Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-15 / 215. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2005. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Főhajtás a fejedelem és népe előtt Ünnepi díszbe öltözött szerdán Szécsény, így fogadták a Magyar Országgyűlés tagjait, a határokon túlról, az ország, a megye különböző részeiről érkezett vendé­geket, hogy együtt emlékezzenek; főhajtással tiszte­legjenek II. Rákóczi Ferenc és népe előtt. Szenográdi Ferenc Szécsény. Reggel tárogató hang­jára ébredt a város. Egymás után érkeztek a településre a hon­atyák, a Magyar Köztársaság közjogi és egyházi méltóságai; valamint azon határon túli me­gyék területeinek vezetői, ame­lyeknek egykoron vármegyéjük képviselve volt az országgyűlé­czi korát idézték A múzeum­kert kapujában szécsényi asz- szonyok Rákóczi-korabeli vise­letben pogácsával kínálták az érdeklődőket. Tíz órakor a múzeum kertjé­ben felállított országsátorban tá­rogató hangja jelezte az emlék­ülés kezdetét. A Rákóczi-induló hangjaira egyenruhások hozták be a nemzeti lobogót, Szécsény A Rákóczi-szabadságharc, s annak számunkra legkiemelke­dőbb eseménye, az 1705-ös szécsényi országgyűlés szép öröksé­ge népünk történetének. Háromszáz évvel ezelőtt II. Rákóczi Fe­renc Szécsénybe hívta össze az országgyűlést, amely szeptember 12-től október 3-ig tartott. A történelmi jelentőségű összejövetelen hat püspök, 36 főár, valamint 25 megye és szinte valamennyi vá­ros követei részt vettek. Az országgyűlésen szeptember 18-án II. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé választották, s melléje ta­nácsadó szervként 24 tagú szenátust állítottak. sen. Ott voltak a Nógrád Megyei Közgyűlés tagjai, a rendészeti szervek, intézmények vezetői, Nógrád megye szinte majd1 min­den településének polgármeste­re, s a megye díszpolgárai. A szécsényiek közül is sokan megjelentek, hogy részesei le­gyenek az ünnepségnek. Ott voltak a városi önkormányzat tagjai, az intézmények, civil szervezetek képviselői, a város polgárai. A múzeum előtti sétá­lóutcában korhű jelmezbe öltö­zött kurucok és dobosok Rákó­és Rákóczi zászlaját, valamint az 1705-ös szécsényi országgyűlé­sen részt vevő 25 megye törté­nelmi zászlaját. A Himnusz el­hangzása után ökumenikus is­tentiszteletre került sor. Kaszás János szécsényi nyug­díjas ezt követően ekképp kö­szöntötte a vendégeket:- Nyolcvanéves vagyok, de ilyen megtiszteltetésben még nem volt részem. Köszönjük, hogy eljöttek, jó érzés magyar­nak, nógrádinak, szécsényinek lenni! Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsé­bet, Szécsény város polgármeste­re, mint a rendező szervek házi­gazdája ugyancsak köszöntötte az emlékülés résztvevőit.- Háromszáz éve annak, hogy a töröktől alig felszabadított Szécsényben, a félig még romos városban a fejedelem ország- gyűlést hívott össze. Alig száz méterre innen, a Borjúpáston volt felállítva az országsátor, amelyet körülvettek a nemesi rendek, a városok és vármegyei küldöttek sátrai. Háromszáz év az emberiség történelmében egy pillanat, egy város életében több nemzedékeket felölelő küz­delmes hosszú idő. Önkormány­zatunk kereste a lehetőséget, hogy milyen módon tudna meg­emlékezni a háromszázadik év­fordulóról. Maradandót szeret­tünk volna alkotni egyrészt az­zal, hogy felkérjük a Tisztelt Há­zat: tartson városunkban az 1705-ös országgyűléshez hason­lóan országgyűlést, ülést, más­részt azzal, hogy a város közép­kori magját megőrizendő felújí­tást terveztünk el. Idézzük fel ' ezen a napon és az ezt követő napokon a 300 évvel ezelőtti tör­ténéséket, ismerjük meg a szécsényi országgyűlés által ho­zott törvények jelentőségét, és méltassuk a fejedelem azon nyi­latkozatát, amelyet önök, képvi­selő hölgyek és urak a Parla­ment folyosóján Rákóczi fejede­lem emléktáblájánál naponta ol­vashatnak: „Nem félek őszintén kinyilatkoztatni előtte, óh örök igazság, hogy egyedül a szabad­ság szeretete és a vágy: hazámat az idegen elnyomás alól fölmen­teni volt célja minden tetteim­nek” - zárta szavait a vendéglá­tó polgármester. Dr. Szili Katalin, az Országgyű­lés elnöke előbb megköszönte a szervező, előkészítő munkát, majd kijelentette: ritka alkalom, hogy egyszerre szólhat köztársa­ságunk három alapvető, közjogi és népképviseleti szerveinek kép­viselőihez. Mind a három testü­let, a parlament, a megyei önkor­mányzat, és a városi testületek a függeüenséget jelenítik meg.- Egyszerű, de a történelem során korántsem magától érte­sziójából. Nem lehet ámulat és csodálat nélkül szemlélni ezt a történelmi pillanatot. Az elnök asszony ezt követően II. Rákóczi Ferenc „magam sze­mélye elé helyezem a közügye­ket” gondolatának üzenetére hívta fel a politikusok figyelmét. Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke szólt a megye gazdag történelmi emlékeiről, amelyek összekötnek múltunk­kal, s élővé teszik történelmün­ket. Ezután méltatta a szécsényi országgyűlés történelmi jelentő­ségét, amelyről az utódok min­dig nagy tisztelettel emlékeztek, és emlékeznek meg. Ma folytatódik a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója al­kalmából rendezett ünnepségsorozat. A Kubinyi Ferenc Múze­umban 13 óra 30 perckor lesz a Rákóczi-emlékkiállítás megnyi­tója, a tárlatot Várkonyi Gábor történész mutatja be. A művel& dési központ kamaratermében 14 óra 30 perckor kezdődik a Rá­kóczi állama Európában címmel rendezett háromnapos törté­nészkonferencia, ahol köszöntőt mond Dóra Ottó. Este 19 órakor a nagyváradi színház ismét bemutatja a Hazáért és a szabad­ságért című történelmi játékot. tődő sorsunk önmagunk irányí­tása. Háromszáz évvel ezelőtt a rendek erről az ideáról alkottak dekrétumot, alternatívát fogal­maztak meg az abszolutizmus­sal szemben. A magyarsági ren­dek még ha átmenetileg is, de képesek voltak a nemzeti egy­ség megteremtésére. II. Rákóczi Ferenc és kortársai európai mér­cével mérve is komoly erőt, el­szántságot mutattak fel, olyan nemzet tagjaként, amely épp­hogy ébredezett egy százötven éves török uralom mély depresz­- Akárhogy is alakult a ma­gyar nemzet sorsa, a Rákóczi- szabadságharc mindig a magyar nemzet önállóságának, függet­lenségének jelképe volt, amely­nek szellemiségét büszkén vál­laljuk - mondta. Az ünnepi műsorban közre­működött az országgyűlés Sze- ná-torok énekkara, a szécsényi Erkel Ferenc vegyes kar Lévárdi Beáta vezényletével, s a helyi Pa­lóc néptáncegyüttes, amely ku­ruc táncokkal szórakoztatta a vendégeket. Dr. Szili Katalin Az országsátorban a Himnusszal és a Rákóczi-indulóval kezdődött az Országgyűlés emlékülése Huszonöt - egykori és mai - magyar megye zászlajával vonultak be az ülés kezdetekor Dr. Serfőző András Gusztos Péter Dr. Nagy Andor Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet Dóra Ottó Sisák Imre Az evangélikus, római katolikus és református egyházak vezetői közös istentiszteletet tartottak A honatyák és -anyák mellett megyénk polgármesterei is szép számban képviseltették magukat 1705 Emlékülést tartott Szécsényben

Next

/
Thumbnails
Contents