Nógrád Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 125-150. szám)
2005-06-18 / 140. szám
4 2005. JÚNIUS 18., SZOMBAT KULTÚRA Reneszánszát éli a magyar regényirodalom Egy vetélkedő résztvevői közül valószínűleg kevesen tudnák, hogy ki írta a „Kulákprés” című család- és falutörténeti szociográfiát 1986-ban, vagy a „Mielőtt elsötétül” című elbeszéléskötetet egy évtizeddel később. Viszont arra a kérdésre, hogy ki a szerzője a „Jadviga párnája” című, 1997-ben megjelent regénynek, alighanem kórusban mondanák a helyes nevet. Závada Pálnak volt tehát szociográfusi, szociológusi, irodalmi előélete, de mégiscsak berobbant a köztudatba a „Jadvigá...”-val, s azután számos elismerésben részesülvén meg sem állt a Kossuth-díjig. A minap az ünnepi könyvhéten „A nagy könyv” játék keretében Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban vett részt író-olvasó találkozón. vák gyökerekből táplálkozik. Ez a nemzetiségi háttér milyen szerepet játszik munkásságában?- Valóban szlovákok között nőttem fel és iskoláskoromig szinte csak azon a vegyes nyelven beszéltem, amin szüleim és nagyszüleim az ötvenes években. Anyám szerette is volna, ha jól megtanulok szlovákul, de nem sikerült, ha kiléptem a lakásból, a barátokkal, iskolatársakkal azonnal magyarra váltottunk. így a szlovák kultúra bennem annyiban maradt meg, mint minden más gyermek- és ifjúkori emlék, hangulat, mint ápolandó családi hagyomány, mint egy-egy kedves féltve őrzött tárgy, de nem vált identitástudatom úgymond meghatározó elemévé. E tekintetben is sokat jelent számomra Mikszáth Kálmán, az egyik kedvenc íróm, akiről köztudott, hogy jól ismerte a szlovákokat és megannyi szlovák nevet, helyszínt használ regényeiben, novelláiban. Sokszor tudatosan, sokszor észrevétlenül fordulok hozzá. Nagy örömömre szolgált, amikor a Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója felkért, hogy dramatizáljak egy Mikszáth-regényt En a „Különös házasság”-ot választottam. 2003 októberében volt az ősbemutató. Néha-néha még napjainkban is játsszák.- A Jadviga párnája ” már a címében is utal egy nőalakra, de a „Milotá”-ban is egyenrangú félként szerepel az egyik énhős, egy bizonyos Roszkos Erka, aki szin- I tén naplót ír. (Milota pedig ; magnóm mondja visszaemlé- I kezeseit, érzelmeit, gondolatait) E megállapításokból két kérdés is eredeztethető. Az egyik■ miért szereti Závada Pál ennyire ezt a részben dokumentarista, részben nagyon is szubjektív, az idősíkokat meglehetősen szabadon használó naplófőrmát. A másik■ honnan ez a rendkívül mély, alapos ismerete a női létekről, gondolkodásmódról, az intimitást, a nemiséget is beleértve? Németh László regényei - „Az Égető Eszter", az „Iszony" és mások - esetében tapasztalni hasonló empátiát - Szerintem a narráció az egyik legnehezebben megoldható probléma a prózaíró számára. A naplóformát én azért használom - persze nem minden esetben, „A fényképész utókorá”-ban már nem - mert hosszas töprengés során rájöttem, hogy vannak esetek, amikor ily módon tudom leginkább elmondatni hőseimmel mindazt, amit én szeretnék megfogalmazni, de egyes szám első személyben valahogy nem sikerül, nekem legalábbis nem tűnik elég hitelesnek. Az pedig igazán megtisztelő számomra - nem először fordul elő - hogy Németh László regényeivel vetik ösz- sze műveimet. Ugyanakkor én - úgy vélem - teljesen másként viszonyulok nőalakjaimhoz, mint ahogyan ő tette. Úgy általában én nem ismerem másoknál jobban a női lélek titkait, rejtelmeit, - miért is ismerném? - viszont az én hőseimet én magam teremtem meg, s olyanokká formálom őket - nőket, férfiakat egyaránt - amilyeneknek én akarom, ahogyan én elképzelem őket S ha retorikailag, stilisz- tikaüag rendben vannak a dolgok, akkor minden más egyedi szituációnak, reakciónak, viselkedésmódnak, szóhasználatnak stb. lehet realitása.- Závada Pál néhány év alatt az ismeretlenségből, vagy a kevésbé ismertségből egy csapásm a mai magyar irodalom élvonalába került, a Jadviga... ” ott szerepelt az ötven legnépszerűbb magyar regény sorában A megannyi kitüntetés, az egybehangzó szakmai és közönségsiker (meg toldva Deák Krisztina filmjével) és az ezzel járó egzisztenciális stabilitás mennyiben változtatta meg az életét mentálisan?- A kedvező visszhangokat, az elismeréseket a helyükön kell tudni kezelni, nem érdemes azokat túlértékelni, nem szabad velük a kelleténél többet foglalkozni. Én is így vagyok ezzel. Nyilván jólesik, ha olvassák műveimet, ha észreveszik, méltányolják a törekvéseimet, szándékaimat, de azt vallom, hogy a munkára kell koncentrálni. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a Jadviga...” sikerét aligha tudom megismételni. Egyébként pedig majd mindenkit az minősít igazán, ami megmarad munkásságából. De - mint számos példával tudnánk igazolni - az utókor értékítélete sem mindig igazságos.- Mi a véleménye az ünnepi könyvhét budapesti nyitányán Tolnai Ottó vajdasági író, a Magyar Irodalmi Díj idei kitüntetettje által elmondott gondolatról, amely szerint „napjainkban, a digitalizálódás korában is a könyv rene szánszáról lehet beszélni, amely a magyar irodalom, a könyv, a magyar regény sosem tapasztalt áttörésével, népszerűségével, valós nagy reneszánszával esik egybe”?- Érdekes, hogy máskor is - Tolnai Ottó kijelentésétől függetlenül - kérdezték ezt már tőlem. Nekem is az a meggyőződésem, hogy a magyar regény - méltóan a klasszikus elődökhöz - az utóbbi évtizedben felfelé ívelő pályára került. Számos szerzővel és művel lehet ezt bizonyítani, csak példaként említem Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Spiró György nevét. Közülük többen rangos hazai és nemzetközi elismerésekben is részesültek. Ezek sorából kétségkívül Kertész Imre Nobel-díja a legjelentősebb és minden bizonnyal ennek is van ösztönző ereje regényirodalmunkra. Csongrády Béla- Ön szociológusként, ha úgy tetszik társadalomkutatóként kezdte. Hogyan, miért váltott és lett szépíró, immár három nagyregény - a Jadviga párnája”, a „Milota” és „A fényképész utóélete” - szerzője?- Valóban sokáig kenyérkereső foglalkozásom volt a kutatás, annak Idején itt Salgótarjánban és Pásztón is tanulmányoztuk a munkásság gondolkodás-és életmódját Szerettem az emberekkel beszélgetni, érdekelt a sorsuk, de az egzakt tudományosság távol állt tőlem. Akkor is írni szerettem legjobban, összefoglalni tapasztalataimat. Egyébként pedig mindig volt egy titkos vágyam, hogy majd egyszer - esetleg nyugdíjaskoromban - saját örömömre is írhatok, akár regényt is. Későn érő típus vagyok, igazából - miután felhagytam az aktív szociológiai munkával - a „Holmi” című lapnál találtam rá egyéni hangomra.- Közismert, hogy Tótkomlóson született, szlovák környezetben gyerekeskedett. Mind a Jadviga...”, mind pedig a következő nagyregény, a 2002-ben Závada Pál Kossuth-díjas író (balról) a Balassi Bálint Megyei megjelent „Milota” is békési szlo- Könyvtárban tartott találkozón Z A V A 13 A P Á L JADVIGA PÁRNÁJA E mű sikerét nehéz lesz felülmúlni Magyar rajongóit revolverezi a „bársonyos pisztoly” A káoszt hozza Budapestre a Guns’n-maradék Velvet Revolver „Azért álltunk össze, hogy zenéljünk és büszkék vagyunk arra, hogy az emberek hallgatni fogják, amit csinálunk. Amikor ennél mélyebben belegondolsz a dolgokba - például, hogy megfelelsz-e valaki más elvárásainak - azonnal elvesztél. Szóval mi csak tesszük a dolgunkat és próbáljuk ezt minél vidámabban csinálni” - szól a Velvet Revolver életfilozófiája, melyet június 22-én este 8-tól a Pecsában személyesen is tesztelhetünk. Minden, amit a Velvet Revolverről hallottatok igaz. A zenekarnak tagja 3 korábbi Guns’n Roses tag, Slash, Duff McKagan és Matt Sorúm, továbbá a rockzene egyik legkarizmatikusabb frontembere, Scott Weiland, a Stone Temple Pilots egykori énekese és Dave Kushner, a Wasted Youth, az Electric Love Hogs és a Jane’s Addiction egykori tagja. Noha a Velvet Revolver hangzása kikerülhetetlenül tartalmaz elemeket a fickók jeles múltjából, az összhatást tekintve a hangzás előre tekintő és tényleg mai, a szó minden értelmében. „- A zenénk nagyon agresszív mondja Duff, majd így folytatja: - Mindenhol érződik a „fuckyou" (ugye, ezt nem kell lefordítani?! - a szerk.) hatás. Mi igazából ehhez értünk Nem tudunk szépet játszani, olyat, ami rádióba való. Slash, Matt és én mindig ezt az irányvonalat képviseltük a Guns-ban is, Scott és Dave pedig nagyon hasonló gondolkodású. Számomra az utóbbi időben ez az egyetlen veszélyes banda - tényleg veszélyes. Az emberek azt fogják mondani, Oh egy újabb supergroup. Ezeknek már úgyis megvan mindenük Ezt meg is értem, de mi nem ezt az utat járjuk Komolyan gondoljuk, hogy visszahozzuk a káoszt a világ rockzenéjé be." rüli időszakra, a kezdet nem volt egyszerű, annak ellenére, hogy a banda nemsokára nekilátott a munkának. Felvettük a dalt a The Hulk című filmhez (Set Me Free), de azt, hogy igazán jó banda vagytok-e csak akkor látod, ha koncertezel" - mondja Scott. „Szóval csináltunk egy koncertet az El Rey- ben júniusban és az minden kérdésre választ adott. Többéiért, mint bármennyi idő a stúdióban, vagy bármilyen buli. Megkérdőjelezhetetlen és zenei értelemben a legerőszakosabb dolog, amit valaha átéltem. Úgy gondoltam, hogy ha ebbe az irányba megyünk tovább, akkor egy ötfejű szörny leszünk, aki mindenkire halálos és romboló lehet ” Ezt követően eljött az idő, hogy a Velvet Revolver elkészítse az első albumát. A „Contraband” egy rock & roll album változatos irányvonalakkal. Egy kőkemény klasszikus az új generáció számára, mely visz- szatükrözi a tagok zenei irányultságát a The Beatlestől a The Refused-ig, nyilvánvalóan egy kis Guns’n Roses-al és Stone Temple Pilots-al. Mivel a Velvet Revolver albuma 2003 végén elkészült, a zenekar alig várja az album 2004 tavaszi megjelenését és, hogy újra turnézhassanak. . Alig várom, hogy csináljak egy befejezett turnét, amit sosem tehettem mega Guns-al.” - hangoztatta Slash. „- Visszatérünk az alapokhoz és kis klubokban fogunk játszani, majd kL...tt nagy stadionokban is” - tervezte akkor a jövőt Matt. És végül, a Velvet Revolver nem egy olyan zenekar, amely a múltjából akar megélni A zenekar arról szól, hogy ez az öt ember mit tud együtt csinálni a jövőben. - mondja Slash - és most nem akarjuk őket elszalasztani” - szól a frontember végső konklúziója. ■ (Satis) Visszatérve az alakulásuk köJÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Képtelen vagyok nézni, hogy valaki szenved ” Szerencsés nyertesünk: Hajas Gyula Mátramindszent, Rákóczi út. 6. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb június 23- ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!