Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-31 / 124. szám

2 2005. MÁJUS 31, KEDD REGIONÁLIS NAPLÓ - SZÉCSÉNY Kik ők és miért vannak...? Tíz éve élnek Szécsényben. Minden reggel hét és nyolc óra között összeszedettséggel vonulnak el a mezőgazdasági szakképző iskola előtt, egészen a templomig. Akik éppen arra járnak, láthatják őket. De vajon kik is ők? Ferenc-Mária nővért, a Klarissza Remeteség Szécsény Ágacskájának elöljáróját kér­deztük életükről, hivatásukról. Sz. F.- Miért éppen Szécsényre esett a választásuk?- Sok helyet megnéztünk Ma­gyarországon. Letelepedési he­lyünknek hármas kritériumnak kell megfelelnie: lehetőség le­gyen a mindennapi szentmisén való részvételre, biztosítva le­gyen a szemlélődő élethez a csend és olyan nép körében él­jünk, akik elfogadnak minket. Találtunk ennél szebb, szinte mesés helyeket is. De mindhá­rom kritériumnak ez a hely felelt meg leginkább. Külön ajándék­nak tekintjük Szécsény több száz éves ferences múltját is.- Életformájuk számunkra eléggé titokzatos. Kérem, beszél­jen róla!- Fő tevékenységünk az imád­ság, nemcsak a kápolnában, ha­nem minden házi munkánk vég­zése közben is. Minden percünket Istennek adjuk a világért, hiszen nem önmagunkért „zárkóztunk be" a monostorija! A szemlélődő élet egy alapvetően visszavonult életforma. Hivatásunk nem az em­berek külső, „apostolkodó” szolgá­lata, hanem az emberek segítése az Istenhez vezető személyes útju­kon, az értük történő ima és a ve­lük való beszélgetés, imádság által.- Hogyan történik ez a segítség nyújtás?- Akár tudatosul az emberek­ben, akár nem, mindenkiben van egy alapvető, Isten utáni vágy, vele született istenkeresés. Akik ezt meg tudják fogalmazni, keresik és kérik azon személyek segítségét, akikről tudják, hogy életüket ebben a szüntelen kere­sésben élik, s ezáltal társuk lehet belső vándorlásukban. Esetleg felmerülhet az a kérdés, hogy egy, Istennek szentelt ember mi­ért „kereső”, mi az, amit még nem talált meg? Számunkra na­gyon fontos, hogy ne mesterek­ként, „vezetőkként” álljunk az emberek elé, hanem mint olya­nok, akik velük együtt keresik Istent, egyre közelebb engedve őt magukhoz. Segítségnyújtá­sunk tehát kettős: egyrészt mi magunk is Isten felé tartunk, másrészt saját tapasztalataink­Klarissza nővér ból merítve meghallgatjuk, be­szélgetünk és imádkozunk azok­kal, akik bekopognak hozzánk.- Az emberek részéről van-e igény az ilyen segítségnyújtásra?- Monostorunk közveüen szomszédságában kialakítottunk három „remeteséget”, ahová a visszavonulásra, csendre, imára vágyók jöhetnek. E remeteségek szinte mindig foglaltak. Van, akik hosszabb időre, akadnak, akik néhány napra, vagy akár csak egyetlen napra jönnek: ki-ki, aho­gyan lehetősége engedi. Ezen kí­vül kialakítottunk két helyiséget - oratóriumnak nevezzük - ahol Imádság a Kápolnában Svéd lányok Szécsényben Szécsényben, a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakkép­ző Iskolában a Leonardo-program keretében május 15- től június 5-ig Svédországból Jennifer Henricsson és Jannicen Gostors szakmai gyakorlaton vesznek részt. Szeno A lányok, ahogy elmondták, Stockholmtól 50 kilométerre, a főváros agglomerációs körzeté­hez tartozó Stockholm Bronban járnak mezőgazdasági iskolába. Kertészetet, vadgazdálkodást, ál­lattenyésztést tanulnak. Az ő tananyaguk eltér a magyaroké­tól. Az állattenyésztésben a del­finek idomításától kezdve a kü­lönböző házi kisállatok tartásá­ig sok mindennel foglalkoznak. A lányok kiemelt szakterületen a vadgazdálkodás, ahogy mond­ták, már vadászati engedélyük is van. Egy év múlva fejezik be középiskolai tanulmányaikat és az állatorvosi szakon tanulnak tovább.- Mit jelent számukra a ma­gyarországi gyakorlat?- Mindaz, amit itt látunk és csinálunk egy kicsit új, de épp ez benne a jó, hogy ezt is megis­merhetjük - vélekedett Jennifer. - Jannicen Gostors a kollégiumi rendszer közötti különbséget említette. Náluk mindenki kü­lön szobában lakik, nincs az épületben tanári ügyelet.- Meglepően jól beszélnek an­golul. Hány órában tanulják a nyelvet?- Hat éve tanuljuk, heti négy órában. Mi otthon, a környeze­tünkben is használjuk az angol nyelvet.- Milyennek látják hazánkat, az itt élő embereket?- Tetszenek az apró kis falvak. A magyar emberek nagyon ba­rátságosak, vendégszeretők. Ezt a diákok körében is tapasztaljuk. Jól érezzük itt magunkat. Eddig nagyon keveset tudtam Magyar- országról. Most, hogy itt eltöltöt- tem ezt a pár hetet, jobban meg­ismertem. Az a kép, hogy ez egy szegény ország, átrajzolódik ben­nem még akkor is, ha gazdasági­lag, életszínvonalban nem tarta­nak ott, ahol mi.- Számomra meglepő, hogy az egyes településen milyen sok kutya kóborol szabadon. Ha itt maradnék, én menhelyet keres­nék az állatok számára - vette pártfogásba a kóbor kutyákat Jannicen.- Hogyan jött létre a kapcsolat?- Az igazgató úr révén - mondta Kürtösi Margit tanár­nő, aki a három hét alatt a lá­nyok gyakorlati vezetője. A ta­nárnő a lányok mellé mindig beoszt két technikus diákot.- Aranyos, kedves, szorgal­mas, dolgos lányok, szeretnek sokat beszélni - dicsérte őket Hugyecz Zsolt technikus hall­gató. Külső és belső felújítás a személyes beszélgetésnek, lelkivezetésnek adunk helyet. Itt fogadjuk a hozzánk látogató egyéneket és csoportokat.- Hogyan szereznek tudomást a világban zajló eseményekről?- Bár nem járunk-kelünk kint a világban, a hozzánk jövő embe­reken és az újságokon keresztül tudomásunk van arról, amit a vi­lág él. Nem az információszerzés szintjén és igényével, hanem hogy ezáltal imáinkban hordoz­hassuk az emberiség fájdalmait és örömeit. Nincs szükségünk arra, hogy részleteiben ismerjük a világ életét, hiszen az Űr jól tud­ja, kinek mire van leginkább szüksége. Mi csak engedjük, hogy szívünkön keresztül ő meg­érinthessen minden embert- Miből biztosítják megélheté­süket?- Alapítóink, Assisi Szent Fe­renc és Szent Klára az isteni in­díttatást követve mindent a gondviselés kezéből vártak és kaptak. A testvérek és a nővé­rek nem szégyellték kifejezni az emberek felé, hogy szüksé­get látnak. Vannak, akik megüt­köznek, néha meg is botránkoz- nak azon, ha valaki nem maga keresi meg a betevő falatját. Azok az emberek azonban, akik hisznek az imádság erejé­ben és a mi hivatásunkban, ter­mészetesnek tartják, hogy meg­osszák velünk amijük van. A szegénységnek ez a fajta meg­élése megtanít minket arra, hogy megelégedjünk azzal, amit kapunk, s ne támasszunk igényeket jótevőink felé. Ez egy ingyenes, kölcsönös megosztás köztünk és a minket szerető és támogató emberek között. A szécsényi sütőüzem a salgótarjáni Palócbrot Rt. tulajdona. Novák István igazgatósági tag elmond­ta: Salgótarjánban, Szécsényben, Pásztón van üzemük, de Balassa­gyarmaton is érdekeltek. Azon vannak, hogy a pékségek épülete esztéti­kus látványt nyújtson, modern, a kor követelmé­nyének megfelelő techni­kával legyen felszerelve. Kívülről felújították a szécsényi üzemüket. A mun­kálatok megkezdése előtt kon­A felújított sütöde zultáltak Őze Jánossal, a város főépítészével. Az épületnek olyan külső megjelenítést ad­tak, hogy az egykoron takarék­pénztárnak otthont adó létesít­mény illeszkedjen a főutca ké­pébe. A munkálatokat azért ütemezték 2005-re, mert ezzel szeretnének hozzájárulni a szécsényi országgyűlés 300. évfordulójának városi ünnep­ségéhez. Számukra sem mind­egy, hogy ősszel a Szécsénybe látogatók sokaságát milyen vá­roskép fogadja. A belső rekonstrukcióra a nyár folyamán kerül sor. Erre az időre leállnak a termeléssel, de a vásárlók ebből nem vesz­nek észre semmit. A piaci igé­nyekhez rugalmasabban alkal­mazható korszerű technológiát építenek be. Kiss Bertalan üzemvezetőtől megtudtuk, hogy a belülről is felújított üzemet augusztus 20- án adják át. A Riwex Kft. sikersztorit írt pályázatával GAZDASÁGI VERSENYKEPESSEG OPERATÍV PROGRAM A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program a fejtett gazdasaga és $2oigaitatö környezet megvalósításáért min­denki számára eferhet&è «szí az Európai Unió forrásait. A Riwex Kft. telephelyének technológiát fefczereftsegéj kívánta növelői egy rozsdamentes feat sürwtteer be­szerzésével A pályázat pozitív elbírálását kővetően » vál­lalkozás szamára B,6 mslió forint támogatási összeget siettek meg. A be; uházás hozzájárult hogy a pekúzem- az Európa« Uniós követelményeknek és a modem fogyasztói' igények­nek egyaránt megfeleld fejlesztéseket hajtson végre. Ügyfélszolgálat; (061 1 235 4444 A hirdetés az Európai Unió társfinanszírozásává* jelent meg. www.ienduiet.hu Lendületbe hozzuk egymást! Balról jobbra: Jannicen és Jennifer FOTÓ: SZENOGRÁDI TAMÁS

Next

/
Thumbnails
Contents