Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-17 / 191. szám
2005. AUGUSZTUS 17., SZERDA AUTÓ&MOTOR mmmsm mwtmwummmmmmmmmmsmmmmmmmmmsmm 7 Saját érdekében kösse be magát! használat A biztonsági öv szolgál és véd, ütközéskor pedig akár életet menthet Hiába kötik be magukat az elöl ülők, ha a hátsó ülésen utazók ezt elmulasztják. Tehetetlenül előrecsapódó testük komoly sérülést okoz baleset esetén. Ma Magyarországon átlagosan az autósok 44-46 százaléka kapcsolja be indulás előtt a biztonsági övét. Pedig ötven kilométeres sebességgel történő frontális ütközés esetén nélküle biztos a súlyos sérülés. Forrás: AutoBild Magyarország Négy éve, azaz 2001 óta a személygépkocsi valamennyi utasának kötelező bekapcsolnia a biztonsági övét. Úgy az első, mint a hátsó üléseken, illetve a gyerekülésben utazóknak. Sokan azonban még mindig úgy gondolják, a biztonsági öv csak egy felesleges kacat az autóban, és nem is sejtik, hogy jóformán az egyetlen dolog, ami valóban megmentheti az életüket. A hanyagságnak és a tudatlanságnak köszönhető, hogy felmérések szerint manapság az autósoknak csupán 44-46 százaléka használja az övét. Ez az adat elszomorító, főleg annak fényében, hogy Nyugat-Európá- ban ez a szám eléri a 90 százalékot, a skandináv országokban pedig megközelíti a 100 százalékot. Az a tény viszont már egyenesen rémisztő, hogy 2004-ben 970-en vesztették életüket a magyar utakon, és közülük 745-en nem voltak bekötve. Talán a hitetlenkedőket mégis meggyőzik az alábbi számok. A témában kutatást végző szakemberek megállapították, hogy a megfelelően használt biztonsági öv 79 százalékkal képes mérsékelni a sérülések súlyosságát. A sokat dicsért airbag önmagában pedig mindössze 15 százalékos védelmi hatékonyságot tud felmutatni, a bekötetlen autósokra ugyanis kifejezetten veszélyes a 200 kilométer per órás sebességgel felfújódó buborék. A védelem akkor igazán hatékony, ha a biztonsági öv és a légzsák együtt működik. Manapság ez már nem nagy elvárás, majd’ minden autóban megtalálható az övfeszítő és az överő-határoló rendszer. Az öv becsatolásával a sofőrnek kell jó példát mutatnia és figyelmeztetnie kell utasait is, hogy cselekedjenek hasonlóan. Természetesen nem mindegy, hogyan használjuk a biztonsági övét Az öv felső hevedere a nyak alatt, a kulcscsonton húzódjon. Ne legyen túl magasan, mert akkor könnyen alácsúszhatunk, de túl alacsonyan se, mert akkor balesetkor felcsúszik, és belevág a nyakba. Ügyeljünk rá, hogy az öv ne tekeredjen meg, ez egyrészt rontja az állapotát, másrészt minél keskenyebb felületen találkozik a testtel, annál nagyobb erővel tud belevágni. Az öveket strapabíró anyagból készítik, amelyek kitartanak addig, amíg az autó a roncstelepre nem kerül. Ajánlott rendszeresen megtisztítani meleg vízzel, és végignézni, nincs-e rajta sérülés. Ha rojtozódni kezd a széle, azonnal cseréltessük ki. Biztonságunk, az öv használatával pénztárcánkat is megkímélhetjük. A KRESZ megszegőire hazánkban 1000- től 150 ezer forintig terjedő bírság vár. A helyzet külßldön sem Jobb”: Németországban egy felnőttért 7 500, egy gyerekért 10 000, több személy esetén 12 500 forintnyi eurót fizetünk. Franciaországban több mint 30 000, Portugáliában 150 ezer forintnak megfelelő euró a büntetés. Cox autója gyors és biztonságos A JÓ BARÁTOK Monicája, valamint a Sikoly-filmek szereplője, COURTENEY cox (41) a biztonságot részesíti előnyben, amióta édesanya. Egy Mercedes-Benz CL Coupeval igyekszik eltűnni a paparazzik elől a forgatások után. A tökéletes vonalvezetésű sportkupéban 367 lóerős, 12 hengeres erőforrás dohog. Felszereltségéhez távolságmeghatározó, kulcs- / nélküli indítórendszer, utas-, oldal- és ablaklégzsákok, valamint a középkonzol képernyőjébe épített számítógépes navigációs rendszer is tartozik. Cox biztos lehet benne, hogy nem kapják el a leselkedő fotósok, hiszen a CL alig 6 másodperc alatt gyorsul százra és végsebessége jóval 200 fölött van. Mindehhez csupán 13 literes átlagfogyasztás társul. Mercedes-Benz -CL: biztonság, kényelem és luxus egyben KÉRDÉS - FELELET Macska lakik a motortérben? Furcsa nyekergő hang hallatszik a motortérből indításkor, és csak néhány kilométer megtétele után szűnik meg. Mi lehet ennek az oka? Kerekes Tímea, Budapest ÁRVAY N. TIVADAR, AZ AUTÓ&MOTOR ROVAT SZERKESZTŐJE: Az ékszíj lehet a ludas. Ön is megvizsgálhatja vagy ellenőriztesse szakemberrel állapotát. A megnyúlt gumi megcsúszik a tárcsán, ilyenkor keletkezik a furcsa hang. Elképzelhető, hogy csak a beállítással van probléma. Ha túl laza az ékszíj, a gyorsabban forgó tárcsa csikorog és elkoptatja az anyagot. A műszerfal töltésvisszajelző lámpája megerősíti ezt a gyanút. Az ékszíjak állapotát a kötelező szervizek alkalmával ellenőriztesse. Ha a rajtuk lévő felirat lekopott vagy töredezett az anyag, függetlenül a megtett kilométerektől cseréltesse őket. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez. INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. Feltűnően optimista kisautó Peugeot 307 Kiderült, hogy miért örülnek a franciák A kabrió Peugeot-ban a motorzaj sem zavarja a vezető nyugalmát Forrás: AutoBild Magyarország A 307-es a jól sikerült ráncfelvarrásnak köszönhetően bizakodva tekinthet a jövőbe. Új köntösében elegánsabb és lendületesebb megjelenésű a kompakt francia. Főként az orr részén történtek változások, akárcsak a 407-es, ez a Peugeot is hatalmasra nyitotta a száját, míg a fényszórókat vékonyabbra húzták. Hátul pedig enyhén átfésülték c a lámpákat. Magasabb felszerelt- | séghez a hűtőmaszkra krómcsík 1 és ködfényszóró is dukál. | A két vadonatúj modellválto- | zatra büszke lehet az oroszlá- | nos márka! A Féline csúcsmo- * dell a sportos pilótákat reszesi- 2 ti előnyben. Gépházteteje alatt a 206 RC kétezres WT motorja dolgozik 177 lóerővel. Hazánkban háromajtós változatban kapható majd a kocsi. Gyorsulása 8,8 másodperc százra, csúcs- sebessége pedig 220 kilométer per óra. A műszaki alapokat tekintve vértestvérnek számító Citroën C4 VTS-ben visszafoMajdnem 180 lóerős motorral rajtol a Féline gottabban muzsikáló négyhengerest a 307-ben harapós kedvében találjuk, igaz, csak 4000- es fordulattól lát munkához teljes erőbedobással. Innentől viszont a hangját is kiereszti a Peugeot, ami sajnos autópályatempónál is jelen van. A kupé-kabriónak is kijutott a jóból. Megkapta az 1997 köbcentis, 136 lóerős turbódízel motort. A HDi-hez ráadásul alapáron jár a koromszűrő és a hatfokozatú sebességváltó. A gázolajos 307 CC élénken gyorsít, rugalmasságára minden helyzetben számíthatunk. Hatliteres gyári átlagfogyasztással számolva pedig közel 1000 kilométert tehetünk meg egyetlen tankolással. A másik kétezres benzinest is továbbfejlesztették. Teljesítménye 136-ról 140 lóerőre, forgató- nyomatéka pedig 190-ről 200 Nm-re emelkedett. A 90 lovas 1.6 HDi turbódízel maximális forga- tónyomatéka ugyancsak nőtt, 215 Nm-re. A kis Peugeot belső értékein is csiszoltak: újak a műszerek számlapjai, a kijelzőkkel együtt átszabták a középkonzolt, továbbá jobb minőségűre cserélték a kárpitozást, illetve a fa- és alumí- niumutánzatú díszítéseket. Az aktív fejtámlák és a légzsákok hatékonyabban védik az utasok épségét. Felár ellenében xenon fényszórókkal, keréknyomás-el- lenőrző rendszerrel és kétzónás légkondicionálóval fel szerelik az új 307-est. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG ►SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Quattro-kiállítás nyílt Ingolstadtban az Audinál méltó módon ünnepli 25 évvel ezelőtt megjelent modelljét az Audi. A Quattro negyed százada sikeres az autósok között. Az ingolstadti Audi-múzeum „Pillanatok” kiállítását jövő januárig látogathatják az érdeklődők. Ismét rekordok a Goodyear vállalatnál növekedtek a cég kelet-euró- pai bevételei, és minden eddiginél sikeresebb második negyedévet zártak: a nettó profit elérte a 69 millió dollárt. A kelet-európai eladások 14 százalékkal nőttek. A háttérben az árazási és termékpolitika javulása áll. Kevesebb festék, zöldebb Mazdák kifejlesztettek egy környezetbarát festési eljárást a Mazdánál. Az új technológiával 50 százalékkal csökken az illékony szerves összetevők (VOC) kibocsátása, 8,8 tonnával a gyári festés alatt keletkező C02-kibocsátás és 10 százalékkal kevesebb színezőanyagra van szükség. Új túraautóval jelentkezik a Citroën bemutatkozik a francia gyár vadonatúj túraautó koncepciója a 61. Frankfurti Autószalonon. A sokat sejtető nevű C-SportLounge az autózás tökéletes élvezetét célzó valamennyi fejlesztést felvonultatja. Az autó garantálja, hogy a vezető és az utasok számára élmény legyen az utazás. Elkészült a Mitsubishi két új MIVEC motelja eldőlt, hogy a frissen fejlesztett SUV és a jövőre piacra kerülő mini kapja az új MIVEC technológiájú motorcsalád sorozatgyártásra szánt darabjait a Mitsubishi Motorsnál. A nagyobbik, 2,4 literes erőforrás az új Outlandert, a kisebbik, 660 köbcentiméteres erőmű pedig a korábban tanulmányként bemutatott i-minit hajtja majd. @ további érdekességek: WWW. REGGEL. HU Témáinkról bővebben az AutoBild Magyarországban olvashat