Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-09 / 81. szám

8 2005. ÁPRILIS 9., SZOMBAT VILAGTÜKOR Vatikán Zarándokok százezrei vettek részt a Szent Péter téren megrendezett gyászszertartáson. Több milliárd ember kísérte figyelemmel a világban az eseményeket. A hívő tömegek a szentatya azonnali szentté avatását szorgalmazzák. _ ivfesií iaßseürri íí _ _ w - ?oos !2 • W m m ivtreií biBseum b _ _ ____________________________________* ?oos il m m E LTEMETTEK A „NAGY" PÁPÁT A szertartás kezdetén Stanislaw Dziwisz, a pápa hűséges magántitkára fehér kendővel takarta le II. János Pál arcát, majd a négy napig közszemlére tett holttestet egyszerű fakoporsóba helyezték és lezárták Több száz egyházi és világi méltóság, százezres tömeg jelenlétében került sor II. János Pál gyászszertartására pénte­ken a Vatikánban, a Szent Péter- bazilika előtt. Gyulay Zoltán A téren több mint egymillió zarándok, az egyenes tévéközvetítés révén pedig a világon több milliárd ember követte fi­gyelemmel a szentatya temetési szer­tartását. A kétszáz politikus között fog­lalt helyet George Bush amerikai elnök, Tony Blair brit kormányfő, Gerhard Schröder német kancellár, I. János Ká­roly spanyol király, Jacques Chirac fran­cia elnök és Mádl Ferenc magyar köz- társasági elnök is. II. János Pál koporsójára egy vörös kötésű Újszövetséget he­lyeztek, amelynek lapjait a szertartás alatt a szél borzol \ gáttá. A fe­délre ké­jt' resztet és Szűz Má- jele­M betűt véstek. A misét Róma számos pontján figyelemmel lehetett kísérni óriáskivetítőkön. Hasonlóképp közvetí­tették a vatikáni képeket az egész világ­on. Budapesten a Mátyás- templom előt­ti téren feszült hatalmas vetítővászon. Prédikációjában Joseph Ratzinger bí­boros az egyházfő életét méltatta. „Pá­pánk, ezt mindannyian tudjuk, soha nem akarta az életét önmaga céljaira felhasználni, saját magának megtarta­ni” - mondta Ratzinger. - „Az utolsó pillanatig megalkuvás nélkül Krisztu­sért és miértünk kívánta feláldozni.” Vi­selni tudta a terhet Krisztusban gyöke­rező erejének köszönhetően, „amelyen minden emberi erő is nyugszik”. A be­szédet tizenhárom alkalommal szakí­totta meg taps. Amikor a bíboros meg­említette, hogy II. János Pál „lát és meg­áld bennünket”, a zarándokok „santo subito” kiáltásokkal a pápa azonnal szentté avatását szorgalmazták. Két órával a halotti mise megkezdé­sét követően, harangzúgás közepette a pápa koporsóját a több százezer hívő tapsával kísérve tizenkét, feketébe öltö­zött templomszolga lassú léptekkel a Szent Péter térről a bazilika belsejébe vitte. A Sixtus-kápolna gregorián dalo­kat éneklő kórusának tagjai közül töb­ben sírásban törtek ki. A temetést a nyilvánosság kizárásával a Szent Péter- bazilika kriptájában tartották meg, itt már csak magas rangú egyházi szemé­lyiségek és a hozzátartozók voltak jelen. A végső nyughelyét ott alakították ki, ahol korábban XXIII. János pápa feküdt. Őt 2001-ben II. János Pál boldoggá avat­ta és oltárra emeltette, ebből az alka­lomból a kitűnő állapotban lévő, bebal­zsamozott holttestet üvegkoporsóban a bazilikában helyezték el. A temetés időpontjában világszerte harangzúgással és közös imádsággal emlékeztek meg a pápáról. Budapesten, a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt félárbocra vonták az állami lobogót. Fiatal apáca elmélkedik Afrikából Már kora reggel szinte pillanatok alatt benépesült a Szent Péter tér. Ratzinger bíboros szentbeszédét többször is megtapsolták. A gyász keserű pillanatai Hétfőtől látogatható a sír A lengyel születésű egyházfő sírja, amely közel van az első pápa, Szent Péter síremlékéhez, hétfőtől lesz láto­gatható - közölte Ciro Benedettini he­lyettes vatikáni szóvivő. A Szent Péter- bazilika viszont szombat reggel 7 órától ismét fogadja a zarándokokat és a látogatókat. Az altemplomban található magyar kápolna is a szokásos rend szerint tart nyitva. A barlang és az altemplom bejárata a főhajóból, a Szent Péter sírja fölé emelt barokk oltár mellől nyílik, és lépcső vezet a mélybe. A végrendelkezés újabb értelmezése szerint mégsem fontolgatta a visszavonulást 20004)en kevéssel nyilvánosságra hozatala után II. János Pál végrendelkezése különböző értelmezéseket vetett fel Egyházi szakértők szerint kétséges, hogy a pápa 2000-ben valóban a visz- szavonulás gondolatával foglalkozott Testamentumában a pápa utal a hu­szadik század végére és a huszonegye­dik kezdetére. „Most, amikor életko­rom a nyolcvanadik évhez közeledik, meg kell kérdeznem hogy nincs-e itt az ideje megismételni a bibliai Simont: nunc dimittis”. Lukács evan­géliumában (Luk. 2:29) ez áll: az agg próféta, Simon tudomására jut, Kőgf nem fog meghalni, mielőtt nem látná a Megváltót Amikor Simon a jeruzsá- lemi templomban megpillantja a gyer­mekjézust, felkiált „fmmár hagyd (la­tinul- „nunc dimittisfy Uram, a szol­gádat, miképpen mondottad volt, békében megválni, hogy tekintetemet Szentségedre vethessem”. Számos ró­mai szakértő kétségének adott hangot, hogy a Szentírásban nem közvetlenül Simon távozása által nyújtott példá­zatról, azaz a visszavonulásról, hanem közeli haláláról írt a pápa. Halálában is a béke követe Mőse kacav izttieli államfő pénteken első tben fogott kezet Bassár el-Aszad szífiai elnökkel, és néhány szót váltott Mohammed Hatami iráni elnökkel is a pápa temetésén - jelentette az izrae­li rádió. Az iráni születésű, izraeli ál­lamfő az anyanyelvén, fársziul beszélt Hatamival. A beszámoló szerint a Szí­riái elnök a gyászszertartás után egy második kézfogást is kezdeményezett Kacawal. Szíria hivatalosan hadban áll Izraellel, Irán pedig nem ismeri el a zsidó állam létezését, és a felszámo­lására törekszik.

Next

/
Thumbnails
Contents