Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-30 / 176. szám

2 2005. JÚLIUS 30., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Támadás a „félelmiszerek” ellen Augusztus 1-jén indul a Palócbrot zöldprogramja Cigányleány-szépségverseny nagVlóc. Az április 2-án újonnan ala­kult Cigány Kisebbségi Önkormány­zat (CKÖ) a kisebbségi és többségi la­kossági kapcsolatot erősítő progra­mot szervez a településen szeptem­ber 17-én. A rendezvény megvalósí­tásához szükséges összeg egy részét- 100 ezer forintot - a megyei köz­gyűlés pályázatán nyerték el. Az egész napos rendezvényt a szer­vezők kulturális és sportprogramok­kal teszik gazdaggá, így például Litke, Mátraderecske, Rimóc, Salgó­tarján, Szécsény, Varsány, Magyargéc, Pásztó hagyományőrző együttesei, táncosai, énekesei kaptak meghívást a kistérségi kapcsolatok ápolását elősegítő programra. A dél­utáni sporteseményen a helyiek a magyargéci csapattal mérik össze tu­dásukat egy barátságos labdarúgó­mérkőzés keretében. A nap fénypontjaként megválasztják Nógrád megye legszebb cigány leá­nyát A helyi CKÖ elnöke, Rácz Ernő elmondta, 16-25 éves lányok jelentke­zését várják, akik utcai ruhában, kis- estélyiben, majd fürdőruhában mutat­koznak be a közönség előtt.- Idén, a korlátozott anyagi keretek miatt a nevezés ötezer forintos díjjal jár tudtuk meg Rácz Ernőtől -, amit a jelentkezőknek szeptember 10-éig a következő számlaszámra kell befizetniük: 11741062-15451309- 04260000. A szépségversenyen a legszebb leányt egy 50 ezer forintos aranylánccal, valamint egy 30 ezer forintos koronával jutalmazzák, az első udvarhölgy egy 30 ezer forintos karkötőt, a második udvarhölgy pe­dig egy 15 ezer forintos aranygyűrűt vihet haza. A versenyről érdeklődni Rácz Ernőnél, a 06-30-398-48-83-as telefonszámon lehet. A szombati ren­dezvényt bál zárja, ahol a falu nép­szerű együttese, a Gazsi-trió zenél majd. Mozgalmas nyár a táncosoknál Zsúfolt nyarat tudhat maga mögött a Nógrád táncegyüttes: fellé­pések, táborozások, a táncház felújítása, mind-mind nyári fel­adat, amelynek egy részén már túlvannak más részük azonban még hátravan. Egy hirtelen jött felkérésnek eleget té­ve a csoport Belgium Izegem nevű váro­sába, egy nemzetközi fesztiválra utazott júniusban. A CIOFF fesztiválon hét or­szág néptáncosai közül hazánkat a Nóg­rád táncegyüttes képviselte 40 fős stábjá­val, s a magyar folklórkincset bemutatva repertoárjuk nagy részét a közönség elé tárták. Szinte a belgiumi szerepléssel pár­huzamosan indult a hatodik hollókői gyermektábor, amelynek résztvevői kö­zött voltak kanadaiak, miskolciak, kapos­váriak, sőt még az ománi hercegségből és az Ohio állambeli Clevelandből is érkez­tek gyermekek a népszerű táborba. A vi­lág különböző részein élő magyar szülők körében általában azért közkedvelt a tá­bor, mert itt gyermekeik testközelből megismerkedhetnek a magyar kultúrá­val, népzenével, néptánccal, népszoká­sokkal. A tábor vezetői Gyebnár László és Szabó János táncpedagógusok voltak, akik a szervezőkkel - a Hollókőért Köz- alapítvánnyal közösen - gazdag progra­mot állítottak össze a gyermekeknek, mint például csuhéfonás, szalmaszövés, fazekaskodás, ügyességi játékok, vala­mint a tábort megkoronázó palóc lagzi. Mint megtudtuk, idén először volt két mennyasszonya és két vőlegénye a palóc gyermeklakodalomnak, amelynél a kazárt Kabar zenekar működött közre. A Nógrád táncegyüttes immár minden tagja számára a táborozás Kazáron foly­tatódott július 21-étől, ahol négy napon át az eleki táncok alapvető motívumait sajá­tították el. A július 27-én, kezdődött X. nemzetközi folklórfesztiválnak pedig há~ A hollókői táborba az ország minden részéből érkeztek vendégek, sőt külföldről is A táborozok a balassagyarmati Palóc Múzeumot is meglátogatták Kazáron az eleki táncok alapvető motívumait sajátították el a táncosok Ha egy termék ára lassan megnő, logikusnak tűnik, hogy növekedett iránta a kereslet, vagy olyan fejlesz­tés eredménye, amely megjeleníti a benne lévő szelle­mi munkát. De ha egy termék tartósan alacsony áron szerepel, azt természetesnek vesszük. Legyen olcsó és kiváló minőségű, különösen akkor, ha a „mindennapi betevőnkről”, a pékáruról van szó! Pedig nagy árat fi­zetünk érte, mert a pékek az egyre gyengébb minősé­gű alapanyagok hiányzó beltartalmi értékeit, enzim­készítményekkel és kémiai anyagok alkalmazásával kénytelenek pótolni annak érdekében, hogy a fogyasz­tó által elvárt minőséget biztosítani tudják. Bár ezek­nek az anyagoknak a felhasználása szigorú korlátozás alatt van tartva és ellenőrizhető, azért élhetünk a gya­núperrel, hogy ebben a termékcsoportban is, egyes esetekben „félelmiszerekről” beszélhetünk. A salgótarjáni Palócbrot Rt. vezetése elhatározta, hogy kam­pányt indít a természetes alap­anyagokból készülő termékek gyártása mellett. Kenyérgyár­tásban eddig is a hagyományos un. „nagykovászos” módszert alkalmazták, a napokban pedig újabb, csak természetes anya­gokból készült termékcsoportot fognak bemutatni a fogyasztók­nak. A természetes anyagokból előállított élelmiszerek fontos­ságát kormányzati szinten felis­merték, szeptembertől tilos az egészségre káros termékek áru­sítása az iskolai büfékben.- Természetesen üdvözöltük az iskolai büfékre vonatkozó új szabályt - meséli Fodorné Kovács Erzsébet, a Palócbrot Rt. vezérigazgatója. - Annál is inkább, hiszen a természetes alapanyagokból készült élel­miszerek programja nem elő­ször kerül terítékre a cégünk­nél. Talán még emlékeznek az Óceán kenyerünkre, amely ma is megtalálható néhány üzlet polcán, s nem tartalmaz egész­ségre ártalmas adalékokat. A most induló zöldprogramunk­ban kizárólag természetes alapanyagot használunk az új termékcsalád gyártásakor. Ez az első időszakban két kenyér­fajtát - az Óceánt és a Kristályt - kétfajta zsemlét és kiflit -, vagy a mi elnevezésünkben: rudat - takar, később, az igé­nyek figyelembevételével bő­vítjük majd a kínálatot, olyan sütőipari készítményekkel - például finomsüteményekkel -, amelyek megfelelnek az is­kolai büfék, de akár a speciá­lis betegségben szenvedők el­várásainak is. Fodorné Kovács Erzsébet nem titkolja, hogy a jelenlegi kedve­zőtlen tendenciák keserű levét elsősorban a sütőipar itta meg. Mivel a vásárlók széles köre ki­tartóan az ár alapján vásárol, az élelmiszer-tömegcikkek egyre gyakoribb összetevői az értéke­sebb természetes nyersanyago­kat felváltó új alapanyagok (szó- ják, növényi zsírok), illetve azok az adalékanyagok, amelyek a színt, az illatot, az ízt, az állo­mányt, az eltarthatóságot módo­sítják. Mindaddig, amíg a vevői igény nem tolódik el a korábban megszokott összetételű, termé­szetes alapanyagokból ké­szült, ezzel egyben egész ségesebb és drágább élelmiszerek felé, a hely­zet tovább romlik, a kényszerpálya fennma rád. Pedig a változás­ban - a megfelelő ár­egyensúly kialakuló sában - a gyártó és kereskedő is hosszú távon érdekelt.- Mivel ma az ár dönt, egyes élelmi­szerboltok marke­ting megfontolás ból termelői ár alatt értékesítenek tömegélelmiszereket. Ennek a csatának a leg­nagyobb vesztese a sütőipar, nem véletlen, hogy egy sor kis­vállalkozás szűnt meg az elmúlt években - mondja a vezérigaz­gató. - Időközben azonban elő­térbe került az élelmiszer-biz­tonság is, amely kellő kormány­zati ráhatással segíthet a helyze­ten, s reményeink szerint a he­lyes táplálkozás irányába hat majd. Ennek éljük első idősza­kát, s reméljük, a vásárlói igény fennmarad, még ha ez a termék­kör drágább is kicsit, mint a tö­megtermék. Az gondolkodik he­lyesen, aki az egészségét helye­zi az első helyre, s képes 10-20 forinttal többet kiadni a termé­szetes alapanyagból készülő ter­mékekre. Az emberi egészség alakulása aggasztó - írja egy élelmezési iparral foglalkozó szaklap. Az adatok ugyan eltérőek, de tény, hnp-v az allersn'a az asztma gyület bevitele mögött ott a pénz, a gazdasági érdek... De ki finan­szírozza annak vizsgálatát, hogy a számos vegyületnek, sokféle forrásból, rendszeresen történő szervezetbe jutása, a kombinált hatások, a tartós, éveken át folyó terhelés milyen károkat, vissza nem vonható következményeket okoz? Adódik az a kérdés is: van- e visszaút a mai gazdasági felté­telek és életmód mellett a nagy tömegek számára, a természetes élelmiszerekhez?- Persze, e folyamatban min­dig ott van a gyártói és kereske­dői presztízs veszteség kockáza­ta - mondia táplálkozási érzékenység előfor­dulása egyre gyakoribb. Csak kényszerű önmegnyugtatás az, hogy az egyes adalékanyagokat megvizsgálják, megengedett szintjüket korlátozzák, haszná­latukat engedélyhez kötik. A ve­Fodorné Kovács Erzsébet - Ha multinacionális, vagy hazai élel­miszerkereskedelmi lánc, egyet­len egységében - sajtónyilvá­nosságot kiváltó - élelmiszer­biztonsági esemény következik be, az a teljes hálózat valamint a beszállító, forgalmát és meg­ítélését károsan érinti. Termé­szetesen nem állíthatom, hogy azáltal, hogy valaki csak Óceán, vagy Kristály kenyeret, termé­szetes alapanyagú péksüte­ményt eszik, megelőzheti a kü­lönböző „civilizációs” betegsé­gek kialakulását. A rohanó élet mód új táplálkozási szokásokat alakított ki, amit gyorsan követ az élelmiszeripar és a vendéglá­tás. Nem csak a vegyszer okoz­hat bajt, legalább ilyen ártalmas a gyorsan evés, az utcán evés, az otthon azonnal kész ételek fo­gyasztása, az érzékszervek út­ján a felesleges fogyasztásra tör­ténő csábítás, vagyis a gyors tá­volodás a hagyományos táplál­kozástól. Ezzel távolodunk a kockázatok genetikailag koráb­ban már kialakult egyensúlyá­tól is. Leginkább épp a változá­sok gyorsasága, az egymást előzgető gyártói verseny okozza az aggodalmak je­lentős részét. A tartós „el- lenszél” azonban nem ad­hat okot a tétlenségre, mert a változások köny- nyen visszafordíthatat- ' lanná válnak - véleke­r dik a szakember. A Palócbrot nem tétlenke­dett, s megtette az első lépést: már a CBA- és a Coop-hálózat helyi és régióbeli üzleteiben van a Kristály kenyér és péksüte­mény. Felismerését a boltokban elhelyezett jellegzetes kínáló is könnyít. Már ha valakinek fon­tos a saját egészsége! ■ T.N.L. zigazdájaként tevékenykedik augusztus elsejéig a Nógrád táncegyüttes. A feszti­vál keretében hosszú évek óta először Ba­lassagyarmaton is fellép a csapat Azon­ban ezután sem maradnak tétlenek me­gyénk népszerű táncosai, hiszen kéthetes táncszünetük ideje alatt a salgótarjáni Táncházat újítják majd fel.

Next

/
Thumbnails
Contents