Nógrád Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-13 / 84. szám
T SPORTTÜKÖR 2005. ÁPRILIS 13.,SZERDA Karcagon a Stécé Labdarúgó NB II A labdarúgó NB II Winner Sport-csoportjában ma a 16. fordulóból elmaradt mérkőzését pótolja az SBTC a Karcag otthonában. A találkozó 16.30 órakor kezdődik. Karcag (7.) - SBTC (13.) Az SBTC legutóbbi fordulóban bravúros győzelmet aratott a Gyula otthonában. Ez a siker lendületet, önbizalmat adhat a csapatnak. Simon Imre, az SBTC elnöke:- A gyulai siker után bizakodva tekintünk a mérkőzés elé. Úgy látszik a csapat megtalálta önmagát. Karcagon a becsületes helytállás mellett, bízom a pontszerzésben. A várható kezdő csapat: Földi- Almási, Lakatos B., Botos, Dudás - Galbács, Csatlós Cs., Csatlós T., Cséki - ifj. Simon A., Birincsik. Sérült: Márton. Eltiltott: Kerényi (három sárga lap). BALOGH Ábrahám Attila is indul Vasárnap huszadik alkalommal rendezik meg a Matáv Vivicittá városvédő futást, amely már hagyományosan az év egyik legjelentősebb tömegsporteseménye a fővárosban. Az idei esztendőt a futás évének keresztelte el a rendező Budapest Sportiroda, amely célul tűzte ki, hogy 2005-ös eseményein összesen százezren álljanak rajthoz. Ehhez jó alapot szolgáltat, hogy hétfőig már több mint ötezren jelentkeztek a Vivicittára. A résztvevők között ott lesz Ábrahám Attila, - a Nemzeti Sporthivatal elnöke is. A versenyzők négy különböző - 3,6,6,5,12 km-es futás és 3 km-es gyaloglás távon mérhetik össze teljesítőképességüket. A gyaloglás és a kis távok mezőnyei a margitszigeti központi útról (a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda magasságában), míg a Matáv Vivicittá mezőnye a Margit híd lehajtójáról rajtoL Á cél minden esetben a Margitszigeti Atlétikai Centrumban lesz. A tv- közvetítések miatt a rajtidőpontok a korábbiakban kiadottakhoz képest néhány perccel módosultak: a 3 km-es gyaloglás 9.30, a 6,5 km- es Midicittá 10.03, a 3,6 km-es Minicittá 11.05 és 11.50, valamint a 12 km-es Matáv Vivicittá 12.12 órakor indul. ___________________1 Sp ortturmix KOBAK KUPA Idei harmadik miniraliját, pontosabban gyorsasági szlalomját rendezi április 17-én vasárnap Salgótarjánban a külső pályaudvaron a Kobak Motorsport Egyesület, a „No cigi, no pia, no drog ” szlogen jegyében. Az ismert öt kategóriában, megfelelő, biztonsági övvel felszerelt, akár „tök” utcai autóval már a 7 órai „pályabejárás” és edzés előtt vagy közben lehet nevezni és a szokásos módon egy kocsival akár többen is indulhatnak. VISSZAVONTA Adem Kapic, a Ferencváros szlovén válogatott labdarúgója visszavonta a klub tartozásai miatt tett feljelentését a ligánál „Alaposan végiggondoltam mindent, s végül arra jutottam, hogy nem lenne igazságos, ha miattam azok bűnhődnének, akik semmiről sem tehernek. Egy esetleges pontlevonással veszélybe kerülhetne a nemzetközi kupaszereplés, ami a csapattársaimnak és a szurkolóinknak jelentene komoly büntetést” - mondta a klub hivatalos honlapján a védekező középpályás. KÖZEL A KVÓTÁHOZ A vasárnapi légpuskadöntő után a kisöbű sportpuska fekvő számában is közel került az olimpiai kvótát jelentő első helyhez Sieti Péter a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő Világkupa-viadalon. A komáromi versenyző a harmadik legjobb eredménnyel, 595 körrel került be a nyolcas fináléba, ahol azonban négyszer is csak kilencest lőtt, így végül 696,1 körrel a negyedik helyen végzett. Már csak a tizedik helyért Fiitsal NB I, nők, helyosztó, 9-12. helyért, 3. forduló, Bátonyterenye A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendezett autókiállítás miatt a hét végén Bátonyterenyén fogadta ellenfeleit a Skorpió SE Salgótarján együttese az első osztályú női futsal- bajnokság helyosztó körének utolsó előtti fordulójában. Pusnik Zoltán tanítványai az Ecsegíalva, valamint az Eger csapataival szemben fölényes győzelmet arattak, az újfent hibátlan teljesítményt nyújtó, immár biztosan a csoport élén végző Tolna ugyanakkor ismét kifogott a mieinken.- Bár a tervezett hét pontot nem sikerült begyűjtenünk összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével - értékelt Pusnik Zoltán, a salgótarjániak edzője. - A listavezető Tolna elleni találkozón két figyelmetlenségünk miatt veszítettünk, ami azt jelenti, hogy riválisunk az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan megelőz minket a végelszámolásnál, a folytatásban tehát a célunk a tizedik hely megtartása lehet. Az Ecsegíalva, valamint az Eger elleni találkozóinkat egyébként már az első percekben eldöntöttük, amikor sikerült két-három gólos vezetésre szert tenni. A megnyugtató előny birtokában azután már felszabadultan játszhattak a lányok, ennek köszönhetőek a nagy arányú győzelmek. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a Gáspár Mónika, Farkas Zsanett, Nagy Barbara, Décsey Emese négyes ezúttal is olajozottan működött, s külön öröm számomra, hogy a kezdő játékosokon túl is többen kimondottan jó produkciót nyújtottak. A kapuban Rusz Bianka a Tolna és az Eger ellen is remekelt, míg a munkahelyi elfoglaltsága miatt később érkező Varga GyuMné az ecsegfalvaiak ellen bizonyította jó formáját. Szintén dicséret illeti Tóth Friderikát, Rezes Beátát, valamint a nagybátonyi közönség előtt gólpasszal és jó játékkal bemutatkozó Szakács Krisztinát is, ugyanakkor Gál Szandrától két gólja ellenére többet vár a csapat. A hét végi, mátraderecskei záró fordulóra minden olyan játékost szeretnénk elvinni magunkkal, aki az utóbbi időszakban pályára lépett a Skorpió színeiben, s bízom benne, hogy a lányok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy szépen búcsúzzunk az idei szezontól EREDMÉNYEK Skorpió SE Salgótarján - Dobó Katica SE Eger-Mátraderecske 7-2 (4-1) Skorpió SE Salgótarján: Varga Gyuláné, Gáspár Mónika, Farkas Zsanett, Décsey Emese, Gál Veronika Szandra, Nagy Barbara, Rezes Beáta, Dénes Tímea, Rusz Bianka, Farkas Diána, Tóth Friderika, Árvái Adrienn, Szakács Krisztina. Edző: Pusnik Zoltán. Gl: Décsey Emese (3), Nagy Barbara, Gál Veronika Szandra, Gáspár Mónika, Rezes Beáta, ill Surányi Kitti (2). Tóth Friderika Ecsegfalvai SE - Tolna-Mözs NLK1-6 (1-5) Ecsegfalvai SE: Szabó Szilvia, Ugrai Csilla, Koter Henrietta, Bodnár Tímea, Bodnár Erzsébet, Tóth Erzsébet Edző: Bogya Elemér. GL: Tóth Erzsébet, ill Varga Adél (3), Simon Boglárka, Ganczer Hajnalka, Marosi Ildikó. Dobó Katica SE Eger- Mátraderecske - Ecsegfalvai SE 2-5 (2-3) Dobó Katica SE Eger- Mátraderecske: Tóth Enikő, Surányi Kitti, Tótpál Szilvia, Gazsi Krisztina, Hegedűs Ágnes, Kiss Anita. Edző: Orsi János. GL: Gazsi Krisztina (2), ill. Ugrai Csilla (4), Koter Henrietta. Tolna-Mözs NLK - Skorpió SE Salgótarján 3-1 (0-0) Tolna-Mözs NLK: Szabó Ildikó, Simon Boglárka, Marosi Julianna, Marosi Ildikó, Varga Adél, Szakács Krisztina Ganczer Hajnalka, Simon Viktória. Edző: Mucska Gyula. Gl: Ganczer Hajnalka (2), Simon Viktória, ill. Gáspár Mónika. Dobó Katica SE Eger- Mátraderecske - Tolna-Mözs NLK 2-11 (2-6) GL : Gazsi Krisztina, Surányi Kitti, ill Simon Boglárka (5), Varga Adél (2), Marosi Ildikó (2), Ganczer Hajnalka, Simon Viktória. Skorpió SE Salgótarján - Ecsegfalvai SE 6-1 (3-0) GL: Décsey Emese (2), Nagy Barbara (2), Gál Veronika Szandra, Farkas Zsanett, ill Ugrai Csilla. A csoDort állása 1. Tolna-Mözs 972049-1523 2. Salgótarján 941434-2313 3. Ecsegíalva 9 3 2 4 29-3611 4. Eger-Md 911415-534 Következik: 4. (utolsó) forduló, április 16., szombat, 11 óra, Mát- raderecske. h.p. Egymillió forintos díjalap vár a résztvevőkre 7. Karancs Kupa off road verseny E hét végén, azaz 15-én pénteken és másnap szombaton a terepjáró „szörnyek” uralják majd a Karancs völgyét, ugyanis Etes, Baksaháza és Karancskeszi környékén a hét- futamos Bükki Trophy keretében rendezik meg a 7. Karancs Kupa off road pénzdíjas nemzetközi viadalt. Az 1 millió forintos díjalapú versenyen jó félszáz bejelentkezés történt eddig és három kategóriában indulhatnak az autók. Ami különlegesség és vonzó, hogy a normál és extrém géposztályon kívül egy „utcai” kategóriát is indítanak, melybe bárki egy hétköznapi terepjáróval is benevezhet. Erre való tekintettel utóbbiak útvonalát is úgy jelölik ki, hogy ezen járgányok is károsodás nélkül élhessék túl a túrát, melyre pénteken reggel 9 órától a versenyközpontban, a karancskeszi művelődési házban lehet nevezni. Az éjszakai futam még aznap 20 órakor indul és hajnal 3 körül érnek célba a 30 kilométeres, több speciális szakasszal színesített távról. Szombaton reggel 9-kor vágnak neki a következő 50 kilométeres etapnak, melyet hat különpróba tesz nehezebbé. A minden bizonnyal szép számú érdeklődőre gondolva nézőbarát útvonalakat hagytak jóvá, és például szombaton Baksaháza és Etes környékén olyan négy speciálist iktatnak be, melyet a betonutakról pár száz méter gyaloglással el lehet érni. Az eredményhirdetést és ünnepélyes díjkiosztót délután tartják, ugyancsak Karancskesziben. ___________________________________erei N ógrád megyei kosárlabda-bajnokság Longauer Ákos (PSZF) idényrekordnak számító hatvanhét pontot termelt a Pásztó KK ellen Végéhez közeledik a Nógrád megyei kosárlabda-bajnokság idei szezonjának alapszakasza, s ennek megfelelően mind a férfiaknál, mind a nőknél egyre élesedik a küzdelem a rájátszásba kerülésre pályázó együttesek között. Az uraknál az eddigiek során mindössze egy-egy vereséget elkönyvelő Szécsényi TK és Beszterce KK továbbjutását semmilyen veszély sem fenyegeti, s bár a két éllovassal szemben szoros mérkőzéseken elszenvedett vereségekkel némileg rontott mérlegén, a Pásztói SZSE továbblépése is nagy biztonsággal megjósolható. A még kiadó egyetlen helyre a Gyöngyösi DSE, illetve a Mátranováki Vasas is odaérhet - közülük a Novákon rangadót nyerő gyöngyösiek helyzete tűnik a kedvezőbbnek - a büntetőpontjai miatt hátrányba kerülő PSZF, illetve a pontvadászat hajrájában a „szokásosnál” is nagyobb pofonokba beleszaladó Pásztó KK ugyanakkor már kiszállt a versengésből. A hölgyeknél egyelőre csak a két salgótarjáni alakulat tekinthető biztos befutónak - bár matematikailag a főiskolások még lemaradhatnak a folytatásról - míg a fennmaradó két döntős helyért a Pásztói SZSE, a Szécsényi TK, valamint a Gyöngyösi DSE nagy csatája várható. Az utóbbi hetekben többen is kiváló egyéni teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet. Közülük is kiemelkedett a PSZF csapatát erősítő Longauer Ákos, aki a Pásztó KK elleni fölényes győzelemből hatvanhét ponttal, s rekordnak számító tizennégy!!) triplával vette ki a részét, valamint a Salgótarjáni NKK-ban szereplő Sipos Henrietta, aki ötvenhat ponttal terhelte meg a Balassagyarmati J ustitia kosarát. EREDMÉNYEK Férfiak BGF PSZF - Szécsényi TK 74-108 (22-25,16-24,19-32,17-27) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Kiss G„ Orbay Cs. Legjobb dobók: Szabó Z. 28/15, Longauer Á. 24/12, ilL Szabó F. 39/15, Tőzsér T. 22. A szécsényieknek tartalékosán is remekül ment a játék. Pásztó KK - Pásztói SZSE 73-139 (11-39,17-30,25-34,20-36) Pásztó, Mikszáth Gimnázium, vezette: Tóth Péter, Grosch A. Ld.: Kubinyi T. 27/3, Erdei M. 17/3, ill Markó I. 34/18, Szőllősi Sz. 28, Reviczki G. 23, Lukács L. 23/3. Az egyoldalú játékot hozó városi rangadó is bizonyította, hogy edzés nélkül nem lehet eredményt elérni. Mátranováki Vasas - Gyöngyösi DSE 65-67 (14-15,16-13,19-17,16-22) Mátranovák, vezette: Orbay Cs., Grosch A. Ld: Horváth T. 23/21, Moravszki A. 20/3, ill. Somodi K. 30/3, Szűk L. 26/9. A rájátszásba kerülés szempontjából fontos mérkőzésen a hazaiak a hajrában engedték ki kezükből a győzelmet. Szécsényi TK - Pásztó KK 128-38 (40-9,25-10,33-7,30-12) Szécsény, vezette: Kiss G., Orbay Cs. Ld: Kovács 1.38/6, Kereszti R. 37, ill. Erdei M. 18/3, Tóth P. 12/9. A listavezető és a sereghajtó összecsapásán nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Pásztói SZSE - Beszterce KK 75-82 (15-16,32-15,18-22,10-29) Pásztó, Dózsa Iskola, vezette: Grosch A., Tóth Péter. Ld.: Markó I. 24/12, Szeles P. 18/9, Chikán I. 17, ill. Kelemen Z. 31, Selmeci G. 15, Soós G. 14. Fordulatos mérkőzésen a Kelemen Zoltán vezette besztercések a hajrában kerekedtek az elfáradó vendéglátók fölé. Pásztó KK-BGF PSZF 77-115 (22-21,21-37,13-22,21-35) Pásztó, Mikszáth Gimnázium, vezette: Deák Cs., Tóth Péter. Ld: Tari R. 26, Erdei M. 22/3, ill. Longauer Á. 67/42, Kaspar N. 26. A remek napot kifogó Longauer Ákos szinte egymaga győzte le a sereghajtót. Szécsényi TK - Pásztói SZSE 71-69 (13-18,21-18,19-17,18-16) Szécsény, vezette: Grosch A., Tóth Péter. Ld: Tőzsér T. 21/3, Szabó F. 20/3, ill Markó I. 24, Szeles P. 14. Változatos, izgalmas mérkőzésen a vendégek gyengébb dobóformájuk ellenére is megnehezítették a szécsényiek dolgát. A bajnokság állása 1. Szécsényi TK 1110 1 923-6850.955 2. Beszterce KK 9 8 1 735- 549 0.944 3. Pásztó SZSE 11 6 5 985- 8300.773 4. Mátranovák 10 4 6 816- 7850.700 5. Gyöngyösi DSE 9 3 6 629- 6050.667 6. BGF PSZF* 10 4 6 661- 5870.600 7. Pásztó KK 10 010 639-12040.500 Megjegyzés: A BGF PSZF csapatától két büntetőpont levonva. NŐK Pásztói SZSE - Salgótarjáni NKK 80-100 (20-26, 8-29,25-23,27-22) Vezette: Grosch A., Marcsi V. Ld: Sárik K. 21, Pusztai Á. 19, ül. Paróczai J. 36/18, Sipos H. 36/9. A pásztóiak az első játékrészben kialakult nagy különbség ellenére a folytatásban is lelkesen játszottak, s a második félidőt némi meglepetésre meg is nyerték a listavezető ellen. “l Gyöngyösi DSE - Bgy. Dózsa 80-57 (19-11,23-12,10-17,28-17) Vezette: Pál J. Ld: Zaveczky Z. 38, Nagy D. 15, ill. Horváth A. 30, Papp A. 10/6. A gyöngyösiek magabiztosan tartották otthon a két pontot. Gyöngyösi DSE - Bgy. Justitia 86-42 (18-6,20-12,12-11,36-13) Vezette: Kiss G., Tóth Patrik. Ld: Zaveczky Z. 26, Lizák K. 18, ill Klagyvik K. 14, Csontos S. 13. A Justitia nem tudta megtörni a hazaiak lendületét. Bgy. Justitia - BGF PSZF 40-84 (6-21,11-23,11-12,12-28) Vezette: Kiss G„ Tóth Partik. Ld: Klagyvik K. 14, Csontos S. 10, ÜL Kollár K. 39/9, Harsányi A. 16. Kollár Katalin ellenállhatatlan volt. Gyöngyösi DSE - BGF PSZF 37-50 (8-7, 5-18,12-7,12-18) Vezette: Kiss G., Tóth Patrik, Ld: Zaveczky Z. 22, ül Kollár K. 18/6, Magócsi V. 12/6. Pontszegény mérkőzésen a kevesebbet hibázó főiskolások megérdemelten győztek. Salgótarjáni NKK - Bgy. Justitia 130-59 (29-15,32-12,32-13,37-17) Vezette: Tóth Patrik, Horváth T. Ld: Sipos H. 56, Miskolczi K. 28, Paróczai J. 23/3, ül Klagyvik K. 18/6, Csontos S. 14. A veretlen listavezető vezére ezen a találkozón Sipos Henrietta volt, aki mindösz- sze három ponttal szerzett kevesebbet a teljes gyarmati csapatnál A bajnokság állása 1. Salgótarján 1313 01180-4851.000 2. BGF PSZF 10 82 547-4070.900 3. Pásztó SZSE 10 64 554489 0800 4.SzécsénviTK 10 64 5404640.800 5. Gyöngyösi DSE 9 54 4564390.778 6. Bgv.Dózsa 9 1 8 367-504 0.556 7. Bgy. Justitia 10 1 9 424-7570.550 8. Bgy. Vitalitás 9 09 219-7420.500 H. p.