Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-15 / 163. szám
12 SPORTTUKOR 2005. JÚLIUS 15., PÉNTEK Kilenc csapat indul 42. ÉMÁSZ-sportnapok, Salgótarján Mátranovák nem talált célba Immár 42. alkalommal rendezik meg az ÉMÁSZ- sportnapokat július 15-17. között, ezúttal Salgótarjánban. Az eseményen hét sportágban, közel ötszázan mérettetik meg magukat. No, de elsőként tekintsünk egy kicsit vissza a múltba. Az esemény a megyeszékhelyünkről indult el 1964-ben. A két alapító, az akkori ÉMÁSZ-igazga- tóságnál dolgozó Földi László és Mihalik Ferenc volt. A Salgótarjánban lebonyolított első viadalon, a helyiek mellett a Vállalati Központ Miskolc, Üzletigazgatóság Miskolc és Eger csapata négy sportágban - atlétika, nagypályás labdarúgás, asztalitenisz, sakk - vetélkedett. Az összesített pontversenyt Salgótarján csapata nyerte meg. Ezt követően minden évben máshol volt a rendezés, legutóbb 1997- ben volt Salgótarján a házigazda. A rendezvény mára már kinőtte magát. A mostanin, az ÉMÁSZ Rt. salgótarjáni régiója által rendezendő sportnapokon kilenc csapat - 1SC, Miskolc, Sárospatak, Gyöngyös, rt.-köz- pont, GA Mo, Eger, TESSAG, Salgótarján - indul, közel ötszáz versenyzővel. A résztvevők hét sportágban - atlétika, kispályás labdarúgás, lábtenisz, sakk, valamint női és férfi asztalitenisz, lövészet és tájfutás - mérik össze erejüket. A megnyitó ma 14 órakor lesz a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, míg az eredményhirdetés ugyanitt vasárnap 10 órakor kezdődik. A rendezők a résztvevőknek - versenyzőknek és a meghívottaknak - szombaton fakultatív program- lehetőségek szerveznek a somoskői várhoz, az Ipolytar- nóc mellett található ősmaradványokhoz és a salgótarjáni bányamúzeumhoz. A sportprogram. Július 15., péntek, 14 óra: megnyitó - sportcsarnok, női asztalitenisz - sportcsarnok, kispályás labdarúgás - sportcentrum. 14.30 óra: lábtenisz - sportcentrum. 18 óra: Kelet-Nyugat válogatott öregfiúk labdarúgó-mérkőzés - sportcentrum. Július 16., szombat. 7,30 óra: tájfutás - Karancs-Medves hg. 8 óra: lövészet - Dolinka, férfi asztalitenisz - sportcsarnok, sakk - sportcsarnok. 9 óra: atlétika - Borbély Lajos szakközépiskola, lábtenisz helyosztó mérkőzések - sportcentrum. 14 óra: kispályás labdarúgás, helyosztó mérkőzések - sportcentrum. 14.30 óra: asztalitenisz egyéni versenyek - sportcsarnok. 17.30 óra: Salgótarján - Régiós válogatott női kispályás labdarúgó mérkőzés - sportcentrum. Július 17., vasárnap. 10 óra: Eredményhirdetés, díjátadás - sportcsarnok. ■ Balogh Elkészült a menetrend Elkészült a 2006. január 26. és február 5. között esedékes svájci férfi kézilabda Európa-baj- nokság órára lebontott menetrendje. Az olimpiai negyedik magyar válogatott Dánia csapatával játszik a nyitónapon. Skaliczki László szövetségi kapitány együtPályaavató Endrefalva történetében kivételes alkalomnak ígérkezik a július 16-i, szombat, amikor is pályaavató ünnepség keretén belül több labdarúgócsapat métese január 27-én Szerbia-Monte- negró, másnap pedig Izland legjobbjaival csap össze. A sursee-i kvartettben a magyarok először 20,15-kor, majd kétszer is 18 órakor lépnek pályára. A csoportból az első három jut a St. Gallen-i középdöntőbe. ri össze erejét. Az újonnan alakult helyiek mellett a magyar és horvát cigányválogatott lép pályára. Az esemény 9 órakor kezdődik. labdarúgás Mérlegen Kriston Sport megyei I. osztályú csapataink A megyei I. osztályban szereplő Mátranováki Vasas Sport Club labdarúgócsapata az őszi nyolcadik hely után a tizenegyedikként zárta a 2004-2005-ös bajnoki évadot. A szereplésről Tóth Miklós edzőt kérdeztük, aki 2003 januárjától van a csapat mellett.- Mi volt a célkitűzés?- A vezetőség mindenképpen előrelépést várt el a csapattól, ami a 4-8. helyek egyike, vagyis a középmezőny első felében való helyezést jelentette volna. Ezt az elvárást a csapat sajnos nem tudta teljesíteni.- Miként értékeled a bajnoki évadot?- Ezzel a játékosállománnyal én is kudarcnak tekintem a teljesítményt, hiszen sokkal többet ki lehetett volna hozni belőlük. Természetesen, ha ők is úgy állnak a dolgokhoz, így például edzéslátogatottságban, mentálisan és morálisan is. Sok embernek már fel kellene fogni, hogy a megyei I. osztály szintjén is kevés az, ha csak a bajnoki mérkőzéseken találkozunk. Amíg ez nem változik, addig a mátranováki labdarúgásban nem lesz előrelépés.- Mit nyújtottak egyes csapatrészek?- Védelmünk - ebbe beleértem a kapust is - a kapott gólokat tekintve (81 ) úgy gondolom nem érdemel említést. Igaz, ehhez kellett a középpályás sorunk negatív védőmunkája. Itt jegyezném meg, hogy ennyi gólt az NB III-as szereplésünk alatt sem kaptunk. Egy kis pozitívum, hogy a rúgott gólok tekintetében a középmezőnnyel fel tudtuk venni a versenyt.- Egyénileg voltak-e kiemelkedő teljesítmények?- Sajnos ilyen teljesítmény után nem tudok, és nem is szeretnék senkit sem kiemelni.- Milyen tanulságokat vonsz le a nyitottakból?- Nem volt olyan játékos, aki egyenletes, jó teljesítményt nyújtott volna. Voltak ugyan a bajnokság egyes periódusaiban akik többet tettek hozzá az átlagnál, de összességében csalódnom kellett. Ami még fájó, hogy a sportsTerűségi versenyben is a 13. helyen végeztünk, ami szintén rányomta bélyegét minden csapatrész teljesítményére.- Kik voltak a segítők?- Szeretnék köszönetét mondani minden támogatónknak, hogy ilyen szerény teljesítmény mellett is biztosították az egyesület zavartalan működését. Külön szeretném megköszönni Vanó Lászlónak, az egyesület elnökének munkáját.- Hogyan tovább?- Bízom benne, hogy Mátra- szerint, ha más poszton is, de novákon továbbra is meglesz a továbbra is segíteni fogom az feltétel a megyei I. osztályban egyesület munkáját, való szerepléshez. Én személy ■ Balogh Tibor A számok tükrében őszi végeredmény 8. Mátranovák 15 5 3 7 27-30 18 Végeredmény 11. Mátranovák 30 11 3 16 56-81 36 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Zagyvaróna (idegenben) 2-3, 2.: Karancslapujtő (otthon) 1 -4,3.: Karancsberény (i) 3-2,4.: Kisbágyon-Karton (0) 0-3, 5.: Héhalom (i) 3-2,6.: Érsekvadkert (o) 3-0 - játék nélkül, 7.: Szécsény (1) 1-1, 8.: Romhány (o) 1-2, 9.: Szügy (1) 0-2, 10.: Nagybátony (i) 1-2, 11.: Kazár (o) 3-0, 12.: Palotás (i) 4-3, 13.: Hasznos (o) 2-2, 14.: Kisterenye (i) 1-2, 15.: Berkenye (o) 2-2, 16.: Zagyvaróna (o) 5-3, 17.: Karancslapujtő (i) 0-3, 18.: Karancsberény (o) 2-3, 19.: Kisbágyon-Karton (i) 0-7, 20.: Héhalom (o) 2-1, 21.: Érsekvadkert (o) 3-1 (Érsekvadkert nem utazott el ősszel, így Mátranovákon volt a meccs), 22.: Szécsény (o) 3-1, 23.: Romhány (i) 2-5, 24.: Szügy (o) 2-1, 25.: Nagybátony (o) 0- 2, 26.: Kazár (i) 4-1, 27.: Palotás (o) 2-7, 28.: Hasznos (i) 1- 4, 29.: Kisterenye (o) 1-3, 30.: Berkenye (i) 2-9. A csapat gólszerzői 17 gólos: Kakuk. 8 gólos: Kapás Gy. 6 gólos: Tábori. 5 gólos: Tóth P., Oláh S. 3 gólos: Gubán, Bognár. 2 gólos: Marcsok, Dancsok. 1 gólos: Répás B., Szánási (Héhalom, öngól). Akik a bajnoki évadban a pályára léptek Petróczi Tamás, Csikós Gusztáv, Tóth Tibor, Pintér Norbert, Marcsok Zoltán, Rács Zsolt, Répás Béla, Torják Norbert, Sipos Péter, Gubán Csaba, Tóth Patrik, Bognár Zsolt, Nádasdi Balázs, Kakuk Tamás, Tábori Péter, Csikós Attila, Czene Zsolt, Lakatos Balázs, Kapás Gyula, Oláh Sándor, Aranyi Balázs, Vári Gergő, Dancsok Roland, Czene Róbert. Mozifilm • • # « Hatmillió eurós költségve- « * téssel saját magáról forgatott mozifilmet a Real Madrid láb- * darúgócsapata. A világ első • * klubmozija augusztus 25-én * kerül a spanyol, majd nem sokkal később a japán, kínai, egye- * sült államokbeli és latin-ameri- • * kai vetítőtermekbe. AReal, the Movie című alkotás a királyi * * gárda iránt világszerte tapasz- * talható rajongásról szól. Megújul a Grand Prix-sorozat A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a következő idényben egy megújult Grand Prix- sorozat lebonyolítását tervezi, a World Athletics Tour elnevezésű szériához az elképzelések szerint 20 viadal tartozik majd, a Golden League pedig megszűnik. „Szeretnénk megmutatni, hogy képesek vagyunk a megújulásra és a versenyek modernizálására” - mondta Helmut Digel alelnök, aki hozzátette: biztos benne, hogy az IAAF tanácsa augusztus 15-i, helsinki ülésén zöld utat ad a tervezetnek. Az új világsorozat az összes kontinenst érinti majd, az egyes állomásokat három kategóriába sorolják, a legerősebbek lesznek az úgynevezett elitcsoport tagjai. Az 1998-ban életre hívott Golden League ugyanakkor megszűnik, az azonban még kérdéses, hogy az egymillió dolláros jackpotnak a jövőben mi lesz a sorsa. Digel kifejtette: az IAAF a jövőben a mennyiség helyett a minőségre helyezi a hangsúlyt. Ezzel arra utalt, hogy idén a GP-sorozathoz összesen 34 - Golden League, Szuper GP, GP és GP Il-es - verseny tartozik. „A viadalok számát radikálisan csökkentjük, ez részben a sportolók érdekében is történik” - mondta. Érmes helyezések az ob-n modellezés Európa-bajnokság előtt Még nem vonul vissza Nem vonul vissza a magyar válogatottságtól Bátorfi Csilla kilencszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, azonban jelezte: főszerepet már semmiképpen sem vállal a csapatban. A közelmúltban megrendezett körrepülő modellek országos bajnokságán műrepülő kategóriában a Skorpió SE Salgótarján modellező szakosztályának tagjai az elvárásoknak megfelelően szerepeltek. A felnőtt F2 B-kategóri- ában Tokaji Tamás a második helyen zárt, néhány ponttal elmaradva százhalombattai riválisától. Ifjúsági kategóriában Csáki Gábor korábbi országos bajnoki címét megvédve, újra az első helyen végzett, klubtársa Sipos Dániel előtt. Nagyszerű eredményeik alapján 1988-at követően ismét Salgótarjánba került a csapatbajnoki cím is. Tokaji Tamás és Csáki Gábor teljesítményeik alapján igazolták nemzeti válogatottságukat, és biztosították helyüket a magyar csapat tagjaként a július 16-a és 23-a között Gyula városában megrendezendő Európa-baj- nokságon, ahol az első tizenötben szeretnének végezni. Az Eb-n rajtuk kívül Havran Sándor pontozóbíróként, míg Forgó Barnabásáé irodavezetőként képviseli szűkebb pátriánkat „A Sanghaj i egyéni világbajnokság után azt mondtam a magyar szövetség vezetőinek: ha szeretnék, hogy szerepeljek még a válogatottban, akkor azt időben jelezzék nekem” - nyilatkozta a 36 éves Bátorfi. „Téglás Péter szövetségi kapitány ezen a héten hívott fel telefonon, s abban maradtunk, hogy nem zárom be magam mögött a kaput. Az Európa Liga versenysorozatában nem szeretnék játszani, de ha valami nagy baj éri a csapatot, valaki megsérül vagy netán veszélybe kerül az A-osztályban maradás, ott Is segítek.” A 2006-os brémai csapat-világbajnokságot illetően a magyar klasszis kifejtette: ott örömmel vállalna tartalékszerepet és ha kell, egy-egy mérkőzésen odaáll az asztal mellé. „Ugyanakkor ezen a vb-n alkalom nyílhat arra, hogy tanácsaimmal, meglátásaimmal segítsem Téglás Péter munkáját, s ezt a lehetőséget sem szeretném kihagyni. Tóth Krisztinával néhány Pro Tour-viádalon még elindulunk párosban, s emellett német klubomban, a Langweidben is folytatom a játékos-edzői pályafutásomat.” Az öt olimpián járt Bátorfi Csilla szerint példásan jó a kapcsolata a magyar szövetséggel, így örömmel vállalja a további munkát a válogatottban. „Az eszembe se jutott, hogy nem ülnek le velem tárgyalni a folytatásról, hiszen az elmúlt két évtizedben harmonikus volt a viszonyunk. Most az biztos, hogy 2007 júniusáig tekintek előre. Hogy utána mi lesz, azt ma nem tudom megmondani. Azt azonban kijelenthetem, hogy játékosként semmiképpen nem veszek részt a következő, 2008-as pekingi olimpián. Az én koromban már takarékoskodni kell az erővel, s bár fizikailag a lehető legjobb állapotban vagyok, a motivációval olykor akadnak gondok, de azt gondolom, ez ennyi versenyzés után természetes. Sokan jöttek oda hozzám a májusi, Statisztika elleni BEK-sikert követően, hogy ha így megy a játék, eszembe ne jusson abbahagyni! Mindez szép dolog, de én még emlékszem a balul sikerült athéni olimpia utáni reakciókra, amikor néhányan azt feszegették, mikor fejezem már be az asztaliteniszt? Most csak annyit mondhatok, hogy egy év múlva gondolom újra ezt a kérdést, addig pedig szeretném a magyar válogatottat segíteni. Akár játékosként, akár tartalékként, akár csak a kapitány tanácsadójaként” - tette hozzá Bátorfi Csilla. A Skorpió SE modellezői (képünkön balról: Sipos Dániel, Tokaji Tamás és Csáki Gábor) egy arany- és két ezüstérmet szereztek az országos bajnokságon • •