Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-12 / 9. szám
10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2005. JANUÁR 12., SZERDA SZOLGALTATAS Január 12. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük Ernő nevű olvasóinkat! Az Ernő német eredetű név, jelentése: elszánt, komoly, határozott. Védőszentje: Szent Ernestus római vértanú, akinek csak a nevét ismerjük. A Nap kel: 7.28, nyugszik: 16.17. A Hold kel: 9.20, nyugszik: 18.46. CSÜTÖRTÖKTŐL TÉL reggeli hőmérséklet + deli felhőzet csütörtök 3 °C 3X-e°c Szécsény y 3X Balassagyarmat Rétság Bátonyterenye Fülek: 2 °C Losonc: 1 "C EWS' Nógrád megyében ma a reggeli köd lassú ritkulása mellett, hozzávetőleg 800 méter felett szép napos, meleg idő lesz. Számottevő mennyiségű csapadék kizárt. A jellemzó hőmérséklet síkvidéken, illetve a völgyekben kora délután 4. holnap reggel -3 fok korul alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön széllel, hózáporokkal erős lehűlés kezdődik, péntektől héttőig erős szélre, fagypont körüli hidegre, gyakori hóesésekre kell számítani. Ebben az országrészben körülbelül 7 cm-es hóréteg kialakulása a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: ne érjen senkit váratlanul, hogy reggel a köd különösen sűrű lesz. Akár 1-2 másodperc alatt 40 km/órá- ról 10 km/óra alá esik a biztonságos sebesség! Az előrejelzés bizonytalansága: .szombatig KICSI* További folyamatos, helyfüggő előreielzés: a T-Mobüe-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ) Vízhőmérseklet Duna 3-4 °C Tisza 2-3 °C Balaton 2°C UaIaiiiiaÍ IÁ VcicfiGcrlU WÊÊÊÊÊ Fertő 2°C Tisza-tó 3 °C Hójelentés Semmering 25-50 cm Tignes 50-120 cm Zakopane 50-100 cm Hirdesse meg nálunk, ha... iSTSSTtlSt “ ... eladná, elcserélné régi autóját, vagy ha új autót szeretne vásárolni. TÖMÖR HANGZÓI SZÖGMÉRTÉK TALUUM JÁR ÉKEZET DEUKÁTESZ BORÓKAPÁLINKA NÉMA MAFLA! ► ▼ HALFOGÓ REKESZ ▼ ... ÉS KONTRA NEM MOZOG L KÍGYÓFAJTA BEA BETŰI MAJDNEM ADU! A PONTY ROKONA ► ▼ NÉMA INAS! ► ÚGYSE, NÉPIESEN LENT L ▼ ÉDENI GYÜMÖLCS ► T CSÓK, ARGÓ TAGOL KOBALT ÉS BÓR ► ▼ ÉLENJÁRÓ ► ▼ FÉRFI TESTVÉR SZAGLÁS SZERVE L ÓÍR ROVÁSÍRÁS ► ▼ ÁM TOJÁS, NÉMETÜL A MEGFEJTÉS ► ▼ ▼ BOLGÁR SPORTKLUB ► ZENEI HÁRMAS ► HATBAN MAS NAPI HOROSZKÓP BAK (XII. 22-4.20.) A pénzügyeket tekintve most inkább spórol, mint kiad. Kreatív ötletei születnek, amitől jókedvű és optimista. Az embereket vonzza, keresik társaságát, megnyílnak Ön előtt. VÍZÖNTŐ II. 21—II. 20.) Anyagi helyzete kerül előtérbe. Ezzel, ha nem elégedett, akkor is őrizze meg jókedvét és humorát. HALAK (II. 21—111.20.) Hallassa hangját! Ne hátráljon meg a nehézségek elől, hisz mindent le tud győzni. Ha kisugárzása boldog és elégedett, akkor keresik társaságát. Szeresse és törődjön kedvesével. KOS (III. 2HV. 20.1 Hangulatingadozások jellemzik mai napját. Végezze lelkiismeretesen munkáját és térjen nyugovóra. Este lazítson. BIKA |IV. 21-V. 20.) A munkának és a teljesítménynek kedvez a csillagállás. Úgy elröpül a nap, hogy szinte észre sem veszi. A környezetében lévők kedvelik. IKREK (V. 21-4(1.21.) Társainak bebizonyíthatja, hogy többre képes, mint gondolnák. Anyagi helyzetében pozitív változás várható. RÁK (VI. 22—VII. 22.1 Szellemi és fizikai állapota irigylésre méltó. Lendületével kollégái alig tudnak lépést tartani. Egy váratlan esemény hatására mégis könnyen leléphet a kitaposott útról. OROSZLÁN (VIL 23-VIII. 23.1 Ideges, ingerült. Képtelen koncentrálni. Jobb lesz, ha ma elkerüli a konfliktushelyzeteket. Ha összeveszett valakivel, most Önnek kell kezdeni a békülést. SZŰZ (Vili. 24-4X. 23.) A jövő talán bizonytalannak tűnik, de a jelenben megtalálhatja számításait. Örömét leli a házasságban, vagy kitárulkozhat munkájában. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.1 Végiggondolja, milyen életformát akar kialakítani, s mely eszközökkel tudja ezt megteremteni. Szívesen épít ki új munkakapcsolatokat. SKORPIÓ (X 24-XI. 22.) Jó hírek várják ma. Igaz, nem nagy munka kínálkozik, de a pénz - mint mindig - most is jól jön. Mondjon igent a kérésnek. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Kedvezőtlen hatások érhetik, amelyek megtörhetik lendületét. Bízzon jobban önmagában és ne engedje, hogy mások irányítsák lépéseit. Mozi / Rádió- ás televíziómüsor-ajánlat Nagyteremben 15.30,17.45 órától: Nyócker! Magyar animációs filn 20 órától: Anyám a lányokat szereti! Spanyol vígjáték. üáiMiöfa 14.15,16.15,18.15, 20.15 órától: Könyörtelenek. Svéd film. Nagyteremben 14,17,20 órától: Nagy Sándor. Amerikai film. Új teremben 15,17,19,21 órától: Nyócker. Magyar anim. film. ifôldDM) 18 órától: Godsend. Színes amerikai horror. 20 órától: Csoda Krakkóban. Színes magyar dráma. mtv fJanuár 10-i Renó nyerőszámok 1 4 5 10 14 16 18 20 21 27 29 31 40 49 50 52 54 56 59 70 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Panorama Europe 9.03 Napi mozaik 9.53 Panorama Europe 10.00 Napi mozaik 11.03 Panorama Europe 11.10 A sivatag szerelmesei (spanyol sorozat - 56.) 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 13.01 Panorama Europe 13.02 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.25 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.00 Szerelmek Saint-Tropez-ban (francia sorozat-77/50.) 14.51 Panorama Europe 14.55 Kormányváró 15.25 Fogadóóra 15.55 Telitalálat Telefonos játék 16.40 12+ Ifjúsági híradó 16.46 Panorama Europe 16.48 Református ifjúsági műsor 16.55 Útmutató 17.25 Uniós pályázati kalauz 17.30 Híradó Gazdasági híradó 17.45 Körzeti híradók 18.00 12+ 18.15 Híradó 18.25 Bűvölet (olasz sor. -104/63.) 19.21 Panorama Europe 19.22 12+ Ifjúsági híradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 A tévé ügyvédje 21.05 Az elit alakulat (am.-ang. sorozat - 5.) 22.00 Szerda este 22.27 Panorama Europe 22.30 Híradó Sporthírek. Időjárás 22.45 Bonusz 23.15 Lapozó 0.05 Kárpáti krónika 0.20 A Goupi-tanya (francia vígjáték, 1943) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.05 Szfinx: a kőbe zárt rejtély 12.00 Nyelvoktatás az EU-ban 12.02 Német nyelvlecke - Grüss Dich! 12.35 Utazás Frankofóniába 13.00 Eszem-iszom 13.20 Héthatár 14.00 Roma magazin 14.25 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 Nap-nyugta 18.00-23.55 Kultúrház 18.00 Repeta 19.30 Esti mese 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Kultúrház 21.15 Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai (ausztrál vígjáték) 22.50 Kultúrház 23.00 Záróra 23.45 Kultúrház 23.55 Az igazi Sherlock Holmes rejtélyes esetei (angol sorozat - 4/2.) 1.25 Válaszd a tudást! TÏ 2 20.15 Sas-kabaré - A Mikroszkóp fantomja 21.20 Zöld Sárkány (amerikai film, 2001) fest Félmillió dolláros megbízást kap, ha ügyesen hamisít. Megismerkedik egy lánnyal. Honnan sejthetné hogy a lány profi művészeti szakértő. mm KLUB 6.00 Propaganda 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 9.00 El Manantlal- Az ősforrás (mexikói sorozat - 59.) 9.55 Teleshop 11.30 Csajok (amerikai vígjátéksor.) 12.00 Charlie- Majom a családban (német sorozat - 26.) 12.55 Mozidélután Romantikus komédia (amerikai vígjáték, 1983) 14.50 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.45 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat - 217.) 16.40 A szerelem ösvényei (mexikói sorozat - 8.) 17.35 Smallville (am. akciófilm-sor. - 64.) 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív 19.35 Kvízshow Jakupcsek Gabriellával A vietnami menekült kisfiút és nővérét a kaliforniai Zöld Sárkány táborba toloncolják. Ez nem a remélt amerikai álom. A történet a táborlakók által a gyermekeknek mesélt élményekből és emlékekből bontakoznak ki. A táborban lakik a bátor Tai Tran is, aki be mert mutatkozni Jim Lance őrmesternek. Ahogy Lance őrmester kapcsolata egyre szorosabbá válik Trannel, a fiúnak úgy lesz egyre több lehetősége, hogy segítsen a táborban sínylődő menekülttársainak. Közben: Kenósorsolás 23.25 Jó estét, Magyarország! 23.50 Veled is megtörténhet Inkognito (amerikai thriller, 1997) 6.00 Ármány és szenvedély (amerikai sorozat -144.) 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.45 Receptklub 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 Mozimatiné Repülő kísértetek (amerikai kalandfilm) 17.35 Mónika A kibeszélöshow 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt 20.55 Sheena, a dzsungel királynője (am. kalandfilm, 1984) Fifikás és ügyes festőművész Harry Donovan. Ö a legjobb képhamisitó. Rembrandtokat A kis Katie látogatóba érkezik a nagymamájához. A kislány nem is sejti, milyen elképesztő kaland vár rá a közeli erdőben. Találkozik ugyanis két, 1927- ben balesetet szenvedett repülős szellemével, akik a segítségét kérik. Katie - mint minden normális kislány - először halálra rémül, de aztán összeszedi minden bátorságát, és hajlandó segíteni nekik: újjáépítik a repülőgépet, hogy a pilóták végre befejezhessek bolyongásukat, és átléphessenek a fénybe. 14.00 06-81-320-320 15.25 Dlsney-rajzfilm 15.50 Rejtélyek kalandorai (amerikai kalandfilmsor.) 16.40 Balázs A szembesítőshow Sheena kislánykorában a zam- bulik földjén vesztette el a szüleit. Egy legendának köszönhetően a dzsungel királynőiéként tiszteli öt a törzs és egy különös képességű varázslónő gondjaira bízzák. Sheena, a ; gyönyörű fiatal amazon megtanul az állatokkal beszélni: hívására segítségére sietnek az elefántok. Hamarosan a szerelemmel is megismerkedik, amikor Afrikába látogat Vic Casey újságíró, aki Sheena társa lesz a zambulik földjéért vívott harcban. 23.05 XXI. század- A legendák velünk 23.35 fgykészült: Nagy zűr Korzikán (francia werkfilm) 23.55 Az elnök emberei (amerikai sorozat) 0.45 Találkozások - este 9.10 A körzet (ism.) 10.05 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor., ism.) 11.00 Stingers (ism.) 12.00 Vadmacska (ism.) 13.05 Will és Grace (ism.) 13.35 A körzet (amerikai bűnügyi sor.) 14.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor.) 15.35 Stingers (133.) 16.30 Sabrina, a tinédzser boszorkány (am. ifj. sorozat) 17.30 Vadmacska (venezuelai sorozat - 8.) 18.30 Kaliforniába jöttem (am. vígjátéksor.-125.) 19.00 Família Kft. (magyar vígjátéksor.) 19.35 Will és Grace (amerikai sorozat -108.) 20.05 A szerelem erejével (am. romantikus dráma) DUNA TV 23.00 Raliman (ismétlés) 23.30 Biliárd . Üj életet akar kez- ször is új állás után néz 5.30 Gazdakör 5.45 Indul a nap 8.20 Hungarorama 8.30 Redaktion 8.45 Hajdanában, danában... (24/12.) 9.00 A komédiás (angol film, I960) FF 10.40 Magyarország kincsei 10.50 Mit főzzünk ma? 11.00 Régiók (ism.) 11.45 Híradó. Vers 12.05 Gazdakör (ism.) 12.20 Isten kezében (ism.) 12.50 Felelet az életnek 13.20 Cimbora (ism.) 13.50 Hungarorama 14.00 Az ördög vasútja (dán dokumentumfilm) 14.50 Az állatvilág titkai 15.00 Az Orquesta Sublime (francia-kubai zenés ismeretterjesztő film) 16.00 Kicsi a bors, de erős (német ifjúsági sor.) 16.30 Négyzetméter 17.00 Kárpáti híradó 17.10 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 A nagy dinasztiák (német sorozat-3/1.) 20.00 Teliholdas kert (orosz film, 2000) 21.35 Híradó. Sport 22.00 Gong Kulturális hetilap 22.35 Tűzlovas (német film, 1998) 0.40 W. A. Mozart: 14.55 Tudósportrék 15.30 Bazár 16.40 Kapa, kasza, fakanál 17.50 Francia koktél 18.50 Jött egy aszteroid... 19.45 Az ősi Írország 20.50 Háború és időjárás 21.45 Az aktok birodalma 22.50 Szárnyak, radarok, turbinák 24.00 Jeff Corwin kalandjai HALLMARK 7.45 Nyugtalan lelkek (amerikai krimi, 1999) 9.30 Kell egy csapat (amerikai film, 1999) 11.15 Providence (amerikai sorozat) 12.15 Vad mezőkön (amerikai film, 1999) 14.00 Carol karácsonya 15.45 Nyugtalan lelkek (amerikai krimi, ism.) 17.30 Kell egy csapat (ism.) 19.15 Tiltott szerelem (amerikai film, 2/1.) 21.00 Az ügyosztály (amerikai sorozat) 22.00 Megválaszolatlan kérdések (amerikai film, 2000) 23.45 Míg a halál el nem választ (amerikai krimi, 1994) 1.30 Az ügyosztály (ism.) 2.30 Megválaszolatlan VIASAT © védő Victorhoz ápolónőnek. Laskerdesek (ism.) sacskán egymásba szeretnek... cpnRT 1 22.10 A helyszínelők (ism.) I ! ____. arun 1 1____I T ARJÁNI TV 6.15 Tv-shop 8.40 Szeretünk, Raymond! (am. vígjátéksor. - 59.) (amerikai fant. sor. - 88.) 0.10 Latin szeretők KOSSUTH PETŐFI Magyar Katolikus Rádió Eger 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 A református egyház félórája. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Fodor Rajmund vízilabdázó. 20.35 Megjártam a Don-kanyart.., 8.21.05 Magyarok a nagyvilágban. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenő. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 4.09 Folkóra. 5.23 Verkli. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt 9.20 Stúdióbeszélgetés. 10.10 A vélemény szabad... 10.52 Apró-cseprő. 11.15 Hogy vagyok? 11,38 Zöldjelzés, 12.00 Jő ebédhez szól a nóta. 13.50 Vízállás- jelentés. 14.00 Szieszta. 16.01 A Rádió Dalszínháza: Kincses Veronika és Molnár András operett- felvételeiből. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 A magyar rock egyéniségei. 18.30 Lelátó - Sportmagazin. 21.04 Irodalom és vidéke. 22.00 Amaro - cigánymagazin. 23.00 Sporthíradó. 23.15 A Modern Jazz Kvartett felvételeiből, 0.10 Éjszaka... 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 815 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangsző. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább, 14.35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmond. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 11.15 Kosárlabda Férfi ULEB-kupa mérkőzés Debreceni Vadkaka- sok-Charleroi (ism.) 13.30 Televíziós vásárlás 14.00 Bowling, Weber-kupa 15.00 Gólkavalkád 15.15 Labdarúgás, nemzetközi torna (ism.) 17.45 Kosárlabda Női Euroliga-csoport- mérkőzés, Szolnoki MÁV-COOP-Szamara 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok 20.30 Labdarúgás, nemzetközi mérkőzés (élő közvetítés) 9.00 Hírfüzér 9.20 Háttér 15.00 Végső elhatározás (amerikai dráma) 17.00 Festett fakazettás templomok 17.30 Egészségmagazin 18.00 Hírfüzér 18.30 Salgótarján (dokumentumfilm) 18.50 Madárvilág a festészetben 19.15 Dallam-JÉG-kép 19.30 Milagros 20.30 Hírháló 21.00 Vihar (amerikai thriller) 23.00 A Bozsó-gyűjtemény 23.30 Hírháló NÓGRÁD W HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. □ A Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunk a MATESZ által auditált.___________________________________________________________________________________________________________________________________1 szerkesztőségi rendszerrel készült.