Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-29 / 175. szám
2 2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK „Szépítő ostrom" a várban Fülek. Rendteremtésben tréfát nem ismerő, lelkes, huszonhét fős csapat „szállta meg” az előző héten a fiileki várat. Természetesen a legjobb szándékú erőszakosságnak vetve alá az erődítményt. A fiatalok ugyanis a III. füleki várszépítő táborozás során dolgoztak a történelmi falak között. Mint az elnevezés is sejteti, várnapjaiknak már kisebb krónikája van: két éve az Oppidum Fileck, illetve a Ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesület kezdeményezésére indult az első tábor, ahol felefele arányban vettek részt a két település ifjai az építmény állapotának megőrzését célzó munkálatokban. S hogy a tizenévesek számára az értékek kétkezi ápolása is lehet vonzó, bizonyítja az is, hogy idén bővült a résztvevők köre: Salgótarjánból két tanuló, Hajdúnánásról három diák csatlakozott a már összeszokott Fülek-Ságújfalu „csapathoz”. Török kori ágyúállásokat, kazamatákat, vízgyűjtő árkokat tisztítottak meg a gyomoktól. Szorgosságuk nyoma jól látható, az arra járó turisták is felfigyeltek munkájukra, dicsérték őket. A táborozás költségeihez a város Civil Alapja nyújtott támogatást, valamint a losonci NOVOPS építőipari vállalat, Magyarországról pedig a Ráday Mihály által irányított Város- és Faluvédő Szövetség, melynek tagjai közé tartozik mind a ságújfalui, mind a füleki egyesület. A Szerencsejáték Bt. közelmúltban megújított gazdag és folytonosan bővülő kaparós sorsjegykínálata elnyerte a játékosok tetszését. A korábbiaknál lényegesen nagyobbak és gyakoribbak lettek a nyeremények, a játék- és vásárlási kedv dinamikusan nő. A megnövekedett igények zavartalan kielégítése érdekében újabb vállalkozóknak biztosítunk lehetőséget arra, hogy kedvező feltételekkel bekapcsolódjanak a sorsjegyek forgalmazásába, értékesítésébe. A feltételekről, további részletekről készségesen adunk felvilágosítást a 46/500-454-es telefonszámon! SmiMCSEJATfUBt FÜLEKI NAPLÓ Füleken boszniai juharból születik a hegedű... Molnár Péter kezei közül igazi mesterművek kerülnek ki Mihalik Júlia A nagypapai sejtés, intelem nem vált valóra, a hangszerkészítés stafétája jó kezekbe került: az unoka annak ellenére, hogy nem lett zenész, nagy valószínűséggel már túl is szárnyalta mesterét... Molnár Péter, a ma is mindössze huszonhét esztendős utód remek hegedűket, brácsákat készít a nagyapa műhelyében. Fülek eldugott, kis utcácskájában harmadmagával él a családi házban és - vállalkozásban - alkot már hét éve. S amit korábban legfeljebb csak elgondolt, meg tud élni abból, hogy hangszereket javít, illetve újakat farag csakis kézi megmunkálással. Kiváló érzékkel, egyre csiszoltabb gyakorlattal, szívvel és lélekkel. Mert az bizonyos, hogy Péter nagyon szeret minden egyes darabot, azokat is, amelyeket a nagyapa csinált. Tiszteli a fát, a legfőbb anyagot, melyek közül - mondja - legjobb, legodaadóbb a boszniai juhar... Tudniillik Boszniában nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz a talaj, aminek a keménységét köszönheti ez a fafajta. A fiatalember szavai szerint jó a csengése, s ez feltétele annak, hogy megformálva, a hangzása is jó legyen... Beszerzése éppen nem egyszerű, de megoldható, így tartaléknak mindig kell lennie, a készlet nem fogyhat ki. Mint Péter kérdésre megjegyzi, ehhez a munkához lényegében más nem is kell, csak két kéz... Szóval a papa hiába próbálta távol tartani a tizenöt éves kamaszt a faforgács és lakk illatú műhelytől. A kamasz Petit nagyon vonzotta ez a különös faragás. Az olyan faragás, ami a legeslegvégső, kiegészítő mozzanatok után hangokkal ajándékozza meg az embert, a megszólaltatóját és másokat is. A hangszerkészítő testesíti meg ezt a kapcsolatot, hidat ver a zeneszerző és a zenész között Szereti a zenét, a klasszikusokat is, de az a belső igény, amivel dolgozik, s miáltal csak minőségi munkát ad ki a kezéből akkor is, ha javít, jelenleg teljesen kitölti az idejét, életét A zenetanulás már nem fér bele. Másrészt biztos abban: a számára megfelelő minőség 99 százalékos garancia arra, hogy jól, sőt tökéletesen fog szólni a javított vagy új darab. Ezért nem érzi hátrányát annak, hogy nem zenészként fogott a hangszerek „gyártásához.”. Egy vadonatúj hegedű, brácsa több hét alatt készül el, rendkívül aprólékos odafigyeléssel, összpontosítással, művészi gonddal. A fa tehát, mielőtt meghajol a mester akaratának, próbára teszi őt, de így is van ez rendjén. Mesteri dolgok könnyedén nem, vagy nagyon ritkán születnek. A fiatalember szerencsésnek mondhatja magát: ipari középiskolát végzett, aztán újra középiskolába iratkozott be azon oknál fogva, hogy Szlovákiában hegedűkészítő és javító szakot indított egy zólyomi intézmény. Stradivari, Amati, Guameri, a világhíres hangszerkészítők műhelytitkai valójában nyűt titkok, már persze az értők számára. Molnár Péter magyarázza, miben tér el egyik típus a másiktól, s már ebből is következik, hogy a nagyok nyomdokain, a mai kézművesek saját formátum megalkotására is törekszenek. így létezik Molnár-féle hegedű és brácsa, mert olyan mesterség ez, ami a saját stílus kialakítására ösztönöz, s megköveteli a gyakorlat folyamatos csiszolását. Pétert most például a lakkozás legapróbb fogásai tartják fogva, mint mondja, „elég jól rájött arra, hogyan vigye fel ezt a réteget, hogy száradás után ne repedezzen meg.“ Eddigi munkájának jelentős része javítás volt. Tapasztalata szerint ez a foglalatosság kiváló iskola, tanító, de most mégis változtatni akar: - Eddig öt hegedűt csináltam, s úgy érzem, most jött el az a pillanat, hogy váltsak: újakkal szeretnék foglalkozni, ezután csak kevés javítást vállalok. Egy új hegedű ára 1200 euró körüli, függ ez azonban a fa minőségétől és a ráfordított energiától. Tevékenységének „hatósugara” meglehetősen kiterjedt: Beszterce, Zólyom, Nagykürtös, Rimaszombat környékén, de Salgótarjánban és Balassagyarmaton ismerik a munkáját. Nemrégen a Dűvő zenekar tagja is ügyfele volt, a megrendelés hegedűre szólt. Molnár Péter kérésünkre megosztotta velünk a kézi hangszergyártás receptjét, alapjában véve az alábbiak szerint dolgozik.- Először is tökéletes fára van szükség. Ki kell vágni, aztán várni kell úgy... 25 évet... - közli olyan mosollyal, mikor az ember biztos abban, hogy meglepi hallgatóságát. - Tudniillik az anyagnak állni, száradni, érni kell. Ezután jöhet a formára vágás a kért minta szerint. A fát hevítik, hogy hajlítható legyen, apró vésőkkel alakítják a „testét,” majd az összeragasztás, csiszolás, finomítás következik. Alapvető, hogy a darabnak tized- milliméter pontosságig éppen ott és úgy kell domborulnia, ahogy a típus, a modell megkívánja. Végül a lakkozáson a sor, ez úgy 3-4 hetet vesz igénybe. Minden művelet meghatározó, és ha a készítő csak egyet elront, helyrehozni csak a nulláról lehet... Nincs mese, elölről kell kezdeni. Legalábbis Molnár Péter szerint, aki a „leg-”nél sosem adja alább. A hangszerektől, a régi nagyoktól, a mai, a világhálón elért hasonló indíttatású elkötelezettektől, a készítésben sokra jutott csehektől, s nem utolsósorban a nagyapától tanulta mindezt. És ezt kívánja a hegedű, a cselló, a brácsa. Hiszen ezek a hangszerek, miután életet ad nekik a mesterük, új, önálló életet kezdenek. Hangversenytermekben, szabadtéri színpadokon építik pályájukat. Kiváló zenészek révén gyémántból gyémánttá nemesednek, s mint becses ritkaságok, gyakran gyűjtőknél végzik. Péterék kertje, udvara, mint egy kisebb botanikus kert. Pár napja ötven citromot szüreteltek le a saját citromfáról, egy másik csupa bimbó, a mangó ágain mintegy tucat, még zöld gyümölcsöt ringat a szellő. A „füleki hegedűkészítő” a növények szerelmese is, oltja, nemesíti az alanyokat. Édesapjával ápolja az oltványokat, aztán a levendulát, a porcsinrózsát és más virágos szépségeket. Nem akármilyen kikapcsolódás ez a műhelyben töltött órák, napok közben. Nemrég Veronából voltak látogatói, kíváncsiak voltak arra, mit tud a szőke hajú, kék szemű fiatal férfi... ..Akinek aranykeze van, arcán gyakran mosoly játszik, ami elárulja: otthon van a műhelyében, s maga teremti ennek titkait.
