Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-31 / 25. szám
2005. JANUÁR 31., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORTTURMIX MÁSODOSZTÁLYBA IGAZOLT A spanyol másodosztályban szereplő Alavéshez igazolt 2007-ig Mario Jardel, a korábbi válogatott brazil futballsztár. A 31 éves csatárklasszis azonban csak a nyáron csatlakozhat új klubjához, mivel jelenleg élő szerződés köti az argentin élvojialbeli Newell's Old Boyshoz. Ő azonban már hamarabb távozna, mivel a dél-amerikaiak a hírek szerint komolyabb összeggel tartoznak neki. Az FC Portóban, a Sporting Lisboában és a Galatasarayban is megfordult, kétszeres aranycipős Jardel az utóbbi években magánéleti problémák következtében - 2002-ben elhagyta a felesége, és emiatt többször is pszichiátriai kezelésre szorult - nagy formahanyatláson ment át. REKORDNÉZŐSZÁM Rekordnézőszámot könyvelhettek el a múlt heti téli Universiade szervezői az ausztriai Innsbruckban, ahol négy sportágban összesen 21 magyar versenyző állt rajthoz. „Ez a találkozó minden szempontból felülmúlta az eddigieket, összesen 85 ezren voltak kíváncsiak a viadalokra” - jelentette ki George E. Killian, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) amerikai vezetője. A főiskolai és egyetemi sportolók korábbi 21 téli világjátékán megközelítően sem volt tapasztalható ekkora érdeklődés. DICSÉRI A MARKETINGET Nagy marketingsikerként jellemezte a tavaly augusztusi athéni játékokat Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. „A görögök a 3,58 millió eladott jeggyel túlszárnyalták az 1992-es barcelonai és az 1996-os atlantai seregszemlét” - jelentette ki a belga sportdiplomata, hozzátéve: a sydneyi 6,7 millió belépőt ugyanakkor nem lehetett meg- dönteni. A jegyértékesítésből 202,5 millió euró folyt be, ez jóval meghaladta az előzetes - 183 milliós - becsléseket. A versenyhelyszíneken árusított ajándék- tárgyakból 86 milliós bevétel származik. Széles körű összefogás kell Volt idő, amikor a hazai tájfutó élsport két szparis, a budapesti és egri sportegyesület ádáz küzdelméről szólt Azóta nagyot változott a világ, de az akkori versenyzők közül többen még ma is sportágunk jeles képviselői. Egyikük dr. Nagy Árpád, az Egri Testedző Club elnöke, vezető edzője. Az ízig-vérig sportember ma Eger belvárosában saját irodájában egyéni ügyvédként dolgozik, miközben a területi ügyvédi kamara elnökségi tagja, valamint a Nemzeti Civil Alapprogram Észak-magyarországi Regionális Kollégiumának az elnöke. Első házasságából két nagykorú gyermeke van. Felesége Kiss Teodóra, az ETC tájfutó-szakosztályának vezetője.- A tájfutással 1960-ban egri dobós gimnazistaként ismerkedtem meg - kezdte dr. Nagy Árpád. - Közel húsz évig versenyeztem az élvonalban. A versenyzői pályafutásomról még elmondanám, hogy a nyolcvanas évek kezdetéig csapatban, váltóban kiváló klubtársaimmal a világbajnoki bronzérmes Boros Zoltánnal, Okos Ernővel és dr. Csongrádi Jenővel nagy csatákat vívtunk az akkor legyőzhetetlen fővárosi Spartacussal. Ők voltak a jobbak, de mi több magyar bajnoki j ezüstöt és bronzot hoztunk haza. Az országos egyéni bajnokságon a legjobb egyéni eredményen egy 5. helyezés volt. A hetvenes évek elején, párhuzamosan a versenyzésemmel, egy időben edzősködésre adtam a fe jem. Azóta több magyar bajnok és helyezett nőtt fel a kezem alatt. Ez idő tájt egyesületünk hosszú évekig az országos rangsor 2-3. helyét foglalta el.- A kilencvenes évek közepén egy másik fontos dolog is történt az életedben?- Inkább az egri tájfutók életében hozott jelentős változást az 1995-ös szilvásváradi Hungária Kupa, ugyanis ekkor alapítottuk meg sporttársaimmal az Egri Testedző Clubot.- A helyi versenyrendezés, versenyzés, edzősködés mellett dr. Nagy Árpád nevét hosszú évekig ott találjuk az országos szövetség elnökségének tagjai között.- Igen. Két cikluson keresztül tagja voltam a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökségének. A mai napig több mint 15 éve vezetem az országos fegyelmi bizottságot. Jómagam készítettem el az MTFSZ fegyelmi szabályzatát.-És a válogatott?- Harmadik éve dolgozom az utánpótlás-válogatottnál, edzőként. Ez a munka már eddig is felejthetetlen élményeket hozott számomra. A szlovákiai ifi Eb-ről nyolc, majd Ausztriából három érmet hoztunk haza. Egyébként az éppen juniorkorból kiöregedett salgótarjáni Pelyhe Dániel a felnőtteknél, a fiataloknál pedig Koós Diána és Koós Brigitta is Nógrád megyéből válogatott keret tagja, most a napokban Nyíregyházán zajló edzőtábor részvevője lett klubtársuk az országos ranglistvezető Fehérvári Zsolt is.- Milyen cél lebeg előtted?- Szeretném szakmailag segíteni azokat a magyar válogatott sportolókat, akik a 2009-es magyar- országi világbajnokságon dobogóra állnak, de addig is legyenek sikeres ifi Eb-k és junior vb-k. Az egyesületben jó nemzetközi szereplést, sok bajnoki érmet és jő hangulatú klubéletet szeretnék fenntartani. Jó lenne még sokáig versenyezni szeniorban, és ha lehet, eredményesen. Szívesen rendeznék egy ifjúsági Európa-bajnokságot.- Végezetül azt kérdezném tőled, hogy mi a véleményed az elmúlt évi nemzetközi tájfutó eredményességről és a sportág jövőjéről?- Az elmúlt évben Oláh Katalin, Makrai Éva és Józsa Gábor helyezései a világbajnokságokon szép eredmény, de lassan váltóban a húszba kerülés is bravúrnak számít. Ettől szerintem többre vagyunk képesek. A junior vb hőse Gösswein Csaba (rövid távon 6., míg normálon 12.) volt, azonban a jogosan remélt váltósikerek elmaradtak. Ifiknél az Eb- n egyesületünk tagja, Szabó András vitte el a pálmát, az egyéniben és váltóban megszerzett két ezüstérmével. Kiváló teljesítmény volt a már említett Kovács Ádám normál távon elért 4. helyezése, Lenkey Zsolt normál 5., Péley Dorka sprint távon elért 8. helyezése. A Szabó András, Kerényi Máté, Lenkey Zsolt triónak nem sok hiányzott az Ebaranyhoz, de jó kis váltója volt a lányoknak is, akik a bronzérmes helyen végeztek. Az előzőekből következik, hogy kik lehetnek a nemzetközi sikereket is elérő, jövő bajnokai. A válogatottal dolgozva, valamint a klubbeli tapasztalatokra építve tudom, és hiszek abban, hogy a magyar tájfutásban több világbajnok jelölt rohangál. Különösen, ha egy 2009-es magyar vb-re gondolok. Az álmok pedig sok-sok edzésmunkával és jó feltételrendszer mellett valóra válhatnak. Az alap egy széleskörű sportági összefogás lehet, ahol mindenki a saját területén a maximumot nyújtja. ZENTAI JÓZSEF Kovács Ágnes ismét egészséges A mellúszásban olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címekig jutott, Amerikában tanuló Kovács Ágnes nagyszerűen kezdte az új esztendőt mind a medencében, mind a parton: az uszodában remek időket tempózott össze pár hetes felkészüléssel a háta mögött, s ami még fontosabb, teljesen rendben az egészsége. A számára 200 m vegyesen negyedik, 200 m mellen pedig ötödik helyezést hozó athéni ötkarikás játékok után visszatért tanulmányaihoz az Egyesült Államokba, most pedig azzal a hírrel jelentkezett, hogy ismét jól megy neki az úszás. A yardos medencében pár hét készüléssel biztató eredményeket ért el, s ami a legfontosabb: a jelek szerint teljesen maga mögött hagyta betegségét, amely hosszúhosszú hónapokon keresztül megkeserítette életét, légzési nehézségekkel, szédüléssel, fejfájással járó rosszulléteket is kiváltva nála. Felmerült - de alaptalannak bizonyult - a Lyme-kór gyanúja is, most viszont már rendben van, megint jó a közérzete, újra jókedvű, s boldogan tér majd haza májusban, az utolsó félévi vizsgák letétele és a diplomaosztó után. „A 200 vegyesen például csak három másodperccel maradtam el a legjobbamtól, ami bizony ilyenkor, január végén igazán jónak mondható. Bírom a terhelést, nem fáj a fejem, nem fogy el az oxigén, úgy tűnik, teljesen rendbe jöttem!” - újságolta örömmel a 23 és fél éves magyar klasszis. Aki hozzátette, hogy naprakész a honi valóságból, hiszen rendszeresen inter- netezik, követi a magyar sajtót, a Duna tévét. így örömmel értesült arról is, hogy a margitszigeti Eu- rópa-bajnokság megrendezése elől elhárultak a hivatalos akadályok. Ami azért is fontos, mert mindenképpen szeretne indulni a budapesti kontinensviadalon. Előtte persze még más feladatoknak is igyekszik megfelelni, például a tavaszi amerikai egyetemi bajnokságokon való helytállás mellett mindenképpen arra készül, hogy megússza a 2005- ös világbajnoksághoz szükséges erős szintidőt. Szent László teljesítménytúra A Pásztói Szabadidő SE február 5-én szombaton rendezi meg a már hagyományos országos rész- vétű Szent László-teljesítménytú- ráját. A részvevők ezúttal Tar vasútállomásról reggel 7 órától - 9.30- ig rajtolnak és a Sztupa - Szentkút- Remetebarlang - Szálláskavölgy- Nagybárkány Általános Iskola - Garábi-nyereg - Tepke - Pásztó sportpálya útvonalon 34 km megtétele után teljesíthetik a hosszabb táv útvonalát. A szervezők a kevésbé felkészültek és a legfiatalabbak számára a nagybárkányi iskoláig tartó 15 km-es táv teljesítését javasolják. A túra ellenőrző állomásainál a túrázók frissítőt, édességet és hideg ételt kapnak. Résztvételi díj 650, illetve 450, a rövid távon induló gyermekeknek 300 forint. Az országos teljesítménytúrával kapcsolatban további információ Parádi László szakosztályvezetőtől kérhető a 06-30- 686-8995 mobilszámon. z. j. Balassagyarmati és salgótarjáni sikerek Taliga Ferenc és Kiss Gyula gyermek-labdarúgóemléktornák, Salgótarján A Salgótarjáni Sportiskola Egyesület (SASÉ) a napokban egykori kiváló labdarúgók emlékére két nagyszabású utánpótlásviadalt is rendezett a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A Taliga Ferenc (1935-1999, 266 mérkőzésen 44 gólt szerzett az SBTC színeiben) tiszteletére rendezett tornán az 1992. január 1. után születettek, míg a Kiss Gyuláról (1920-1963,418 mérkőzésen szerepelt és 9 gólt szerzett az SBTC színeiben) elnevezett viadalon az 1995. január 1. után született fiatalokból álló gyer- mek-labdarúgócsapatok mérték össze tudásukat. A tornák mindenképpen elérték céljukat, hiszen a részt vevő gárdák jó körülmények között, színvonalas és küzdelmes mérkőzéseket vívtak, a szakemberek pedig hasznos tapasztalatokat gyújthettek. Az emléktornákon a díjakat Kiss Gyula kisebbik lánya, Judit és Taliga Ferenc fia, Attila, valamint Ferencz Gyula, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Kiss József, a Salgótarjáni Sportiskola Egyesület elnöke és Horváth Gyula a Salgótarjáni Sportiskola szakágvezetője adták át.- Rendkívül nehéz, ám kellemes két napon vagyunk túl mondta Horváth Gyula, az emléktornák főszervezője. - Szeretnék köszönetét mondani Kiss Juditnak és Taliga Attilának, hogy jelenlétükkel még ünnepélyesebbé tették az emléktomákat. Külön köszönetemet fejezem ki a gyerekeknek a sportszerű és remek játékukért, a játékvezetőknek a korrekt bíráskodásért; a szülőknek és szurkolóknak a varázslatos hangulatért, valamint a Nógrád Megyei Sportigazgatóságnak, a Létesítmény és Sport Kht.-nak, Ferencz Gyulának, a Nógrád Megyei LSZ elnökének, Hajdú Bélának, Seregi Albert- nek, Manusek Bélának, Berki Tibornak, Bódi Károlynak és Liszka Attilának a torna megrendezésében nyújtott segítségükért. EREDMÉNYEK Taliga Ferenc-emléktorna A-csoport Salgótarjáni Sí - Pásztó 5-0. Gl: Bognár (3), Sziklai, Seprényi. Vác - Rimaszombat 0-7. GL: Árvay (3), Marencák (2), Obrocnik, Kluka. Pásztó - Vác 1-2. GL: Nágel, ill. Nagy, Osztos. Rimaszombat - Salgótarjáni Sí 1-2. GL: Obrocnik, ill. Bognár, Seprényi. Vác - Salgótarjáni Sí 0-1. GL: Bognár. Rimaszombat - Pásztó 11-0. GL: Árvay (4), Marencák (3), Egri (2), Obrocnik, Kluka. Végeredmény 1. Salgótarján 3 3 0 0 8-1 9 2. Rimaszombat 3 2 0 1 19-2 6 3. Vác 3 1 0 2 2-9 3 4. Pásztó 3 0 0 3 1-18 0 B-csoport Újpest - Balassagyarmat 2-3. GL: Urbányi (2), ill. Magos, Olicsek, Bódis. Gyöngyös - Iklad 3-1. GL: Bezzegh, Bárdos, Jusztin, ill. Bálint. Balassagyarmat - Gyöngyös 2-0. GL: Bódis, Magos. Iklad - Újpest 2-4. GL: Braun, Bálint, ill. Illés (2), Urbányi, Papp. Gyöngyös - Újpest 0-3. GL: Urbányi (2), Jakab. Iklad - Balassagyarmat 1-2. GL: Gagyi, ill. Magos, VargaVégeredmény 1. Balassagyarmat 3 3 0 0 7-3 9 2. Újpest 3 2 0 1 9-5 6 3. Gyöngyös 3 1 0 2 3-6 3 4. Iklad 3 0 0 3 4-9 0 Helyosztók 7. helyért: Pásztó - Iklad 2-3. GL: Nágel, Baranyi, ill. Ecker, Braun, Bálint. 5. helyért: Vác - Gyöngyös 1-5. GL: Imre, ill. Bárdos (2), Kovács, Molnár, Aradi. 3. helyért: Rimaszombat - Újpest 7-0. GL: Árvay (2), Obrocnik (2), Egri, Alban, Malencák. Döntő: Salgótarjáni Sí - Balassagyarmat 0-5. GL: Varga (4), Bódis. A Taliga Ferenc-emléktorna végeredménye: 1. Balassagyarmat (Bérezi Bálint, Mezei Gábor, Szatmári Patrik, Szabó Gergő, Strihó Zsolt, Magos Mátyás, Re- gényi Gábor, Olicsek Sándor, Csókás Bence, Varga Tamás, Bódis Martin, Sipos Róbert. Edző: Bérezi József.), 2. Salgótarjáni Sí, 3. Rimaszombat, 4. Újpest, 5. Gyöngyös, 6. Vác, 7. Iklad, 8. Pásztó. Különdíjak. Gólkirály: Árvay Karol (Rimaszombat) 9 góllal. Legjobb kapus: Bérezi Bálint (Balassagyarmat). Legjobb mezőnyjátékos: Varga Tamás (Balassagyarmat). Kiss Gyula-emléktorna A-csoport Salgótarjáni Sí - Iklad 4-2. GL: Bobál G„ Oláh, Bobál D„ Pápai, ilL Ecker B„ Vincze. Újpest Gyöngyös 2-7. GL: Kurucz (2), ill. Krivenkó (4), Ács (3). Iklad - Újpest 3-0. GL: Ecker B. (2), Ecker D. Gyöngyös - Salgótarjáni Sí 0-1. GL: Bobál D. Újpest - Salgótarjáni Sí 1-10. GL: Rull, ill. Oláh (3) , Bobál G. (2), Galajda (2), Zsély, Bobál D., Baksa. Gyöngyös - Iklad 5-3. GL: Krivenkó (2), Horváth, Ács, Barkóczi, ill. Ecker D. (2), Ecker B. Végeredmény 1. Salgótarján 3 3 0 0 15-3 9 2. Gyöngyös 3 2 0 1 12-6 6 3. Iklad 3 1 0 2 8-9 3 4. Újpest 3 0 0 3 3-20 0 B-csoport Videoton - Balassagyarmat 2-1. GL: Bognár, Kummer, ill. Ponyi. Nyírsuli - Vác 4-1. GL: Nócsa (2), Németh, Béri, ill. Kékesi. Balassagyarmat Nyírsuli 2-3. GL: Szalánszki (2), ill. Németh, Majoros, Rost. Vác - Videoton 0-6. GL: Bognár (4) , Fehér, Gazsi. Nyírsuli - Videoton 2-2. GL: Majoros (2), ill. Bognár (2). Vác - Balassagyarmat 0-7. GL: Szalánszki (3), Kucsera (2), Magos, Rados. Végeredmény 1. Videoton 3 2 1 0 10-3 7 2. Nyírsuli 3 2 1 0 9-5 7 3. Balassagyarmat 3 1 0 2 10- 5 3 4. Vác 3 0 0 3 1-17 0 Helyosztók 7. helyért: Újpest - Vác 0-4. GL: Baradlai, Fehér, Kékesi, Egeresi. 5. helyért: Iklad - Balassagyarmat 0-6. GL: Szalánszki (5), Rados. 3. helyért: Gyöngyös - Nyírsuli 3-2. GL: Ács (2), Krivenkó, ill. Majoros (2). Döntő: Salgótarjáni Sí - Videoton 8-1. GL: Bobál G. (3), Zsély (2), Pápai (2), Bakos, ilL Vass. A Kiss Gyula-emléktorna végeredménye: 1. Salgótarjáni Sí (Bednár Dávid, Puporka Dániel, Bobál Dávid, Sólyom Ádám, Berki Dominik, Sikna Attila, Nyerges Krisztián, Bobál Gergely, Zsély Benedek, Pápai Péter, Galajda Mártó, Liszka Gergő, Bakos Bence, Csomány Lajos, Baksa Dénes, Oláh Zoltán. Edző: Horváth Gyula.) 2. Videoton, 3. Gyöngyös, 4. Nyírsuli, 5. Balassagyarmat, 6. Iklad, 7. Vác, 8. Újpest. Különdíjak. Gólkirály: Szalánszki Bálint (Balassagyarmat) 10 góllal. Legjobb kapus: Bednár Dávid (Salgótarjáni Sí). Legjobb mezőnyjátékos: Bobál Gergely (Salgótarjáni SÍ).