Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-16 / 13. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap N Ó G R Á D M E GYE 2005. JANUÁR 17., HÉTFŐ Vadásztarisznya Az újmajori nyúlbefogók - Tapsifarsang a januári tavaszban Sosem jártam erre. Szilágyi Albert, Héhalom polgármestere, egyben a környéken gazdálkodó Cserhátalja Vadász- társaság elnöke telefonon magyarázta el az irányt, de, bizony csak sejtem, hogy merre eshet az Újmajor. Nemsokára azonban a távolból valami kopácsolást hallok, tehát ott emberek dolgoznak, s alighanem a nyúlbefogók lesznek. Éppen feléjük vezet a földút. Enyhén fagy, de nincs hideg. Biztos azonban, hogy napkelte után sárrá válik a föld, ami nem a legkedvezőbb állapot, de hát erre gondolni sem szabad, mert az időjáráson az ember úgysem tud változtatni. Nagy csapatra való mezei veréb röppen fel a ritkán álló eperfák közötti kökénybokorról, szárnycsapásaik egyetlen hanggá állnak össze. Aztán a távolban, egy akácos erdősáv szélén feltűnik egy nagyobb . embercsoport. Köze- % lebb érve megoldódik a rejtély, hogy mit ko- pácsolnak: éppen a nyúlbefogó hálót állítják fel a szántóföld sarkánál, a karókat nagy fabunkókkal verik a földbe. Nemsokára indulnak is a hajtők, hogy a jókora, a kora reggeli pára és a terep- viszonyok miatt szó szerint végeláthatatlan táblát megkerülve az alacsony háló felé tereljék a mezei nyulakat.- Éppen most számoltam, ezen a szárnyon hetven ember van, meg körülbelül ugyanennyi a másikon is - tudom meg Szűcs Péter vadász- mestertől. Megmutatja a földút hosszában felállított hálót, közben elmondja, hogy sajátságos hangulata van ám egy ilyen élőnyúl-befogás- nak: a társaság tag- iái szívesen jönnek családostól. (Gondolom a kevésbé harcedzett vadászfeleségek szívesebben engedik csemetéiket egy ilyen fegyver nélküli mezeinyúl-befogásra, mint amikor puska szól a határban...) Mivel fotózni fogok, az a lényeg, hogy ne zavarjam meg a háló felé tartó tapsifüleseket, s lehetőség szerint maradjak takarásban a földút cserjéi és fái mögött. A nyúlbefogáson, mint afféle fegyvertelen vadászaton nem csak hajtők vesznek részt, hanem puskások helyett „fogók” is. A zsákokon mozdulatlanul heverő embert a nyúl nem veszi észre. A fogónak csak azt kell megvárnia, amíg mögé ér egy kevéssel, aztán hirtelen fel kell állnia, amitől aztán irány külföld az állat megijed, ne- kiugrik a hálónak, amibe vagy belegabalyodik, vagy visszapattan róla. Utóbbi esetben még mindig nem reménytelen a nyúlfo- gás, mert egy kiáltás, egy hirtelen kézmozdulat újra annyira megrémítheti a tapsit, hogy ismét belemegy a hálóba, bár erre a pillanatokkal korábbi rossz tapasztalat miatt már kisebb az esély. Szóval készül a nagy nyúlbefogás! A vadászmesterrel elmegyünk a háló Újmajor felőli végébe, ahol a másik csapat arra vár, hogy kezdődjön a nyúlhajtás. Ez már egy másik tábla, itt a szépen zöldellő vetésen hevernek a fogók. Terépszínű vadászruhába öltözve a többség, ha fektükben nem magasodnának ki egy kicsit a vetésből, látni sem lehetne őket. Aztán egyszer csak feltűnik a távolban a mai nap főszereplője: a nyúl! Akár csupa nagybetűvel is lehetne írni az apróvadak ezen szó szerint is szürke eminenciásának nevét. Magányos példány fut végig hosszú ugrásokkal a horizonton, minden jelenlévő örömére. No, lesz itt belőlük több is nemsokára l A szántást és a vetést keskeny akácos erdősáv választja el egymástól. A szántás több rejtekhelyét kínál, jobban Hálószállítás és hálóállítás: összegangolt mozgást igényel az emberektől Főszereplő: a mezei nyúl is szeretik a mezei nyulak. Ott is főleg a háló sarkánál fognak összegyűlni a legnagyobb számban. Ez a hely a legígéretesebb a fotózás szempontjából, úgyhogy a végén itt várom majd a nyulakat, bár addig még bőven van idő. A zöld vetésen jobban mutat a szürkésbarna nyúl, mint a sötétbarna, majdnem fekete szántáson, úgyhogy [ körülnézek errefelé is. A földúton ballagek éppen, amikor hirtelen néhány dobbanást ?s nagy vergődést hallok. Átcsörtetek a bozóton: hát egy őz szaladt neki a hálónak - 1 könnyűszerrel át is ugor- hatta volna, ha meglátja - de aztán gyorsan kisza- I badul, s megfordulva a nyílt mező felé veszi az irányt. Nagy ugrásokkal W menekül, rövidesen el is tűnik az erdősávban. Várok egy keveset, ígéretes ez a hely is, különösen így, a hajtás elején. Nemsokára hat őzet látok . egy csapatban, néhány elfut előttem magányosan is, aztán a reggeli pára miatt egyelőre láthatatlan hajtők lármájától megriasztva egymás után érkeznek a nyulak. Néha háromnégy is látható együtt a mezőn. Nem riadtak meg túlságosan, fejvesztve egyik sem menekül, sőt, néhányan megállnak a vetés közepén, s lapátfüleiket forgatva próbálnak tájékozódni. Ahol a zsákon nyugodtan fekszik a fogó, arra meg is indul egy-egy nyúl... A következő pillanatban éppen előttem pattan a hálónak az egyik, a fogó rohan érte, aztán a tapsi az utolsó pillanatban kiszabadul. Az ember széttárja két kezét, rákiált, a nyúl újra a hálónak ugrik, de most sem gubancolódik -bele, hanem irányt változtatva, nagy ugrásokkal az ellenkező irányba menekül. Ez elment, de hát nem baj, nemsokára érkezik a következő, bár ez meg végül az erdősávban tűnik el szem elől. A távolban nemsokára felbukkan a hajtők eddig pára rejtette alakja. Kurjantások, szilveszteri trombita repedtfazék hangja hallatszik felőlük, s egyre több nyulat „küldenek A következő pillanatban egy nyúl a hálóba gabalyodik előttem. A fogó már mellette térdel, hátsó lábainál fogva kiszabadítja az állatot a hálóból, aztán siet vele, hogy ládába tegye. A mozgást azonban két, eddig errefelé tartó nyúl is észreveszi, s mind a ketten irányt változtatnak, az erdősávon keresztül a szántásra menekülnek. A hajtők is egyre közelebb érnek, ideje visszamenni a sarokra, ott lesz csak Útközben azonban meg kell állni. Egy tapsi pontosan előttem pattan a hálóba, két fogó is indul felé, futás közben a szántáson nagyokat botladozva. Egyszerre érnek a nyúlhoz, az meg éppen akkor szabadul ki, s veszi az irányt kettejük között vissza a szántás biztonságos hantjai közé. Mellettük egy másik ember azonban elcsíp egy nyulat, s a két hátsó lábánál fogva viszi, hogy a ládába tegye.- No, te most már tanulhatsz olaszul... - sajnálkozik a fogó a nagy utazás előtt álló tapsit cipelve. A nyúl erre vészsirámot hallat; persze nem a nyelv- tanulás ellen ültakozik, hanem kétség- beesésében ez az utolsó menedéke. Nem segített kitűnő hallása, rejtőszíne, gyors lábai, csak elkapta őt valami kétlábú ragadozó...- A hangomtól megijed, elenged - véli talán a tapsifüles. A SZERZŐ FELVÉTELEI mült nyulak pedig szinte karnyújtásnyira tőlük törnek vissza a szabadságba. így jó ez persze, a befogás után is maradjon belőlük, az idei szaporulat biztosítására. Aztán a sarkon elcsípik az utolsó tapsifülest is. Összesen huszonvalahány került eddig a ládákba. Gyülekeznek az emberek, majd kontrahajtás következik, a másik irányból, így a hálót nem kell máshová telepíteni. Várakozás közben egyszer csak valaki az ég felé bök:- Karvaly! Valóban, a szép kis ragadozó ott röppen végig a fasor felett, verébre lesve. Valaki elmeséli, hogy 18 őzet számolt a hajtásban. Én is láttam vagy tizenegy-ti- zenkettőt - már ez is élmény! Úgy egy óra alatt újra feláll a hajtósor, megszólal a szilveszteri papírtrombita, elhelyezkednek a fogók, a fasor mögé esik most a háló, nem kell a Szilágyi Alberttól, a Cserhátalja Vadásztársaság elnöke, Héhatom polgármesterétől elmondta, hogy idén 67 élő mezei nyulat vettek át tőlük. Tavaly 62 példányt tudtak értékesíteni, két évvel ezelőtt pedig, a megcsappan törzsállomány kímélése miatt, nem is tartottak befogást. Amint megtudtuk tőle, terveik szerint jövőre sem kerül idegen földre egyetlen tapsifüles sem a Cserhátalja Vadásztársaság területéről, mert gyarapítani szeretnék az állományt. A sár egyszerre csúszik és ragad, a hálóba akadt nyúl felé tartó fogó nem egyszer nagyot esik a szántás hantjain. Igaza volt a vadászmester úrnak, a sarok felé valóban sűrűsödik a nyúllélek- szám, itt gyülekeznek a hajtás végére a tapsik. Egymás után érkeznek, s egy részük ládába kerül, de több olyan is akad, amelyik kétszer-háromszor neki- ugrik a hálónak, de mindannyiszor megmenekül. Aztán megérkeznek a szántásra a hajtők, gumicsizmájukon jókora sárko- loncokat cipelnek, a legjobban megrémajd nyúlbőség! A nyúl kiszabadítása a hálóból a csúszós szántáson nem kis nehézséggel jár szántásra hasalniuk a szalmazsákra, elegendő takarást adnak a cserjék. A tapsikat a szántást és a vetést elválasztó akácsorban várom. Visszafelé jóval szerényebb eredményre van kilátás, s így is történik: a háló teljes hosszában - végiglátom majdnem az egészet - talán öt-hat példányt sikerül befogni. Helyettük a táblák felett látok egy békésen vitorlázó egerészölyvet, vagy három mátyást, egy harkályt, néhány süvöltőt, meg egy kis csapatra való fenyőrigót. Őz most nincs, legalábbis elém nem kerül egy sem. A kontrahajtás után új helyre kerül a háló, de nem olyan egyszerű ám szállítani! Nyolc ember kell hozzá, mindegyik fog egy karót. Egyszerűbb így vinni, mint feltekerve, mert kevésbé gubancolódik, de azért csak ősz- sze kell hangolni valahogy az emberek mozgását. Nem egyszerű dolog, különösen nem az a szántás csúszós hantjain... A nap szépen süt a tavaszia- san kék égről, már dél felé jár az idő, s egyre melegebb van. Január ide vagy oda: napozó legyet látok egy akácfa kérgén! A sár egyre jobban tapad, szerencse, hogy reggel, amikor még fagyott volt a föld, gumicsizmát húztam. Hasznos lábbeli, okos ember volt, aki kitalálta, de a legnagyobb élvezet azért mégiscsak - levenni... Búcsúzom is az újmajori nyúlbefogóktól. Nagy élmény volt látni, mit, hogyan csinálnak. Meg aztán, salgótarjániként a város környékén három év alatt sem lát annyi tapsifülest az ember, mint nyúlbefogás idején, Héhalom és Üjmajor között egyszerre. FARAGÓ ZOLTÁN Keleten világosodik az ég alja, de nyugaton még majdnem teljes a sötétség. Dél-Nógrád lankái ezen a tájon, Héhalom község és a hozzátartozó Újmajor között már a domb nevet is csak túlzással érdemlik, bár az kétségtelen, hogy van némi lejtésük a patakok és a nagyobb vízmosások felé. De hát mi ez Nógrád hegyeihez képest? A környék már majdnem olyan, mintha az Alföldön járnánk. Más hasonlóság is akad persze: a jó fekete föld, az akácos erdősávok, a fehéreperfasor az út mellett, meg mindenekelőtt a szép apróvadállomány. Az Újmajor felé vezető útról, ha nyugatra néz az ember, valóban olyan, mintha a Hortobágyot járná, de ellenkező égtáj felől a Mátra vonulatai húzódnak a láthatáron. Éppen most kel a nap, élesen kirajzolódnak a hegyek kontúrjai a horizontra, de alattuk pára üli meg a tájat. Vörösen izzik az ég alja, aztán a napkorong is előbújik a látóhatár mögül, s mesevilággá válik az Alföldet idéző táj. Az út mellett itt-ott vénséges, odvas, göcsörtös törzsű fehéreperfák állnak. Éppen takarja egyikük a kelő napot, a fa fekete körvonalai mögött párába burkolódzik az akácfasor, az út menti füvön és gazokon, a vetés zöld csíkjain és a szántás hantjain megcsillan a hajnalban hullott dér...
