Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-26 / 95. szám

2005. ÁPRILIS 26., KEDD 7 EGÉSZSÉG Gondoskodás a végsőkig hospice Emberhez méltó élet a legnehezebb időszakokban is Dr. Muszbek Katalin elmondta, hogy a Budapest Hospice Ház tíz beteget tud majd fogadni, ha megkapják az állami támogatást Hospice: a menedék A MOZGALOM ALAPÍTÓJA dr. Cicely Saunders 1968-ban, a londoni St Christopher- kórházban hozta létre az első, ma is működő menedékét. Néhány év alatt nemzetközi mozgalommá vált a hospice. MA SZÁZ ORSZÁGBAN közel hatezer fekvőbetegrészleg és házigondozócsoport foglal­kozik a rákos betegekkel MAGYARORSZÁGON 1991-ben Polcz Alaine kezdeménye­zésére alakult a Magyar Hospice Alapítvány. Jelenleg 56 ágyon 21 csoport dolgozik a kórházakban. működésük során több ezer szenvedőnek adtak erőt életük utolsó napjaiban. A Magyar Hospice Alapít­vány azért alakult, hogy segítsen a rákos betege­ken és családtagjaikon a legnehezebb napokban. Mohácsi Edit Hazánkban évente harmincezer­nél többen halnak meg rákban. A gyakran halálos kór végső szakaszában szörnyű fájdalma­kat kell elviselnie a betegnek. A Magyar Hospice Alapítvány a szenvedő embereken és család­tagjaikon próbál segítem. Óbuda egy csendes kis utcájá­ban áll a Budapest Hospice Ház. Nappali szanatórium, fájdalom- és pszichoterápiás ambulancia, valamint a házi gondozás köz­pontja működik itt. Tízágyas fek­vőbetegrészlegük azonban üre­sen áll. Pedig a becslések szerint a fővárosban legalább kétszáz ágyra lenne még szükség.- Fél éve szeretnénk elindulni, de hiányzik ötvenmillió forint - mondja dr. Muszbek Katalin, az alapítvány igazgatója. - Ké­relmünk a pénzügyminiszter íróasztalán van. Ha megkapjuk az engedélyt, az OEP kifizetheti az összeget, fogadhatjuk a rászo­rulókat. Az ellátás és a szolgálta­tások ingyenesek. Adományok­ból és pályázati pénzekből fedez­zük a költségeinket. A hospice nővérek naponta három-négy beteghez jutnak el. Beadják a fájdalomcsillapítókat, sebet kötöznek, szeretetteljes gondoskodást nyújtanak. Gyógy­tornászaik megmasszírozzák a fekvéstől elgémberedett testré­szeket. Felkészült pszichológu­saik vigaszt nyújtanak az elmú­lást nehezen fogadóknak, és a kétségbeesett családtagoknak. A betegek negyven százaléka a kórházakból kerül a hospice el­látásba. De bárki megkeresheti az alapítványt. Telefonos szolgá­latuknál képzett segítők állnak a rászorulók rendelkezésére. CÍM: 1032 BUDAPEST, KENYERES U. 18-22. TELEFON: 388-7369. Magyarországon működő hospice központok és alapítványi szervezetek: BUDAPEST ÓBUDAI GONDOZÁSI KÖZPONT 1036 Budapest, Arató E. tér 1. Telefon: 250-1552, 2440076, 4530119 MEGNYUGVÁS ALAPÍTVÁNY 1118 Budapest, Társ utca 7. Telefon: 466-8910 SZENT LÁSZLÓ KÓRHÁZ 1097 Budapest, Gyáli út 5/7. VIII. pavilon Telefon: 455-8169 MAZSIHISZ SZERETETKÓRHÁZ Hospice mobil team 1145 Buda­pest, Amerikai út 53-55. Telefon: 468-2362, 251-5288 KAPOSVÁR NEVITT CINDY SZOLGÁLAT 7400 Kaposvár, Zárda köz I, 2-es lépcsőház 1/6. Telefon: (82) 510-204 KECSKEMÉT ÖLELŐ KÉZ ALAPÍTVÁNY 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: (76) 516-706 PÉCS PÉCS-BARANYAI ALAPÍTVÁNY 7632 Pécs, Akác u. 1. Telefon: (72) 536-881 SZEGED SZEGEDI HOSPICE ALAPÍTVÁNY 6773 Szeged, József A. krt. 23. Mobil: (30) 205-1639 SZOLNOK KAPOCS-HÁLÓ ALAPÍTVÁNY 5000 Szolnok, Aranyi Sándor út 5. Telefon: (56) 411-056 TATABÁNYA SZERETETSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY 2800 Tatabánya, Határ u. 1/B Telefon: (34) 309-066 A miniszter bólintott PICHLER FERENC, A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM SAJTÓFŐNÖKE lapunknak elmondta, hogy a Hospice Ház ügyében április 19-én megszületett a döntés. A szer­vezet megkapta az állami támogatást, így ezentúl az OEP fizetheti a bent fekvő betegek ellátási költségeit A tervek szerint az első betegeket júliustól fogadja a budai intézmény. Daganatos megbetegedésben elhunytak Magyarországon 1999 FORRÁS: RÁKREGISZTER MINDEN NEGYEDIK MAGYAR HALÁLÁT RÁK OKOZZA A legfrissebb adatok szerint Magyarországon 110 ezerre tehető a daganatos betegség­ben szenvedők száma. Evente több mint harmincezren hal­nak meg valamely rákfajtá­ban, és ugyanennyivel nő az újonnan diagnosztizált rákbe­tegek száma. Már megint úgy hasogat a fejem... gyógyír Egyen több salátát és gyümölcsöt a fájdalomterhes napokon A fejfájás az egyik gyako­ri panasz, amivel a bete­gek orvoshoz fordulnak. Elsőként azt kell tisztáz­ni, hogy nincs-e súlyo­sabb betegség a fájdalom hátterében. Németh Zsuzsa A fejfájásnak rengeteg oka lehet. Kezelését kivizsgálásnak kell segítségért, megelőznie. Dr. Vernes Réka há­ziorvos szerint a legtöbb pa­naszt a migrén okozza. A visz- * szatérő fájdalom az emberek 8-12 százalékát kínozza, a 20-50 év közötti nők körében a leggya­koribb az előfordulása. A fájda­lom lüktető, görcsös jellegű, és hányinger kíséri. A beteg nem tudja ellátni teendőit, pihenésre van szüksége. A migrén öröklőd­het, de kialakulásában szerepet játszanak a hormonális változá­sok is. Sok nőnek csak a men­zesz idején van erős fejfájása. Enyhébb tüneteket fájdalomcsil­lapítókkal lehet orvosolni, erő­sebb rohamok esetén azonban ideggyógyászhoz kell fordulni , I I 1 < I V t I 1 « |,t U I . * TIPP Fedezze fel a természetes fájdalomcsillapító­ként számon tartott avokádót. Magnézicimtar talma megakadályozza a A zöldségek is segítenek a bajban Új kezelési lehetőség FORRADALMASÍTHATJA a migrén kezelését egy angol kutatás. a tudósok összefüggést talál­tak egy szívrendellenesség és a rohamokban jelentkező, fél­oldalifejfájás között megállapították, hogy négyből egy embernél a születés után nem záródik össze tökéletesen a szívkamrákat elválasztó fal kiderült, hogy náluk kétszer gyakoribb a migrén. Műtéttel összezárható a nyílás, így a vér kizárólag a tüdőn átszűrve jut az agyba, azoknak az anyagok­nak a kiiktatásával, amelyek hozzájárulnak a kínzó fejfájás létrejöttéhez. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT ►KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Mégsem veszélyes a mobiltelefon használata nem növeli az agydaganat kialakulásának kockázatát a mobiltelefon-használat - ál­lapították meg dán kutatók. Ugyanakkor a szakemberek úgy vélik, hogy a kihangosí- tóval történő telefonálás mégis csökkentheti az egész­ségkárosodás esetleges koc­kázatát. A szakemberek szerint kihango- sítóval biztonságosabb mobilozni Betegségek ellen csodatevő aszpirin ötven fölött mindenkinek napi egy szem aszpirint kel­lene szednie. Peter Alwood, a cardiffi egyetem professzo­ra harminc éve foglalkozik szív- és érrendszeri betegsé­gekkel. Véleménye szerint az aszpirin segít elkerülni a szívinfarktust, és az AIzheimer-kór megelőzésé­ben is jól alkalmazható. @ További érdekességek: www.reggel.hu Élő donorral a cukorbetegség ellen SIKERESEN KEZELTEK japán kutatók I-es típusú cukorbe­tegséget élő donortól szárma­zó sejtekkel. A kiotói egye­tem orvosai a The Lancet cí­mű orvosi szaklapban szá­moltak be eredményeikről. Egy 56 éves asszony has­nyálmirigyéből vették a beül­tetett inzulintermelő sejteket. Jobb étrendet, füst mentes cellákat! pert indított egy román elítélt az őt fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet vezetősége ellen. A 34 éves rab egészségtelennek tartja a kosztot, ráadásul dohányo­sokkal kell megosztania cel­láját. A botosani börtön hosz- szadalmas bírósági herce­hurcának, és alapos vizsgáló­dásoknak néz elébe a kényes tolvaj bejelentése miatt. Hormonkezeléssel megelőzhető a mellrák? ÚJ módszert kínálhat a mell­rák kialakulásának megelő­zésére az a hormon, amely előre jelzi a szervezetben a terhességet is. Amerikai ku­tatók kimutatták, hogy a vé­delem annak a hormonnak köszönhető, amelyet a méh­lepény termel a terhesség ideje alatt. Rendszeres önvizsgálattal idejé­ben felfedezheti a betegség jeleit Játsszon a Ezen a héten két szerencsés olvasónk nyerhet diflttéliS fÖnykÖMlÖOÖptt afe -del így pályá zzon: Vágja ki a Kiskegyed 17. számából a címlapon található vonalkódot (megjelenés: április 26.) és küldje be a megadott határidőre és címre nyílt levelezőlapon. i ESn&tt S"TTi2 1 8*74100 Érvénytelen pályázat kihúzása esetén pótnyertes húzására kerül sor! Beküldési címt Kiskegyed, 1535 Budapest, Pf.: 960 Beérkezési határidő: 2005. május 6. Sorsolás ideje: 2005. május 10. 9 óra Helye: 1122 Budapest, Városmajor u. 11. a kép illusztráció

Next

/
Thumbnails
Contents