Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-16 / 87. szám

4 KULTÚRA ÁPRILIS 16., SZOMBAT „Homokvár, amit elmos a víz v Peter Brook szerint a jó Színilázi estéh színházhoz nem kell más, csak három szál deszka és a színész. Bizonyára igaza van a neves angol szaktekintélynek, de a véleményét kiegészíten­dő hozzátesszük, ami nyilván magától értetődő: nem kis mértékben a darabtól is függ az előadás sike­re. Nem mindegy, hogy egy jól megírt szövegkönyvet, egy katartikus drámát, egy sziporkázó vígjátékot kell- e megjeleníteni azokon a bizonyos deszkákon, vagy egy mesterkélt, döcögős, feszültségektől mentes szín­művet, egy olcsó poénokra épülő, híg bohózatot. CSONGRADY BELA Ebben az összefüggésben meg­lehetősen sajátos, mondhatni egyedi képet mutat az „Anconai szerelmesek” című zenés komé­dia, amellyel a kassai Thália Szín­ház vendégszerepeit a minap a Tarjám tavasz rendezvénysoroza­tában. Ugyanis a darab egy külö­nös turmixnak számít: Valló Péter ötletéből Vajda Katalin írt könnyed sztorit, úgy, hogy az itáliai rene­szánsz komédiákból kölcsönzött egy-két alapszituációt, áthelyezte a - mi másról, mint a szerelemről és a pénzről szóló - romantikus, kicsit pikáns, olykor szabadszájú történetet az 1970-es évekbe, bele­szőtt néhány magyar vonatkozást és a laza cselekménysort ráépítet­te a harminc-negyven évvel ez­előtti népszerű olasz dalokra, pél­dának okáért a „Volare”, a „Ciao Bambino”, a „Félicita”, a „Ten­ger”, a „Homokvár...” című világ­slágerekre. E művelet végered­ményeként egy olyan rendhagyó műfaj született, amelyben a pró­za szinte csak kíséretet jelent az ismert, andalító dallamokhoz, a Fábri Péter szövegei jóvoltából he­lyenként magyarul is elhangzó örökzöldekhez. Magyarországon tudomásunk szerint a budapesti Radnóti Szín­ház mutatta be elsőként az „Anconai szerelmesek”-et - e vál­tozat látható volt a televízióban is - s ugyancsak színre vitte az eg­ri Gárdonyi Géza Színház az „Agria-játékok” kereté­ben, a vár alatti Dobó tér látványos miliőjé­ben. Az „igazi olasz komédiát” egy évvel ezelőtt tűzte műso­rára a kassai szín­ház, hogy oldja % repertoárja ko- A molyságát, oly­kor komorsá­gát, s ezzel kár pótolja a szórakozni, kikapcsolódni is vágyó törzsközönségét és lehe­tőséget te- remt­mi változatosságra, „lubickolásra” az anyagi nehézségek szorításaitól sem könnyen függetlenedő társu­lat tagjainak. A produkcióhoz több vendéget is hívtak az anyaország­ból. Közülük első helyen Halasi Imre neve kívánkozik kiemelésre, aki jó ízléssel nyúlt a - fentiek sze­rint „összefércelt” - darabhoz - és ötletdús, friss, lendületes előadást rendezett belőle. Miért is ne lenné­nek temperamentumosak az anconai leányok és fiatalemberek, hiszen szerelmesek, énekelnek, táncolnak - gondolhatnánk róluk. Csakhogy ők inkább kissé ügyefo- gyottak, mint életrevalók. A va- gányságot, a belevalóságot jelen esetben az előrehaladottabb kor­osztály képviseli. Mindenekelőtt a nagy lokálpatrióta, a kujon Tomao Nicomaco, aki folyama­tosan és nyíltan flörtöl a házve­zetőnőjével, kiházasítani igyek­szik lányát, Luciát és ő maga is ud­varol, legalábbis epekedik a téren, a szomszédos panzióban meg­szállt magyar lányért, Viktóriáért. Pálos Árpád játssza a bővérű, szá­mító Tomaót, kicsit színteleneb- bül, kevésbé önmagát adva, mint ahogyan annak idején Zorbát, vagy tavaly ilyenkor a „Pillantás a hídról” című Arthur Miller drámá­ban Eddie-t alakította. Telitalálat viszont a házvezetőnő Dorina alak­jában Kövesdi Szabó Mária és a panziótulajdonost, Agnesse-t meg­formáló Cs. Tóth Erzsébet Különö­sen páros jeleneteik élvezetesek, mindketten jóízűen komédiáznak, riválisai és szövetségesei is egy­másnak a férfiakhoz, konkrétan Tornáéhoz fűződő viszonyban. A leghitelesebb, legmeggyőzőbb ala­kítást a meghaltnak hitt római lány, Drusilla szerepében Germán Lívia nyújtja. Annál is inkább, mert nemcsak a szerel­mesére rátaláló hölgyet kell alakí­tania, hanem egy titokzatos szerze­test is, aki végül is nagy befolyást gyakorol a szerel­mek és a házassági tervek alakulására. Dorina, a házvezetőnő (Kövesdi Szabó Mária) és Agnesse, a panziótulajdonos (Cs. Tóth Erzsébet) rivális kettőse Az ő párját, Lucre- ziót, a Las Vegasban meggazdagodott vi­lágpolgárt Dudás Pé­ter személyesíti meg, aki bánatában, Drusilla feltételezett el­vesztése miatt gyak­ran néz a pohár fene­kére, de ebben az álla­potában különösen nagy közönségsikert arat. Tomao lányát Luciát, a színlap sze- \ rí nt kiss Szilvia, az ő szívszerelmét, Luigi del Soro vándormu­zsikust Gál Tamás és a Lucia kezére a vagyon miatt ácsin­gózó cukrászt, az ét­termet építeni szán­dékozó Giovannit Peták Szilárd alakít­Tomao Nicomaco, az önérzetes anconai pol­gár (Pólós Árpád) ja. Valamennyien átlagos, tisztes színvonalon teljesítenek. Ugyan­ez vonatkozik KollánkLuciára is, aki Viktóriát, Giovanni igazi sze­relmét, a Debrecenben fogant, vi­lágra készülő gyermekének any­ját játssza, s akiről a darab vé­gén kiderül, hogy Tomao egy ma­gyar kalandjának az emlékeként született. Ebből következik, hogy idős hódolója nem más, mint a saját apja. Énekelni is nagyjából egyformán, ehhez a darabhoz el­fogadhatóan tudnak a szereplők, a hangosítás kisebb-nagyobb tor­zításaiért nem ők hibáztathatok. A kíséretet egy négytagú kis­együttes szolgáltatja az élőzene előnyeivel. Bozóki Mána jelzésszerű, félig kész épületei valóban olaszosnak hatnak. Mutatósak, mediterrán jellegűek a Matolcsi-Halasi Zsu­zsa tervezte jelmezek. A darab nem szokványos, helyenként ki­fejezetten szellemes koreográfiá­ja Kozma Attilát dicséri. Mindhár­man mint vendég működtek köz­re az előadásban. A gondok ellené­re következetes, igényes szakmai munkát végző, megbízható kassai társulat ezúttal egy könnyed él­ményt, egy kellemes estét okozott a közönségnek. Akárcsak egy ten­ger- vagy tóparti homokvár, ame­lyet élvezünk ha építjük, tetszik, ha kész lesz, de tudjuk: hamaro­san elmossa a víz. Nógrády Jobbágyiból A salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában csütörtö­kön nyitotta meg Antal József könyvtáros-tanár (a felső képen balra) a Nógrády Andor (felső ké­pen középen) műveit bemutató kiállítást. Az alkotót és a közön­séget Bódi Györgyné dr, a házi­gazda intézmény igazgatója (fel­ső képen jobbra) köszöntötte. A megnyitón a Váczi Gyula Alap­fokú Művészetoktatási Intéz­mény két népi énekes növendé­ke: Rauch Ajna és Mátyás Ba­lázs (alsó képen középen) műkö­dött közre. Felkészítő tanáruk: Kubinyiné Szabó Katalin. A tár­lat jól érzékelteti a művész-ta­nár - aki falujában, jobbágyiban helytörténészként is ismert és elismert - sokoldalú képzőmű­vészeti munkásságát, törekvé­seit. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Majd én teszek róla, hogy végre lemenj a fáról. ” Szerencsés nyer­tesünk: Tolmácsijózsefné Kishartyán, Rákóczi út 71. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb április 21-ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át.!

Next

/
Thumbnails
Contents