Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-09 / 158. szám
2005. JÚLIUS 9., SZOMBAT 7 NÓGRÁDI BULVÁR SZTARLNTERJU - GUNDEL TAKACS GABOR „A feleségem a családunkért áldozta fel a karrierjét” Vágó István nem kap annyi szavazatot a hazai játékmesterek közül a Nógrádi Bulvárban, mint ő. Mert ugye ebben a rovatban az olvasók választják ki azokat a közéleti embereket, akikkel interjúkat olvashatnak hétről hétre. Nógrád megyében tehát nyugodtan kijelenthetjük: a régió legkedveltebb játékvezetője nem más, mint Gundel Takács Gábor. Egy fővárosi étterembe beszélünk meg randevút az Áll az alku! játékmesterével. Pontosan azt kapom, amit vártam: precíz, pontosan érkezik és hihetetlenül jó humora van az életben is, nemcsak a képernyőn. Egyet már ez elején leszögez: magázódni szigorúan tilos vele!- Évekig ébredtünk a hangodra, amíg egy országos kereskedelmi rádió reggeli műsorában dolgoztál- Fizikailag és szellemileg is rendkívül megterhelő időszak volt Előfordult, hogy éjjel negyed háromkor végeztünk a Dalnokok Ligája felvételével és a reggeli adás hatkor indult Gyulán. Még hajnalban útra keltem, fél hatra leértem, és épp csak annyi időm volt, hogy lezuhanyozzak, mert rögtön a mikrofon mögé kellett ülnöm.-Zokszó nélkül tetted a dolgod?- Igen, mert szerettem a munkámat Újságíróként ez volt a legszabadabb időszakom. Csak benyomtam egy gombot a keverőpulton, élt a mikrofonom, és bármiről szabadon elmondhattam a véleményemet Senki se cenzúrázott Neked például már meg van kötve a kezed, és valahol sajnállak is érte. Túl azon, hogy ott varrnak a szerkesztők, akik befe és átírnak, vagy kihúznak egy cikkből, a beszélgetésünk után visszaküldőd nekem a kész írást, és ha nem tetszik, az egészet átírhatom, vagy az újság számára legeladhatóbb mondatokat akár ki is húzhatom belőle, ha nem igazak. Igaz, van olyan kolléga, aki nem is küldi vissza.-Ezért nem olmstiuíkmégegyet- len bulvárlapban sem botránydk- ket Gundel Takács Gáborról és családjáról?- Szó sincs róla. Ha emlékezetem nem csal, egyszer sem tiltottam le cikket Azért nem talál rólunk "szenzációt", mert nincs. Sok bulvárújságíró panaszkodik, hogy nem talál rajtunk fogást A mi életünkben, bulvárszempontból nincs semmi érdekes. Egyszerű és normálisan működő család vagyunk.-Akkor tessék, egybuhúrszenzádó: úgy hírlik, anyósod előbb ismert meg téged, mint a saját lányát!- Ez valóban nem mindennapi történet Apám és a feleségem édesapja együtt jártak az állatorvosi egyetemre és életre szóló barátságot kötöttek. Szinte olyanok voltak, mint a testvérek, és a két család sok időt töltött együtt Ötéves voltam, amikor a későbbi feleségem, Ágota megszületett így történt, hogy az anyósom előbb ismert meg engem, és csak aztán a saját lányát-Gondoltadvolna, hogyacsecse mő, akit a szüleid barátai ringatnak, egyszerű feleséged lesz?- Dehogy gondoltam! Sőt, kifejezetten nem érdekelt, ahogy bömbölt a kiságyában...-Tüdők más szenzációt is a múltadból Ágptámlmindösszeöt percig tartott a házasságkötésetek!- Csak az első! Kényszermegoldásként házasodtunk össze, mert nem akartuk albérletben kezdeni a közös életet Kinéztünk egy panellakást Káposztásmegyeren, de csak házaspárként kaphattunk hozzá hitelt Nem sokat teketóriáztunk, kerítettünk két tanút, és az anyakönyvvezető elé álltunk. Egyikünk se vette komolyan a ceremóniát még csak ünneplőbe sem öltöztünk. Később persze hetedhét országra szóló lakodalommal ünnepeltünk. Nem csupán nekünk volt az a legboldogabb napunk, hanem apósomnak is, hiszen egyszerre adta férjhez mind a két lányát Ágota nővére is aznap mondta ki a boldogító igent amikor mi. Hatalmas kettős lagzit tartottunk, ahová meghívtuk az egész rokonságot-A polgári esküvő után még továbbijel évig külön éltetek Miért?- Ágota akkor az orvosi egyetem kollégiumában lakott, én pedig a szüleimnél. Ennek a korszaknak is volt egyfajta romantikája Fél év múlva együtt költözhettünk be új, közös otthonunkba Káposztásmegyeren.- Gondohm, azóta rendbe jötte tek anyagilag- Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztat a pénz. Muszáj, hogy foglalkoztasson. Három gyermekem van, Gergő 11, Panka 9, Bence 7 éves. A családot el kell tartanom. A feleségem fogorvos, de évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy a gyerekek érdekében lemond a tudományos karrierről, s otthagyta a klinikát Ma már csak heti két napot rendel, így a havi bevételünk nagy részét nekem kell előteremtenem, és ezt boldogan teszem. Bár az utóbbi években rengeteget változott a média, én mégis nagyon szeretem. A lehetőségekkel akkor kell élni, amikor jönnek. Soha nem tudni, holnap lesz- e még műsorom.- Ezek szerint félsz a holnaptól?- Nem félek, csak tisztában vagyok vele, nincs pótolhatatlan emberes nincs pótolhatatlan műsor. Az Máz allai szerződéseit félévenként hosszabbítjuk a TV2- veL Elfogadtam, hogy a kereskedelmi média így működik.- Talán többet kellene pezsegned a tévé büféjében, és cikkor bizte sabb lehetnél a jövődben...-Sosem voltam az a mindenhol felbukkanó, jópofizó figura. Soha nem jártam a büfébe híreket szerezni, a munkahelyemen sem tudom az aktuális pletykákat A TV2-nél sem ismerem pontosan az erőviszonyokat, csak elkerekedett szemmel bámulom az új névtáblákat az ajtókon. Abszolút nem élek ilyenfajta társasági életet Forgatásra járok vagy szerkesztőségi értekezletre. A maradék időmet szívesebben töltöm a családommal. Ez van, ilyen vagyok.- Visszatérve a házasságodra; szintén televíziós körökben mondják, hogy igazi mintacsalád vagytok- Tényleg ezt mondják? Jó ezt hallani. Ha az mintának számít, vagy éppen követendő példának, hogy egyetértésben és nagy szeretetten neveljük a gyermekeinket, akkor valóban azok vagyunk. De szerintem rajtunk kívül még sokan vannak így.- Tányércsapkodások vannak?-Soha nem voltak.- Milyen ember a feleséged, Ágota?- Nagyon racionális. Tipikusan olyan ember, aki két lábbal jár a földön. Én hajlamos vagyok az álmokra, Ágota pedig olyankor mindig visszaránt a valóságba-Azt nyilatkoztod egyszer, hogy elsősorban a nő, vagyis a felesé ged az, aki működteti a családot- Ezt azóta is így gondolom! Nézd, a családi boldogságért a feleségemnek kellett feláldoznia a karrierjét, nem nekem. Ágota fogorvos, s a tudományos karrier helyett a gyerekeket választotta. Evekkel ezelőtt otthagyta a klinikát, s ma már csak heti két napot rendel, hogy a többi idő megmaradjon a családnak. Az én munkám eléggé hektikus. Hol van, hol nincs.- Neked azért többnyire mindig volt-Igen, ebből a szempontból szerencsém volt- Megtaláltak a munkák, vagy te találtad meg őket?- Mindig megtaláltak. Életemben talán kétszer fordult elő olyan eset, amikor felhívtam valakit, hogy egy készülő projektben gondoljanak rám. Es egyik sem működött! Soha nem felejtem el; rettentően megalázó volt, mert azt mondták, adjak te önéletrajzot Akkor ott megfogadtam, hogy többet nem nyomulok, majd megtalálnak, ha kellek. Lekopogom; eddig nem kellett nélkülöznünk.-Hol tart ma Gundel Takács Gábor a saját méregét tekintve?- Azt hiszem, már túl vagyok a tanulóéveken. Tizenhat évvel ezelőtt, 1989-ben kezdődött a pályám. Ez idő alatt eljutottam arra a szintre, hogy talán senkinek sem kell magyarázkodnom, mivel is foglalkozom, hiszen általában az emberek be tudnak azonosítani. És egy képet is kialakítottak rólam, tudják, rrúlyen mentaütást, szellemiséget képviselek a munkáimmal.-Ahhozképest, hogy nem is erre a pályám készültél, szép karriert futattál be Hogy érzed, ha egy baleset nem vetett volna véget ké zilabdapáfyádnak, ugyanilyen sí keres lennél sportolóként is?- Fene tudja... Biztosan nem hoztam volna sem magamra, sem az edzőmre szégyent..- Végül is mi volt akkor a probte- ma? Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu email címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! FM radio 100.4- A mai napig nem tudták kideríteni az orvosok, hogy pontosan mi volt akkor a bajom. De ez már jó régen, hosszú évekkel ezelőtt történt Gyermekkoromban ugyanis kézilabdáztam, még ifi- válogatott kerettagként is játszottam. Aztán egy egészségügyi probléma miatt abba kellett hagynom az edzéseket Annyit tudok, hogy egy vérszegénységgel együtt járó betegség kényszerített leállásra. Abba kellett hagynom az intenzív mozgást- Ez megviselt akkoriban?- Nagyon! Életem addigi legfontosabb célja egy pillanat alatt köddé vált Fiatalon az ember érzékenyebb, nem tudja egyik pillanatról a másikra feldolgozni az őt ért traumát Ma már persze azt mondom, hogy jól van ez így...-És a színészet, az mi volt?- Mondjuk egy megmosolyog- nivaló gondolat Naná, hogy meg akartam váltani akkoriban a világot Színész akartam lenni, azt szerettem volna, ha az emberek az alakításaim révén ismernek meg. Különböző amatőr színtársulatoknál bontogattam szárnyaimat Hat évig próbáltam megtalálni a helyem ezen a pályán, sikertelenül. Kimondani is sok: négyszer felvételiztem a színművészetire, de mindig eltanácsoltak. Hat esztendő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ez már nem csak a szerencsén, hanem a tehetségen is múlik.-Hogyan tettebből televízió?- Valahogy adta magát a dolog. Még az amatőr színészkedés idején elkezdtem ügyelni a televízió sportosztályán. Es müyen a véletlen, amikor a színházasdit feladtam, Vitray Tamás meghirdetett egy sportriporter-pályázatot le- lentkeztem, sikerült, s azóta is a médiában élek. POP PLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK POP BLUSZ ROCK POP PLUSZ ROCK Eurovision-2005. I f Ebben az év&4P j§ # “t # ten immár it M « 50. alkalommai rendezí j mamammmr ték meg aZ jL ; L Eurovíziós Dalfesztivált,-r W ty V ' / %■ , , melynek ezúttal Kiev városa szolgált helyszínül. Az Eurovíziós Dalfesztivál hazánkhoz hasonlóan az ösz- szes európai nemzetet napokon át izgalomban tartotta, hiszen egy színpadon versenyezhetett egymással Európa valamennyi népe és mérethette meg magát a könnyűzenei porondon. Számunkra, magyarok számára is izgalommal telt a több órás élő közvetítés, hazánk színeiben a NOX zenekar lépett színpadra, és végül a 12. helyen zárta a versenyt Az 50. évforduló tiszteletére ezúttal dupla CD és DVD formájában kerül a boltokba az Eurovíziós Dalfesztivál teljes 2005-ös anyaga, rajta mind a 39 résztvevő ország előadójával és versenyző dalával. A dupla albumot kitevő zenei anyag mellett képi formában, DVD-n is hazavüietjük a fesztivál legérdekesebb pillanatait bemutató filmet. (Record Express) karrierének legmarkánsabb pillanatait, az összes eddigi slágerlistás dalt vonultatja fel számos új remek szerzemény társaságában. A trance műfaj éllovasaként olyan dalokkal várt ismertté mint a "Let U Go'1, a "You’re Not Alone" vagy a "The Summer" című klubhimnuszok. A most megjelent összefoglaló jellegű kiadványán karrierének első sikereitől kezdve a legutóbbi "No silence" című album nagy slágeréig, a Marakkech és az Ecstasy c. dalokig mindent felfedezhet, aki ATB elmúlt hét évét szeretné közelebbről is megismerni. A régi dalokon kívül több új szerzemény is kiegészíti a korongot, a "Believe in me", melyben a korábbiaktól eltérően egy férfi vokalistát hallhatunk, a dallomos trance háttér pedig gitárral lett megfűszerezve. Igazi különlegességnek számít a régi nagy siker, a "Let U Go" 2005-ös verziója, amit szinte alapjaira bontott ATB és ATB-Seven Years Június végén kerül a lemezboltok polcaira ATB legújabb albuma, mely ezúttal egy besztof válogatásalbum. A "Seven Years" címet viselő korong Andre Tanneberger elmúlt 7 éves szintén gitáros alapokkal, férfi énekkel vette fel újra. Az album a szokásos CD kiadványon kívül egy limitált CD+ DVD formátumban is napvilágot lát (Record Express) Sunshine 2005 - Mixed by DJ Beny Újra nap- _ __ fényben für- ^ m v jj dőzhetünk, amit nem w __ c sak a nyár- ä SoEdIS nak, hanem ™ % * i a Sunshine A ® ^ 2005-nek is _ ^ £ 0 ' köszönhetjük, mindezt ezúttal az aranylemezes DJ Berry mixeíésében. A Sunshine sorozat immár ötödik albumához érkezett el, melyen a nyár legforróbb slágereit hallgathatjuk meg egy pörgős mixben. Az album 78 percében huszonnégy hamisítatlan klubsláger sorakozik fel egymás után, a 2005-ös nyár aktuális dance slágerei egy megamixben. Rocco "I don't know"-ja, a Vinylshakers "One night in Bangkok" című feldolgozása vagy a nemrég hazánkban vendégeskedő Scooter latinos "Suavemente"-je adja meg a lökést egy forró nyári partihoz. A Florida Inc. "I need your loving" South Beach-i mixe, a Cascada "Everytime we touch" dala és a Partypimpz "Holiday Rap"-je mindezt a nyárias hangulatot erősítik tovább a korongon. Az albumon szereplő 24 track kiváló hangulatot ad egy-egy forró estére. Sunshine 2005 - a nyár lemeze! (Record Express) JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Romantic. CD-k és kazetták közül válogathat szerkesztőségünkben: Tótok Bááné (Karancskeszi) és SzombaűiyRéka ( olsenreka@axelero.hu ) Mai kérdésünk:- Melyik nógrádi városban él Gáspár Laci? Beküldési határidő: július 15. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. E-mail címünk: nogradibulvar@cheIlo.hu