Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-08 / 32. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ 2005. FEBRUÁR 8., KEDD Bátonyterenye Kihasználva ismertségét, s a már meglévő adottságokat szeretnénk meg- pezsdíteni, felfrissíteni a tábor életét - jelentette ki nemrégiben Danyi Zoltán, a helyi ifjúsági központot üzemeltető Bátony- terenyei Tanuszoda KhL ügyvezetője. Elmondása szerint erdei iskola létrehozásán dolgoznak, a holtszezonban pedig a nyugdíjasok, az óvodások és szakmai csoportok részére szerveznek és hirdetnek programokat MINŐSÉGI VÁLTOZÁS Bátonyterenye egyik nevezetessége a több mint húsz esztendeje működő Szorospataki Szabadidő és Ifjúsági Központ. Január elsejétől új vezetőség kezdte meg a munkáját, akik szeretnék, ha a tábor teljes egészében, vagyis nevében, berendezési tárgyaiban és szellemiségében is felfrissülne. Már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a szándék, hogy ki- használtabbá tegyék a tábort, amely korábban a hagyományos úttörőmozgalom helyszíne volt, majd egy csendesebb periódust követően megindult a viszonylag aktív élet. Ez azonban mindig csak a szezonra, vagyis a május és szeptember közötti időszakra terjedt ki, amikor osztálykirándulásra, nyári táborozásra érkeztek csoportok.- Szeretnénk a szorospataki ifjúsági központ ismertségét kihasználni, egyúttal meghonosítani egy új rendszert, az erdei iskolát a tábor életében. Az országban ez a kezdeményezés nem példa nélküli, több helyen működik már hasonló jellegű oktatás - jelentette ki Danyi Zoltán. Minőségi változást jelentene a tábor életében, ha innentől kezdve nem pusztán kulcsosházként működne, hanem konkrét programokat is szerveznénk - hangsúlyozta az ügyvezető, hozzátéve, hogy terveik szerint iskolaszezonban az erdei iskolai program zajlana, míg a szünidőben különféle csoportok nyári táboroztatását folytatnák.- Mindkét esetben konkrét programok meghirdetése, megvalósítása és ezen keresztül a diák- és nyugdíjascsoportok megnyerése, Szorospatakra csábítása lenne a célunk. Törekszünk az egyéni, családi kirándulások szervezésére és az alkalmi vendégek megnyerése is - mondta Danyi Zoltán, hozzátéve: - Feltett szándékunk, hogy ne kizárólag a tábor, hanem annak környezete is megszépüljön. Ezen a téren kis lépésekkel fogunk haladni, a nagyobb hangsúlyt a tábor megújítására és a program kö- vetkezetes megvalósítására helyeznénk. ISKOLA AZ ERDŐBEN- Magam is vonzódom a pedagógusi pályához, hiszen én is tanár vagyok. Talán ezért merült fel bennem az elképzelés - mondta Danyi Zoltán. - Egyetlen lehetőségünk van arra, hogy minőségi táboroztatást valósítsunk meg, s egyúttal a kapacitást is bővítsük... Ha részt veszünk az oktatási, szakmai programokban is, sőt, mi magunk dolgozzuk ki, valósítjuk meg azokat. Az elképzelésnek különös aktualitást ad, hogy az erdei iskolák számára tavaly meghirdettek egy országos minősítési rendszert. Danyi Zoltán elmondta, hogy ezen regisztráltatták magukat, bejelentették az igényüket. A következő lépés, vagyis a program kidolgozása jelenleg is zajlik. Az elkészítés határideje február 15. Ezt követően az érdekegyeztető tanács (amelyben minisztériumok megbízottjai és civil szervezetek képviselői vesznek részt) megvizsgálja, hogy a minősítési követelményrendszernek az egyes táboroztatóhe- lyek, erdei iskolák milyen formában felelnek meg. Ha teljesítenek egy adott szintet, megkapják az erdei iskola névviselési címet (ezt jelképesen egy harkály szimbolizálja).- A legvégső szakasz reményeink szerint már az lesz, amikor a működő erdei iskola a régióban és országszerte egyaránt ismertté válik - mondta az ügyvezető. ADOTTAK A FELTÉTELEK A programnak tehát február 15-ig kell elkészülnie. Biztosítani kell a műszaki, infrastrukturális hátteret, magát a pedagógiai tervet, amely mentén megvalósítják az elképzeléseket, és a szakembereket, akik részt vesznek a gyermekek oktatásában, a foglalkozások vezetésében.- A városban már adott a szakembergárda, amelynek meghatározó részét az oktatási intézmények pedagógusai alkotják - mondta Danyi Zoltán. Vannak azonban köztük kézművesek (köztük a Palócföldi Népi Iparművész Egyesület néhány tagjaj, népművelők, levéltárosok, helytörténettel és természetismerettel foglalkozó szakemberek, de megnyerték a Bátonyterenye és Vidéke Víz- és Csatornamű Kft.-t, az Ady Endre Művelődési Központot, a madártani egyesületet és az erdészetet is. Bár konkrét megállapodás egyelőre nem született, de a horgászegyesülettel is tervezik az együttműködést.- Összeállt a csapat, adott a hely, a tábor, egy ideális környezet az erdő közepén. Megvannak a feltételek ahhoz, hogy elinduljunk egy olyan úton, amely hosszú távon a fejlődés lehetőségét jelentheti. Ha minden az elképzelések szerint alakul, az in- tézmények Szorospatakra szervezhetik az erdei iskolát, ezáltal vendégeink megismerkedhetnek életével, a palóc és a tót hagyományokkal, a bányászattal és a sajátos épített környezettel. USZODA ÉS TÁBOR Az új vezetés fejlesztéseket kíván végrehajtani a táborban. A héten zárul például a helyi óvodások és iskolások körében kiírt névadó rajzpályázat.- Hosszú távon a téliesítés gondolatával is foglalkozunk, szeretnénk minél inkább meghosszabbítani a szezont, hiszen az erdei iskolát csak az iskolaidőszakban működtethetjük - fejtette ki Danyi Zoltán, hozzátéve, hogy márciusban, áprilisban és októberben is szerveznének programokat. - Korántsem biztos, hogy ez az idén sikerülni fog, de bízom benne, hogy jövőre már igen - tette hozzá.- Nem feltétlenül célunk, hogy nálunk téli tábor legyen, de ha lakhatóvá tesszük az ifjúsági központot, akár télen is tudunk vendégeket fogadni - mondta az ügyvezető.- Elképzelésünk már van, és fo- Í j lyamato- san keressük zött. Igyekeznek minden táboro- zót legalább egyszer eljuttatni az uszodába.- A sportlétesítmény is része lehet a programnak. Ügy szervezzük a táborokat, hogy az uszodába is eljuttatjuk a vendégeket, és fordítva: arra törekszünk, hogy az úszásoktatásra, tanfolyamra érkező csoportoknak az ifjúsági központ legyen a szálláshelyük, ahol természetesen egyéb programokon is részt vehetnek - fejtett» ki az ügyvezető. ÉLET A HOLT IDÉNYBEN IS Június hava a táboroztatók életében általában holt idénynek számít, hiszen az osztálykirándulások mindig májusra esnek.- Éppen ezért júniusban az óvodák és nyugdíjasok felé nyitnánk - hangsúlyozta Danyi Zoltán. Az őszi és tavaszi időszaka kistérség nevezetességeinek felkeresése is. Folyamatban van az érdéi iskola program kidolgozása az óvodások számára is. Az elképzeléshez a Nagybátony falui óvodából ugyancsak partnerre leltek. A táboroztatók egy-két nap, vagy egy hosszú hét vége erejéig szakmai tréningeknek, nyelvtáboroknak is szeretnének otthont adni.- Mi magunk is meghirdetünk különféle, például életmód-, vagy színjátszótáborokat. Ez utóbbit már szervezzük, s elsősorban nógrádi színjátszócsoportok számára fogunk teret biztosítani. A megyei igényeket szeretnénk kielégítem, de ha az ország más részéről jelentkeznek résztvevők, természetesen őket sem fogjuk elutasítani - mondta Danyi Zoltán. Az ifjúsági központ szakmai csoportok számára is biztosítana felkészülési lehetőséget éves munkájuk folytatásához, vagy éppen összegzéséhez. Felvetődött például a sporttáborok szervezésének gondolata is a közel- rwi múltban.- Szeretnénk felpezsdíteni a tábor életét programok szervezésével, és a helyszín bizto- sítá- sána k a kis térség, megye természeti adottságaival, lakóinak mindennapi lehetőségét, hogy egész évben üzemelhessen a tábor Szorospatakon. Danyi Zoltán szavai szerint a technikai fejlesztés területén a jövő hónapra például bútorcserét terveznek. A tervek szerint kölcsönös átjárhatóság lesz a tábor és a hamarosan felépülő tanuszoda köbán nyugdíjascsoportok számára igyekeznek elsősorban kulturális programokat szervezni. A tervek szerint a szállásról kiindulva bejárnák a környéket. Az idősebb korosztály számára látványos bemutatókat, kulturális programokat fognak kínálni. Az egyházi turizmus jegyében kihasználják például Szentkút közelségét, de nagy érdeklődésre tarthatnak számot a várlátogatások, valamint Bátonyterenye és val, hiszen a motorostalálkozó sem maradhat el, amely már külföldön is ismert, s egyik meghatározó színfoltja a kistérség idegenforgalmi kínálatának. Ezt a hagyományt nem fogjuk megszakítani. Terveink szerint egy- egy rendezvényre a helybeli lakosokat is kicsábítjuk a szabadidőparkba - zárta gondolatait Danyi Zoltán. SCHVEICZER KRISZTIÁN