Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám

2005-02-05 / 30. szám

„Hatalmas meleg kenyér - ez volt mindannyiunknak”

Nemcsak szívszorítóan megható, hanem felettébb szimbolikus is volt, amint a családtagok, barátok, tisztelők égő gyertyával a kezükben, a Csohány Kálmán által olyannyira kedvelt fekete-fehér „díszletben” - sötét estében, hóragyogásban - körülállták a grafikusművész sírját a pásztói temetőben és közülük néhányan a Rozmaring népdalkörrel együtt énekelték: „Elindultam szép hazámból...” Hisz’ e közismert sor a város jeles szülöttére szó szerint igaz. Ő azonban nemcsak a napvilágot látta meg itt, a Mátra kapujában 1925. január 31- én, ide tért meg örök álomra is 1980 áprilisában.

A temetői megemlékezés zárta azt az eseménysorozatot, amely Csohány Kálmán születésének nyolcvanadik évfordulójáról volt hivatott megemlékezni. A program a róla elnevezett galériában, alkotásainak ihletett légkörében kezdődött. Magnószalagról hangzott fel az egykori diáktárs, Foki Gyula énekhangja, s egy interjú keretében maga Csohány Kálmán is megszólalt, majd Müller Árpád festőművész elevenítette fel szeretett tanára alakját. Ezt követően Sisák Imre polgármester, ország- gyűlési képviselő mondta el gondolatait. Városvezetőként és Csohány munkásságát, képző- művészeti hagyatékát mélyen tisztelő magánemberként is arról a felelősségről szólt, amely az életmű gondpzásában Pásztora hárul. Annál is Inkább, mert a pásztóiak érthetik meg igazán műveit, a hely szellemét továbbörökítő jelzéseit. Jóleső érzéssel említette meg, hogy 2001-ben sikerült kialakítani és a mai kor követelményeinek megfelelő formában átadni a nagyközönségnek a Csohány-rajzoknak, -grafikáknak, -festményeknek, életrajzi dokumentumoknak, kitüntetéseknek és más személyes tárgyaknak

otthont adó galériát. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a művész szülőháza is megújul, innen indult hajdani lakójához méltó állapotba kerül.

Az emlékprogram a múzeum épületében folytatódott. Lóránt Éva diáklány énekműsorral szerepelt, Palakiné Kemer Edit előadó- művész pedig levélrészieteket olvasott fel Csohány Kálmán és felesége kezdődő kapcsolatának időszakából az ötvenes évek elejéről, majd tolmácsolta Zsiga Lajos helyi szerző ezen alkalomra írott versét. A megemlékezések sorát iß. Szabó István szobrászművész, Csohány Kálmán kor- és pályatársa, jó barátja, iskolatársa nyitotta meg. „Tallózott” közös salgótarjáni középiskolai és budapesti főiskolai élményeik rengetegében. Elmondta: Csohány nagyon szeretett mesélni, emlékezni, beszélgetni. Ez legfontosabb jellemvonásából, a mélységes emberszere- tetből fakadt. E viszony azonban kölcsönös volt. Különleges érzéke volt a kapcsolattartásra, megany- nyi ismerőse, barátja volt mindenfelé. Művészetében a palócok között töltött gyermekkor alapélményeiből épített egy olyan sajátos, magától értetődő világot, mint

Csohány Kálmán (1925-1980)

amilyet Mikszáth Kálmán az irodalomban. Ifj. Szabó István megemlítette: erkölcsi kötelességének érezte annak idején, hogy élére álljon a Csohány Baráti Kör megszervezésének, amely több mint két évtizede működik sikeresen. Törekvéseiket a galéria létrejötte igazolja legmeggyőzőbben. Ő is szólt a szülői ház rendbe tételének, grafikai bázissá alakításának teendőjéről, a kulturális értékek, emlékek megőrzésének szükségességéről. Csohány Kálmán özvegye férje főiskolai tanulmányának némely epizódját, két tanárá- hoz, Ék Sándorhoz és Konecsni Györgyhöz fűződő, ellentétes előjelű kapcsolatát idézte fel A következőkben újra szót kért a hálás tanítvány Müller Árpád, a polgár- mester Sisák Imre, továbbá - mások mellett - az egykori cserkész-, majd kollégiumi társ, Réthey Prikkel Lajos, Kelemen István, aki a hetvenes évekbeli Kulturális Minisztérium munkatársaként, Pintér Nándor, aki a pásztói tanács megbízottjaként működött együtt Csohánnyal az átala a városnak ajándékoztatott kortárs képzőművészeti gyűjtemény ügyében, Szilasi András, aki a volt megyei tanács művelődési osztálya és Domonkos Alajos, aki a megyei múzeumi szervezet részéről állt szoros munkakapcsolatban Csohány Kálmánnal Valameny- nyien kivételes művészi kvalitása- it és emberségét, szívjóságát, haj- líthatatlan jellemét hangsúlyozták. Számos ötlet, javaslat merült fel szellemi örökségének még hatékonyabb megismertetése, népszerűsítése érdekében. Többen is megemlítették, hogy művészete egyáltalán nem lokális értékű, ennélfogva 80. születésnapja és majd áprilisban halálának 25. évfordulója is túl kell, hogy mutasson Pásztó illetve Nógrád határain. Sőt, minthogy sajátosan nemzeti művészetet - egyedi képírást, mondhatni grafikai költészetet - képviselt, mintegy újkori regősként a magyarság, a palócság követeként is szolgálhatna a sokszínű európai kultúrában.

Csohány Kálmán munkásságában a létezés, a mindenség titkait őrző vonalnak, a szűkbeszédű, feszes, de sokat mondó rajznak van központi szerepe. Amilyen hatalmas keze, tenyere volt, amilyen keményen ölelt, olyan finom érzékkel dolgozott, olyan míves tollés tusrajzokat, rézkarcokat, illusztrációkat készített. Az emberek, fák, virágok, madarak az ő öntörvényű képein a legegyszerűbb formában, lényegüket tükrözve, stilizáltan jelennek meg.

Művészetének balladisztikus hangvétele, igazságosztó, mesemondó hajlama a népművészetben gyökerezik. De nem a folklór csábítóan színes világából, hanem a népi kultúra tiszta forrásaiból eredeztethető, csakúgy mint Bartók Béla zenéje. Évtizedekig volt távol szeretett szülőföldjétől, szőkébb hazájától, de lélekben mindig az itt élőkkel maradt. Gyakran és szívesen látogatott haza, rendezett saját kiállításokat, s másokat is rendszeresen ide csábított, hogy minél szélesebb körben fedeztethesse fel a szépséges palóc táj, a nyílt tekintetű, meleg szívű, csavaros eszű palóc ember értékeit és mintegy hidat ácsoljon pásztói pátriája és a művészeti centrumok közé. Bár ötvenöt évesen eltávozott, teljes, lezárt életművet hagyott maga után.

Mint ahogyan a Palócföld megőrizte,

Supka Magda művészettörténész találó, kifejező szavakkal, örökérvényűen tanulságos gondolatokkal búcsúzott annak idején a pásztói temetőben Csohány Kálmántól: „Hatalmas, meleg kenyér - ez volt mindannyiunknak... Soha többé ember nem fog úgy verset írni ceruzával tollal mint Csohány Kálmán. Soha szarvasok nem legelnek csillagok között úgy, mint az ő rajzain. Pásztó népe soha nem lesz úgy megénekelve, dalolva, ahogy Csohány Kálmán rajzai daloltak, hogy egy világ minden népe meg kell értse, mert nem a szemnek tudása kellett csak ahhoz, hanem a szívnek nagy képessége és az értelemé, hogy minden egyes vonalát minden ember a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb elméig meg tudja érteni, aki érezni tud... Ő rajzaiban fog továbbélni a halhatatlanságban. ”

CSONGRÁDY BÉLA

Falum eltűnt figurái, 1975 - tollrajz

Nógrádi kitüntetettek a filmszemlén

ak. Kíváncsiak a magyar termésre a külföldi szakemberek, forgalmazók és vásárlók szemléznek és szemezgetnek a termésből. A három helyszínen (Mamut, Millenáris Teátrum, Uránia) folyó vetítések a mai, borsos árú mozijegyekhez képest a megfizethető kategóriába tartoznak (600 Ft.), ráadásul még „féláras” diák- és nyugdíjaskedvezmény is létezik, csak kapjon jegyet az ember. A 36. magyar filmszemle egyébként örömteli nógrádi, salgótarjáni vonatkozású eseménnyel kezdődött. A lapunkban minap méltatott sal- góbányai születésű Zenthe Ferencet nemrégiben a „nemzet színésze”-! közé választották, most pedig Bokor Páer rendezővel, Onódi György és Matejka Mária gyártás- vezetővel együtt életműdíjat kapott. A Magyar Mozgókép Mestere kitüntetést- Sára Sándor operatőrnek és rendezőnek, valamint a salgótarjáni születésű Gaál István filmrendezőnek nyújtották át. (Gaál Istvánt és munkásságát rövid keretes írásunkban mutatjuk be olvasóinknak.)

_________________MÁRTON (SATIS) ISTVÁN

s

ek, amikor a 36. magyar filmszemléről esik szó. Pótelőadás követ ismétlést, azt újabb pótvetítés, hihetetlenül gazdag, illetve nagy a választék, 21 nagyjáték-, 42 dokumentum-, és 36 kísérleti és kisjátékfilm mustrája folyik február 8- ig. A legjobban várt játékfilmekből tízet már a szemle előtt láthatott a nagyközönség, de az biztos, hogy például a hivatabs nyitófilm, a romániai nyomortanyán, illetve inkább szeméttelepen játszódó „Dallas Pashamende”, ugyanúgy, mint az Árpa-féle „Argó”, „A miskolci boniésklájd”, a rajzfilm „Nyócker” vagy a teljesen más kategóriájú, már vetített Nagy Imre-film, a „Telneteden halott” az ősbemutatós

______________ JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES _______

M

últ heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Igaz, hogy visszanyertem a látásomat, de közben lesántul- tam. ” Szerencsés nyertesünk: Szabolcs Józsefné Mátraterenye, József A. u. 6. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb február 10-ig juttassák el szerkesztőségünkbe!

A bőség zavara és az alig eltelt pár nap ellenére hihetetlenül nagy az érdeklődés a 36. magyar filmszemle iránt. A dokumentumfilmek után még csak most kezdik vetíteni a nagy- játékfilmeket, de a mai napig, azaz szombatig már számtalan pótelőadást kellett beiktatni. Kis túlzással kitehető a tábla: a filmfesztiválra minden jegy elkelt.

„Porcelánbaba” - és persze most végigsorolhatnánk a nagyobb volumenű alkotásokat - ezért, vagy azért, de vonzzák az érdeklődőket. A zárónapra tették Koltai Lajos „Sorstalansá- gát”, amit ugyancsak felfokozott érdek- lődés*vár. Érdekesnek ígérkeznek a nyilvános zsűrizések, kerekasztal-beszélgetések, és a főleg filmművészetisekből álló diákzsűri egyedi nézőpontú kritikáira, véleményeire is sokan kíváncsiGaál Istvánnak (jobbról) Hilter István kultuszminiszter adta át a dijat

Ennyire jók a magyar filmek, ennyire szeretünk moziba járni, ennyire műértő vagy kíváncsi a hazai közönség? - adódnak a kérdéGaá/ István Salgótarjánban született 1933-ban. A Színház- és filmművészeti fMolán.1958- ban végzett Tanulmányait ezután Rómában folytatta '59 és ‘61 között Hazatérte után SZ0T- (1963), majd Balázs Béte-dyat (1969) kapott 1981-ben érdemes művész lett, de közben 78 és 79 között a római főiskola (Centro Sperimentale di önematográfia) docense volt Kossuth- díjjal 1991-ben tüntették ki, és a '99-es filmszemle életműdíját is me^apta. Számos dokumentum-, rövid- és nagyjátékfilmje közül a teljesség igénye nélkül legemlékezetesebbek talán a „Sodrásban", a „Magasiskola”, a „Legato”, az „Orfeusz és Eurydiké”, a „Peer Gynt”. Gaál István többször dobozott és tanított Indiában - mint ismert, ott ©ártják a világon a legtöbb filmet A '89-es rendszerváltást követően egyre visszavonultabban éL mára már az olvasás, a művészeti „filmes barangolások” mellett filozofikus igazságkenesés jellemzi, és csak néhány tv- dokumentumfilmet forgat Ö - aki e©szer ú© jellemezte magát ho© azokhoz a sienai festőkhöz hasonlít akik mindent maguk csinálnak, kezdve a tábla, a vászon kivágásától, a festékkeveréstől az alkotás befejezéséig - önként vonta ki magát abból a hazai filmszakmából, melyet pár évvel ezelőtt kilátástalannak ítélt és íziésdiktatúrával vádolt Megbecsülése - mint mostani díja is mutatja - viszont megkérdőjelezhetetlenül szilárd, alkotásai akkor is időtállóak, ha önmaga í© is vall e© interjúban: „- Ha Bartók szerint zenéje talán kiáll tízezer esztendőt akkor mi celluloidhuszárok miről beszélünk? ”