Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-29 / 24. szám
Horváth István történész, az Alföldről érkezvén negyvenkét évvel ezelőtt telepedett le Salgótarjánban. Praznovszky Mihály - aki irodalomtörténészként vált szaktekintéllyé - itteni születésű, családja révén ma is szorosan kötődik ide, de lassan húsz esztendeje él tartósan távol szülővárosától. Nem véletlen azonban, hogy egy kötet lapjain találkoztak, megannyi előzménye van közös szerzőségüknek. Éveken át dolgoztak együtt a megyei múzeumi szervezet keretei között, a Palócföld szerkesztőségében, s nemcsak kollegális, de mélyen baráti is kettőjük viszonya. Ahogyan mondani szokás: fél szavakból is megértik egymást. Mindketten szeretik Salgótarjánt, komolyan érdekli őket e város múltja, jelenlegi helyzete és nagyon kíváncsiak jövőjére is. Mint Bócli Tóth Elemér költő a minap, a „Palóc Parnasszus” című élő folyóirat bemutatkozó estjén fogalmazott: a hit és a hűség jellemzi várostörténeti kutatásaikat, írásaikat. Hűség a témához, hűség a városhoz és hit abban, hogy Salgótarján mindig is értékeihez méltó szerepet töltött be a magyar településszerkezetben és azt fog betölteni a következőkben is. Mint Praznovszky Mihály - akár Horváth István nevében is - fogalmazta „Lesz tehát egy élhető és befogadható város. A jövőbeni városlakók vállalhatják salgótarjániságukat és vállalhatnak bennünket is, a XX. századiakat. Akiknek a jelen megélése mellett legalább ilyen fontos volt annak állandó kutatása: kik vagyunk és honnan érkeztünk ide a két patak völgyébe?” Mindemellett a könyv lapjain két szuverén, erős egyéniség önálló karakterű dolgozatai kerültek egymás mellé. Jól érzékelhető szerzői habitusuk, stílusuk különbsége, az Dr. Horváth István „A bazalton nőtt erdők népe” E nemcsak szép, hanem kifejező, igen találó címet adta Horváth István annak a résznek, amely a „Ketten egy városról” című kötetben az ő neve alatt jelent meg. A könyv másik fele - Praznovszky Mihály munkája - a „Három város egy völgyben” címet viseli. A Palócföld könyvek 2002-ben indult új folyamában jegyzett kötet a múlt héten, a magyar kultúra napja salgótarjáni ünnepségére időzítve, a városi önkormányzat és a Polár Stúdió támogatásával látott napvilágot és került az olvasók kezébe. ugyanazon kérdéskör megközelítésének, feldolgozásának eltérő módja. De éppen ebben is rejlik a kötet sajátossága, ez adja érdekességét, izgalmát. Horváth István a történetíró, a történészkutató felelősségét firtatván fog hozzá Salgótarján feudális viszonyokbeli falusi múltjának és a kezdeti kapitalizáló- dással várossá válása folyamatának elemzéséhez, közösséggé vált népessége jellemzéséhez. Arra a fontos, mondhatni korszakos jelentőségű megállapításra építi mondandóját, hogy Salgótarján a városfejlődésnek egy sajátos, a felvidéki bánya- és iparvárosokra jellemző útját járta be. Ennek megfelelően alakult település- és társadalomszerkezete is. A város karakterét alakító csoportok közül a szerző kiemeli a bányamunkásság sokszínű aktivitását, az acélgyáriak jellegzetes magatartásformáit, a zsidó kereskedők, illetve az értelmiségiek szerepét. Az utóbbiak sorából Kovács Nándor (1841-1905) katolikus pap, Belitzky János (1909-1989) történész, múzemigazgató és Schneider Miklós (1933-1981) történész, levéltár-igazgató pályaképét részletesen is bemutatja. Felvázolja Salgótarján utóbbi, mintegy másfél évszázados történetéből az úgynevezett sorsfordító éveket és korszakokat, majd „A történelem hozadéka” cím alatt a város lakosságának főbb tulajdonságait kísérli meg csokorba kötni. Többek között a munkaerő migrációját, a cigányság növekvő számát, a lakosság ideológiai érzékenyséPalóc könyvek Az új kötet címlapja gét, igazságkereső magatartását, a tájnyelv jelenlétét, illetve a szlovák és német szavak használatát, a művészeti tevékenység iránti vonzódást és a mélyből jövő, igaz tájszeretetet említi. Bár volt olyan jóslat, amely szerint a széntelepek kimerülésével, a bányák bezárásával „Salgótarján ismét a névtelenség homályába hullik vissza”, Horváth István eszmefuttatásai végén Párizs optimista jelmondatát idézi: „fluctuât nec mergitur”, azaz „hányódik, de nem merül el” Ez „hangsúlyosan a salgótarjániakon múlik” - teszi hozzá. Praznovszky Mihály „fél könyvének” eredetije tíz évvel ezelőtt jelent meg nagyobb terjedelemben Budapesten a Hild-érmes városok sorozatban. Az újraolvasás, a korrekció során a szerző arra jött rá, hogy eredendően városépítészeti, városszociológiai jellegű írása elsősorban vallomásnak tekinthető. Igaza van, hiszen az objektivitásra törekvő következetes igyekezet, a sok tény, hasznos adat ellenére gondolatmenetét mindenekelőtt a városhoz fűződő érzelmi viszony határozza meg. „Én így fogadom el Salgótarjánt a régi helyett. Láttam akkor is, s látom most is: nem épületek magasodtak, a Város épült. Önálló részekként, de szerves egységben. Egyedi móDr. Praznovszky Mihály don, de összetetten, továbbépíthetően” - foglalja össze véleményét. Praznovszky Mihály azon túl, hogy a „Három város egymás mellett” című fejezetben bemutatja az egymástól függetlenül fejlődött bányai, acélgyári terület és a „községváros” jellegzetességeit, „A trianoni várostól a sztálini városig”, továbbá „Amíg egy terv megvalósul” és a „Megváltozott tervek, bizonytalan jövő” című fejezetekben pedig a városépítés szakaszait, sajátosságait, az „És a Város él...” című fejezetben neves építész szakembereket (Magyar Géza, Granasztói Pál, Kepes György, Szrogh György, Pogány Frigyes, Finta József) is idéz, megszólaltat jobbára elismerő hangnemben. Finta József mintegy az „érted haragszom, nem ellened” elv szellemében hibákról, hiányosságokról is szól: „a városnak még mindig nincs meg az igazi természetkapcsolata,... lakóinak a városi lét hiánya miatt csak nagyon kezdetleges még a város „használati gyakorlata” ...az „ember és az épületek közé eső közvetítő léptéksor-adó zóna e városban is jóval alacsonyabb színvonalú, mint maguk a házak. ” Az ilyen, vitára is alkalmas kritikai megjegyzésekkel lehet e bevallottan elfogult esszé azok számára is elfogadható, akik másként gondolkodnak Salgótarjánról, mint Praznovszky Mihály és Horváth István. Kettőjük könyvével újabb jelentős dokumentummal gazdagodott Nógrád- ban, Salgótarjánban az egyébként sem szegényes helytörténeti, honismereti irodalom. Értéküket növeli a Tamási Áron által megfogalmazott örökigazság, amely szerint „Az ember azért él a világban, hogy valahol otthon érezze magát benne...” CSONGRÁDY BÉLA Bolyai-évkönyv: emlék, útmutató és összegzés A tanulás tanár és diák egymásra találásával lehet igazán sikeres. Az egymásra találás üzenetét is sorai közé foglalja a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2003-2004-es évkönyve, a többéves kiadványsorozat legújabb kötete. Ismerős formátumban, fedlapján a névadó kézírásával - s ezúttal acélkéken, ezüst betűkkel Mindaz, amit magában foglal, amolyan plusztartalom a lecsengett iskolaévhez, emlékkönyv, összegzés, dokumentumértékű végszó. Közelmúlt, s egyben előremutató jövő. A hagyományokhoz híven ezt az évkönyvet is Székyné Sztrémi Melinda igazgatónő gondolatai vezetik be. Mint fogalmazott, „harmincöt évvel ezelőtt a salgótarjáni új gimnázium közössége névadót választott. Olyan névadót keresett, akiben megtalálja a teljes és értékes élet megéléséhez szükséges vezérlő szellemiséget, akinek embersége és küzdelme, jósága és tudása, kételkedése és hite példaértékű lehet a huszadik század fiatalja számára is. S mindezt megtalálta Bolyai Jánosban.” S hogy a múlt üzenetéhez milyen a mai gimnázium, a tanárok és diákok viszonya, ezt is kifejtik az igazgatói gondolatok, melyek a 2003-2004-es Bolyai-napok hagyományos rendezvénysorozatot nyitották meg. Útban a kétszintű érettségi felé című írásával Pálfalvai Zoltán igazgatóhelyettes a megújuló közoktatás jegyében ad gyakorlati útmutatót. Reszoly Gusztávné, a minőségfejlesztési csoport vezetője pedig az előzményeket is felvillantva, az intézmény minőségirányítási programját taglalja. A nyelvoktatás megkérdőjelezhetetlen fontosságára, mint a versenyképes tudás egyik alapvető elemére mutat rá a nyelvoktatási fórumra visszatekintő írásában Kiss Ernőné, igazgatóhelyettes. Dr. Engelberth István szaktanár a földrajzos szakmai napot értékeli. Visszanéz a kötet a diákönkormányzat életének legfontosabb fejezeteire is. Tóth Zénó, a segítő tanár, Játszani is engedd... címmel közölt cikkében a diákönkormányzat (dök) munkájáról úgy fogalmaz: csapatjáték, komoly játék. A csapat egyre jobban érzi magát, megtanult játszani. Megtanulták azt, hogyha valamit el szeretnének érni, azt meg lehet csinálni. Diákönkormányzatok országos találkozójára, a papírgyűjtésre és a Bolyai nevét viselő középiskolák találkozójára is visszatekintenek a kiadvány további szerzői. A Mindennapjaink rovatcím jegyében elsőként Kelemenné Berta Mária szaktanár tekinti át az idén jubiláló 13. évfolyam, a szakképzés helyzetét, s többek közt azt hangsúlyozza, hogy nagy hangsúlyt kap ebben az idegen nyelvek oktatása. Szabó Ferencné szaktanár tanítványok példáival világít rá, kik és hogyan boldogulnak az idegenvezető szakmával. Az utóbbiak és a Derkovits Galéria kiállításairól szóló összegzés már a kiadvány „Mindennapjaink” című fejezetébe illeszkedik, csakúgy, mint Neumann János pályájának, illetve az iskolai kamarakórus első évének bemutatása. Alkotni tanít, alkotókat helyez reflektorfénybe a galéria, melynek egész évéről Berencsikné Gedeon Hajnalka tanárnő tollából olvasható méltatás. Az Európa és az iszlám kapcsolatának elemzése, olvasótábori élmények, jeles találkozások felelevenítése és más írások az „Utazások” címszó jegyében kaptak helyet az évkönyben. „Az idegen nyelv már nem csupán egy iskolai tantárgy, amikor átlépjük a határokat, hanem az elboldogu- lás, ismeretszerzés sikerélményét nyújtó eszköz” - emlékeztet az angliai út tapasztalataira mutató, élményeit felvillantó értékelésében Gedőcziné Berger Mária tanár. S hogy az utazások tárháza müyen gazdag a középiskolában, arról a következő oldalak győzik meg az olvasót. A kitüntetett tanárokat, diákokat, kitüntető figyelemben részesíti az évkönyv azzal, hogy interjúkban szólaltatja meg az érintetteket. Eseménynaptár, versenyeredmények, osztályok bemutatása kerekíti az egész tanévről készült összeállítást, amely egy képsorozattal a ballagók búcsúját is meg- örökítí. _______________________________(WHAUK J,| JÓ M EGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Addig nem szállók be a az egereket!” Szerencsés nyertesünk: Kovács István Szécsény, Fenyő megfejtését legkésőbb február 3-ig juttassák el szerkesztőségünkbe! bárkádba, Noé, amíg ki nem dobod út 3. Kérjük, hogy mai rejtvényünk
