Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)

2005-03-23 / 67. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ PÁSZTÓ 2005. MÁRCIUS 23., SZERDA Mozgalmas évkezdet Pásztó Az első negyedévben mozgal­mas napokon vannak túl a pásztói tűzoltók. A részletek­ről Csépe Zsolt százados tájé­koztatott bennünket- A Pásztói Hivatásos Önkor­mányzati Tűzoltóparancsnokság érdekeltségi területén négy esetben fordult elő jelentősebb lakástűz, ahol a tűzoltóság szakemberei avat­koztak be. Még januárban csaptak fel a lángok Jobbágyiban egy csalá­di házban, ahol az egyik helyiség lett a tűz martaléka, berendezési tárgyaival együtt. A ház teljes pusz­tulását a tűzoltók gyors és hatékony beavatkozása mentette meg. Egy hét elteltével ismét „kukorékolt” a vörös kakas. Ezúttal Szarvasgede- Aranyospusztán egy elhagyatott raktárépületben keletkezett tűz, valószínűleg emberi közreműkö­dés hatására. Egy időben több he­lyen égett az épület, de a segítség ide is időben érkezett Pásztóról. Február elején egy fagyos hajnali órában Mátraszőlősre kérték a köztestületi tűzoltóság segítségét. Egy kémény meghibásodása foly­tán kipattanó szikrától izzani kez­dett a faszerkezetű födém, amely hat négyzetméteren elégett és be­omlott. Személyi sérülés egyik esetben sem történt, az anyagi kár viszont meghaladja a kétmillió fo­rintot. Az épületek megmentett ér­téke a kárérték többszöröse volt. A hirtelen jött havazás követ­keztében több esetben kellett se­gítséget nyújtani elakadt, árok­ba csúszott gépjárműveken. Ezeknél a beavatkozásoknál sem történt szerencsére szemé­lyi sérülés. Az olvadás és az eső­zés hatására több esetben vo­nult ki a pásztói tűzoltóság víz­szivattyúzáshoz. Az elárasztott pincékből vízeltávolítást és tár­gyi mentést végeztünk. Sajnos az elmúlt időszak sem telt el halálos közlekedési baleset nélkül. A 21-es főút jobbágyi el­ágazó és a benzinkút közötti szakaszon két személyautó üt­között, aminek következtében az egyik autó az árokba repült. Vezetőjét feszítő-vágó felszere­léssel szabadították ki a tűzoltók és adták át a mentőknek. A má­Csépe Zsolt sik autó vezetőjén már nem le­hetett segíteni, őt a rendőrségi helyszínelés után a roncs meg­bontásával emelték ki a lánglo­vagok. Március 10-én a reggeli órákban ismét közúti baleset történt, ezúttal Szarvasgede és Jobbágyi között. Az útról lesod­ródó autó az oldalára dőlt, fog­ságba ejtve a vezetőjét. A tűzol­tók az autó szélvédőjét kiemelve tudták kimenteni a sérült sze­mélyt. Az elmúlt napok javuló időjá­rása miatt megszaporodtak a ná­das- és szárazfű-tüzek. Ezúton kérem a lakosokat, hogy a kis­kertekben végzett gaz égetését ne hagyják felügyelet nélkül és tartsák készenlétben a tűz oltá­sára alkalmas eszközöket! Egyre ismertebb a Memory zenekar A modern metálzenét játszó salgótarjáni Memory együttes története 2003 elejére nyúlik vissza. Az öttagú banda egyik tagja a pásztói Kovács DánieL Az együttes létrejöttéről, zené­jéről beszélgettünk vele. Salgótarján-Pásztó- Amikor Magyar „Kicsi” Ba­lázs és Szummer „James" Csaba korábbi bandáik feloszlása után megalapították a Memoryt mind­ketten ugyanarra a stílusra gon­doltak, de kellett egy ritmusgitá­ros, és sajnos a tarjám gitárosok más bandákban zenéltek - kezd­te Kovács DánieL - Hirdetés útján találtak rám, hiszen én is tapasz­talt zenésznek számítottam. Ek­kor kezdődött az igazán komoly próbák és a számok írásának idő­szaka. Tavaly áprilisban csatla­kozott az énekes Dombi „Pearcy” Arthur, akinek bár nem volt ze­nei előképzettsége, a gyerekkori jó barát hangja meggyőzte a töb­bieket. Augusztusban James régi zenésztársa, a basszusgitáros Tari „Szila" Szilárd belépésével lett teljes a csapat.- Milyen a zenekar, hogyan áltatok össze?- Decemberben adtuk első koncertünket Salgótarjánban, amelyre sokan voltak kíváncsiak. Saját számaink mellett néhány feldolgozást is elővezettünk. Az intenzív előadásmód, a lendüle­tes, ritmusos zene hamar a ban­da mellé állította a fiatalokat. Kö­vetkező, saját koncertünkre még többen jöttek el, manapság pedig már komoly rajongótáborral büszkélkedhetünk, akik a buli­kon már a saját számok szövege­it is ismerik, éneklik. A Memory ebben a hónapban nem csak koncertekre, hanem stúdióba is készül, hogy néhány számot rög­zítsünk. A tavaszi bulikra új szá­mokkal várunk mindenkit, aki már látott bennünket, és azokat is, aki még nem. Aki részletes infókra kíváncsi, látogassa meg a zenekar honlapjait: www.memo- ryrock.ini.hu vagy www.memo- ryrock.uw.hu . Koncertbeszámo­lókat a www.sthc.ini.hu-n olvas­hatnak, s utóbbi lapon az is meg­tudható, hol lép fel legközelebb a banda. A zenekar tagjai: Magyar j „Kicsi” Balázs (szólógitár, vokál), j Szummer .James” Csaba (dob), Dombi „Pearcy” Arthur (ének), j Kovács „Dany” Dániel (ritmusgi­tár), Tari „Szila” Szilárd (basz- szusgitár). Dany penget a Memoryban Szórakozás közben is kell az óvatosság! Szerencsére Nógrád megyében kevés nemi erkölcs elleni bűncselekmény tör­ténik. Azonban ez az a bűncselekmény­fajta, amelyből egy is sok. A törvény nem véletlenül sújtja súlyos büntetéssel az ilyen bűncselekmények elkövetőit, amivel a közvélemény teljes mértékben egyetért. Elegendő belegondolni abba, milyen lelkiállapotba kerül az áldozat, mekkora megrázkódtatást jelent számá­ra az ilyen brutalitású erőszak... A történelem során számtalan eset fordult elő, ahol a nyers erőszak törte meg az áldozatok ellenállását. A kor fej­lődése viszont olyan eszközöket adott az ilyen indíttatású bűnözők kezébe, amely egyrészt megkönnyíti a dolgukat, másrészt az áldozat azt sem tudja, mi történt vele: ezt egy új kábítószerfajtával érik el, amelyet a szakemberek GHB- nek neveznek. A GHB egy olyan színtelen, szagtalan, ízetlen folyadék, amely adott mennyi­ségben az emberi szervezetbe kerülve eleinte eufóriaszerű állapotot okoz, majd fogyasztója a tudatát veszti, mint­ha mély álomba merülne. Ebben a sza­kaszban bármit megtehetnek vele. Ébre­déskor (általában 2-3 óra múlva) nem emlékszik semmire, nem tudja felidézni azt, hogy a szer hatása alatt és közvetlen előtte mi történt. A kábítószer-fogyasztás elterjedése óta sokszor hallottunk esetekről, amikor valakinek az italába kábítószert - speedet, ecstasyt - kevertek a tudta nél­kül, s így akarata ellenére vált kábító­szer-fogyasztóvá. Valójában szinte vala­mennyi esetben az derült ki, hogy ez nem felel meg a valóságnak, ezt a „törté­netet” a fogyasztó csak védekezéskép­pen találta ki, mert így szerette volna el­kerülni a büntetőjogi felelősségre vonást és a szülők haragját. Persze sok szülő is szívesebben hitte el ezt a „mesét”, mert így nem kellett szembesülniük azzal, hogy gyermekük rossz útra tévedt. Annak ellenére, hogy ez az úgyneve­zett „beetetés” eddig nem jelentett reális veszélyt, a különböző bűnmegelőzési rendezvényeken - előadásokon, tájékoz­tatókon - a rendőrség minden alkalom­mal felhívja a figyelmet arra, hogy a szó­rakozóhelyeken csak olyan üdítőt fo­gyasszanak a fiatalok, amelyet előttük bontanak fel és töltenek ki. Amennyi­ben őrizetlenül hagyják az asztalon a maradék italt, azt később már ne igyák meg! Ezeket a tanácsokat most - a GHB megjelenésekor - még fokozottabban meg kell fogadni, be kell tartani! Itt az ideje, hogy komolyan vegye mindenki az előbb említett szabályokat: sajnos már több olyan riasztó eset is történt az utóbbi időben, melyek során bebizo­nyosodott, hogy a „rossz” emberek a szert szándékosan azért keverték az italba, hogy később a fogyasztó kábult, tudatkieséses állapotát kihasználva kü­lönböző bűncselekményeket (például erőszakos közösülés) kövessenek el a sérelmére. Pusztán az aggódás, a rettegés nem vezet eredményre, hanem racionálisan fel kell mérni az esetleges veszélyhely­zeteket! Nem elegendő, ha csupán az italfogyasztásnál tanúsítanak kellő óva­tosságot, a környezet - a társaság, a szó­rakozóhely - megválasztásának is jelen­tős szerepe van. Amennyiben megfon­toltan, felelősségteljesen választanak a szórakozási lehetőségek között, akkor felszabadultan szórakozhatnak, el tud­ják kerülni a kockázatokat és később csupa pozitív élményt lesz módjuk fel­idézni. Ha valaki rablás, kifosztás, erőszakos közösülés, vagy más egyéb bűncselek­mény áldozata lett, akár csak egyszer is életében, az biztosan óvatosabbá vált. Megéri-e a felelőtlen szórakozás annak a kockázatát, hogy esetleg súlyos testi­egészségi károsodással vagy maradandó pszichés problémákkal küzdjenek to­vábbi életükben? Mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy ne a saját vagy szerettei kárán le­gyen megfontoltabb, hanem a rendőr­ség szakembereinek tanácsain elgondol­kodva, megfogadják azokat. Nincs okunk szégyenkezésre” A rendőrségről szóló 1994. évi törvény feladatként határozza meg a rend­őrkapitányság vezetője részére, hogy - felkérés alapján évente - szemé­lyesen, vagy képviselője útján számoljon be a település közbiztonsági helyzetéről, a települési önkormányzatok képviselő testületi ülésének. Legutóbb Pásztón történt meg a beszámolás. Erről kérdeztük Bodrogi Ist­ván alezredest, a pásztói kapitányság vezetőjét NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon/fax: (32) 4204)20 >endőr>. lekmények vizsgá­lata során megálla­pítható volt kiváltó okként, a romló gazdasági helyzet, a munkanélküli­ség aránya. Ezen a vonalon egyre in­kább beszélhe­tünk megélhetési bűnözésről. A 2004. évben 1092 ügyben fejeztünk Bodrogi István Pásztó- A beszámolóm elején megemlítem, hogy a város rendelkezik érvényes, a 2004-2006. évekre szóló bűnügyi-köz­biztonsági koncepcióval, amely 2003. december hónapban lett elfogadva, jó­váhagyva. Ez a program megfogalmaz­za a lakosság elvárásait a végrehajtandó feladatokat és a végrehajtásért felelős szervezeteket, személyeket. Az elvég­zendő feladatok között elsőbbséget, ki­emelt figyelmet élvez a bűnmegelőzés, a lakosság biztonságérzetének javítása. Az élhető lakókörnyezet igénye jogos elvárás a város polgárai részéről és a rendőrség ennek megteremtése, bizto­sítása érdekében tervezi feladatát. A la­kosság, az önkormányzat, az önszer­veződő társadalmi csoportok együtt­működő támogatásával, segítségével meg tudjuk valósítani célkitűzéseinket. Kapitányságunk személyi állomá­nya 2004. évben is a megye, illetve az ország többi kapitányságához hasonló­an, a tevékenységünket meghatározó, vagy azt befolyásoló külső és belső kö­rülmények hatása, irányítása alatt vé­gezte munkáját. A 2004. évben egyre nehezedő munkakörülmények és ked­vezőtlen gazdasági feltételek között dolgoztunk. Az elért eredmények a meglévő állomány áldozatkész munká­jának és kötelességérzetének köszön­hetőek. A minőségfejlesztési program keretében ismételten közvélemény-ku­tatást végeztünk az önkormányzatok gazdálkodó és társadalmi szervezetek, a lakosság, valamint az állomány köré­ben. Rendőrkapitányságunk állomá­nyának nincs oka szégyenkezésre. A megkérdezettek többsége jó minősítést adott a helyi rendőrség munkájáról. A felvetett hiányosságokból, észrevéte­lekből a szükséges következtetéseket Bűnügyi statisztika 2003-2004 be nyomozást, 19 ügyben a vétségi el­járás, 43 esetben pedig a bűntetti eljá­rás szabályai, 1030 ügyben pedig az új, megváltozott szabályai szerint folytat­tunk le a büntetőeljárást. A fentiek fi­gyelembevételével pozitívnak értékel­hető, hogy az ismeretlenes felderítési eredményességben a változás nem szá­mottevő, 53,42 százalék. Ez az eredmé­nyesség igen jónak mondható, hiszen a 2003 2004 Feljelentés 721 797 Ismert bűncselekmények 874 824 Lopások 258 210 Betöréses lopás 123 121 Csalás 47 11 Közlekedési bűncselekmény 40 58 Ittas vezetés 37 56 Sikkasztás 7 2 Szándékos testi sértés 37 44 Garázdaság 19 21 Közrend elleni bűncselekmény 247 185 Kábítószer-bűncselekmény 6 40 Nyomozati eredményességi mutató 58,12% 63,90 % levontuk és a lehetőségünkhöz képest igyekszünk kiküszöbölni, illetve mun­kánk során hasznosítani azokat.- Hogyan alakult a bűnügyi helyzet statisztikája?- Az ismertté vált bűncselekmények 42,96 százalékát Pásztó város területén követték el - amely az előző évihez vi­szonyítva némi emelkedést jelent - míg a fennmaradó 57,04 százalékát a város vonzáskörzetéhez tartozó területeken, településeken. A vagyon elleni bűncse­megyében is jó helyezést jelent és or­szágos szinten is megállja a helyét. A közegészség elleni bűncselekmények azon belül is a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény vonatkozásában jelen­tős mértékű az emelkedés. A bűncse­lekmény elkövetőinek felderítését gátló tényező, hogy sok a látenciában lévő bűncselekmény. A statisztikai adatokat lehetne még tovább sorolni, jelen esetben csak a leg­fontosabbakat kívántam elmondani. Készült a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központja támogatásával

Next

/
Thumbnails
Contents