Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-21 / 91. szám
11 2005. ÁPRILIS 21, CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Észrevételeit, kérdéseit, tudósításait már e-mailen is eljuttathatja hozzánk: nmedia.sport@axels.hu Egy adást ért meg Mindössze egy adást ért meg José Mourinhónak, az angol listavezető Chelsea futballedzőjének a tévéműsora Portugáliában. A Bajnokok Ligája-elődön- tőbe jutott londoniak mestere azzal indokolta a kurta-furcsa zárást, hogy a média rendszeresen eltorzítva, összefüggéseiből kiragadva tálalja a kijelentéseit. Lapértesülések szerint azonban az is közrejátszott a show beszüntetésében, hogy klubja rossz néven vette a tréner gyakori közszereplését. Az egyórás, fő műsoridőben sugárzott adásban - amelyet havi magazinnak terveztek - az FC Portóval tavaly BL-győztes Mourinho a nézők kérdéseire válaszolt. A vitatott nyilatkozatairól is ismert szakember mindazonáltal nem fordított hátat végleg az otthoni sajtónak: továbbra is publikál a Dez című hetilapban. Biztonságos stadionok Otto Schily német belügyminiszter felsőfokban beszélt a jövő évi labdarúgó-világbajnokság bajmentes lebonyolítása érdekében meghozott, erőszakellenes óvintézkedésekről. „A stadionok lesznek a legbiztonságosabb helyek az egész országban. Elképzelhető, hogy a vb idejére átmenetileg visszaállítjuk a határainkon az ellenőrzést, hogy megakadályozzuk a nyilvántartott huligánok bejutását” - jelentette ki a tárcavezető. A berlini futballankéton Schily egyben gratulált honfitársának, a kedden pápává választott Joseph Ratzingernek, aki XVI. Benedek néven látja el az egyházfői teendőket. „Ha őszentsége szeretne idehaza megtekinteni néhány meccset a világbajnokságról, természetesen a legjobb helyet foglaljuk le neki” - tette hozzá. Indulói csúcs a jubileumon 20. Matáv Vivicittá városvédő futás Nem hiába hirdette meg a Budapest Sportiroda 2005-öt a „Futás évének”, mert ennyi futó még sosem állt rajthoz korábban az idén huszadik születésnapját ünneplő Matáv Vivicittá Városvédő Futáson a fővárosban. Vasárnap kilencezer-ötszázán - közöttük jó pár Nógrád megyei - húztak futócipőt és indultak el a három futó (3.6, 6.5 és 12 km) és egy gyalogló (3 km) táv valamelyikén. számban egyébként a TF-en tanuló salgótarjáni középtávfutó Bene Judit a 8. helyen zárt). Itt ugyancsak érdekesség, hogy duatlon világbajnokunk, Csömör Erika, úgy lett második, hogy előző nap még a május 15-ei Kezdés előtt is lefújhatják Tovább szigorodott az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fellépése a stadionokban elharapózó erőszak ellen: az illetékes rendőrfőnök utasítására már a kezdés előtt lefújhatják a mérkőzéseket, ha a helyszínen zavargások törnek ki. Ilyen esetekben a találkozót 3-0-ás megállapított végeredménnyel a szurkolóinak rendbontásáért felelős klub ellen ítélik meg. A játékvezetőket már korábban utasították arra, hogy azonnal vessenek véget a mécseseknek, ha a nézők veszélyes tárgyakat dobálnak a pályára, vagy egyéb módon zavarják a biztonságos lebonyolítást. Az olasz egyesületek részéről heves tiltakozás fogadta a botrányba fulladt - majd 3-0-lal az utóbbi csapat javára irt - Internazionale - AC Milan Bajnokok Ligája-ne- gyeddöntő miatt hozott rendeleteket. Az ellenzők szerint a huligánok ezentúl könnyebben árthatnak saját gárdájuknak vagy a riválisnak, ráadásul nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyik tábor felelős a rendzavarásért. A rajt pillanatában a Vivicittá mezőnye Több mint félezer gyalogló léptei rázták fel reggeli álmából a Margitszigetet, hogy aztán futók ezrei vegyék birtokba. A tíz órakor rajtoló 6,5 km-es Midicittá a veszprémiek győzelmét hozta. A férfiaknál Takács Dávid (19:36), a hölgyeknél Bozzay Boglárka (24:40) szakította át elsőként a célszalagot. A Minicittá (3,6 km) főként általános és középiskolásokból álló mezőnye két hullámban rajtolt és népesítette be teljes hosz- szában a szigetet. Majd a Magyar Televízió élő közvetítése miatt délben rajtolt a két évtizedes hagyománnyal bíró 12 kilométeres Vivicittá mezőnye, amely teljesen ellepte a Margit híd lehajtóját. A közel négyezres tömegnek - melyben többek között ott futott volt kiváló salgótarjáni sífutónk, Bekecs Zsuzsa, vagy a szécsényi veterán, Jusztin Ferenc is - nem lehetett látni a végét, így több mint 5 perc kellett ahhoz, hogy az utolsó induló is elhagyja a szigetet. Jó fél óra után a győztes Csillag Balázs (36.32 perc) már vissza is ért a „futószigetre”, és a nők között első Tóth Líviának is csak 41 perc 46 mp. kellett a táv megtételéhez (Ebben a debreceni duatlon Eb-re készülve még vagy 100 kilométert lenyomott biciklin. Másfél órával a rajt után, amikor a dobogósokat szólították a díjkiosztó emelvényre, már minden Vivicittát teljesítő futó célba ért és közösen ünnepelt, mert ezen a napon győztes volt mindenki, aki futott vagy gyalogolt. A Vivicittá városvédő futás további hat vidéki nagyvárosban várja a futókat: május 14. Kaposvár, május 21. Kecskemét, május 22. Debrecen, május 28. Székesfehérvár, május 29. Veszprém, június 4. Szeged. ______________________________1STS) Sp ortturmix új ELNÖK Négy évre Mesterházy Attilát, a Családügyi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárát választotta meg elnökévé a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) tisztújító közgyűlése. A keddi ülésen a jelenlévő 66 tag nagy többséggel, mindössze egy ellenszavazattal adott bizalmat a korábbi Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkárának, aki még a voksolás előtt vázolta elképzeléseit. OTTHON KEZD A keddi bécsi sorsoláson eldőlt, hogy a Győri Graboplast ETO KC kezdi otthon a Cornexi- Alcoa-HSB Holding elleni női kézilabda EHF Kupa döntőjét. Az első összecsapásra május 14-én vagy 15-én, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül sor. KIJELÖLTÉK Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2006-ban Párizs, egy évvel később pedig Athén rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. HARCBA SZÁLL Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke bejelentette: 2007-ben ismét harcba száll a posztért. „Úgy érzem, jó erőben vagyok és továbbra is szeretnék elnök lenni” - nyilatkozta a 69 éves svájci sportdiplomata egy német napilapnak. VISSZAVONUL Lance Armstrong napjaink egyik, ha nem a legnagyobb kerékpáros egyénisége hivatalosan is közölte, hogy az idei Tour de France után befejezi páratlanul sikeres pályafutását. „A Tour lesz az utolsó versenyem” - jelentette be a világ leghíresebb országúti viadala, a francia körverseny hatszoros győztese a geor- giai Augustában. Érmekkel tértek haza a nógrádi versenyzők Erőemelés, fekvenyomó diákolimpia országos döntő, Jánoshalma Honti Attila (balról) edző, Botos Tamás, Nagy József és Herczeg Zoltán A fekvenyomó diákolimpia közelmúltban megrendezett megyei döntőjén mutatott remek formájuk alapján már sejteni lehetett, hogy a nógrádi fiatalok a hagyományokhoz méltón fognak szerepelni az országos fináléban is, amelyre a megyei.és területi döntőkön indult több ezer diák közül kor- és súlycsoportonként nyolc-nyolc fő kapott meghívást. Jánoshalmán így több mint száz középiskola közel ötszáz diákja szállt harcba a bajnoki címekért, köztük az egyaránt balassagyarmati Szondi György Szakiskola és Bérczy Károly Középiskola, a salgótarjáni Bolyai János és Madách Imre Gimnáziumok, illetve a Stromfeld szakközépiskola, a pásztói Mikszáth Kálmán Szakközépiskola, valamint a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium tanulói. Az iskolák nehéz anyagi helyzete miatt több éremesélyes fiatalnak is otthon kellett maradnia, aminek következtében a csapat- versenyben jelentős hátránnyal indultak megyénk képviselői. A népes mezőnyben ennek ellenére remekül helytálltak a nógrádi fiatalok, akik több dobogós helyezést értek el, sőt két versenyzőnk új diákolimpiái csúcsot állított fel. A bátonyterenyei Dankó Erika és a balassagyarmati Herczeg Zoltán év sportolójához méltóan versenyeztek, előbbi a leány abszolút kategória győztese is lett, míg utóbbi a fiú abszolút kategória második helyén végzett. A nógrádi fiatalok megmérettetései még korántsem érnek véget, hiszen a hónap végén Szegeden kerül megrendezésre az ifjúsági fekvenyomó magyar bajnokság A nógrádiak eredményei. Lányok. V. korcsoport 44 kg-os súlycsoport: 3. Géczi Brigitta (St. Madách) 22,5 kg-os teljesítménnyel. 52 kg: 3. Liptai Gabriella (Pásztó, Mikszáth) 32.5 kg. 75 kg: 3. Gömör Marianna (Pásztó, Mikszáth) 40 kg, 90 kg: 2. Jakab Anita (Pásztó, Mikszáth) 40 kg. VI. korcsoport 52 kg: 1. Dankó Erika (Bátonyterenye, Váci M.) 72,5 kg - diákolimpiái rekord. 67,5 kg: 5. Rezes Vivien (St. Madách) 42,5 kg. Fiúk. IV. korcsoport 56 kg: 1. Nagy József (Bgy. Szondi) 70 kg, ... 3. Klimasz Szabolcs (St. Madách) 55 kg. V. korcsoport 60 kg: 2. Gál Béla Olivér (St. Stromfeld) 97,5 kg. 67,5 kg: 3. Fekete Attila (St. Bolyai) 102,5 kg. VI. korcsoport 67,5 kg: 1. Dankó Erika Gembiczki Attila (St. Bolyai) 122.5 kg. 100 kg: 2. Botos Tamás Herczeg Zoltán (Bgy. Bérczy) (Bgy. Szondi) 150 kg. 110 kg: 1. 190 kg - diákolimpiái rekord.