Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-07 / 79. szám

2005. ÁPRILIS 7, CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Városfutás - élő adásban A Matáv Vivicittával rajtol a futás éve Itt a tavasz, ismét a futócipőké a főszerep. A Matáv Vivicittá ki­váló alkalom a téli alapozás utáni erőfelmérésre, az újrakezdésre vagy éppen a nagy elhatározások megszületésére is. Az Olaszor­szágban 1984-ben életre hívott fu­tó-városvédő mozgalomhoz (a Vivicittá jelentése: Éljen a város! Szeresd a várost!) két évtizede közel negyedmillióan csatlakoz­nak minden esztendő tavaszán, a világ mintegy 50 nagyvárosában. Budapesten tavaly rekordlétszá­mú (8562 fő) futó hívta fel a fi­gyelmet életterünk védelmére. A Vivicittá városvédő futások húsz- esztendős történetében elő­ször fordul elő, hogy a Magyar Televízió a verseny napján több alkalommal élőben jelentkezik be a jubileumi 20. Matáv Vivicittá városvédő futás helyszíneiről áp­rilis 17-én, vasárnap. A tv-közve- títések miatt a Minicittá 11 órai és a Vivicittá 12 órai rajtidőpontjai módosulnak, néhány perccel ké­sőbb dördül el a rajtpisztoly. A Matáv Vivicittá „főhadiszállása” az idén is a Margitsziget, onnan rajtolnak és oda is térnek vissza a négy különböző - a Vivicittá (12 km), a Midicittá (6,5 km), a Minicittá (3,6 km), gyaloglás (3 km) - táv résztvevői. A klasszikus Matáv Vivicittá 12 km-es mezőnye a tavalyi útvona­lon teljesíti a távot, így méltón a jubileumhoz és a városvédő esz­méhez a főváros legszebb részem halad el a várhatóan több ezres futófolyam. Április 16-án, szom­baton reggel kilenc órától a Mar­gitszigeti Atlétikai Centrumban a szervezők ráhangoló futásra, kö­zös bemelegítésre csábítják a fu­tókat. A nevezési díjak április 8-ig kedvezőbbek (Vivicittá: 2000 Ft, Midicittá: 1400 Ft., Minicittá: 1200 Ft, margitszigeti gyaloglás: 800 Ft), majd a verseny hetében (Vivicittá: 2500 Ft, Midicittá: 1800 Ft., Minicittá: 1500 Ft, margitszi­geti gyaloglás: 900 Ft), illetve a helyszínen drágábbak. Minden induló egyedileg emblémázott pó­lót kap. Ünnepségre készülnek Nagyszabású ünnepségre ké­szül jövőre az ausztrál olimpiko­nok szervezete a melboume-i játé­kok 50. évfordulóján. Az Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnöké­nek, a néhai Lemhényi Dezsőnek a kezdeményezése világszerte ked­vező visszhangra talált. A londoni olimpia fél évszázados jubileu­mán, 1998-ban a Wembley-stadi- onban még csak a magyar érme­sek emlékeztek, Helsinkiben, 2002-ben a finnek már nagy ün­nepséget rendeztek az 50. évfordu­ló alkalmából az Olimpiai stadion­ban és Jacques Rogge, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke kö­szöntötte az egykori résztvevőket. Az Olimpiai Bajnokok Klubja és az eddigi utazások anyagi hátterét biztosító Mező Ferenc Közalapít­vány vezetői, Dömötör Zoltán és Zsivótzky Gyula elnökök az auszt­ráliai utazás előkészületeinek első lépéseként megkezdték a névsor összeállítását. Ezek szerint 31 (16 arany, 7 ezüst és 8 bronz) magyar érmes van az élők sorában, a kor­elnök Keleti Agnes ötszörös olimpi­ai bajnoknővel az élen. Az érdekelt érmesek közül tizen külföldön te­lepedtek le. Szojka Ferenc Palotáson Hetvennégy éves Szojka Ferenc, az SBTC egykori kiválósága, az Aranycsapat tagja Szabó Mihály, Palotás polgármestere és Báli János, az Arany­csapat pizzéria tulajdonosa meghívására vasárnap régi isme­rősként érkezett a községbe Szojka Ferenc, aki legutóbb 2002. augusztus 19-én, a helyi egyesület megalakulásnak 50. évfor­dulójára rendezett eseményen volt az egyik díszvendég. ment a régi futballemlékek felidé­zése, a fotók, cikkek alapján. Aztán Báli János kiemelte, hogy - az Aranycsapat többi tagjához hason­lóan - Feri bácsiról is szeretne elne­Az apropót ezúttal az adta, hogy Boti János róla is elkészítte­tett egy portrét, Illés Győző helyi amatőr festővel A festmény alatt az alábbi felirat áll: „Szojka Ferenc minden idők legjobb Nógrád me­gyei labdarúgója, az Aranycsapat tagja, 28-szoros válogatott. Ezt de­dikálta Szojka Ferenc, az Aranycsa­pat pizzériában, majd a kép felke­rült Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor portréja mellé. A pizzéria falán még régi dokumentumok, új­ságcikkek és könyvek is találhatók, melyből Feri bácsi dedikálta a Szojka és csapata című könyvet is, melyet Kukely Mihály írt. Aztán Szabó Mihály és Báli János ajándé­kokkal köszöntötte a születésnapja alkalmából az egykori remek játé­kost, majd ezt követően fehér asz­tal mellett beszélgettek. Szojka el­mondta, hogy kedves emlékei van­nak Palotásról, sportszerető, barát­ságos vendégszerető emberek lak­ják a települést. A 70-es években szívesen járt horgászni a patatási tóhoz, ahonnét sohasem jött haza üres kézzel. Élményszámban vezni egy pizzát. Az élő futball-le- genda az ízléséhez megfelelően az alábbiak szerint állította össze: a gombával, sonkával, baconszalon­nával, csípős paprikával és paradi­csommal ellátott készítmény a jö­vőben a „SZOJKA PIZZA” nevet fogja viselni. Szabó Mihály kihangsúlyozta, hogy 2006-ban Szojka Ferenc 75. születésnapján Palotás - SBTC öregfiúk-mérkőzést szeretnének szervezni, melyen az ünnepelt végzi majd el a kezdőrúgást.- Köszönöm a megtiszteltetést, ha az egészségem engedi, akkor újra itt leszek Palotáson - mondta Szojka Ferenc.- Úgy legyen, Feri bácsi, addig is jó egészséget! - kívánták a vendég­látók^^ BALOGH TIBOR Névjegy Szojka Ferenc 1931. április 7-én született Salgótarjánban. Egyesületei: Salgótarjáni SE (1946-1950), Salgótarjáni BTC (1950-1966). Játékos-pályafutásának sikerei: Az SBTC-ben 369 bajnoki mérkőzésen (NB l-ben: 324 mérkőzés/16 gól, az NB l/B-ben: 45/7) játszott, 23 gólt szerzett, 1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatottban, egy gólt szerzett. Két világbaj­nokságon szerepelt: a magyar válogatottal 1954-ben Svájcban ezüstérmet szerzett, 1958-ban Svédországban nem jutottaktól a csoportból. Ugyan nem lépett pályára, de 1952-ben, Helsinki­ben tagja volt az olimpiai aranyérmes magyar csapatnak. 1956- ban Magyarországon az év labdarúgójává választották. Sportturmix BÁTONYBAN JÁTSZANAK A Skorpió SE Salgótarján első osz­tályú női futsal csapata értesíti a baráti kör tagjait, a szurkolókat, hogy az április 9-re, a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokba tervezett bajnoki fordulót Bátonyterenyén, a helyi sportcsarnokban (Bátony- terenye, Ózdi út 39.) rendezi. A délelőtt 11 órakor kezdődő ese­ményre a belépés díjtalan. FELHÍVÁS A Nógrád Megyei Labdarúgó Szö­vetség kispályás bizottsága régiós, nyűt férfi futsal (négy plusz egyes) bajnokságot szervez. A tavasszal induló, hivatalos FIFA-futsalszabá- lyok szerint rendezett megmérette­tésen minden olyan hivatalos baj­nokságban szereplő, illetve amatőr gárda elindulhat, amely a verseny- kiírást elfogadja, s a megadott ha­táridőre a nevezési díjat befizeti. Megfelelő számú jelentkező esetén a bajnokság tornarendszerben ke­rül lebonyolításra. Bővebb infor­máció és versenykiírás a NMLSZ- től igényelhető, a 32-432-077-es te­lefonszámon, vagy személyesen. Jelentkezési határidő április 10. NEHÉZ DOLGA LESZ Leo Beenhakker lett a Trinidad és Tobagó-i labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitánya. A 62 éves hol­land szakember megbízatása a 2006-os németországi világbajnok­ság selejtezőinek végéig szól A „Don Leo” becenévre hallgató tré­nernek nehéz dolga lesz, hiszen a gárda három mérkőzést követően, az utolsó, azaz a hatodik helyen áll három mérkőzés után a CONCA- CAF-zónában. Az oda-visszavágós rendszerű csoportküzdelmek zá­rultával az első három helyezett kvalifikálja magát a 2006-os né­metországi világbajnokságra, míg a negyedik az ázsiai csoportban ötödikként végzett válogatottal ta­lálkozik pótselejtezőn. Nem tudtak besegíteni a tarjániak Sakk - Heves megyei csapatbajnokság Gondban a hazaiak: a Heves ifjai (balról) nem tisztelték a szemben ülő tarjániak korát Hiába tettek meg mindent a He­ves megyei sakkcsapatbajnokság megnyeréséért az utolsó forduló­ban (is) a pásztóiak, sorsuk nem (csak) saját kezükben, hanem a ri­válisukkal játszó Garancia Salgó­tarján második csapatának kezé­ben volt. Bár a tarjániak eddigi leg­erősebbnek tűnő) összeállításuk­ban próbáltak meg eleget tenni er­kölcsi kötelességüknek, görcsös és elnézésektől sem mentes játékuk­kal nem tudtak besegíteni a Muzsla-aljiaknak. Bauton Pásztó - Andomaktálya 8,5-1,5 Nógrádi híján Heves megye csapatbajnokságában szereplő két sakkegyesületünk közül a Pásztó akár - ha „területi idegen­ként” hivatalos bajnok nem is, de - első helyezett lehetett volna szomszédainknál! Ehhez jól el kellett vernie a sereghajtót, továb­bá az kellett volna, hogy a salgó­tarjáni Garancia II. a lehető leg­több ponttal rövidítse meg a baj­nokságot végig vezető riválisukat. Nos a feltételek első része hibátla­nul teljesült, a bajnokságot veret­lenül végigjátszó pásztóiak Mát­rai László, Tódor Attila, Kovács Adalbert, Németh László, Tódor Sándor, Bihari Balázs, Németh Balázs, Katulin Martin győzelmé­vel és Kaiser Ferenc döntetlenjével szinte legázolták ellenfelüket, de az első helyről így is lecsúsztak, mert a tarjániak nem tudták hoz­ni a remélt arányú besegítést. A csapat így is dicséretet érdemel, és a közeli, egy napra és rapid par­tikra korlátozódó Nógrád megyei csapatbajnokságon minden bi­zonnyal megszerzik a bajnoki cí­met, így jogot nyerhetnek az NB Il-es osztályozom. Garancia Salgótarján II. - Heves 2,5-7,5 Még a megszokott elveket is felrúgták a salgótarjániak, amikor is a bajnokjelölt Heves látogatott hozzájuk az utolsó fordulóban, hiszen az első csapatban ugyan­csak helyet kapó rutinos játéko­sokból is asztalhoz ültek, hogy a pásztóiak segítségére siessenek. Ennek ellenére a görcsös igyeke­zet fordítva sült el. A vendégek győzelmi aránya a partik alapján talán picit túlzó, de kétségtelen, hogy a tehetséges gyerekek meg­érdemelték a sikert. A hazaiaknál is az ifiket illeti az elismerés, mert Kovács Zsolt és Tóth Dániel kalandos, változatos és maratoni partiban szerezte meg a teljes pontot, a tapasztalt felnőtt Nagy Béla pedig remizett, így ennek a zárófiaskónak köszönhetően a gárda a szoros középmezőnyben végzett. Ami pedig csapataink - nógrádi bajnokság híján kényszerű - ide­gen megyében való szereplését ille­ti, jó ötletnek bizonyult, hiszen így számos fiatal tehetség és a „nagy­csapatokból” kimaradó sakkozni szerető játéklehetőséget kapott. A bajnokság végeredménye: 1. Heves 65,5,2. Bauton Pásztó 63,3. Egri Vasas 60,5,4. HMÖ Eger 53,5, 5. MakMr 52,5, 6. Garancia Salgó­tarján 52, 7. Gyöngyös II. 49,5, 8. Pétervására 46,5,9. Hatvan II. 43,5, 10. Jászapáti 35,5, 11. Andornak- tálya 29,5 pont. (SATtSI Rexroth-kupa tizenkettedszer Egerben először 1994-ben, 16 csapat részvételé- SE rendezvényére a fiúknál 8 (F8 - F15), a lányok- vel rendezték meg a Rexroth-kupa nemzetközi nál 3 (L13, Lié, L19) korosztályban lehet jelentkez- utánpótlás-labdarúgótornát. Tavaly már 12 korosz- ni április 30-ig a következő módon. Telefon/fax: tályban 170 együttes lépett pályára a népszerű 36/419-891. Mobil: 30/2287-331. E-mail: nyári futballfesztiválon, melyre idén június 23-26- csuhasll@axelero.hu . án kerül sor. A Csuhay József vezette Egri Focisuli _________________________________________ U ngar Anikó t0' J. (kétszeres \ ilágbajnok bűvész) Salgótarjánba a városi sportcsarnokba a sport és luxusautó kiállításon szombaton, vasárnap 11.30 és I S.00 Órai kezdéssel A műsort Ön ingyen megtekintheti, mindössze elő kell fizetni lapunk májusi wtiMjHnríBi»’ Részletes információ: 20/911-7872.

Next

/
Thumbnails
Contents