Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-15 / 189. szám
2005. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ 11 RÓLUNK SZÓL Tudósítás helyett TISZTELT OLVASÓK, KEDVES AUTÓSPORTBARÁTOK: elnézést kell kérnem Önöktől, amiért a hét végi Budapest-rali tudósítása helyett e néhány komor sort kell olvasniuk. Történt ugyanis, hogy lapunkat - csakúgy, mint a vidéki média nagy részét - ismételten, immáron sorrendben harmadszor „felejtették el” meginvitálni azon sportesemény tájékoztatójára, amely esemény Nógrád megyében is zajlik. A szervezőbizottságot vezető dr. Simon Lajos és a sajtófőnök, Réz Gábor azonban nem érezte fontosnak, hogy rajtunk keresztül Önöket, az autósport szerelmeseit tájékoztassa a Forma-1 után az év legrangosabb autósversenyének részleteiről, pályáiról, időbeosztásáról. S bár az elmúlt két évben a főszervezőnél panaszt tettünk emiatt, „kutyaugatásunk nem hallatszott az égig”. ÖNÖKET IDÉN (IS) KIZÁRTÁK A VERSENNYEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSBÓL. Önöket, akik az elmúlt években és talán idén is a pályák mentén szurkoltak kedvenceikért, belépőikkel a szervezők költségeihez járultak hozzá, akik érdeklődésükkel eddig is és idén is rangot adtak a Budapest-ralinak. Mi - bár nem hibáztunk - elnézést kérünk Önöktől. Reméljük, az illetékesek is megteszik. Andó Ákos SPORTTÜKÖR Koós Brigitta futamgyőztes lett tájfutás Nemzetközi Hungária Kupa-versenysorozat Húsz nemzet több mint ezer indulójának a részvételével vasárnap kora délelőtt kezdetét vette az ötnapos a Hungária Kupa versenysorozat. Az első napi küzdelmekre a szervezők rendkívül gyors pályákat tűztek ki és emellett még a jól futható szálerdő is növelte a futók sebességét. A nógrádiak közül Koós Brigitta, a válogatott keret tagja az orosz Tatina Ozerova előtt magabiztosan nyerte versenyszámát. Nővére, Koós Diána egy biztonsági futást követően a dobogó harmadik helyén végzett. Szenioroknál a tarjáni Török József alig maradt le a dobogó legfelső fokáról. Hétfőn a versenyzők a Párád melletti Ilona-völgyben küzdenek meg a II napi győzelmekért. Nógrádiak első napi teljesítménye (1-12. hely). F12 C (28 induló): 2. Kovács Sebestyén (Bgy. Medosz) 19:28 perc, 12. Kovács Domonkos (Bgy. Medosz) 27:48. F14B(31): -2. Kovács Boldizsár (Bgy. Medosz) 27:45, 7. Cserki Soma (St. Dornyay) 32:22. F14 C: 1-2. Molek Dávid (St. Dornyay), Liskány András (Nyíregyháza) 28:29. F16 B (35): 9. Morvái András (St. Dornyay) 44:03. F21 C (24): 10. Ivák Pál (St. Dornyay). F35A(10): 5. Kovács Gábor (Bgy. Medosz) 79:13. F35 B (16): 4. Kovács Péter (Bgy. Medosz) 54:55, 8. Koós István (St. Dornyay) 63:31. F40 B(15): 2. Török József (St. Dornyay) 50:21. F50 B (29): 11. Zentai József (HUFEZE-Pásztó) 38:46. Nők. N10 D (22): 6. Palkovics Éva (St. Dornyay) 26:10. N14 B (16): 1. Koós Brigitta (St. Dornyay) 29:36, 5. Bállá Brigitta 41:48, 6. Kovács Anett 41:53 (mindkettő St. Dornyay). N14 C(7): 3. Gulyás Zsófia (St. Dornyay) 30:37. N18 A (19): 3. Koós Diána (St. Dornyay) 44:35. N21 Br (23): 4 Győri Judit 45:16, 8. Babják Nóra 47:37 (mindkettő St. Dornyay). N21 C: 2. Koósné Nagy Judit (St. Dornyay) 35:08. N35 B (11): 3. Jakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 52:54. N50B (15): 5. Novotni Tiborné (Bgy. Medosz) 51:12. Nyílt A (33): 2. Hugyecz Zoltán (HUFEZE SK-Pásztó) 46:31. Nyílt B (35): 2. Fehérvári- Baksa páros (St. Dornyay) 27:41, 3. Telek Tibor (St. Dornyay) 30:39. Török József másodikként zárt Három csapat öt góllal nyitott labdarúgás Kriston Sport megyei I. osztály, 1. forduló Nógrádmegyer - Szécsény 1-1 (1-0) Nógrádmegyer, 200 néző, vezette: Tolnai (Kese, Havran). Nógrádmegyer Peleskei - Ács, Kláben, Varga - Zsély - Mészáros (Klucska), Chován, Bartkó, Palkovics - Kovács Z. (Langa), Horváth Zs. (Bécsi). Edző: Czene József. Szécsény: Horváth I. - Végh, Virág, Jusztin Sz., Smelkó - Galcsik, Kómár, Sümegi (Jusztin G.), Várszögi (Istók) - Varga (Boda), Lászlók. Edző: Pénzes István. GL: Horváth Zs., ill. Várszögi. Sárga lap: Chován, Bécsi. Jók: Ács, Zsély, Horváth Zs., ill. Várszögi, Lászlók, Végh. Kiegyenlített játékkal indult a találkozó, azután fokozatosan átvette az irányítást az újonc hazai csapat, s a félidő lefújása előtt meg is szerezte a vezetést. Fordulás után a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, s erőfeszítéseiket a hajrában siker koronázta. Czene József: - Szépen görgettük a vasgolyót a sínen a magunk módján, a célba sajnos nem tudtuk begurítani, mert be volt mágnesezve... Pénzes István: - Kár, hogy Uyen korán találkoztunk a megyeriekkel, hiszen ez egy helyi rangadónak is minősül. A második félidő alapján egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna, de ilyen a futball. Sok sikert kívánok a hazai csapatnak és edzőjüknek! Ifi: 7-0. ■ Cz. J. Tar-Palotás 3-2 (2-1) Tar, 200 néző, vezette: Mohácsi L. (Ágoston, Gordos). Tar: Hirka - Szabó, Grexa, Nagy L, Verebélyi - Oláh, Halász, Tóth J. (Szomora), Batta - Tóth V. (Balog), Sándor (Nagy L.). Edző: Tóth József Palotás: Kotasz - Csorba Cs., Hegyi, Kárpáti, Jakus (Pintér) - Vészeli, Pásztor, Holtner, Kocza - Korecz (Kiss), Csorba A. Edző: Varga Lajos. Gl.: Batta (2), Sándor, ill. Vészeli, Csorba A. Sárga lap: Vészeli. Kiállítva: Vészeli, Kárpáti. Jók: az egész hazai csapat, ill. Holtner. Ragyogóan előkészített pályán, ideális labdarúgóidőben, határozott játékvezetés mellett 11 év után újra megyei első osztályú győzelmet ünnepelhetett a tari csapat. Tóth József: - Kitűnő játékvezetés mellett, fegyelmezetten és nagy akarattal játszó csapatunk megérdemelten tartotta itthon ezt a nagyon fontos három pontot Varga Lajos: - Sok mindennel lehetne foglalkoznom, de azt hiszem magunkkal kell leginkább. Remélem még egyszer ilyen gyenge teljesítményt nem fogunk nyújtani. Gratulálok a hazai csapatnak! Ifi: 3 1. ■ B. Z. Diósjenő - Karancslapujtő 1-5 (1-1) Lavaj Zoltán (Karancslapujtő) Diósjenő, 150 néző, vezette: Molnár (Balázs, Szász). Diósjenő: Takács A. - Ordasi, Fenyvesi, Szabó P., Hanzel (Wizinger) - Kőrös, Simon, Hanzli, Hornos - Lichi, Lakatos. Edző: Szabó Endre. Karancslapujtő: Babják - Sándor, Kovács L., Bozó, Mikáva - Cseh, Rács (Horváth), Tóth Sz. (Bogár), Fodor - Bozsik, Lavaj (Oravecz). Edző: Sipkó Sándor. Gl.: Lakatos, ill. Lavaj (2), Mikáva (2), Bogár. Sárga lap: Babják, Bozsik, Sándor. Jók: Lakatos, Simon, ill. Babják, Lavaj. Szabó Endre: - Jól előkészített pályán, remek időjárás mellett, kiváló játékvezetéssel 70 percig egyenrangú ellenfelei voltunk a remekül felkészített lapujtői csapatnak. Reméljük ennél csak jobbak leszünk! Sipkó Sándor - Az első félidőt követően nagyobb fokozatra kapcsoltunk és szemre is tetszetős játékkal megérdemelt a győzelmet arattunk. Ifi: 1-4. ■ Sz. E. Héhalom - Nagybátony 0-0 Héhalom, 300 néző, vezette: Pál (Csikós, Varga). Héhalom: Őri - Kiss, Csintalan, Géczi (Podobén), Abelovszki - Jakus M. (Horváth Z.), Szabó G., Gerhát, Fekete - Lőrincz, Jakus P. Edző: Szilágyi Albert. Nagybátony: Zsignár - Kovács Á., Nagy P., Almási T., Vámos (Baranyi) - Kecskés A., Orosz R, Szabó G., Lipták - Orosz II. T., Kovács T. (Hadusovszki). Edző: Almási Dénes. Sárga lap: Jakus R, Fekete. Jók: Őri, Gerhát, Csintalan, Jakus M., ül. Kecskés, Lipták. Mindkét csapat nagy akarással, győzelemre törően játszott, a helyzeteket azonban egyik oldalon sem tudták kihasználni, így igazságos döntetlen született. Szilágyi Albert: - Változatos, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Almási Dénes: - Nagyon nehezen tudtunk folyamatos játékot kialakítani, ennek ellenére kimaradtak százszázalékos lehetőségeink. Ifi: 2-6. ■ Sz. M. Karancsberény - Érsekvadkert 5-1 (1-0) Karancsberény, 100 néző, vezette: Seszták (Bogár, Dobos). Karancsberény: Sztremi - Paczári, Gergely, Fodor P. (Kiss), Szőke L - Szőke Sz., Nagy F., Fekete, Radván - Kovács Gy. (Mezei K.), Létrái (Bazsó). Edző: Gulyka Ferenc. Érsekvadkert Szabó T. - Gubik R, Konopás, Kovács Á., Dombai - Gréczi, Kakuja, Pádár, Krausz - Deák, Nagy P. Edző: Pincze László. GL: Szőke L. (2), Szőke Sz., Létrái, Kovács Gy., ill. Konopás. Sárga lap: Radván, Nagy F., ill. Gubik R, Kovács Á., Pádár. Kiállítva: Pádár. Jók: az egész hazai csapat, Nagy Ferenc a mezőny legjobbja, ill. Gubik R, Szabó T. A több helyzetet kialakító és azokat pontosabban értékesítő hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. Gulyka Ferenc: - Ha nem is látványos, de annál eredményesebb játékkal sikerült itthon tartani a számunkra fontos három pontot. Gratulálok játékosainknak! Pincze László: - Súlyos egyéni hibák okozták a vereséget. Reméljük, hogy ettől már csak jobb jöhet! Ifi: 6-0. ■ Kanyó Csaba Mátranovák - Berkenye 1-5 (0-2) Sándor Tamás (Berkenye) Mátranovák, 100 néző, vezette: Hornyák K. (Homyák T., Békési). Mátranovák: Kriston - Rács (Vári), Isdinszki G., Sándor N., Pintér - Gubán, Kerényi, Dancsok (Bakos), Kakuk - Praveczki, Oláh. Edző: Simon Gusztáv. Berkenye: Hisbéli - Nyikos, Krasnyánszki (Czerman), Hudák, Kábái - Hugyecz, Varga, (Vanda), Koszty, Monostori - Sándor T., Kata. Edző: Bodonyi Béla. GL: Kakuk (11-esből), ill. Nyikos (2), Sándor (2), Koszty. Sárga lap: Nyikos. Jók: Isdinszki G., Gubán, Kerényi, ill. Nyikos, Kábái, Monostori, Kata. Kiegyenlített első félidő végén szerzett két vendégtalálat még egy rutinos csapatot is letört volna, nemhogy egy ilyen átalakulóban lévő együttest, mint a Mátranovák. így a második félidőben a hazaiak lelkesedése kevés volt az előző szezonban ezüstérmes vendégek ellen. Simon Gusztáv: - Az első félidő utolsó öt percében kapott két gól meghatározta a mérkőzés további kimenetelét Bodonyi Béla: - Sportszerű mérkőzésen, jó játékvezetés mellett egy szimpatikus csapatot sikerült legyőznünk. Ifi: 5-0. ■ Gecse István Zagyvaróna - Rimóc 2-2 (1-0) Zagyvaróna, 200 néző, vezette: Szűcs (Tóth, Homoki). Zagyvaróna: Szabó A. - Király A., Kaszás, Végi (Király T.), Szolnoki - Mag (Tőre), Miskolczi, Szabó Sz., Jávori - Kövesdi, Angyal. Edző: Gregán Zoltán. Rimóc: Tőzsér - Puruczki (Rácz R.), Laczkó (Szívós), Király Sz., Fábián - Csernák, Bangó R., Bangó N., Percze - Vincze, Kelecsényi (Árva). Játékos-edző: Árva Róbert. GL: Szolnoki, Tőre, ill. Vincze (2). Sárga lap: Miskolczi, Végi, Szolnoki, Kaszás, Jávori. Jók: Miskolczi, Szabó Sz., Kövesdi, ill. Fábián, Percze, Vincze. A lelkesen játszó vendégcsapat megérdemelten vitt el egy pontot Zagyvarónáról. Gregán Zoltán: - Meg kell érteniük játékosainknak, hogy erőben, fejben, sokkal többet kell tennünk azért, hogy ne legyenek problémáink a bajnokságban. Sok sikert kívánok a rimóci csapatnak! Árva Róbert: - Egyik szemünk sír, a másik nevet, mert a Rimóc játszott és Zagyva pontot szerzett Ifi: 2-4. ■ Földi László Kisterenye - Balassagyarmat 0-2 (0-1) Kisterenye, 200 néző, vezette: Szép (Pusnik, Hornyák J.). lüsterenye: Bordás - Kun, Bornai, Szűcs L, Kovács II. Z. - Póczos (Varga Gy.), Pintér, Marcsok (Fekete T.), Tarlósi - Kovács N. (Tóth), Griffaton. látékos- edző: Tarlósi Tamás. Balassagyarmat Geregai - Szenográdi, Szilágyi G., Schuchmann, Gaál - Lovász, Mohácsi, László, Adamek (Varga F.) - Baranyi T. (Benécs), Baranyi Á. (Széles). Edző: Szaiai István. GL: László (2). Sárga lap: Kovács N., Fekete T.Jók: Bornai, Marcsok, Pintér, ill. Lovász, Szi- lágyi, Schuchmann, László, Mohácsi. Küzdelmes mérkőzésen a fegyelmezetten játszó hazaiak tisztességgel helytálltak, jobb helyzetkihasználással a pontszerzés is elérhető lett volna a számukra. Tarlósi Tamás: - A jó játékerőt képviselő BSE ellen közel álltunk a meglepetéshez. Gratulálok a csapatomnak és további sok sikert kívánok a vendégeknek! . Szaiai István: - Ami a célunk volt ezen a játéknapon, azt elértük, reméljük játékban is tudunk jobbat nyújtani. Köszönjük a hazaiak sportszerű játékát! Ifi: 2-2. ■ CS.J. A bajnokság állása 1. Berkenye 1 1 0 0 5-1 3 2. K-lapujtő 1 1 0 0 5-1 3 3. Karancsberény 1 1 0 0 5-1 3 4. B.-gyarmat 1 1 0 0 2-0 3 5. Tar 1 1 0 0 3-2 3 6. Rimóc 1 0 1 0 2-2 1 7. Zagyvaróna 1 0 1 0 2-2 1 8. Nógrádmegyer 1 0 1 0 1-1 1 9. Szécsény 1 0 1 0 1-1 1 10. Héhalom 1 0 1 0 04) 1 11. Nagybátony 1 0 1 0 04) 1 12. Romhány 0 0 0 0 04) 0 13. Szügy 0 0 0 0 04) 0 14. Palotás 1 0 0 1 2-3 0 15. Kisterenye 1 00 1 0-2 0 16. Diósjenő 1 0 0 1 1-5 0 17. Mátranovák 1 0 0 1 1-5 0 18. É-vadkert 1 0 0 1 1-5 0 Megjegyzés: A Szügy - Romhány mérkőzést augusztus 18-án, csütörtökön 18 órai kezdéssel játsszák le. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Nógrádmegyer 110 0 2. Karancsberény 110 0 7-0 64) 3 3 3. Mátranovák 110 0 5-0 3 4. Diósjenő 110 0 74 3 5. Nagybátony 110 0 6-2 3 6. Rimóc 110 0 4-2 3 7. Tar 110 0 3-1 3 8. B.-gyarmat 10 10 2-2 1 9. Kisterenye 10 10 2-2 1 10. Romhány 0 0 0 0 04) 0 11. Szügy 0 0 0 0 04) 0 12. Zagyvaróna 100 1 24 0 13. Palotás 10 0 1 1-3 0 14. K-lapujtő 10 0 1 4-7 0 15. Héhaiom 10 0 1 2-6 0 16. Berkenye 10 0 1 05 0 17. É-vadkert 10 0 1 06 0 18. Szécsény 10 0 1 07 0