Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-22 / 194. szám
2005. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is megyénk legfiatalabb városában töltötte államalapító Szent István királyunk ünnepét. A jeles napon átadták a „Bátonyterenyéért” kitüntetéseket és a „Város „Istvánnal élni belül - ez a mi dolgunk” szolgálatáért” díjakat is. Schveiczer Bátonyterenye. Nagy számú közönség gyűlt össze az Ady Endre Művelődési Központ mellett felállított szabadtéri színpadon, soraiban jeles vendégekkel: Bátonyterenyén ünnepelt mások mellett Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Agócs József a szlovákiai Fülek polgár- mestere, a felvidéki város képvi- selő-testülete, valamint az ottani nyugdíjasklub közössége. A Bojtorján együttes gyermekműsorát követően a Himnuszt a Bányász fúvószenekar előadásában hallgatták meg a jelenlévők.- Augusztus húszadikán nemzetünkről gondolkodunk, az államalapítástól napjainkig bejárt út fényében. Szent István élete a magyarság életének csupán egyetlen pillanata volt, mégis milyen pillanat! Az egész nemzet sorsát meghatározta uralkodása alatt - kezdte köszöntőjét Vanya Gábor polgármester. - Szent királyunk tudta, nemzetünk csak akkor maradhat meg, ha gyökereiben szilárdan megkapaszkodva mindennapjait a kor kívánalmaihoz tudja igazítani. Korának legmodernebb, leghaladóbb államát hozta létre. A Szent István-i birodalom maga Európa. Istvánnal élni belül - ez a mi dolgunk - mondta a városvezető. Szólt arról is, hogy ez a nap több mint egy ünnep: ünnepe az államiságnak, az alkotmánynak, s az új kenyérnek, mindennapi kenyerünknek.- Az új kenyér nem csak a régi termés jelképe, hanem a teremtő munkáé, amelyben kibontakozik a magyarság országépítő ereje. Köszönet érte azoknak, akik megtermelik számunkra, bizonyítva ezzel az élet és az erő megújulását. Tartozunk magunknak azzal, hogy a kenyér megmaradjon az összeI tartozó élet a közös sors szimbó- \ lumának hazánkban - zárta ! gondolatait Vanya Gábor. 3 Mandur László, az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy örömmel jött erre a gyönyörű tájra, ahol volt szerencséje alapítóként részt venni a Sikeres Bátonyterenyéért-mozgalom- ban, s jómaga is sokat próbál tenni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a vidék.- Alig egy éve léptünk be az Európai Unióba. Teljes jogú tagjai vagyunk annak az Európának, amelynek gondolata már Szent István korában is megfogalmazódott. Államalapító királyunk vezetésével azért vette fel a keresztséget a magyarság, mert pontosan tudta, hogy ezzel gyökeret verhet, befogadja Európa - fogalmazott Mandur László. - 2004 május elsejéhez hasonló elvek vezérelték azokat a kormányokat, amelyek tizenöt év során sokat tettek azért, hogy Magyarország elérje célját, s ismét teljes jogú tagja legyen az európai közösségnek. Úgy őriztük meg magyarságunkat, hogy európaivá is tudtunk válni. A parlament alelnöke hangsúlyozta, hogy sokat tanulunk, ami sok nehézséggel is jár.- Remélem, hogy Bátonyterenye és vidéke sikeres lesz a jövőben. Látom, hogy a városvezetésnek tervei vannak, jövőbe vetett remények és hitek. A sikerért meg kell szenvedni, de augusztus húszadika, a kenyér ünnepe azt is bizonyítja, csak a munkából, teljesítményből lesz eredmény. Remélem, hogy nemsokára úgy emlegetik városukat az Európai Unióban: Bátortere-nye - zárta gondolatait a honatya. Az ünnepi köszöntők elhangzása után Vanya Gábor és Mandur László szegték meg az új kenyeret, majd átadták az elismeréseket a város érdekében kiemelkedő munkát végzőknek. „Bátonyterenyéért” kitüntetésben részesült Dérer István, a BHSE vezetője, Szerencsi And- rásné nyugdíjas pedagógus, a bányász nyugdíjas nők klubjának vezetője, valamint a Bá- tonyterenyei Bányász Nyugdíjasok Közössége. A „Város Szolgálatáért” díjat Kovács Sándomé, a polgármesteri hivatal szociális és egészség- ügyi osztályának vezetője, SzeberényiEndre, a műszaki osztály első embere és dr. Putnoky- Benedek Zsuzsanna vállalkozó fogorvos vehették át. Az ünnepség további részében fellépett még a Palóc népdalkor, a Unique együttes és a Z’Zi Labor is. Varya Gábor, Bátonyterenye polgármestere és Mandur László, az Ország- gyűlés alelnöke közösen szegték meg az új kenyeret „Fejet hajtunk szent királyunk előtt" (Folytatás az 1. oldalról) elképzelés első pillére: a jövőben - gazdag egyházi hagyományainkra építve - évente szeretnénk megrendezni a vidéki egyházkórusok találkozóját. Ennek érdekében arra törekszünk, hogy fe- születeinket, zarándokhelyeinket gondozzuk, templomtornyunk óráját felújítsuk és szálláshelyeket alakítsunk ki a vendégművészek számára - ecsetelte köszöntőjében Tóth Tihamér, Karancs- ság polgármestere, majd megkérte az új plébánost, Csömör László atyát, hogy áldja meg az énekkar egységes öltözetét A hagyományteremtő jelleggel megrendezett hangverseny, melynek keretében számos klasszikus mű felcsendült, nagy sikerrel zárult. Másnap, augusztus húszadikán is sokan ellátogattak a templomba, mások mellett Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke is. A helyiek illusztris vendéget köszöntöttek, hiszen dr. Beer Miklós váci megyés püspök tisztelte meg jelenlétével Karancsság lakosságát.- Szerte az országban, s határainkon kívül is megállunk, és fejet hajtunk szent királyunk előtt. Ebben a gyönyörű templomban, amely Szent István nevét viseli, ennek különös hangsúlya van. Kérjük a lóisten kegyelmét minden magyar családra és minden magyar emberre - szólt a hívekhez dr. Beer Miklós, majd ünnepi szentmisét celebrált, s megszentelte az új kenyeret. Az ünnepség azonban még nem ért véget: a tömeg a felújított ravatalozóhoz - a „Remény Házához” - vonult, melyet átadását követően ugyancsak megáldott a megyéspüspök.- Mindig öröm, ha fejlesztésről beszélhetek. Büszke vagyok arra, hogy immár egy modern épület áll a régi, leromlott ravatalozó helyén - hangsúlyozta Tóth Tihamér polgármester, majd megköszönte a segítséget a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácsnak, a váci megyés püspökségnek, a kivitelezőnek, valamint a munkában segédkező közmunkásoknak. Az ünnep az általános iskolában tartott programmal és tűzijátékkal zárult Karancsságon. Első lépés Európa felé Szenográdi Ferenc Szécsény. A Szent István-emlék- műnél volt a városi ünnepség szombaton, amelyet a helyi művészeti iskola növendékei adtak. Szondái László helyettes államtitkár, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője köszöntőjében méltatta az államalapító Szent István történelmi jelentőségét: „olyan országalapító személyiség volt, aki a kereszténység felvételével képes volt szakítani a pogány hitvilággal, s képes volt megtenni az első lépéseket annak érdekében, hogy az ország szerves része lehessen Európának.” Ezt követően arról szólt, hogy Szent István államának a XXI. század Európájában sem egyszerűbb az útja. Mindannyiunknak nagy szüksége van a büszkeség mellett az alázatra, a szabadság mellett a fokozott felelősségre. Megemlékezett a szécsényi országgyűlés 300. évfordulójáról, aminek méltó megünneplésére készül a város. Felhívta a figyelmet globalizálódó világunkban a nemzeti kultúránk, múltunk, örökségünk ápolásának fontosságára. Dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsébet polgármester asszony és Szandai László megszegték a plébános által a templomban çiegszentelt új kenyeret. A Szent István-emlékmű megkoszorúzását követően a helyi Iglice néptáncegyüttes és a lengyelországi sedziejowicei népdalkor és néptáncegyüttes szórakoztatták a közönséget. TALÁLKOZÓ KÉT ÉS HÁROM KERÉKEN Motorostalálkozónak adott otthont hétvégén Bátonyterenye: a szorospataki városrészen a helyi North Patrol Motoros Klub várta az ország minden részéből érkező kétkerekűeket, tulajdonosaikat, s a motorozás szimpatizánsait. FmóK^v.T.