Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-25 / 119. szám
4 2005. MÁJUS 25., SZERDA FÜLEKI NAPLÓ Száz év is kevés mindent rendbe hozni A füleki múzeum udvarán lévő épület egyik szegletéből kellemes gyanta- és faillat áradt ki. A nyitott ajtón belépve serény kezek szorgoskodtak egy 1938-ban készült vörösmárvány emléktábla helyreállításán. Jacsmenyik József, a füleki múzeum igazgatója, restaurátora és fele személyzete dolgozott ott. Juhász A. Egyébként művész. Többnyire fest, számtalan kiállításon van már túl és képei jelenleg is láthatóak Egerben, ahol már többször volt tárlata. - Legalább százötven kiló ez a márványtábla - mondja helyreállítani. Viszont legalább száz évig kellene ahhoz élnem, hogy mindent rendbe tudjak tenni - ecsetelte Jacsmenyik József, majd a műhelyben várakozó tárgyak közül mutat néhányat. - Van itt minden, képek, anyagok és egyéb tárgyak. Például méhviJacsmenyik József restaurálás közben a zsúfolt kis műhely egyik asztala fölé görnyedve. - Nagyon rossz állapotban van, már vagy egy hónapja dolgozok rajta. Persze nemcsak ezt csinálom, mellette számos teendőm van még. A múzeumi tárgyakat is én restaurálom, ugyanis nincs erre a feladatra külön ember. De nem bánom, mert nagyon szeretek régi tárgyakat asz a restauráláshoz. Én ezt használom. Szeretem a régi, több száz éve bevált módszereket, a természetes anyagokat, ezért használok még parafint is. A vegyszereket nem szeretem, nem is nagyon dolgozok velük. Nincs rá bizonyíték, hogy a vegyszerrel kezelt anyagok húsz-harminc évnél tovább maradnak meg - mondja, majd arról beszél, hogy a régi városi múzeum több mint egy évtizede szűnt meg. - A kiállítási anyagokat szétszórták, sok múzeumba jutott belőlük. Nagy munkába telt, amíg az eredeti tárgyaknak körülbelül a negyedét visszakaptuk. Persze nem úgy, ahogy elvitték innen. Megrongálódtak, tönkrementek, szinte mindegyik felújításra szorul. Még most sem végeztem velük - mutatja a resta urálásra váró tárgyakat, majd elindulunk a múzeum felé. - Tudom, rendetlenség van a műhelyben, de nekem így jó. Én tudom, hogy mi és hol van. Amikor katona voltam, a nagymamám elpakolt a szobámban. Fél évig semmit sem találtam meg - meséli nevetve, majd betessékel minket a múzeumba. Az irodába megyünk, ahol immáron a múzeum teljes személyzete bent van. - Összesen ketten vagyunk a kolléganőmmel. Mi itt mindent megoldunk - jelenti ki a múzeumigazgató, restaurátor, aki egyébként művész. Elújságolja, hogy van egy egri kiállítása és beszélni kezd arról, hogy már ötévesen elszenesedett fadarabokkal cigarettapapírra rajzolt portrékat. - Amikor elvégeztem az elemi iskolát, Kassára mentem tanulni, az elektroipari szakközép- iskolába. A felvételikor éppen el volt torve a ke- z e m , csak ez volt az oka, hogy nem képző- művészetire j e lentkeztem. A műszaki iskola adott volt, hiszen már tízéves korom óta amatőr rádiós voltam. Aztán később, amikor elvégeztem a középiskolát, szerettem volna képzőművészeti főiskolára menni. Kilencszer próbálkoztam, de nem sikerült - mondja, majd néhány kérdés után kiderül az is, hogy a két nagyapja kézügyességét örökölte Jacsmenyik József, aki nyaranta a martosi fesztiválparkban tanítja az ifjú képzőművészeket. Lelkesen beszél a táborról, a múzeumról, a rengeteg tennivalóról és megmutatja a múzeum „kincseit” is. Kardok, érmék, cserépedények, festmények, használati tárgyak, lemezjátszók... A kedvünkért néhány hangot közvetítő berendezést be is kapcsol. Kis idő elteltével az otthoni műhelyébe invitál bennünket. - Az öcsém építkezik. Az ő házának az emeletén van az ideiglenes műhelyem - tudatta velünk. Ezután autóba ülünk és néhány perc múlva ott is vagyunk, a már majdnem kész családi ház emeletén, egy kis szobában. A néhány négyzetméteren számtalan festmény. Kellékek, edények, ecsetek, fazekak. - Diópáccal is festek - mutat az atv Jacsmenyik József: „Szeretek új színeket előállítani..” lakpárkányon, a függöny mögött lévő képekre. - Magam főzöm a festékanyagot. Sőt az olajképekhez is én keverem a festéket. Szeretek kísérletezni, új színeket előállítani, kikeverni. A természetes anyagok híve vagyok - jelenti ki, ami után arról érdeklődünk, hogy szokott-e képeket eladni. - Igen, szoktam - válaszolja.- Nehéz szívvel válik-e meg t& lük?- Nem. Úgy tartom, hogy a kép csak addig az alkotóé, amíg el nem készül - véli a művész, majd visszamegyünk a múzeumba, ahol még számos teendő vár rá... Kezei alatt életre kel a fa Kovács Zoltán fafaragó. Műhelye nincs, egy füleki négyemeletes lakótelepi ház legfelső emeletén él és alkot. Hatvanéves elmúlt, de még dolgozik szerszámkészítőként a közeli gyárban. Munkából hazaérve a konyhából néhány perc alatt műhelyt varázsol és hozzálát a fa megmunkálásához. A szükséges szerszámokat saját maga készíti. Az ablakban kanári dalol, miközben a mester keze alatt életre kel a fa. Értékes trófeák díszítik a nappalit- A nyolcvanas évek elején kezdtem - mondta Kovács ZolMióta foglalkozik fafaragás- tán. sál?- Milyen indíttatásból?- Egy átlagos napon a hétvégi házban ültem a tűz mellett. Nem akart telni az idő, unatkoztam. Kezembe vettem egy darab fát, egy kis szerszámot és elkezdtem faragni. Amikor elkezdtem, nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de később, amikor már egy pár figurát kifaragtam, rádöbbentem, hogy emberi alakokat tudok faragni.- Mit készített legelőször?- A honfoglaló magyarokat. Meg is vannak, a lakás egyik polcát díszítik. Ezeket nem adnám oda senkinek - mutatta a néhány centis bepácolt, barna figurákat.- Megrendelésre is készít?- Igen. Most éppen egy nagy képen dolgozok. A fa Svájcból van, eredetileg egy asztal volt. Azt mondták, hogy a faanyag talán Afrikából való. Könnyű vele dolgozni, puha. Ugyanúgy, mint a hárs vagy a nyírfa.- Eladni is szokott?- Ritkán. Néhány darabot vett már tőlem a losonci és a pozsonyi múzeum, de az az igazság, hogy többnyire elajándékozom őket - mondta Kovács Zoltán. A nappaliban számtalan trófea díszíti a falat. A szó a vadászatra terelődik. Kiderül, hogy a fafaragó egykoron vadászott. A kiállított trófeák mind az általa elejtett vadak emlékét őrzik. Nagyon büszke rájuk, de mégis, szerényen beszél arról a pár évtizedről, ami alatt összegyűltek.- Az egyikért még két- Egyre száz korona büntetést is kaptam, de megérte, mert nagyon szép példány. Amióta földtulajdonhoz kötött a vadászati jog, azóta már nem ejtek vadakat. Persze ennek az is az oka, hogy a vadásztársaság, amelynek az oszlopos tagja voltam, néhány éve fölbomlott - ecsetelte, majd ismét a fafaragásról kérdeztük.- Volt már kiállítása?- Igen, többször is. Most is van egy a pozsonyi múzeumban. Sajnos, a megnyitóra nem tudtam elmenni, de majd megnézem később. Nem csak az én alkotásaim vannak kiállítva. Ezen kívül már volt tárlat Losoncon, Prágában és Salgótarjánban is, ahol az általam készített tárgyak is ki voltak állítva.- Van más művészi vénájú családtagjuk?- Igen, a fiam szintén fát farag. Csak ő nem embereket, hanem állatokat. Nagyon hamar kiderült a tehetsége, alig volt tízéves, amikor már művészien faragott. Sajnos, az egyik tanára elvette a kedvét attól, hogy képző- művé- s z e t i t: iskolá- * Kovács Zoltán fafaragó l í szaporodnak a polcon a fából faragott alkotások ban tanuljon, de ennek ellenére nem hagyott fel a faragással - mesélte Kovács Zoltán, aki régebben intarziaképeket is készített, de mostanában már inkább csak farag. Az ő kezei munkáját dicséri a füleki templomban látható, Kohári István kapitányról készített faragott kép is.- Hol lesz legközelebb kiállítása?- Füleken, idén júniusban. A pontos dátumot még nem tudom - válaszolta a füleki fafaragó művész, akinek ablakában a kanári fütyül, miközben kezei alatt életre kel a fa...
