Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-12 / 36. szám
2005. FEBRUÁR 12., SZOMBAT SPORTTÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Most mutasd meg! Bizonyára sokan voltak már szemtanúi annak, amikor fiatalok autójukkal különféle kunsz- tokat próbálgattak az utakon, amely egyrészt ijedelmet keltett a többi közlekedő autósban és gyalogosban, másrészt nem egyszer balesetveszélyes helyzetet teremtett, sőt volt arra is példa, hogy a bravúroskodás balesetet okozott. Elegendő, ha csak a közelmúlt havas utcáira gondolunk: bár baleset ezúttal ilyen okból nem történt, mégis sok jelzés érkezett a salgótarjáni rendőrkapitányságra, hogy a nagyobb szabad területeken fiatalok autójuk motorját bőgetve próbálgatják vezetői tudásukat. Ez indította a városi balesetmegelőzési bizottságot arra, hogy a Salgótarján és Környéke Közbiztonságáért Alapítvánnyal karöltve összefogjanak a Kobak Motorsport Clubbal és közösen rendezzék meg a Kobak-kupasorozat következő futamát. A rendezők hagyományt szeretnének teremteni: céljuk a balesetek megelőzése, hiszen ezen a versenyen ellenőrzött keretek között, kifejezetten erre a célra épített pályán mutathatják meg a fiatalok tudásukat, anélkül, hogy a közlekedőket és saját biztonságukat veszélyeztetnék. A verseny a „Most mutasd meg, mit tudsz!” nevet kapta és az első futamot február 20-án, vasárnap rendezik meg. A helyszín Salgótarján külső pályaudvar, ahol 2 kilométeres, jó minőségű aszfalt áll a vállalkozóked- vűek rendelkezésére. Utcai autóval három kategóriában lehet nevezni, a harmadik kategória felső határa 2000 köbcenti. A negyedik kategóriába a 2000 köbcenti feletti, épített, külső csöves autók tartoznak. Egy autóval több versenyző is indulhat, nevezni a helyszínen lehet. Reggel 7 órától edzési lehetőség, a rajt 10 órakor kezdődik. A kategóriagyőztesek nyereményeit a Salgótarján és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány biztosítja, a díjakat Juhász István ezredes, Salgótarján rendőrkapitánya, az alapítvány társelnöke adja át. Az alkalmat felhasználják bűnmegelőzési információk átadására is. H.E. Továbbra is Meghozta idei szponzorálási és mecenatúra-stratégiáját a Mól, melynek kedvezményezettjei a gyermekgyógyítástól a tehetségtámogatáson át a zeneművészetekig terjednek, és amelyből idén sem hiányzik a sport A tehetségtámogatás és a legjobbak segítése a sport területén idén is jókora részét képezi a Mól szponzorálási stratégiájának, így talán kimozdulhat labdarúgásunk is az állóvízből, hiszen az OTP-Mol Bozsik Labdarúgó Akadémiából kikerülő mintegy 100 000 gyerek talán garancia lesz erre. Míg a parányi focisták csak a jövő, a kajak-kenusok a múlt és a jelen - és remélhetőleg az előttünk álló időszak - világsztárjai, így nem véletlen hogy a szövetség és néhány élsportoló a kedvezményezettje támogatásuknak, de ugyanezt elmondhatja a Dakartámogatnak ralit hihetetlen sikerrel megjárt Mol-csapat (Szalay-Bunkoczi, Kiss-Czeglédi páros, valamint verseny- és szervizkamion), a téli olimpiára készülő bobnégyes, vagy a MIZO Pécs kosaraslányai, vagy a magyar Olimpiai bizottság. Egyéniben Sebestyén Júlia műkorcsolya, és Veres Zoltán műrepülő Európa-bajno- kunk, vagy a Majthényi-Domo- kos világbajnok vitorláspáros a multi cég zászlóhordozója, de az EVŐ gyorsulási versenyek is profitálnak az rt. jótékonykodási tevékenységéből. A 8 és 18 év közöttiek közvetlen segítségét célozza meg a most induló „Segíthetek? Mól tehetségkutató program”, mely a tanulmányi, művészeti és sportterületen nyújt támogatást diákok, vagy diákcsapatok részére akik valamilyen kiemelkedő eredményt értek el a fenti területeken, amelyre április 21-ig lehet pályázni. ______________________________________!*TSJ V isszaszerezte tulajdonát Frank Rijkaard, az FC Barcelona labdarúgócsapatának holland vezető edzője a genfi bíróságon visszaszerezte a jogot, hogy az ő tulajdona legyen a www.frankrijkaard.com című internetes honlap. A holland szakvezetőnek erre azért volt szüksége, mert egy Marc Perez- Tarejo nevű andorrai férfi ezen a címen létesített egy internetes portált, jóllehet a játékosként az AC Milánban is megfordult Rijkaard ehhez nem járult hozzá. Korábban már olyan futballistáknak kellett világhálós szerzőijogvédelmet kérni, mint Francesco Totti (AS Roma), Joe Cole (Chelsea) vagy Jaap Siam (AC Milan). Rendkívül sokan élnek (vissza) azzal a lehetőséggel, hogy néhány dollárért regisztráltatnak maguknak szó szerint is neves internetes címeket, mivel a „netbirtokon” elhelyezett reklámok kattintásonként óriási pénzeket hozhatnak. Alulfinanszírozott a fogyatékossport A fogyatékkal élők sportoktatásának eddigi tapasztalatairól, a támogatások rendszerében bekövetkezett változásokról, s egy újszerű pénzszerző vállalkozásról esett szó csütörtökön Budapesten, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének évindító közgyűlésén. Megyénket a fogyatékosügyi referens és a megyei sportbizottság vezetői képviselték. fenntartó céggel, s a reklámbevételen megfelelő arányban osztoznak. A rendszer nem nélkülözi a helyi - a zömében megye- székhelyek - önkormányzatainak támogatását, ezért a A fogyatékkal élő gyermekek minapi salgóbányai nemzetközi sporttalálkozója jó példa a Nemzeti Sporthivatal és a Nógrád Megyei Fogyatékkal Élők Sportbizottságának összefogására Az oktatás, továbbképzés tapasztalatairól Benczúr Miklósáé dr., a FONESZ továbbképzési bizottságának alelnöke adott tájékoztatást a megyékből érkezett szakemberek előtt. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a szakirányú képzés az alapképzésre épüljön rá, legyen szó testnevelésről, szakedzői tevékenységről, vagy gyógytestnevelői oktatásról. Mivel ilyen típusú képzés nem volt hazánkban, a FONESZ öt éve megszervezett egy saját tematikával működő programot, amely 120 órás tanfolyam keretében adott pluszdiplomát a résztvevőknek. Felhívta a figyelmet, hogy a tanfolyamok nem ingyenesek, de a szakminisztérium támogatja azokat. Elmondta továbbá, hogy nemcsak Budapesten van mód a tanfolyamok megtartására, kellő számú jelentkező esetén vidéken is megszervezik. A fogyatékkal élők sportjának támogatása évek óta nem növekszik az igényeknek megfelelően, ezért bemutattak egy szolnoki példát a pluszbevételek előteremtésének egyik lehetséges és már hat éve működő megoldására. A részletekről Greiz Péter, a Pelikán Sportegyesület titkára adott igen részletes képet. A módszer lényege, hogy együttműködésre léptek egy óriásplakát-hálózatot FONESZ a megyei jogú városok szövetségének segítségét is kéri. Végezetül szó esett az idei támogatásokról. Vass Henriett, a Nemzeti Sporthivatal munkatársa elmondta, hogy bár az igénylések lehívása szigorodott, sokkal konkrétabb programtervekhez, költségvetési számokhoz kötött, de várható, hogy nem lesznek a tavalyi évadhoz hasonló féléves csúszások a pénzek postázásában. Bejelentették, hogy idén a fogyatékkal élő, s tanulásban korlátozott diákok kispályás labdarúgó-bajnokságának és atlétikai versenyének Szombathely ad otthont. TNL Három és fél millió forint jutott a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány pályázatán Hazánk diák- és amatőr versenysportjának támogatásában az évek óta jelentős szerepet játszó Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány minap döntött a korábban benyújtott pályázatok elbírálásáról Ezúttal megyénk diák-sportegyesületei 3,5 millió forinttal lettek gazdagabbak. Mint sok minden, így az elmúlt év során a sport közalapítvány is jelentős változáson ment keresztül. Az eddig Monspart Sarolta által vezetett kuratóriumot megszüntették, helyette a közalapítvány vezetését dr. Török Fermere bízták. Az új vezetés a közelmúltban döntött a diák-sport- egyesületek által benyújtott pályázatok elbírálásáról. A 180 millió forint felosztható pénzeszközre több ezer pályázat érkezett és közülük megyénk hét településének diák-sportegyesületei, összesen több mint 3,5 millió forintot nyertek. A sikeres pályázatok a következők voltak: Kiss Árpád Verseny és DSE Balassagyarmat 320 ezer, NGYIK Szakképző Iskola és a Szent Imre DSE Balassagyarmat, valamint a salgótarjáni Petőfi DSE 300-300 ezer, a salgótarjáni Beszterce DSE, Gagarin „ DSE 270-270 ezer, Karancsla- pujtőről a Mozdulj DSK, Balassagyarmatról a Dózsa DSE, a Szent- Györgyi DSE 260-260 ezer forint támogatásban részesültek. Az Őrhalmi DSE a diósjenői Csollány Szilveszter DSE 240-240 ezer, a varsányi Gyermekek DSE 220 ezer, a pásztói Herkules DSE és a salgótarjáni Madách DSE 200-200 ezer forint pályázati pénzeszközt nyert a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány legutóbbi pályázatán. ZENTAI Sportturmix hazatér Szerződése lejárta után, azaz a nyáron hazatér Anders Svens- son, az angol Premier League- ben szereplő Southampton svéd labdarúgója, aki csütörtökön állapodott meg erről korábbi klubjával, az Elfsborggal. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő skandináv válogatott 28 éves középpályása 2001-ben szerződött az angol csapathoz, s a közelmúltban elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy munkaadója nem ajánlotta fel számára kontraktusa meghosszabbítását. Svensson eddig 56-szor lépett pályára a nemzeti együttesben, és 11 gólt szerzett. ALÁÍRÁSGYŰJTÉS Az 1. FC Nürnberg futballszur- kolói aláírásgyűjtést rendeztek annak érdekében, hogy az új tulajdonos ne nevezhesse át az élvonalbeli klubnak otthont adó Frankenstadiont. „Ez a mi arénánk, és olyan mértékű változtatást szeretnénk, amely nekünk is elfogadható” - jelentette ki a hívek szóvivője, aki egy háromezer aláírást tartalmazó listát adott át a városháza illetékesének. A követelés nyomán az arénát a jövőben üzemeltető Hochtief építőipari vállalatnak az új elnevezésben várhatóan legalább részben fel kell tüntetnie a megszokott nevet is. NAGYVONALÚ MEGHÍVÁS Magánrepülőgépet bérel csapattársai részére Ronaldo, a Real Madrid brazil labdarúgója, hogy azok gyorsan és kényelmesen eljussanak hétfői „jelképes” esküvőjére, amelyre Franciaországban kerül sor. A 28 éves világbajnok klasszis egy elegáns kastélyban, Chateau de Chantillyban mondja ki Valentin-napon a boldogító igent választottjának, Daniela Cicarelli televíziós műsorvezetőnek. A Párizstól 35 km-re található XVII. századi kastélyba 250 vendéget várnak. A vőlegény és a menyasszony hosszú ideig töprengett, hogy a párizsi városházán (Hotel de Ville), vagy a Georges Pompi- dou-központban tartsa meg a lagzit, ám végül Chateau de Chantilly mellett döntöttek. A brazil futballista első házassága a szintén labdarúgó Milene Dominguessel a tavalyi év elején bomlott fel, de a válást még nem mondták ki. A házaspár 1999 decemberében kötötte össze életét, nem sokkal később megszületett közös gyermekük, Ronald. A kisfiú az édesanyjával maradt. HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Kovács János salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: 1,1, lx, x2,1, 12, 1, 2,1, lx, lx, 1, lx, 2. Rangadót nyert és élre állt a Big Fish 8. Kriston Sport és Old Fish Pub téli terem-labdarúgóbajnokság, Bátonyterenye FELSŐHÁZ 3. forduló Old Fish Pub - Szolgáltató 5-2 Gl: Poór (3), Almási D., Ornyik P., ill. Danyi H. (2). Big Fish Team - Indoor Team 5-1. Gl: Mező, Bán, Susán, Klei, Jenei, ill. Palaticzky. Elán - Mátra Fűtőber 6-2 GL: Jeney, Gazdag, Lászlók, Tarjám, Kovács T., Fazekas, ill. Nagy R, Verebélyi A. RS Motor - Spartacus 1-1 GL: Baranyi M., ill. Grúz. Colgate Total - Color 2-6 GL: Krajecz (2), ül. Tarlósi (4), Nánási, Tátrai. 4. forduló Old Fish Pub - Indoor Team 2-8 GL: Szabó G., Kovács A„ ill. Palaticzky (3), Orosz T. (2), Kegye V., Letovai, Csaba. Szolgáltató - Spartacus 10-4 Gl.: Danyi H. (2), Osváth (2), Sáfár (2), Danyi N„ Tóth Zs„ Majoros, Mrázik, ill. Pingiczer (3), Sándor A. Colgate Total - Mátra Fűtőber 3-4 GL: Kovács Z„ Bakos A., Csík, ill. Verebélyi A. (2), Kecskés A., Nagy P. Elán - Color 5-2 GL: Tarjáni (2), Fazekas (2), Lászlók, ül. Berki K., Tátrai. RS Motor - Big Fish Team 1-7 GL: Híves, ill. Fekete T. (2), Kiéi (2), Jenei (2), Bán. A csoport állása 1. Big Fish Team 2 Indoor 440021- 315(3) 4301 17-1014(5) 3. Elán 431025-1313(3) 4. Mátra Fűtőber 420211-1311 (5) 5. Old Fish Pub 6. RS Motor 420212-1810(4) 411214-18 8(4) 7. Color 420219-10 7(1) 8. Szolgáltató 4 1 0313-24 5(2) 9. Spartacus 10. Colgate Total 4013 9-24 3(2) 40 1 316-24 2(1) Megjegyzés: zárójelben az alapszakaszból hozott pontokat tüntettük föl. ALSÓHÁZ 3. forduló Dream Team - Bátony Metál 3-3 GL: Horváth Á. (2), Csömör J., ill. Ágoston (2), Sándor Sz. Rákóczi - Colt FC 5-5 GL: Szabó L. (2), Sulyok (2), Verebélyi L, ill. Szűcs Cs. (2), Kovács N., Gyurkó, Kedves. X-Target - Uniker 1-5 GL: Lipták G., ill. Lengyel (3), Orosz II T„ Tóth E. 4. forduló Salgó Víz - Colt FC 7-6 GL: Langa (5), Gulácsi, Sütő, ill. Kovács N. (2), Szűcs Á. (2), Szűcs Cs., Horváth P. Rákóczi - X-Target 4-2 GL: Zagyi, Verebélyi L., Almási T„ Szabó L., ill. Lipták (2). Dream Team - Niko-Team 4-4 GL: ifj. Csömör J. (2), Horváth Á„ Puporka, ill. Petre (2), Dóra (2). 5. forduló X-Target - Dream Team 4-3 Gl.: Szalai, Liszkóczi, Bakos L, Hannos, ill. Horváth Á. (2), Csemer J. Rákóczi - Bátony Metál 0-3 GL: Béres (2), Kovács Zs. Salgó Víz - Niko-Team 6-2 GL: Kovács V. (3), Langa (2), Sütő, ill. Máté, Mihalkó. A csoport állása 1. Bátony Metál 431022- 913(3) 2. Uniker 330015- 412(3) 3. Salgó Víz 430122-1411(2) 4. Rákóczi 421117-1111 (4) 5. X-Target 5 2 0 315-23 7(1) 6. Colt PC 40 1 317-25 5(4) 7. Dream Team 402211-19 4(2) 8. Niko-Team 40 1 311-25 2(1) Megjegyzés: zárójelben az alapszakaszból hozott pontokat tüntettük föl. A góllövőlista élcsoportja. 30 góbs: Szűcs Cs. (Colt FC), 21 góbs: Forgó (Indoor Team), 19góbs: Kegye Z. (Indoor Team), 18 góbs: Baranyi M. (RS Motor), 16 góbs: Almási T. (Rákóczi), Oláh T. (RS Motor), Béres (Bátony Metál), 15 góbs: Szabó G. (Old Fish Pub), Tarjáni (Elán), Grúz (Spartacus), 14 góbs: Horváth Á. (Dream Team), Romhányi T. (RS Motor), Kovács V. (Salgó Víz), Pingiczer (Spartacus), 13 góbs: Alapi (Colgate Total).