Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám

2005-02-11 / 35. szám

ÉTELFOTÓK: KISKEGYED KONYHÁJA 2 005. FEBRUÁR 11, PÉNTEK 7 ÍNYENCSÉGEK Okos emberek a borivók orvosság Emésztésre és vesekövek ellen is hasznos a hegy leve A bor kortyolgatása ön­magában is élvezetes, éte­lekkel párosítva pedig még különlegesebb az ízek összhangja. A bor színe, illata, íze árulko­dik a tájról, ahol a szőlő beérett, az emberekről, akik a bort készítették, ráadásul egészséges. Németh Zsuzsa Hétezer éve ismeri az emberi­ség a bor egészségvédő hatását. A tudósok azonban eddig na­gyon óvatosan bántak kijelen­téseikkel, hogy ne ösztönözzék a túlzott alkoholfogyasztást. Mára azonban bebizonyosodott: a mértékletes borivók általában egészségesebbek, mint azok, akiknek soha egyetlen korty sem csúszik le a torkukon. A nőknél napi egy, a férfiaknál két kis pohárka bor tekinthető mértékletesnek. A hegy levének egészségvé­dő tulajdonságát a benne talál­ható anyagoknak, az úgyneve­zett flavonoidoknak tulajdonít­ják. Ezek olyan összetevők, amelyek meggátolják, hogy a betegségekért felelős szabad gyökök kárt tehessenek az egészséges sejtekben. Kutatások bizonyítják, hogy naponta egy pohárka vörösbor a nőknél akár 40-60 százalék­kal csökkenti az agyvérzés és a szívbetegségek kockázatát. Hatásosan söpri ki a szervezet­ből az ételmérgezésért felelős baktériumokat, és mérsékli a vesekövek kialakulásának esé­lyét is. Egy japán kutatócsoport azt is bemérte, hogy a visszafo­gott borfogyasztó férfiak intelli­genciahányadosa átlagosan 3,3, a nőké 2,5 ponttal magasabb, mint a nem ivóké. Az igazán ínyenc borkedvelők kevesebb sört és pálinkát fogyasztanak, és általában egészségesebben is táplálkoznak. A bor jelentős energiaforrás, mégsem ezért, hanem az étke­zéseket kiegészítő kedvező élet­tani hatása miatt kedvelik iga­zán az emberek - állítja Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Az energiát adó anyagokon (alko­hol, cukor) kívül biológiailag is értékes összetevőket tar­talmaz, vagyis szerves sa­vakat, cserzőanyago­kat, vitaminokat, Raguhoz és mártáshoz is használhatjuk HÁBER TAMÁS, A MAGYAR VENDÉGLÁTÓK IPARTESTÜLETÉNEK ELNÖKE: Régebben az ételhez választottunk bo­rokat, ma már inkább a kész bor jelle- H géhez igazítva készítjük, fűszerezzük ételeinket. Fontos, hogy a fogások és a kísérőitalok kiegészítsék egymást, ízvilágában egyik se uralkodjon a másik felett. Majdnem minden étel ké­szítéséhez használhatunk bort, akár a pároláskor, akár a ragu vagy a mártás összeállításához. Alapsza­bály, hogy a rossz bor főzésre sem alkalmas. Csak olyan bort tegyünk az ennivalókba, amit majd az étke­zéskor a poharakba öntünk. A felhasznált bor mennyi­ségét mindig az étel jellege határozza meg, általában csak kis mennyiségben, kiegészítőként használjuk. .ä Egy főre jutó borfogyasztás Magyarországon (liter) 346 JU 33,7 ’ —■* 2000 2001 2002 2003* * becsült adat forrás: ksh enzimeket és aminosavakat. A benne lévő ásványi sók fon­tos szerepet játszanak a szöve­tek megújulásában. Kedvező a bor kémhatása a húsos ételek emésztéséhez. Gyomorsavhiányt és étvágy­talanságot savas fehérborokkal vagy fanyar vörösborokkal kú­rálhatunk, utóbbiak bélbántal- mak ellen is jók. A bor különféle éte­lekkel párosítva különleges ízharmóniát alkot. Aranyszabály, hogy a vörös hú­sok mellé vörösbor, a fehér húsok mellé fehérbor illik. Az ecet a bor ősellensége, tehát ha zöldségekből készült salá­tát rendel, ne nyúljon a boros­pohárhoz. Cézár saláta mellé viszont nagyon jólesik egy de­ci rozé. Rákkoktélhoz válasz- szón sauvignon blanc-t, füstölt lazac mellé pedig pinot noirt. Napi egy pohár bor a nőknél felére csökkenti az agyvérzés és a szívbetegség kockázatát Fehérboros, zöldséges halkocsonya gyöngyhagymával HOZZÁVALÓK HAT SZEMÉLYRE: 1 kg vegyes halfiié vagy szelet (busa, harcsa, ponty) 800 g halnyesedék, csont 1 fej hagyma 1 szál fehérrépa 1 szál sárgarépa 5 dkg zeller 3 gerezd fokhagyma 2 db babérlevél 3-4 bazsalikomlevél 1 teáskanál kapribogyó 1 dl fehérbor 1-2 teáskanál zselatin 2 tojásfehérje só A TÁLALÁSHOZ: 1 citrom 5 dkg pirospaprika 5 dkg gyöngyhagyma elkészítés: A megmosott hal­aprólékot hideg vízben feltesz- szük főni, és gyakran szedjük le a habját. Ezután beletesszük a tisztított zöldségeket és a fű­szereket. Ha kellően ízes a lé, óvatosan belerakjuk a halsze­leteket. Amikor megfőttek, ki­emeljük, majd tálakba porcióz- zuk. A levet ismét lehabozzuk, és felére elfőzzük, majd bele­öntjük a bort. A kiadagolt ha­lakra tesszük a gyöngyhagy­mát és a felszeletelt színes paprikát, majd rámerjük a le­vet. Hideg helyen dermeszt­jük, tálaláskor citrommal dí­szítjük. ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 100 perc EGY ADAG ÁRA: kb. 320 Ft Vörösborban párolt marhacomb áfonyalekvárral HOZZÁVALÓK NYOLC SZEMÉLYRE: 1,2 kg marhacomb 1 fej hagyma 0,5 dl olaj 2 ek. paradicsompüré 3 db babérlevél 1 csipet kakukkfű 20 dkg vegyes gomba 2 gerezd fokhagyma 4 ek. áfonyalekvár 1-1,5 dl vörösbor só A KÖRETHEZ: 1 csomag mirelit nudli elkészítés.- A finomra vágott hagymát olajon üvegesre pirít­juk, majd rátesszük az lxl cen­timéteres kockákra vágott húst. Kicsit megpirítjuk, és ha nem enged sok levet, akkor vizet ön­tünk alá. Megsózzuk, beletesz- szük a babérlevelet, a kakukkfü­vet és a zúzott fokhagymát. Le­fedve egy órán át pároljuk, köz­ben kevergetjük, és ha elfő a le­ve, mindig öntünk alá egy kevés vizet. Amikor már majdnem pu­ha a hús, hozzákeverjük a para­dicsompürét is, és kicsit lepirít­juk. Öntünk alá 2 deci vizet, és belekeverjük az áfonyalekvárt. Ezzel együtt még 20 percig pá­roljuk. Amikor már puha a hús, beletesszük a cikkekre vágott gombát és a bort. 5-6 perc múl­va elkészül. Sós vízben megfőz­zük a nudlit, leszűrjük, és köret­ként tálaljuk. ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 110 perc EGY ADAG ÁRA: kb. 370 Ft HÍREK - ÚJDONSÁGOK Rovatunk heti oldalainak témái HETFÓ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG ►PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Olcsó húsnak bizony híg a leve egyre több rossz éttermi alap­anyag kerül az országba az uniós csatlakozás óta. Főleg marha- és borjúhúsból szűkült a hazai választék - állapították meg a Magyar Éttermi Szövet­ség tagjai. A jóféle húst nem hozzák be a nagykereskedők, mert a magyar vendéglősök és vendégek nem tudják megfi­zetni a kilónkénti több ezer fo­rintos árat Szűkült a hazai húsválaszték, marhahúsból kevés a jó minőségű Felmondott Bushéknak a Fehér Ház főszakácsa leteszi a fakanalat tizenegy évi becsületes szolgálat után Walter scheib, a washingto­ni Fehér Ház főszakácsa. Fel­mondásának pontos okáról a híradások nem számoltak be. A szakácsot még Hillary Clinton fogadta fel, 1994-ben. Egy hónapig friss marad a finom olasz sajtgolyó forradalmian új mozzarella- tartósítási eljárást találtak fel olasz kutatók. Részleteket nem árultak el, de azt állít­ják, hogy a módszerrel har­minc napig megőrizhető a jellegzetes sajt frissesége. A kézzel gyúrt sajtgolyók a hagyományos gyártási eljá­rással csak öt napig fogyaszt­hatok. Hangos muzsika mellett több alkohol fogy Angol fogyasztóvédők szerint ivásra ösztönöz a dübörgő zene többet isznak a hangos zene hatására az angol pubok ven­dégei. Egy brit fogyasztóvédő szervezet szerint a dübörgő muzsika lehetetlenné teszi a beszélgetést. A vendégek pe­dig nem jártatják feleslegesen a szájukat, inkább vedelnek. Ráférne a diéta az amerikai állatokra erőteljes fogyókúrára szorul­na több ezer elhízott kutya és macska az Egyesült Államok­ban. Az amerikai állatorvosok szövetsége szerint már vidé­ken is egyre több kalóriát fo­gyasztanak a kedvencek, de mind kevesebbet mozognak. Zuhanáskor jobb a vodka, mint az ejtőernyő egyetlen karcolás nélkül úsz­ta meg a tizenkét méteres zu­hanást egy harmincéves moszkvai férfi. Oleg látogató­ban járt barátainál, ahol te­mérdek pohárnyi vodkától fűt­ve kiment az erkélyre. Ott azonban elveszítette egyensú­lyát, és a mélybe zuhant. Sült hús mézzel, gyümölccsel és salátával együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, hogy egészségesen vészeljük át a telet Aki szereti az édeset és a savanyút, tanul­mányozza a fanny legújabb számának konyha rovatát. Nem hiányzik a sok szénhidrát Találtam egy fogyókúrás módszert, amely kiiktatja az étrendből a kenyeret, a burgonyát, a rizst és a tésztát. Állítólag hatásos. De nem káros az egészségre? Kata Gizella, Budapest ZSIDEK LÁSZLÓ GASZTRONÓMIAI SZAKÉRTŐ, A FOOD EXPRESS ELNÖKE: Tudományos tények nem támasztják alá, hogy a szénhidrátmentes diéta hosszabb távon egész­ségkárosodást okozna. A rizs esetében kívánatos­nak tartom a hántolatlan barna rizs vagy a vad­rizs fogyasztását. A lisztfajták közül a teljes kiőrlésűeket, tészta­félékből a durumlisztből vagy a teljes kiőrlésű lisztből készülte­ket javaslom. Ez utóbbiakat főzze félpuhára, ami hosszabb emész­tési időt és lassabb vércukorszint-ingadozást eredményez. De az sem okoz élettani zavart, ha néhány hétig nem fogyaszt ilyesmit. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez! INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.

Next

/
Thumbnails
Contents