Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-19 / 89. szám

2 2005. ÁPRILIS 19., KEDD NÓGRÁD MEGYE » Szállj költemény, szólj költemény” Az elmúlt napokat nevezhettük akár magyar irodalmi, költé­szeti nagyhétnek is. Hiszen József Attila és Márai Sándor áp­rilis 11-ei születésnapján túl április 14-én - éppen azon a na­pon, amikor a Magyar Szocialista Párt és a Fiatal Baloldal Nógrád Megyei Szervezete a József Attila nevével fémjelzett középiskolai versmondóverseny döntőjét rendezte - volt Tóth Árpád születésének is az évfordulója. A legtöbb figyelmet ér­telemszerűen József Attila kapta, hiszen éppen száz eszten­dővel ezelőtt jött a világra. „Ez hát az út vége” GYÁSZHÍR Dr. Horváth István (1939-2005) A történész, muzeológus, a Nógrádi Történeti Múzeum cím­zetes igazgatója, Nógrád Megye és Salgótarján Díszpolgára, éle­tének 66. évében elment közülünk. Dr. Horváth Istvánt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata és Nógrád Megye Önkormányzata megrendültén gyászolja. Halálával Salgótarján és Nógrád megye szellemi, kulturális élete pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Temetése 2005. április 23-án (szombaton) 11 órakor lesz a zagyvapálfalvai régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Nógrád Megye Önkormányzata Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata TISZK: ismét pozícióvesztés A tiszteletet parancsoló cente­náriumi születésnap okán - mint ilyenkor lenni szokott - szerte az országban megannyi, változatos program keretében emlékeztek meg József Attiláról, idézték meg szellemi örökségét, nemzetközi rangú lírája időt álló értékeit. Az idén „Szállj költemény, szólj köl­temény” címmel megrendezett megyei versmondóverseny azért képvisel más kategóriát, mert nem a „kerek évforduló kötelez”, óhatatlanul kicsit konjunkturális gondolat keretében jött életre. A kezdeményezés 1992-ben, köz­vetlenül a rendszerváltás után történt, amikor a proletárköltővé „redukált” József Attiláról illett - ha nem is látványosan - elfeled­kezni, elhatárolódni. Szerencsé­re a költészetnapi ünnep meg­maradt és - jó érzés kimondani, leírni - szerencsére a versszerető és -mondó középiskolás fiatalok közül sokan ugyancsak meg­érezték József Attila sokszólamú költészetének egyetemességét, hozzájuk is szóló szándékát és kedvezően, nagy számban rea­gáltak a szervezők felhívására, nemcsak az első alkalommal, ha­nem azóta is minden áprilisban. Ez évben a balassagyarmati és salgótarjáni elődöntők után üzenöt ifjú versmondó mérte ös­sze tudását a versenysorozat fi­náléjában a megyeszékhelyi Jó­zsef Attila Művelődési Központ­ban. A legjobbak - megcsillant­va tehetségüket - szinte garan­tálták a színvonalat, a versün­nephez méltó hangulatot. Leg­többjük személyiségének meg­felelően választott a népszerű és a kevésbé ismert József Attila­versekből és kulturáltan, igé­nyesen - az intellektuális tarta­lomra és az érzelmi motivációk­ra is figyelvén - tolmácsolta a költő mondandóját. A sorrendben tizennegyed­szer megtartott, immár kulturá­lis hagyománnyá vált József At­tila versmondóverseny győztese Sándor János Zsombor (Keres­kedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép és Szakmunkáskép­ző Iskola, Salgótarján) lett. A második helyen Varga Réka (Ba­lassi Bálint Gimnázium, Balassa­gyarmat), a harmadikon Nagy Judit (Bolyai János Gimnázium, St.) végzett. A negyedik helyet Tóth Viktor (Balassi), az ötödi­ket Danyi Katalin (Táncsics Mi­hály Közgazdasági és Kereske­delmi Szakközépiskola, St.), a hatodikat pedig Tóth-Szőllős Barbara (Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola, St.) szerezte meg s az erkölcsi si­ker mellett ajándékcsomagban is részesült. A megyeszékhely különdíját Sándor Máté Csaba (Táncsics), Balassagyarmatét Klagyivik Klaudia (Balassi) kap­ta. A közönség díját Sándor Já­nos Zsombor nyerte el. Salgótar­ján Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala és a József Atti­la Művelődési Központ jóvoltá­ból valamennyi döntőbe került versmondó könyvjutalomban részesült és jegyet kapott Hobo „Tudod, hogy nincs bocsánat” című, a József Attila Művelődési Központban bemutatandó má­jusi műsorára. Az első három helyezett megnézhette a Ma­dách Színház előadásában Szakonyi Károly a „Turini nyár” című színművét is. A díjakat a rendező szervek nevében Boldvai László országgyűlési képviselő, az MSZP megyei el­nöke, Dóra Ottó, a Nógrád Me­gyei Önkormányzat Közgyűlés­ének elnöke, Kovács Gábor, a Munkásképviseleti Alapítvány megyei instruktora, Fekete Zsolt, az MSZP salgótarjáni vá­lasztókerületi elnöke, Huszár Máté, a megyei közgyűlés ifjú­sági tanácsnoka, Molnár Péter, a salgótarjáni közgyűlés ifjúsági tanácsnoka, Gállá Júlia, a Fiatal Baloldal megyei elnöke és Látkóczki Bálint, az MSZP ba­lassagyarmati választókerületi elnöke adta át. Salgótarján A Fidesz-MPSZ városi szer­vezete szerint Salgótarján vezetése még mindig nem je­lentette be hivatalosan a Tér­ségi Integrált Szakképző Központra (TISZK) benyúj­tott pályázat sikertelenségét A sajtótájékoztatóján dr. Fenyvesi Gábor, a párt városi elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte: ilyenkor derül ki, hogy milyen a szocialisták lobbyereje, majd hozzátette, ez nemcsak városi, hanem megyei érdek volt. Elmondta, már régóta várják, hogy a város vezetése közgyűlé­sen, vagy egyéb fórumon nyilat­kozzon arról, hogy nem nyert a TISZK-pályázat, de ehelyett a Nógrád Megyei Hírlap számolt be először nyilvánosan a pályá­zat sikertelenségéről. Dr. Fenyvesi Gábor hangsú­lyozta: a városba érkező befekte­tők számára is fontos, hogy mű­ködjön egy olyan intézményhá­lózat, amelynek leendő szakem­bereit foglalkoztatni tudják, hi­szen nemcsak jelenleg, hanem a jövőre nézve is fontos a piacori­entált szakképzés. A politikus ugyanakkor elmondta: Eger és Miskolc már eddig is előnyt él­vezett Salgótarjánnal szemben, hiszen Miskolcra autópálya ve­zet, Eger pedig pezsgő felsőok­tatási életéről híres, s a verseny­ben a pályázati kudarccal ismét alulmaradtunk, ismét elveszítet­tünk egy pozíciót. Majd kitérve az elnyert Fő tér-rekonstrukciós pályázatra elmondta: forintosít­va, hasonló nagyságrendekkel bír, mint az elbukott TISZK- pályázat, de ez utóbbi mégis sokkal fontosabb célt szolgát volna, a jövő építését. Erdei suli csak nekik NMH-Információ A szeszélyes időjárás ellenére már elkezdődött az erdei iskolák szezonja. Szerencsére ma már egy-egy erdei iskola nem számít különlegességnek, s mind a ta­A salgótarjáni Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ - szé­les körű összefogással - azonban megszervezte a hetedik osztályos tanulói részére az erdei iskolát. Az intézmény gyógypedagó­gusai és a Somosi Kultúráért nárok, mind a gyermekek öröm­mel vesznek részt az erdő, az ál­latok, és a nyugodt természeti környezet nyújtotta tanulással egybekötött táborozáson. Ritka azonban az olyan erdei iskola, ahol tanulásban akadá­lyozott gyermekek vesznek részt, s elmondható, hogy nem­csak megyei, de országos szin­ten is egyedülálló ez a fajta kez­deményezés.- Mindennek több oka van: egyrészt a speciális igényeket is kielégíteni tudó erdei iskolák hi­ánya, másrészt az erdei iskolai tapasztalatokkal rendelkező gyógypedagógusok hiánya és nem utolsósorban a szükséges anyagi fedezet hiánya - hangsú­lyozta a Somosi Kultúráért Egyesület elnöke. Egyesület erdei iskolai szakem­berei közösen dolgozták ki az elmúlt egy hét programját, a „Flóra” egyesület pedig díjmen­tesen biztosította az ilyen cé­lokra kialakított tanyáját. így egy szakszerű, az erdei iskola kritériumainak megfelelő, a gyermekek egészséges fejlődé­sét teljes mértékig szolgáló program valósulhatott meg a szülők zsebeinek megterhelése nélkül. Az elmúlt egy hét alatt a gyer­mekek megismerkedtek a ter­mészeti és kulturális környeze­tük mellett a történelmi emlék­helyeinkkel és természetesen a szálláshely adottságaiból faka­dóan a tanyasi élet sajátosságai­val is. Ünnepel a 130 éves iskola Balassagyarmat Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik 130 éves múltjára a Kiss Ár­pád Általános Iskola április 20-ától 23- áig. A programokról Tibay András is­kolaigazgatót kérdeztük.- Melyek azok az események, melyeket feltétlenül az érdeklődők és a város lakossága figyelmébe ajánlana?- Kötelez minket ez az óriási múlt, ezért már hosszú hónapok óta szervezzük a méltó megemlékezést. Rengeteg meghívót küld­tünk ki az ország minden tájékára az egykori „bajcsysoknak”. A nyitó napon, 20-án nem csak megyei vers- és prózamondóversennyel ünnepiünk, mely a humort helyezi előtérbe az irodalomban, de akkor nyitjuk meg isko­lánk névadójának emlékkiállítását is, melyet Kalcsó István főtanácsos ajánl 10 óra 40 perc­kor a vendégek figyelmébe az intézmény au­lájában. Ekkor mutatjuk be ünnepi emlék­könyvünket: a kötet szemelvényeket tartal­maz főként az utóbbi húsz év történéseiből, de éppen úgy szól a jelenről is. 11 órakor avat­juk a Tolnay-termet és a Tolnay-emlékkiál- lítást, hisz a művésznő is iskolánk tanulója volt. Tomeskó Nándor, egykori igazgató em­léktábláját szintén felavatjuk, majd 21-én 11 órától emlékülést szervezünk a városi könyv­tár kupolatermében. Párkány László, Tolnay Klári életrajzírója beszél a színésznőről, Kiss Endre Kiss Árpádról, a nagy pedagógusról szól majd, Gál Gyula Komjáthy Jenőnek, a századvég nagy költőjének alakját idézi meg, Kovalcsik András Tomeskó Nándorról osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Az emlék­ülést Lombos István polgármester nyitja meg.- Várják-e rendezvényeikre a volt diákokat is?- Hogyne. Több száz meghívót küldtünk ki, s 22-én 9.30-kor az intézmény egykori ta­nulója, Kunné Kubicza Erzsébet köszönti a megjelenteket az aulában. Délben ökumeni­kus istentiszteletre kerül sor a nagytemplom­ban, majd 16.30-kor ünnepi gálaműsor kez­dődik a zeneiskolában, melyet Borenszki Er­vin, a megyei közgyűlés alelnöke nyit meg. A Kiss Árpád iskola aulájában fogadással ér vé­get a gála.- Gondolom, a tudományos előadások mellett a diákok is jól szórakozhatnak.- Rengeteg versenyt szervezünk nekik. Korózs János technika-emlékversenyen, asz­taliteniszben, mezei futásban, sakkban, vá­rosismereti akadályversenyen, helytörténeti, idegennyelvi, Föld napja-vetélkedőkön mér­hetik össze tudásukat, s 23-án 9 órai kezdet­tek kerékpártúrát teszünk Csesztvére is. SZABÓ ANDREA Költöznek a rendelők, májustól felújítás (Folytatás az 1. oldalról) osztályra költöztetik. Ugyancsak a főépület­ben, a II. számú belgyógyászati osztályon kell majd keresni a diabetológiát és a kardiológiát. Az urológia is az azonos nevű osztályon, a nyolcadik emeleten, a sebészet és a proctológia a harmadik szinten, azaz a sebészeti osztályon, a baleseti sebészet a főépület földszintjén fogad­ja majd a betegeket. A főépület második emele­tén helyezik el a (felnőtt) ideggondozót, az ideg­szakrendelést pedig az E-épületszárny második emeletén, az idegosztályon. A gyermek-ideg­gondozó és a mammográfia a városközponti ré­szen, a Május 1 úton, a Tüdőgondozó épületé­ben keresendő. Néhány szakrendelést a véradó állomás is befogad, nevezetesen a nőgyógy­ászatot, a terhesgondozót, az úgynevezett NST, valamint az Országos Orvosszakértői Intézet vizsgálati helyét. Minderről a betegek a kórház­rendelőintézet főbejáratánál, a külső portán is kérhetnek felvilágosítást. A főigazgató a fentiek kapcsán arra is felhív­ta a figyelmet: a rekonstrukció idején a parko­lót az átépítést végző cég fogja használni, így a gépkocsikkal máshová kell beállni. Hozzátette, hogy az esetleges torlódásokért, kellemetlensé­gekért az érintettek elnézését kérik. MEGY A GŐZÖS... Európa egyik legnagyobb szabadtéri vasúti múzeumába, az idén ötéves Vasúttörténeti park eseménysorozatának sze­zonnyitó ünnepségére kapott meghívást nemrégiben a salgótarjáni AKKORD Fúvósegyüttes. A rendezők bemutatókat, oktatóprogramokat is szerveznek, hogy a történeti park vendégei gyakorlati képet kapjanak a technikáról, az eszközök használatáról. A bátrabbak ki is próbálhat­ják ezeket, s igazi nagy gőzmozdonyt is vezethetnek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents