Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-14 / 85. szám
2 2005. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Ötödikek lettek A múltat maguk mögött hagyták A kedvezőtlen makrogazdasági körülmények és szükségszerű belső változások ellenére eredményes évet zárt a Háromkő Takarékszövetkezet Az elmúlt év eredményeiről és a megújulás okairól kérdezzük a takarékszövetkezet 2004 őszén újonnan megválasztott tisztségviselőit, Márki István, ügyvezető igazgatót és Egerszegi Ádámot, a felügyelőbizottság elnökét Félszázan szavaltak Romhány József Attila születésének századik évfordulójára a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a községi könyvtár és művelődési otthon szervezésében kistérségi versmondóversenyt rendezett. A Börzsöny-Cserhát iskolaszövetség hat iskolájából ötven kisdiák tolmácsolta József Attila szavait. Négy korcsoportban díjazták az első három helyezettet, így az első és második osztályosok között Matusek Kristóf, a rétsági általános iskola tanulója bizonyult a legjobbnak, a harmadik és a negyedik osztályos nebulókból Tóth Gergely, a helyi iskola diákja vitte el a pálmát, az ötödik-hatodik osztályosok közül Hoffmann Edina, a diósjenői iskolából nyerte el az első díjat, a legnagyobbak közül pedig a berceli Széchényi István Általános Iskola tanulója, Naient Dalma szavalata tetszett a legjobban a zsűrinek. ________■ H itelezői értekezlet Salgótarján Hitelezői értekezletet tart az IPC-SVG Vegyipari Gépgyár Kft. április 14-én. Amint arról már beszámoltunk december 22-től felszámolási eljárás indult a cég ellen, amely mintegy 90 hitelezőnek, megközelítőleg 900 millió forintos nagyságrendben tartozik. A termelés - csökkent megrendelés mellett - folyamatos, de a gyár száz munkavállalótól volt kénytelen megválni, s rövidesen újabb negyven dolgozó kapja kézhez felmondólevelét. A mai találkozón a cég tájékoztatja a felszámolás eddigi történéseiről, és a várható fejleményekről a hitelezőket. Lakitelek-Balassagyarmat A Keresztény Élet szerkesztősége a 2004/2005-ös tanévben Mindszenty tanulmányi versenyt rendezett .Állok Istenért, egyházért, hazáért” címmel a Kárpát-medencei középiskolás tanulók részére. A 72 résztvevő csapat több fordulóban mérte össze tudását. A döntőt a közelmúltban tartották Lakiteleken, amelyen részt vett a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium csapata is, amely az ötödik helyen végzett. Tagjai Puszta Viktória, Meló Eszter, Batuska Zsolt 11. osztályosok, felkészítőjük Mebné Varsi Ágnes.- Hogyan alakult ez a szokványosnak semmiképp nem nevezhető 2004-es esztendő? M. L: - A 2004. év nehézségei ellenére sem zárunk veszteséges évet, amit nagy eredménynek tekintünk. Fél évvel ezelőtt új vezető testületek álltak fel a takarékszövetkezetnél, megújult az ügyvezetés és megfogalmazódtak azok az üzletpolitikai elképzelések, amelyek megteremtik a korábbinál is eredményesebb gazdálkodás alapjait. Az elmúlt időszakban csendesen, de annál nagyobb intenzitással dolgoztunk, melynek eredményéről remélhetőleg alkalmunk lesz e helyen is beszámolni.- A közelmúltban napvilágot látott hír szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jogszabályok megengedte maximális bírságot rótt a Háromkő Takarékszövetkezet két vezetőjére. M. L: - A PSZÁF határozatából azonban a közvélemény számára nem derül ki egyértelműen, hogy jelenleg már a két érintett személy egyike sem ügyvezetője a Háromkő Takarékszövetkezetnek, sőt a határozatban nevesített korábbi elnök-ügyvezető munkaviszonya tavaly nyáron meg is szűnt. Á felügyelet az egy évvel ezelőtt indított vizsgálat lezárásaként tette közzé a bírságot tartalmazó határozatát április elején, amely a volt vezetőket érinti. Sajnálatosnak tartom az események félreérthető utókommunikációját a sajtóban, mert az új menedzsment megválasztása óta azon fáradozik, hogy tovább erősítse betéteseink és ügyfeleink bizalmát takarékszövetkezetünk irányában.- Lehet-e valamü tudni a bírság hátteréről? M. L: - A bírságot nem a takarékszövetkezet, hanem két magán- személy kapta, ezért azt minősíteni vagy kommentálni nem tisztünk. Amit ezzel kapcsolatban el lehet mondani, az annyi, hogy az érintett vezetők ellen a Hpt., illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok be nem tartása miatt szankcionált a PSZÁF.- Milyen szerepe van az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak (OTIVA) a Takarékszövetkezet tekintetében, különösen egy ilyen helyzetben? E. Á.: - Tudni kell, hogy az integrációban részt vevő takarékszövetkezeteket az Országos Betétbiztosítási Alapon (ÓBA) kívül az OTIVA is védi. Előbbi az ügyfelek pénzét biztosítja, utóbbi a Takarék- szövetkezetek stabilitását. Az OTIVA tavaly nyáron tőkeinjekcióval erősítette a Háromkő Takarék- szövetkezet pozícióit. A mostani vezetés ezt már a múlt részének tekinti, figyelmünket a jövő irányába, az előttünk álló feladatok megvalósítására fordítjuk. Továbbra is a megye, és ezen belül Salgótarján meghatározó hitelintézete kívánunk maradni. M. L: - Hozzátenném, hogy nem kell túldimenzionálni a történteket, egy pillanatra sem forgott veszélyben saját fizetőképességünk. Jelenleg is eszközeink mintegy fele állampapírban került elhelyezésre, szavatoló tőkénk pedig közel 400 millió forint és folyamatosan növekszik. Az OTIVA a takarékszövetkezetek között megkötött integrációs szerződésben lefek- tetet alapfeladatának tett eleget, mint már korábban is számtalan esetben. Meg kell továbbá jegyeznem, hogy az OTIVA átfogó ellenőrzési rendszere garantálja, hogy a takarékszövetkezetek működésénél az ügyfelek pénzét veszélyeztető helyzet ne alakulhasson ki. Ellenőrzéseiken túl a szervezet 8 milliárd forintos pénzalapja is szavatolja takarékszövetkezetek ügyfeleinek és betéteseinek biztonságát.- Hogyan tekintenek a nem könnyű 2004. év után a 2005. évre ? M. I.: - Az ügyfélkörünkből jelentős hányadot képviselő vállalkozói és önkormányzati ügyfélkör mellett még nagyobb súlyt kívánunk helyezni a lakossági ügyfélkörre. Irányukba újabb termékek bevezetését tervezzük az év folyamán és egy az eddiginél hangsúlyosabb marketinggel próbálunk a piacon aktívabban megjelenni és további ügyfeleket magunkhoz csábítani az egyre erősebb piaci versenyben. •k Lapunk úgy értésük, hogy a cikkben érintett egykori vezetők polgári peres úton kívánják megtámadni a PSZÁF határozatát. HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET A LEHETŐSÉGEK HÍDJA KIEMELT KAMATOZÁS A LAKOSSÁGI BETÉTEKNÉL IS! LAKOSSÁGI EGYEDI SZÁMLABETÉT A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Éves kamatláb: THM: 7,75-8,05% 7,86-8,16% Fiókjaink: SALGÓTARJÁN, KLAPKA GY. ÚT 1. Tel.: 32/521-248, 521-230; Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708; Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/ 406-177; Karancslapujtö, Rákóczi út 66. Tel.: 32/ 447-321; Litke, Kossuth út 18. Tél.: 32/ 453-115; Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/ 362-308; Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439; Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/ 482-148; Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088; Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/ 477-014; Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/ 484-400; Bag, Petőfi tér 14. Tel: 28/ 504-020; Budapest, Teve u. 7-11. Tel.: 1/450-2160; Mérlegfőösszeg (eFt) 2002 6 647 628 2003 6 522 781 2004 várható 7 848 277 Állampapírok (eFt) Bankközi betét (eFt) Hitelek (eFt) 1 464 592 563 750 3 667 823 1 165 670 656 750 3 656 118 2 773 083 456 750 3 477 309 Betétek (eFt) 5 902 073 6 696 335 6 979 809 Részjegy tulajdonosok (fö) 55 55 218 Tiszteletbeli polgár a határon túlról Településünk 450 lelket számol, amelynek fele magyar, fele szlovák nemzetiségű. Az egymásrautaltságot a XVII. századtól kedve a mindennapjainkban éljük meg - fogalmazott Fáy Dániel polgármester. Terény képviselő-testülete nemrég megalkotta a „Tiszteletbeli polgár” címet, amelyet azon határon túli magyaroknak adományoznak, akik kifejezik kötődésüket a községhez. Az első okleveleket - ünnepélyes keretek közepette - az uniós csatlakozás első évfordulóján, 2005. május elsején, vasárnap adják át a helyi Európa parkban. Terény Mint ismeretes, a 2004. december ötödikéi országos népszavazás a határon túli magyarok kedvezményes honosítási kérdésével foglalkozott. Fáy Dániel elmondta, hogy néhány olyan település - például Hódmezővásárhely és Esztergom -, ahol a szavazók többsége az „igent” képviselte, bevezették a „Tiszteletbeli polgár” erkölcsi fogalmát a határon túl élő magyarok részére, és felkérték a többi hasonló eredményű települést a csatlakozásra. Terény 48 százalékos részvételi aránya mellett 69,89 százalék igen szavazattal országos szinten is élen járt. Ezért a képviselő-testület 2005. március 31-én megalkotta, és másnap életbe léptette a „Terény Tiszteletbeli Polgára” címet, mindazoknak a határainkon kívül élő magyaroknak, akik kifejezik kötődésüket a községhez.- Ezzel is erősítem kívánjuk a kapcsolatokat az anyaországon belüli nemzet, és a trianoni határokon kívül rekedt honfitársaink között. Reméljük, megismerjük, hogy a kisebbségben élő magyarok miként tudtak integrálódni úgy a környezetükbe, hogy közben megőrizték identitásukat, nyelvüket és hagyományaikat. Úgy látjuk, ezek elsajátítására, megtanulására nekünk, Magyar- ország határain belül élőknek is nagy szükségünk van, mind a belső viszályok csökkentése, mind pedig az Európai Unióba történő integrálódás folyamán - mondta a polgármester. A „tiszteletbeli polgár” címet írásban, vagy elektronikus úton benyújtott kérelem alapján a község képviselőtestülete adományozza, amelyről a polgár- mesteri hivatal, oklevelet állít ki. A cím adományozásáról szóló határozat egy példányát a községi könyvtár őrzi. Az első oklevelek ünnepélyes átadására az uniós csatlakozás első évfordulóján, 2005. május elsején, vasárnap kerül sor Terényben, az Európa parkban. Szállt az ének... Országos népzenei találkozót rendeztek a mihálygergei József Attila Művelődési Házban a hét végén. Szombaton és vasárnap összesen 52 fellépő mérte össze (nép) zenei tudásáL A találkozót immár harmadik alkalommal rendezték meg. Mihálygerge A minősítő népzenei hangverseny az Áfészek Országos Szövetsége, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet, valamint a József Attila Művelődési Ház közös szervezésében, a KÓTA, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége szakmai irányításával valósult meg. Az április 9-i programon a résztvevőket Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte majd dr. Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz alelnöke megnyitotta a találkozót. A délelőtti minősítő hangversenyen 19, délután pedig 15 csoport és személy mérettette meg magát a zsűri előtt, melynek tagjai Birinyi József, a KÓTA alelnöke, a népzenei tagozat vezetője, Budai Ilona népdalénekes és Dévai János, a Bartók rádió népzenei szerkesztőségének rovatvezetője voltak. Délután Egyed Ferdi- nánd, a művelődési ház igazgatója mondott köszöntőt. A minősítés „kétlépcsős” országos, illetve regionális szisztémában történt. Országos arany minősítést kapott megyénkből a karancsberényi^ népdalkor és a karancskeszi Őszirózsa népdalkor, míg a karancsaljai Rozmaring népdalkor ezüst fokozatot ért el. A rendezvény másnapján, vasárnap Tóth Csaba, a megyei közművelődési és turisztikai intézet igazgatója üdvözölte a vendégeket a megnyitón. A zsűrit ekkor Olsvai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének népzenekutatója, Fehér Anikó, a Duna Televízió népzenei szerkesztőségének vezetője és Kovács László népzenész alkotta. A vasárnapi minősítő hangversenyen 18 fellépő vett részt, teljesítményével országos arany minősítést ért el a nógrádme- gyeri népdalkor és a rimóci ha- gyománvőrző együttes. ______i K &H befektetési alapok válasszon Önhöz illő alapot! különböző hozamlehetőségek és biztonsági szintek az Ön igénye szerint 16 K&H befektetési alapból választhat Döntéséhez felkészült befektetési tanácsadóink nyújtanak segítséget Részletes tájékoztatásért keresse fel a K&H bankfiókokat, hívja a K&H Befektetési vonalat a 06 40 444 888-as telefon számon, vagy látogasson el a www.khb.hu weboldaira! '2004. február 28. és 2005. február 28. között elért éves hozamok: K&H pénzpiaci alap 10,01%, K&H navigátor alap 72,48%. A múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát az alapok jövőbeni teljesítményére'