Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-08 / 284. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2004. DECEMBER 8., SZERDA Kockázatos a gázszállítás Ukrajnán át válság Polgárháborús helyzet nincs, de nem tudtak megegyezni a kibontakozás módjáról Az ukrán elnök csak átmenetileg, a választási kampány idejére menti fel a kormányfőt. Az amerikai külügyminiszter cáfolja a Nyugat beavatkozását. Csák E. Kijevben tegnap a válság megoldásáról folytatott sikertelen megbeszélést Leonyid Kucsma ukrán elnök, Volodimir Litvin parlamenti elnök, valamint több párt parlamenti frakciója. Mivel sem lanukovics hivatalos leváltása, sem a kormány menesztése nem történt meg, az ellenzék sem járult hozzá az állam- hatalmi viszonyok átalakításához. Polgárháborús helyzet pillanatnyilag nincs Ukrajnában, gazdasági szakértők azonban aggodalommal Figyelik a fejleményeket. Úgy ítélik meg: energiabiztonsági veszélyt rejt az Európai Unió függése az orosz gázszállításoktól. Ráadásul a fogyasztás 40 százalékát kitevő szibériai, ázsiai földgáz 84 százaléka a politikailag bizonytalan Ukrajnán át érkezik. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója, Claude Mandlit szerint a helyzet eddig „csak” aggasztó volt, most viszont már kockázatos. Magyar- ország is megsínylené, ha „bedugulna” a vezeték: az ország gázMagyarország gázellátásának változása az elmúlt évek során Az EU-országok szükségletének 84 százaléka érkezik a,szövevényes vezetékhálózaton: . Lemberg /t Harkov Csernyivel jgg* XT Donyeck Az európai gázszállítmányok útvonala Az EU földgázellátói (2003„ mitttárd m5) i Ország Összes termelés Ebből kivitel Oroszország 608 186 Nagy-Britannia 108 nincs adat Algéria 87 64 Norvégia 77 71 Hollandia 73 48 Újabb vásárlók jönnek miközben az európai gáztermelés csökken, egyre több orosz gázra tartanak igényt az ázsiai vevők, főleg Kína és Japán, s ez az árak jelentős emelkedéséhez vezethet Putyin állítását cáfolta a külügyminiszter Egyre többen pártolnak el Janukovicstól igénye 14-15 milliárd köbméter, a hazai kitermelés még a lakossági fogyasztást sem tudja fedezni. Gázüzemű erőművekből származik a villamos energa több mint egyharmada is. A Mól Rt. úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak: egyelőre semmi jele annak, hogy szállítási zavaroktól kellene tartanunk. a nyugatnak nincs szándéka befolyási övezetévé tenni Ukrajnát - hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter. - Mi nem versenyzünk vagy harcolunk ezért a területért - mondta újságíróknak Colin Powell az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Szófiában tartott külügyminiszteri értekezletén. Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn azzal vádolta a Nyugatot, hogy igyekszik ráerőltetni a demokráciáról alkotott elképzelését a térség országaira. az orosz elnök beletörődik az elkerülhetetlenbe az ukrajnai válságban, amelyben ötéves kormányzása legérzékenyebb vereségét szenvedte el személyes baklövéseivel A Vedo- mosztyi mellett több orosz lap is rámutat: az ukrán hatóságok leírták eddigi védencüket, a Kreml által is felkarolt Viktor Janukovicsot. Beleegyeztek, hogy a megismétlendő második fordulóban az ellenzéki Juscsenko szerezze meg az elnökséget, és most a poszt leértékeléséért küzdenek. Nyugdíj a körözött háborús bűnösnek EGY BELGRÁDI lap szerint szép nyugdíjat kap a szerbia montenegrói hadseregtől a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik legkeresettebb szökevénye, a népirtással vádolt ratko mladic volt boszniai szerb hadseregparancs nők. Mladicnak havonta harmincezer dinárt utalnak át (majd’ 120 ezer forintot), ami duplája a szerbiai átlagfizetésnek. az új magyar képviselő Dragomir Milosevic, egykori szerb katonai vezető. A vádlott - aki csak névrokona Slobodan Milosevic egykori jugoszláv elnöknek - önként adta fel magát a múlt héten és pusztán előzetes vallomást tett □járást indítanak téves adatközlés miatt az európai Unió pénzügyminiszterei kedden támogatták a bizottság kezdeményezését, hogy eljárás induljon Görögország ellen, amiért Athén téves adatokat szolgáltatott hosszú időn át Brüsszelnek. Az EU ugyanakkor büntetést nem tervez. Görögország mellett valószínűleg Olaszország is hamis deficitadatokat közölt Brüsszellel éveken áL a romák ügyének, mindenekelőtt oktatásának segítésére szeretne összpontosítani Mohácsi Viktória, az Európai Parlament új magyar képviselője - mondta el az SZDSZ-es képviselő, aki Demszky Gábor helyét vette át az Európai Unió képviselő-testületében. Ártatlannak vallja magát Nagy biztonság mellett esküt tett az elnök ünnepélyesen letette a hivatali esküt kedden Kabulban hamid karzai afgán államfő, a közép-ázsiai ország első szabadon választott elnöke. Eddig Karzai az ideiglenes elnöki teendőket látta el a szélsőséges iszlámista tálib rendszer három évvel ezelőtti, amerikai hadjárattal történt elűzése után. A beiktatáson részt vett Dick Cheney amerikai alelnök. ÁRTATLANNAK vallotta magát a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt a Szarajevó lövetésével vádolt Uniós támogatási pénzekből fejleszt a kincses város Vissza nem térítendő támogatást kapott európai pénzekből a kolozsvári városháza , - írja EMIL BOC polgármesterre hivatkozva a Szabadság című kolozsvári közéleti napilap. A hivatal adminisztráció hatékonyságának növelésére, valamint a helyi közösség fejlesztésére kiutalt ösz- szegeket az intézmény szeptemberben pályázta meg a helyi közigazgatás korszerűsítésére szánt alapnál. Az elnyert pénz értéke megközelíti a 40 ezer eurót, ami körülbelül 9,7 millió forintnak felel meg. ■ JV polgárok számára nyújtott szolgáltatások minőségének növelésére korszerű és hatékony közigazgatásra van szükség.” EMU BOC A polgármesteri hivatalban külön ügyosztály kutatja majd a helyi közösség fejlesztésének lehetőségeit - A hatékonyság növelésének érdekében volt szükség erre. Az ügyosztályt és az elemzőirodát amúgy is létre kellett volna hoznunk, de így az erre szánt kiadások nem a helyi költségvetést terhelik - mondta Boros János alpolgármester. Emil Boc szerint a fejlesztési ügyosztály létrehozására azért van szükség, hogy a helyhatóság megfeleljen az Európai Unió szabványainak. A kolozsvári példát más városok is szeretnék követni. ■ Gy. Z. Lejáratta Lengyelországot felmentés Vihart kavart a varsói politikus levele Megbírálta az Európai Unió kormányaként működő brüsszeli bizottságot a varsói egészségügyi miniszterhelyettes. Toronyi A. Az Európai Unió kialakítandó, új egészségügyi stratégiájához kértek véleményt az Európai Bizottság illetékesei. A vitaanyag a „Gondoskodjunk mindannyiunk egészségéről” hangzatos címet viselte. A tagállamok szakembereit arra kérték a feladók, hogy írják le véleményüket Rafal Nizam kowski ízekre szedte a munkaokmányt, nem takarékoskodott az elmarasztaló megjegyzésekkel. Már a címbe is belekötött, mert szerinte „kommunista csökevény a mindenki jólétét” előirányzó tik rekvés. - Lehetetlenség a földrész összes lakosának egészséget biztosítani - érvelt Nizankowski. Ráadásul nem is akar mindenki egészségesen élni. „Egyeseknek szükségük van a betegségre, mert csak így figyel rájuk a társadalom.” Nem szólva arról, hogy sokan eleve „rossz génállománynyal rendelkeznek, illetve egyszerűen nincs szerencséjük az életben”. A miniszterhelyettes okfejtése alighanem elsikkad az aktahegyek között, ha nem kerül föl a világhálóra. így találta meg a Gazeta Wyborcza újságírója. Szerinte Nizankowski vagy meghibbant vagy tényleg úgy véli, hogy az egészség csak a kiváltságosakat illeti meg. Hasonló következtetésre jutott a varsói miniszterei nők is. Marék Belka úgy értékek te, hogy a fejtegetés rossz fényt vet Lengyelországra, ezért azonnali hatállyal felmentette a miniszterhelyettest Gerhard Schröder feloldaná a tilalmat Bizalmas jelentés ciA Rosszabbodhat a helyzet Irakban Kína a fegyverkereskedelmi embargó feloldását követeli az EU- tól. A Pekingben vendégeskedő Schröder támogatja a tilalom megszüntetését. A német kancellár nagy gazdasági küldöttséget vitt magával Kínába. Az Airbus nyolcvanszázalékos tulajdonosa, az európai EADS védelmi és űripari konszern készen áll fegyvereladásra Kínának. Az Európai Unió és az Egyesült Államok a Tienanmen téri tüntetés erőszakos feloszlatása, 1989 óta alkalmaz fegyverkereskedelmi tilalmat Kína rossznak tartott emberi jogi bizonyítványára hivatkozva. Az Egyesült Államok Kína Tajvan elleni nyomásgyakorlásától is tart. Szerdán EU-kínai csúcstalálkozó lesz Hágában. Aligha javul a közeljövőben az iraki biztonsági helyzet - állapította meg a Központi Hírszerző Ügynökség iraki irodájának vezetője. A CIA bizalmas jelentését a The New York Times című napilap szellőztette meg. A dokumentumot a CIA bagdadi irodájának főnöke még novemberben készítette, miután egy éven át tanulmányozta az iraki helyzetet. A jelentés söté- tebb képet fest az iraki állapotokról, mint amilyet a Bush-kor- mányzat tálal az amerikai lakosság elé. Az amerikai újság által meglepően nyíltnak nevezett áttekintés arra figyelmeztet, hogy a belbiztonsági helyzet rosszabbodhat Irakban, ha a közép-keleti ország kormánya nem javít saját társadalmi elfogadottságán. Sürgetően fontos a gazdasági viszonyok megszilárdítása is. A Fehér Ház és a CIA szóvivői közölték: nem vitatnak meg hírszerzési ügyeket, illetve titkos dokumentumokat a nyilvánosság előtt. A The New York Times értesülései szerint az új CIA- igazgató, Porter Goss nemrég Irakot megjárt tanácsadója, Michael kostiw hasonlóan borús beszámolót készített ottani tapasztalatairól.