Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-21 / 168. szám

2005. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE In memóriám dr. Kiss Péter Néhány napja villámként ér­kezett a lesújtó hír: dr. Kiss Pé­ter, Egyházasgerge és Mihálygerge háziorvosa, a férj, apa és nagyapa, a barát és va­dásztárs szíve utolsót dob­bant... Dr. Kiss Péter 1947. augusztus 3- án született Balas- sagyarmaton, ipolytarnóci szár­mazású család­ban. Tanulmányait a debreceni Kos­suth Lajos Tudo­mányegyetemen folytatta, ahol 1972-ben végzett. Az egyetemi éve­ket követően két esztendőn keresztül a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján dolgozott. Szeretett szülőföldjére - az Egyházasgerge-Mihálygerge háziorvosi körzet megüresedé- sének hírére innen tért haza. Harmincegy esztendőn ke­resztül élt Egyházasgergén, hosszú, küzdelmes éveken át szolgálta a két községet házior­vosként, hivatásához mindvé­gig méltó magatartást tanúsí­tott. Tudását a megromlott egészségű emberek testi-lelki javára, betegségük megelőzé­sére és gyógyítására fordítot­ta. Munkáját 1978-ban egész­ségügyi miniszteri dicsérettel ismerték el. A Háziorvosok Szakmai Kollégiumának öt esztendőn keresztül volt tevé­keny tagja. Betegei, ismerősei, barátai bármilyen problémával, kérés­sel fordulhattak hozzá, dr. Kiss Péter nyílt szívű személyiségé­ben mindenkor megértésre, s támaszra találtak, lói jellemzi őt azon mondata, amelyet la­punk egyik régebbi, karácso­nyi számában fogalmazott meg arra a kérdésre, hogy mit kívánna az embereknek? „Egészséget kívánok minden­kinek...” - mondta. Felelősségteljes hivatása fáradalmait leg­szívesebben a természetben pi­hente ki, nagy kedvvel járta a környék erdeit - elnöke volt a Hár- sas Vadásztársa­ságnak is -, elő­szeretettel hall­gatta fiatalkora nagy slágereit, de sok időt fordí­tott angol nyelv­tudásának csiszolására is. Dr. Kiss Péter - tragikus kö­rülmények között - július 12- én fejezte be e világi életét. Ha­lála gyászba döntött egy szép családot: siratja őt felesége - akivel csaknem negyven esz­tendőn keresztül élt házastársi kötelékben -, két gyermeke, s két szeretett unokája. De sirat­ják őt igaz barátai, ismerősei, munkatársai és betegei is. Ren­delőjét most virágerdő övezi, s mind Egyházasgerge, mind Mihálygerge önkormányzata saját halottjának tekinti. Szerettei július 21-én (ma), délután két órakor az ipolytarnóci katolikus temp­lom ravatalánál az érte szóló szentmisével vesznek végső búcsút dr. Kiss Pétertől, majd örök nyugalomra helyezik a család sírkertjében. Akadályt nem ismerő hivatástudata, be­csületessége, szívének meleg szeretete mindig élni fog az emberek emlékezetében. Legyen számára könnyű a föld! Dr. Kiss Péter (1947-2005) Eltűnt férfit keresnek ELISMERÉS A NYUGHELYKUTATÁSÉRT A Német Katonasír-gondozó Egyesület bajorországi szervezete a közelmúltban oklevéllel és emlék­plakettel ismerte el Nógrád megyei katonák több éve tartó katonasír-feltáró munkáját. Kovács Gábor alezredes és Csank Csaba tartalékos hadnagy Rétságon a Vezérlő fejedelem-járőrversenyen vette át az elismerést Josef Schmidtől (jobbra) a felső-bajorországi Német Tartalékos Szövetség elnökétől. Orgazda szüli a tolvajt Július 17-én, vasárnap a reg­geli órákban mihálygergei laká­sáról sétálni indult, azonban la­kására a mai napig nem tért vissza a ké­pen látható lőrincz gyula, azóta életjelet magáról nem adott, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy 86 éves, kb. 180 centi magas, vékony testalkatú, rövidre nyírt sötétbarna ha­jú férfi. Különös ismertetőjegye nincsen. Eltűnésekor sötétszür­ke vászonnadrágot, világos szí­nű, kockás rövid ujjú inget, azon középszürke színű szvettert, ille­tőleg szandált vi­selt. Amennyiben valaki adatot, in­formációt tud ne­vezettel vagy hol­létével kapcsolat­ban szolgáltatni, az hívja az ingye­nes 107-es, 112-es segélyhívószámot vagy a 06-80/555- 111-es zöld számot, illetve je­lezze bármelyik rendőrségen. (Folytatás az 1. oldalról) Több jelenlegi, vagy volt bolti alkalmazottal beszélgettünk, s ar­ról kérdeztük őket: valóban elha­talmasodott problémáról van-e szó? A válaszok szinte kivétel néT kül igenlőek voltak. Néhányan azt mondták, hogy már többször meg is fenyegették őket a „lopó­sok” s bizony nyomdafestéket nem tűrően kiabálnak velük, ha rajtakapják őket „akció” közben. Információink szerint több bolt van Salgótarján városköz­pontjában is, ahová már csopor­tosan járnak be lopni, akár öten- hatan is egyszerre. Napjában többször visszatérnek és még a feljelentés sem tartja vissza őket. Arra vonatkozó tájékoztatást is kaptunk, hogy amikorra az el­adók kihívják a rendőröket, ak­korra a bolti szarkák elmenekül­nek. Vannak olyan eladók is, akik nem mernek szembeszáll­ni a tolvajokkal, így szemet hunynak a tetteik fölött. Sok boltban kamera van, amely rögzíti a bent történteket. Bizonyítékként elfogadják - ha történik feljelentés. De vannak olyan esetek, amikor a kamera hiába forog, a lopást nem lehet egyértelműen látni a felvételen. Ha mégis, akkor a rendőrség le­foglalja. A legtöbb üzletben már van­nak biztonsági őrök, akik gumi­bottal és gázspray-vel cseleked­nek, ha kell. De ők sem láthat­nak mindent és gyakran téves a gyanújuk: olyanokról feltétele­zik, hogy lopni akarnak, akik semmit nem vennének el. Őket figyelik a boltban és nem a való­ban „zsebre dolgozó” személyt. A rendszeresen fizetés nélkül távozóknak nagy részének már kialakult vevőköre van. Hivata­lokban, fodrászüzletekben, iro­dákban várják az olcsóbb, gyak­ran a bolti ár feléért érkező lopott árut és még rendelnek is újabb szállítmányt. S nem csak élelmi­szert: kedveltek az elektromos légfrissítők, a körömlakkok, rú­zsok, drágább fehérneműk, test­ápolók, borotvák, parfümök, s persze a márkás italok. Szinte már minden második embert le­szólítottak egyszer az utcán, hogy vegyen valamit a szatyor­ból. Sokan mondanak nemet, de vannak, akiket csábítanak az ajánlatok és nem gondolnak be­le abba, hogy ezáltal orgazdák lettek. Kaszás Ottó alezredes, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője lapunknak el­mondta: amióta a megyeszékhe­lyen megnyílt az egyik nagyobb bolt, azóta megszaporodtak a lo­pások is. Persze a szóban forgó üzlet jól felszerelt, őrzött és gyakran fognak el bolti szarká­kat - de kiűzni őket eddig nem sikerült. Aki tízezer forint alatti összeg­ben lop, az szabálysértést követ el. Aki e fölött, az bűncselek­ményt. A tolvajok többsége ép­pen ezért arra is figyel, hogy ne lépje át a bűvös határszámot. A szabálysértések esetében a tele­pülés jegyzője intézkedik, bűn­ügyben a rendőrség. Tízezer fo­rintos lopás vétség fölött a bíró­ság szabhat ki büntetést, ami akár két évig terjedő szabadság- vesztés is lehet.- Tudjuk, hogy sokan vannak, akik egyénileg, vagy csoporto­san is járják az országot. Egyik nap még Zalaegerszegen, a má­sik nap már Gyöngyösön van­nak és onnan tulajdonítanak el árukat - mondta Kaszás Ottó, aki a boltok tulajdonosainak azt tanácsolja, hogy szerezzenek be biztonsági berendezéseket a vé­delem érdekében. Ha valaki többször követ el szabálysértést, ez nyilvánvaló lesz a jegyzőnek is, aki jelezhet a rendőrség felé.- Az a tapasztalatom, hogy még a bolti dolgozók is vesznek a lopott áruból saját használat­ra - jelezte a szóvivő, aki sze­rint ha nem vennék meg az em­berek a lopott árukat, akkor nem is lenne érdemes annyi mindent ellopni... HIRSAV Fogadószoba Bátonyterenye. Fogadónapot tart Romhányi Gyula címzetes főjegyző július 27-én, szerdán 8-tól 12 óráig a városházán. Koncert Dorogháza. Nagy sikerű kon­certet adott a napokban a telepü­lés Hősök terén a Primavera fú­vós ötös. A koncert után a hely­beliek saját készítésű rétessel kedveskedtek a közönségnek. Internet Mátraverebély. a kábelteleví­ziós és szélessávú internet­hálózat háztartásokba történő bekötését végzik a napokban a településen. A beruházást „ruti­nos” vállalkozók valósítják meg: Mátraszőlős és Tar községek­ben ugyancsak ők építették ki az említett rendszert. Kábeltévé Rákóczibánya. Zajlik a kábelte­levízió bekötése a háztartásokba a településen. A hálózat műsza­ki átadása már megtörtént. A be­ruházást - az önkormányzat tá­mogatásával, elvi hozzájárulásá­val - vállalkozók valósítják meg. Szünidőre Rétság. A művelődési köz­pont színháztermében július 27-én délelőtt 10 órától szünidei matiné lesz, ahol mesefilmet vetítenek óvodásoknak és kisis­kolásoknak. A belépés díjtalan! Kegyeleti túra Salgótarján. A Tájak Korok Múzeumok Egyesület helyi tag­csoportja július 23-án, szomba­ton a salgói vár alatti tisztáson lé­vő kopjafánál emlékezik meg egykori tagjairól: Vongrey Bélá­ról, Ruzsik Mihályról, Borsovitz Józsefről és dr. Lukács Idáról. A szervezők kérik, hogy a résztve­vők a 8.20 órakor induló 11/B je­lű busszal induljanak a megem­lékezésre. Turnéztak Szécsény. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Is­kola szécsényi tagintézményé­nek Iglice tánccsoportja július 9. és 13. között Csehországban, egy nemzetközi ifjúsági fesztiválon vett részt. Oláh József és Cser- csics Ivett tanítványai július vé­gén a Nógrád megyei nemzetkö­zi folklórfesztiválon lépnek fel. Szeles E. Nádújfalu. A biztonsági öv hasz­nálatára ösztönözték az autósokat a megyei baleset-megelőzési bi­zottság, a közlekedés-rendészeti osztály, valamint a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság közösen szer­vezett akciójának első megyei ál­lomásán. A biztonsági övüket nem használó autósoknak, vala­mint a szabályosan közlekedők­nek is a helyszínen intézkedő rendőr ez alkalommal felajánlot­ta, hogy egy ütközés-szimulátor­ban megtapasztalhatják, milyen érzés 10 km/órás sebességgel ha­ladva ütközni. A rendőrség ezzel is hangsú­lyozni szeretné: nem azért kell be­kapcsolni a biztonsági övét, mert a rendőr megbünteti azokat, akik nem teszik, hanem azért, mert életet menthet egy autóbalesetnél. Kaszás Ottó alezredes a tapaszta­latokat értékelve elmondta, a köz­úti ellenőrzés alkalmával mint­egy félszázan próbálták ki az üt­közés-szimulátort, s egyöntetű­en állították: ezentúl mindig be­kapcsolják a biztonsági övét. Az akció a napokban Balas­sagyarmaton és Rétságon folytatódik majd. Szimulált ütközések az utak mellett Megújított együttműködés Dr. Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal el­nöke és dr. Nagy János, a vám- és pénzügyőrség országos parancs­noka az aktuális feladatok haté­kony együttműködéssel történő megoldását rögzítő megállapo­dást írt alá az APEH székházában. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2005. ja­nuár 1-jén hatályba lépett módo­sítása jogszabályi lehetőséget te­remtett a VPOP számára, hogy az egyébként APEH hatáskörébe tartozó adóval és költségvetési támogatással kapcsolatos adókö­telezettségek teljesítésére vonat­kozó ellenőrzéseket - együttmű­ködési megállapodás alapján - végezzen. A tavalyi év végén kötött - a korábban már érvényben lévő kiegészítését tartalmazó - meg­állapodás a tapasztalatok átte­kintését és értékelését követően megújult tartalommal és formá­ban került aláírásra. A megálla­podás továbbra is célként tűzi ki a vám- és adóbevételek biztosítá­sa érdekében a két szerv ellen­őrzési tevékenységének és ható­sági feladataiknak az összehan­golását, valamint az ehhez szük­séges információátadás kereteit. A megállapodástól az intézmé­nyek vezetői a költségvetési be­vételek teljesítése érdekében végrehajtott közös - és az adóha­tóság hatáskörébe tartozó, de a VPOP által önállóan végzett el­lenőrzések, valamint a harma­dik országos import áfa-haté­kony beszedéséhez szükséges, mindkét adóhatóságot érintő fel­adatok eredményes és hatékony megvalósulását várják.

Next

/
Thumbnails
Contents