Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-19 / 89. szám
8 2005. ÁPRILIS 19., KEDD VILA G T Ü K Ö R Lezárták a hidat a rokonok katasztrófa Még a Tisza mélyén fekszik a lezuhant autóbusz ZÁRÓVONAL AUTÓBUSZ Nagybecskerek Péntek, 19.10 perc A szabálytalanul előző teherautó pótkocsija kétszer nekicsapódott a vele szemben haladó távolsági busznak. Az autóbusz áttörte a híd korlátját, és az áradó folyóba zuhant 20-23 utasával együtt. Heten élték túl a balesetet. A vétkes sofőrt előzetes letartóztatásba helyezték. ^ MENETIRÁNY Újvidék TRAKTOR ZR 44-19 PÓTKOCSIS TEHERA LO 307-25 A kép bal oldalán a katasztrófa helyszíne és a mentés látható. Jobb oldalon a baleset felülnézeti vázlatrajza a szemtanúk elbeszélése alapján. Három nappal a szerencsétlenség után tegnap először kaptak tájékoztatást a hozzátartozók. Kecskés István, Becskerek A zsablyai hídon történt buszbalesetben eltűnt személyek hozzátartozói tegnap félórás útlezárással tiltakoztak a mentési munkálatok lassúsága miatt. Az elkeseredett embereket Borivoje Tesic csendőrtábornok, a különleges egységek vezetője próbálta jobb belátásra bírni. Elmondta, hogy az autóbusz kiemelése rendkívül bonyolult és nehéz feladat. Közölte, hogy a jármű 18 méter mélységben fekszik húszméternyire a hídtól. A gond az, hogy egyre nagyobb rajta az iszaplerakódás, és nehéz hozzáférni a tengelyéhez, s csak ehhez lehet erősíteni az acélsodronyt. Az egyre elkeseredettebb emberek csak azután vonultak le a hídról, miután a csendőrtábornok megígérte, hogy ezentúl folyamatosan tájékoztatják majd őket a fejleményekről. Egyébként három nappal a baleset után ez volt az első hivatalos információ, amit a mentéssel kapcsolatban kaptak. A hozzátartozók szerint számukra elfogadhatatlan az érdemleges mentési munkálatok folyamatos halogatása. Felrótták azt is, hogy nem fogadták el a nagybecskereki búvárok segítHeves viták zajlottak az áldozatok rokonai és a rendfenntartók között ségét, akik egy órával a baleset után már teljes felszereléssel a helyszínen voltak. Tegnap óta a helyszínen tartózkodik a pécsi Misina mentőcsoport és az úgyszintén pécsi, Baranya nevet viselő speciális mentőalakulat három tagja: dr. Sári Ferenc, dr. Bóna Ernő és Baranyai Szilárd is. Harci repülőgépek a cseh légierőnek Csehország hat Gripen harci repülőgépet kapott Svédországból. A tavaly aláírt lízingszerződés összesen 14 harci repülőgépről szól, a többi nyolc Csehországba érkezése augusztusban várható. Irán vissza fog verni minden külföldi támadást Felfüggesztett börtön a volt belügyminiszternek Manfred KANTHER kereszténydemokrata (CDU) német politikust hűtlen kezelés miatt másfél évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A rendpárti egykori belügyminisztert azzal vádolták, hogy titkos pénzalapot működtetett Svájcban, s a pénzből különféle párttevékenységeket finanszíroztak. mkn elnöke egy Teheránban tartott katonai parádén kijelentette, hogy hazája kész bármilyen áron visszaverni egy esetleges külföldi agressziót. Irán már megmutatta, hogy nem hajol meg „az elnyomók” előtt - tette hozzá Mohamed HATAMI. Szíria folytatja a libanoni kivonulást az utóbbi napokban mintegy 2500 szíriai katona hagyta el Libanont. Az egykor 14 ezer főt kitevő szíriai csapatok utolsó egységei a közeli napokban távoznak. így Damaszkusz eleget fog tenni az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kiszabott április 30-i határidőnek. Sztrájkolnak a postások egész Romániában Bár a romániai postahivatalok ajtaján napok óta olvashatók a munkabeszüntetésről szóló hirdetmények, a legtöbb embert meglepte, amikor tegnap reggel zárva találta a postát. Az idősek sok helyen sírva kérték a nyugdíj kifizetését, de arra is volt példa, hogy az emberek betörték a postahivatal ablakát. A postai dolgozók azért kezdtek tíznapos sztrájkba, mert a vezetés sem a 18, sem a 16 százalékosra módosított béremelési követelésüket nem volt hajlandó teljesíteni. ■ Lukács L, Kolozsvár Lesik a kápolna kéményét Vatikán Az évezred új pápájára várnak az olasz fővárosban Bevonultak a pápaválasztó bíborosok a Sixtus-kápolnába Az utód egyéniségének megfelelően szolgál majd Szomszédviszály Ázsiában kína Bocsánatkérést követel Japántól PASKAi László (78) bíboros, nyugalmazott érsek szerint eredményesen folytatnia kell a szolgálatot II. János Pál utódjának. Tovább kell vinnie mindazt, ami a keresztény élet szempontjából kétezer éves történelemre tekint vissza. „Az új pápa a saját egyéniségének megfelelően látja el a feladatát. ” Tegnap megnyílt a pápaválasztási eljárás: a délelőtti misét követően a bíborosok közösen megebédeltek, majd délután körmenetben bevonultak a Sixtus-kápolnába. A katolikus egyház „hercegei” mögött bezárultak a kapuk, de addig a szertartásra kíváncsiak egyenes közvetítésben nézhették az előkészületeket. Joseph Ratzinger bíboros a délelőtti misén azért fohászkodott, hogy Krisztus szíve szerint válasszanak új főpásztort nyájuknak a bíborosok. Róma központjában egyébként három fehér reverenda került ki a neves egyházi szabóság, a Gammarelli „divatház” belvárosi üzletének kirakatába. Immár évszázadok óta e család minden konklávé előtt ruhát varr az új katolikus egyházfő számára. Az egyik reverenda mindenképpen az új egyházfő viselete lesz, legalábbis az első ceremóniákon. Ezért sovány, átlagos és túlsúlyos, vagyis S, M és L méretben készült el. A Szent Péter tér megtelt: az ott gyülekező turisták nem akarnak lemaradni az évszázad, illetve az évezred első pápa- választásáról. Arról a látványról, Ê amikor a voksolás eredményes1 ségét jelezve a Sixtus-kápolna 2 kéményéből gomolyogni kezd majd a fehér füst. Földrész Katolikusok* bíborosok Amerika 541 49 Európa 280 95 Afrika 143 16 Ázsia 113 18 Óceánia 9 5 *2003. ÉVI ADAT (MILLIÓ) Szlovéniában tárgyal Mádl Háromnapos hivatalos látogatásra Ljubljanába érkezett Mádl Ferenc. A köztársasági elnök ma megbeszélést folytat vendéglátójával, Janez Drnovsek szlovén államfővel. A két ország egyaránt a NATO és az Európai Unió tagja, legfőbb közjogi méltóságaik és parlamenti vezetőik között rendszeresek a találkozók. Szlovénia Magyarország megbízható gazdasági partnere, a magyar exportpiacok rangsorában a 15- 16. helyet foglalja el. Az árucsere összértéke 2003-ban 557 millió euró volt. Szlovéniában a legutóbbi, 2002. évi népszámlálás adatai szerint 6500 magyar él. A nemzeti kisebbségek helyzete, jogai mindkét államban egyez- ményileg rendezettek. Villámlátogatáson a miniszterelnök Méreteit és népességét tekintve Hollandia szinte azonos Magyar- országgal. Súlya azonban jóval nagyobb az Európai Unióban. Magyarországnak Hollandia az ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere, miközben fordított irányban a térségből Oroszország és Lengyelország után a harmadik helyen állnak. Ezek a tények húzták alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői munkalátogatását Hágában, ahol szemerkélő eső fogadta a népes küldöttséget, soraiban Somogyi Ferenc külügyminiszterrel. A kormányfő gazdasági fórumon szólalt fel a 115 ezer vállalatot tömörítő munkaadói szövetségben. ■ Gyulay Zoltán, Hága Kína Japánt hibáztatja a két ország diplomáciai konfliktusáért, és ezért bocsánatkérést követel Tokiótól. „A kialakult helyzetért a felelősség a japán felet terheli" - jelentette ki Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszterhelyettes hétfői pekingi sajtó- értekezletén, két nappal azután, hogy mintegy húszezer ember tüntetett Sanghajban (Shanghai) Japán ellen, betörték a japán konzulátus ablakait, autókat rongáltak meg. Vasárnap ismét több tízezren tüntettek legalább hat kínai városban. A kínai pártlap szerint a tüntetők „radikális tettei” jogoÚgynevezett „B tervet” dolgoznak ki szakértők arra az esetre, ha Franciaország a májusi népszavazáson elvetné az európai alaptörvényt. A jogászok, diplomaták és kutatók bevonásával készülő „technikai forgató- könyv” feladata, hogy elhárítsa az esetleges elutasítás okozta politikai válságot. Az is elképzelhető, hogy júniusban Hollandia, szeptemberben pedig Lengyel- ország és Dánia is elutasítja az alkotmányt. Ebben az esetben Brüsszel a Nizzai Szerződést fogja továbbra is érvényesnek tekinteni, hogy elkerülje az intézményes válságot. Jacques Chirac államfő kétórás televíziós vitaműsorban próbálta meggyőzni honfitársait, de nem járt sikerrel. sak, de nem oldják meg a problémát, sőt ellenkező hatást váltanak ki. A kínai külügyminisztérium szerint Japán „nem megfelelően kezelt bizonyos történelmi kérdéseket”, ami egyértelmű utalás az új japán iskolai tankönyvekre. A bírálók úgy vélik: a szerzők elkendőzik azokat a visszaéléseket, amelyeket a japán hadsereg követett el Kína második világháborús megszállásakor. A japán külügyminiszter sajnálatosnak tartja az elmúlt hetek Japán-ellenes kilengéseit, és bocsánatkérést követel Kínától. Az viszont Japánt hibáztatja a rossz viszonyért. Sőt: a legfrissebb felmérések szerint egy ponttal még nőtt is a nemmel voksolni akarók aránya. Brit lapértesülés szerint Nagy- Britanniában nem is tartanak népszavazást az EU alkotmányáról, ha a franciák többsége nemet mond az új uniós alaptörvényre. Tony Blair kormányfő viszont még a múlt héten is azt ígérte, hogy Nagy-Britanniában népszavazáson döntenek az alkotmányról, függetlenül a francia referendum végeredményétől. Egy hónapja már minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az európai alkotmányt elvetők tábora jelentősen vezet Franciaországban, ami nagy nyugtalanságot váltott ki más uniós országok vezetőiben. Uniós vészforgatókönyv Brüsszel Ha elutasítják az alkotmányt