975.10.26.182/ 85 2-3 12. Tőzsér Tamás 1978.05.18.196/102 4 13. Zólyomi Zoltán 1970.11.01.188/105 3-4 14. Péter Gábor 1963.04.26.177/ 80 1-2 15. Szabados Péter 1985.07.08.202/ 85 4-5 16. Murányi Tamás 1986.05.04.201/ 90 4-5 Salgótarjáni csoport 2. forduló Ipolytamóc - Pösténypuszta 5-1 (2-0) Ipolytarnóc, vezette: Lenkei. Ipolytarnóc: Toldi - Berki, Molnár, Kálmán, Varga, Gál, Szabó B., Tőrincsi, Mizser, Pe­tik Sz. (Dorcsák), Petik F. (Kiss). Pösténypuszta: Kuris - Géczi, Tresó, Ádám, Medve, Zachar (Baranyi L.), Baranyi P., Sándor, Béres (Rácz), Tiszt­tartó (Takács), Zsíros. Gl.: Tőrincsi (3), Szabó, Mizser, ill. Sándor. Hollókő - Endrefalva 5-2 (2-0) Hollókő, vezette: Pindroch. Hollókő: Kelecsényi T. - Kele- csényi P., Szabó, Nagy, Vincze, Csizmadia, Tóth, Péter, Kürtö­si, Mihály, Mikula. Endrefalva: Murányi - Danyi R., Danyi R., Jónás, Puporka (Rácz), Baranyi S., Váradi, Cseh, Fábi­án (Oláh), Rusz, Baranyi G. Gl.: Csizmadia, Mihály, Kürtösi, Nagy, Szabó, ill. Váradi (2). Horváth Péter A bajnokság állása 1.Hollókő 2 2 00 10-3 6 2.Ipolytarnóc 2 2 00 8-2 6 3. Endrefalva 2 0 02 3-8 0 4. Pösténypuszta 2 0 0 2 2-10 0 Balassagyarmati csoport 3. forduló Kétbodony - Csesztve 1-1 (0-1) Kétbodony, 80 néző, vezette: Bátori. Kétbodony: Kacsádi - Dóczi, Kosik, Sarankó, Kiss, Mészáros, Nagy, Kovács, Sági, Hajzsel Z., Gulyás. Cs.: Hugyecz, Oman, Teplánszki, Magos, Szabó T. Csesztve: Mócz - Bozány, Gulyás, Leszák, Pálmán Z., Németh L, Tolnai, Karaba, Bilák, Kukéi, Tornyos. Cs.: Hoffer. Gl.: Ma­gos, ill. Karaba. Sárga lap: Gu­lyás, Leszák, Tolnai. Unicum FC - Herencsény 2-2 (1-1) Mohora, 50 néző, vezette: Bátori. Unicum FC Mohora: Dudás - Gál, Hornyák, Rith, Pálok, Szűcs, Mikus V., Gyurovics Zs., Mikus A., Szalai, Antóni. Cs.: Nagy A. Hornyák P. Herencsény: Gyurovics I. - Tácsik, Hajdú, Kiss, Jusztin P., Jusztin Sz., Ma­gos, Burger, Jusztin S., Holes, Szabó M. Cs.: Jusztin B., Szilfai, Kiss A., Hering. Gl.: Antóni, Nagy A., ill. Magos Cs., Holes. Nógrádmarcal - Nógrádsipek 2-1 (2-0) Nógrádmarcal, 100 néző, ve­zette: Rácz E. Nógrádmarcal: Kosik J. - Varga Cs., Petői, Cservenák P., Hanzel, Gáspár, Varga Á., Cservenák Zs., Mahót, Szabados, Ábrahám. Cs.: Búzás, Jusztin A., Juhász. Nógrádsipek: Oláh Zs. - Oláh P., Kocsis, Oláh B., Vizi V., Pintér, Doman, Ko­vács, Kolosi, Pifka, Végh. Cs.: Csordás. GL: Mahót (2), ill. Végh. Sárga lap: Szabados, Cservenák R, Kolosi. Kiállítva: Varga Cs. Hugyag - Szanda 0-1 (0-0) Hugyag, 110 néző, vezette: Oláh R. Hugyag: Oláh R. - Bara­bás, Vígh L., Riczi E., Vankó, Riczi T., Kelnár, Vígh E., Pásztor, Bangó R., Borda. Szanda: Koplányi N. - Koplányi Sz., Ivanics, Grenyó, Csonka, Varga O., Tóth, Koplányi J., Belányi, Mizera, Szabó F. Cs.: Szabó G. Gl.: Tóth J. Sárga lap: Vígh L., Riczi E., ill. Grenyó. Csitár - Nagylóc 2-3 (0-2) Csitár, 100 néző, vezette: Babcsán T. Csitár: Oravecz - Szép, Ádám R., Bozány A., Gaál, Szalánszki R, Csábi Sz., Csábi Cs., Szandai, Bozány G., Baráz. Cs.: Valah, Szalánszki R. Nagylóc: Mikus - Makkai, Sze­les, Gyetvai, Kelemen, Horváth, Búzás, Molnár, Kiss, Makkai G., Fábián Z. Cs.: Gyebnár, Balog, Tóth, Vartik. GL: Bozány G., Csá­bi Cs., ill. Molnár, Fábián, Gyebnár Gy. Sárga lap: Ádám, Bozány G., ill. Kiss, Búzás, Makkai, Tóth. Kiállítva: Fábián. Galgaguta - Magyamándor 2-3 (0-1) Galgaguta, 120 néző, vezette: Králik K. Galgaguta: Földvári - Zólyomi, Szilágyi, Ferik, Sinkó, Nemecz, Pleva T., Bálint, Blaskó, Urbán, Kovács R. Cs.: Bangó K., Pleva Cs. Magyamándor: Szőllősi - Forgács, Szentgyörgyi, Róza, Juhász, Istvanovszki, Kor­mány, Bagyal Balázs, Dancsok, Simon, Kukucska. Cs.: Bagyal Balint, Nagy, Jusztin. GL: Urbán (2), Istvanovszki, Szentgyörgyi, Róza. Kanyó Ferenc A bajnokság állása 1. Magyamándor 3 3 00 11-3 9 2.Szanda 3 3 00 9-2 9 3. Herencsény 3 2 10 124 7 4. Nagylóc 3 2 0 1 9-7 6 5. Galgaguta 3 111 5-5 4 6. Csesztve 3 111 4-5 4 7. Csitár 3 1 02 84 3 8. Nógrádsipek 3 1 02 2-8 3 9. Nógrádmarcal 3 1 02 4-11 3 10. Kétbodony 3 0 1 2 3-6 1 11. Hugyag 3 0 1 2 0-3 1 12. Mohora 3 0 1 2 3-12 1 Rétsági csoport 4. forduló Nógrád - Borsosberény 5-2 (0-1) Nógrád, 100 néző, vezette: Tö­vis J. Nógrád: Pfaff - Pikács, Fritz, Csabuda, Pálinkás, Hekli, Pákozdi G., Pákozdi ]., Kovács, Gyuricza, Lami. Cs.: Szabó, Jakabovics, Mészáros, Povazsán, Sipiczki. Borsosberény: Sipos D. - Ocsenász, Jardek, Pusztai, Oláh, Vibostyok, Busái B., Busái Á., Sipos Á., Gubis, Majer. Cs.: Annus T, Körmendi, Annus Sz., Czinege, Kovács. GL: Gyuricza (2), Fritz, Mészáros (öngól), ill. Busái Á., Jardek. Tereske - Ipolyvece 0-6 (0-4) Tereske, 100 néző, vezette: Oszolik, Valyó. Tereske: Candidó- Halaj, Erdélyi, Dohány, Boskó, Oláh, Molnár, Vincze, Kiss, Pinke, Szűcs. Cs.: Gubis, Koczur, Bikkes, Jónás. Ipolyvece: Súlyán- Varga A., Molnár, Polka, Pintér, Pásztor, Szőlősi, Varga J., Orosz­lán, Dolnay, Vilt. Cs.: Fazekas, Máth, Dusicza, Petneházi, Fran­kó. GL: Varga A. (3), Molnár, Szőlősi, Pintér. Hont - Rétság 0-5 (0-2) Hont, 100 néző, vezette: Oláh L. Hont: Jeles - Lakatos, Hommer, Német, Gál, Pocsai, Kovács, Vidák Z., Tamás, Vidák, Gergely. Cs.: Urbán, Víg, Kovács M. , Boros. Rétság: Molnár - Havay, Varga A., Talpas V., Diny- nyés, Talpas T., Rezsnyák, Kramlik, Laukó, Petrovics, Var­ga Gy. Cs.: Styevka, Rotter, Paróczi. GL: Talpas V. (2), Mol­nár, Kramlik K., Varga Gy. Legénd - Vámosmikola 3-3 (0-2) Legénd, 100 néző, vezette: Kristóf. Legénd: Rafael - Koczkár, Varga, Néma Cs., Kiss, Simkó, Néma Zs., Frangó, Simkó, Molnár, Bujnyik. Cs.: Kurnász, Fehér, Sztraka, Fleischer. Vámosmikola: Matuk - Bernáth, Takács B., Takács N., Dávid, Gyenes, Hugyecz, Hor­váth, Szombati, Varga, Sági. Cs.: Orsik, Kosdi, Vózner, Durján, Gábor. Kiállítva: Néma Zs., ill. Szombati. Szente - Bemecebaráti 2-4 (2-2) Szente, 60 néző, vezette: Haj- nis. Szente: Marsicki - Jónás, Németh, Nagy, lüss, Janek, Rácz, Berki, Previz, Pásztor, Balog. Cs.: Keresztúri I., Keresztúri Cs., Bodonyi, Petrovits. Bemece­baráti: Gembolya - Menyhárt M., Gáspár Á., Gáspár F., Busái, Kovács, Kerekes, Gáspár R., Gás­pár G., Veres, Menyhárt G. Cs.: Kosa, Rácz,. Moksony, Mezei, Gáspár F. GL: Kovács (2), Gáspár R, Veres, ill. Berki, Balog. ősagárd - Tolmács 4-1 (2-1) Ősagárd, 100 néző, vezette: Ko­vács. Ősagárd: Nagy - Tóth, Petyánszky, Balog, Janecska, Fo­dor, Baatong, Herteg, Gyuricza, Leányvári, Modroczky. Cs.: Misjok, Borborán. Tolmács: Bencsics, Gyuricza, Szalai, Patzek, Dezső, Margitai, Zomborka, Hekli, Mezei, Hajnis, Kuris. GL: Balog (2), Janecska, Modroczky, ill. Patzek. Felsőpetény - Drégelypalánk 1-2 (0-2) Felsőpetény: Zsíros - Kosik, Piszár, Hriagyel, Szalai, Tányé- ros, Nagy, Majnik, Rodák, Brinyiczki, Kosik O. Cs.: Gréczi, Bartus, Paulovics, Hriagyel. Drégelypalánk: Mé­száros - Marsiczki I., Benedek, Debre, Hruska, Benyó, Pásztor, Pál, Csósza, Szabó, Dombai. Cs.: Hugli, Geringer, Bálint, Ró­zsa. Gl.: Csósza, Szabó, ill. Paulovics. Bulejsza János A bajnokság állása 1. Berneceb. 4 4 00 24-7 12 2. Ipolyvece 4 4 00 23-7 12 3. Rétság II. 4 3 01 13-5 9 4. Borsosberény 4 3 01 10-9 9 5. Vámosmikola 3 2 10 9-7 7 6. Drégelyp. 4 2 11 9-8 7 7. Nógrád 3 2 01 10-6 6 8. Hont 4 1 12 7-15 4 9. Legénd 10. Felsőpetény 4 1 12 11-21 4 4 1 03 12-12 3 11. Szátok 3 1 02 5-8 3 12. Ősagárd 4 1 03 10-14 3 13. Szente 4 0 13 8-14 1 14. Tereske 4 0 13 3-13 1 15. Tolmács 3 0 03 4-12 0 Hetedszer Somoskőben Az idei, sorrendben immár tizenkilencedik salgótarjáni ugró­gálát szeptember 17-én, szombaton rendezik meg. Az 1999-ben megépített Somoskő Váralja Sportcentrumban már hetedik alka­lommal szervezik meg a versenyt, amelyre azt megelőzően min­dig Salgótarján Fő terén került sor. Az ez évi gálán férfi és női ma­gasugrás szerepel a programban. A viadal előtt 14 órától Besenyei Péter műrepülő világbajnok pazar légibemutatóval ajándékozza meg újra a Sonioskőbe kirándulókat. B. T. A cél egyelőre a túlélés KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak A minőség hétvégéje a Toyotánál: szeptember 17-18. www.toyota.hu TOYOTA AUTÓHÁZ KFT. Salgótarján, Tóstrand, telefon: 32/520-640 Balassagyarmat, Kővári út 30., telefon: 35/500-699 Autóink minősége minden képzeletet felülmúl. Egy Toyotában ülve a vezetés kényelmesebb, biztonságo­sabb és élvezetesebb, mint gondolná. Látogasson el Toyota-márkakereskedésünkbe, próbálja ki kedvenc modelljét, és szeptemberben megajándékozzuk Önt a Minőség Diplomájával, amely tanúsítja, hogy tulaj­donosának minőségi autós élményben volt része. A diploma azonban nemcsak eszmei értéket képvisel, hiszen tulajdonosa bármilyen új Toyota személyautó vásárlásakor értékes tartozékkedvezményekre is jogo­sult 50, 100, vagy akár 150 ezer forint értékben. További részletek márkakereskedésünkben. Amíg Ön tesztel, gyermekét a játszóvárban felügyelet mellett elhelyezheti. A Minőség Diplomája. y\2fj) Szerezze meg, és használja fel a Toyotánál! TODAY TOMORROW TOYOTA * A kedvezmény a 2005. augusztus-23. és október 31. között megrendelt, új Toyota személygépkocsikhoz érvényesíthető. Corolla-modellek kombinált üzemanyag-fogyasztása változattól függően (l/100km): 4,7-8,3. C02-kibocsátás (g/km): 125-198.

Next

/
Thumbnails
Contents