Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)

2004-12-21 / 295. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORTTÜKÖR 2004. DECEMBER 21., KEDD Az ötlet és a jótékonykodás találkozásából sakkverseny született A pásztói Bauten Plusz Kft. nyerte a dedikált Lékó-könyv árverését Majd három héten át lapunk címoldalán követhették olvasóink azt a licitet, mely egy nem akármilyen könyvért folyt. Mint is­meretes, újságunk jelen volt az októberben Brissagóban meg­rendezett Kramnyik-Lékó sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen és nagymesterünk feleségének segítségével sikerült ott egy, a „Nógrád Megyei Hírlap leghűségesebb olvasójának” ajánlott, Lékó Péterről szóló könyvre (A sakkzseni) szert tenni. Ezt az ereklyét bocsátotta lapunk jótékony célú árverésre, mely el­múlt pénteken ért véget, és amelyet a pásztói Bauton Plusz Kft. nyert meg. A befolyt összegből - 55 000 forintból - másnap már meg is rendeztük a hetekkel előbb meghirdetett, rendkívül gaz­dag díjazású 1. Grátisz Kupa utánpótlás sakkversenyt a salgó­tarjáni Galcsik Fogadóban. Zsúfolásig megtelt a Galcsik Fogadó nagyterme A nagy fiúk legjobbjai: Kovács Zsolt (balról) és Tóth Dani, aki majdnem meglepetést okozott Nem kis aggodalommal tekint- gették a szombat délelőtti kezdés tájékán órájukat mind a szerve­zők, mind a rendezők, hisz pont akkorra váltak hókásássá és fagy­tak le az utak, amikorra verse­nyünket meghirdettük. Márpedig megyénk minden részéből számí­tottunk a gyerekekre és kellemes „meglepetésünkre” még az olyan dimbes-dombos vidékekről, mint Cserhátsurány, vagy Bér is időben ideértek a jövő sakktehetségei a 10 órai kezdésre. Végül is két-két kor­csoportban 41 leány és fiú verseny­ző ült asztalhoz, hogy 5 fordulón át 2x15 perces partikban mérkőz­zenek meg egymással. Míg a legki­sebbeknél volt, hogy egy-két perc alatt is váratlan véget ért néhány játszma, a nagyobbaknál bizony már színvonalas küzdelem folyt, és nemcsak a győzelemért és do­bogós helyezésekért járó serlege­kért, hanem a presztízsért is. Hisz például jó páran a fiúk közül már az NB Il-es Garancia Salgótarján, vagy a Heves megyei bajnokság­ban játszó Pásztó csapatának ifjú­sági játékosai. Ennek ellenére - le­het, hogy a játékidő rövidsége mi­att - egyáltalán nem csak a papír­forma érvényesült, hisz bizony vá­ratlan eredmények is születtek szép számmal. De a lányok is kitet­tek magukért mindkét korosztály­ban, Boát tanár úrnak, a legendás utánpótlás-nevelőnek - aki egyéb­ként a legtöbb gye­reket is hozta a ver­senyre Bérről nem volt egy perc nyugta sem tanítvá­nyaitól, akik Radván Renátával az élen nemcsak az eredményeikkel ke­resték meg tanító- mesterüket, hanem saját „villámelem­zésükben” a partik tanulságait is levon­ták. Sok idejük nem nagyon maradt a fordulók között, mert csábító süteménykínálattal, üdítővel terülj-terülj asztalkám várt mindenkire, versenyzőkre szülők­re, érdeklődőkre. A verseny techni­kai lebonyolítását ugyancsak ön­zetlenül vállaló megyei sakkszö­vetség elnöke, Lengyel István és fe­lesége a villámgyors számítógépes feldolgozás és sorsolás ellenére ha­gyott elég időt a partik között a gyerekek édességimádatának, akik, ahogy közeledett a torna vé­ge, annál inkább köröztek a köz­szemlére bocsátott serlegek, ku­pák közelében, kinézve, melyik is lehetne az ő vitrinjük dísze. Az ün­nepélyes eredményhirdetés előtt azonban lapunk gazdasági igazga­tója, Karnis Erika a gyerekek nevé­ben is megköszönte Tódor Sándor­nak, a könyvárverésben győztes pásztói Bauton Plusz Kft. igazgató­jának és tulajdonosának azt, hogy szívén viseli a sakkutánpótlás ügyét, a tehetséggondozást, majd közösen adták át a díjakat az aláb­bi dobogós helyezetteknek. 1-6. osztályos lányok: 1. Radván Renáta (Bér) 4,2. Kollár Vanda (bér) 3, 3. Fodor Csilla (Karancslapujtő 9, 3 pont. Fiúk: 1. Katulin Martin (Cserhátsurány) 5, 2. Kovács Dániel (Salgótarján) 4, 3. Tőkei Ákos (Pásztó) 3 pont 7-12. osz­tályos lányok: 1. Németh Orso­lya (Szurdokpüspöki 4, 5, 2. Vi­rág Vivien (Szurdokpüspöki) 3, 3. Laczkó Ágnes (Salgótarján) 2, 5 pont. Fiúk: 1. Kovács Zsolt (Salgótarján), 4,5,2. Tóth Dáni­el (Salgótarján) 4,3. Németh Ba­lázs (Szurdokpüspöki) 4 pont. _____________________t««nn K arnis Erika átadja a Lékó-könyvet a licit győztesének, Tódor Sándornak Lékó Péter üdvözli A budapesti Kongresszusi Központban minap megtartott Sport­csillagok Gáláján természetesen megkérdeztük az év férfi spor­tolói között második helyezett Lékó Pétert, mit szól a Nógrád Megyei Hírlap kezdeményezéséhez.- Természetesen nagyon örülök, hogy a feleségem, Szofi által annyira szorgalmazott dedikálásom ilyen jó és nemes célt szol­gált, igazán meglepetés a végösszeg, és akkor a feszült és fá­radtságos napi felkészülések sorozatában nem is gondoltam, hogy ilyen jó ötlethez járulhatok hozzá. 10 éves koromban én is játszottam bajnoki meccset Salgótarjánban és üzenem a gye­rekeknek, az ifjú reménységeknek, hogy szorgalmasak és áll­hatatosak legyenek. Én már megmutattam, hová is el lehet jut­ni tehetséggel és szorgalommal, hogy kiben lakozhat még ez, azt sosem lehet tudni. A legnépesebb csapattal a bériek jöttek a versenyre NYERJE MEG JOVO ÉVI FIZETÉSÉT A VIASAT3-TOL! Arany helyett a bronz is jó Megérdemelt bronzéremmel zárta a magyarországi női kézi­labda Európa-bajnokságot az átalakulás előtt álló házigazda válogatott. Többen is úgy búcsúznak a nemzeti csapattól, hogy klubszinten szinte mindent elértek, a címeres mezben azonban nem állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára. A legtekintélyesebb visszavonu­ló Radnlovics Bojana, a világ egyik legjobb balkezes átlövője, akit 2000-ben és tavaly is a földkerek­ség legértékesebb női játékosának választottak, most pedig az Eb gól­királynője lett. A 31 éves sztár olimpiai és világbajnoki ezüstér­mes, most pedig Eb-harmadik. Klubjával, a Dunaferr-rel viszont Bajnokok Ligáját, Szuperkupát és EHF Kupát, ötször-ötször pedig magyar bajnokságot és Magyar Kupát nyert. „Nem hiszem, hogy a család és a klub mellett marad elég erőm. Jöjjenek inkább a fiatalok...” - mondta könnybe lábadt szem­mel Radulovics. Távozik a váloga­tottól egy másik dunaújvárosi, Bohns Beáta is. Ő vb-második volt tavaly és a Dunaferr-rel számos si­kert ért el. Az Eb-t most kihagyó Farkas Ágnes viszont vállalna még egy évet. „A pekingi olimpia már túl messze van. Eb-aranyam akad 2000-ből, a vb-elsőség még hiány­zik” - jegyezte meg a Dániában lé­gióskodó átlövő. A válogatott biz­tos, hogy új szövetségi kapitánnyal várja a jövőt. Mocsai Lajos a csaló­dást keltő olimpiai ötödik hely után távozott, Kiss Szilárd pedig, aki az Eb végéig kapott megbíza­tást, most már a klubjára, a Dunaferr-re kíván összpontosítani. „Nagyszerű csaknem két hónapot töltöttem el a válogatottnál és úgy érzem, nem rossz eredmény a har­madik hely, még akkor sem, ha aranyat szerettünk volna nyerni. Be kell látni, hogy az Eb-n két, ná­lunk kicsit erősebb, jobban össz­pontosító csapattól kaptunk ki és nem volt meglepő a norvég-dán döntő végeredménye sem” - mondta a távozó kapitány. Az Eb - azt leszámítva, hogy az együttes nem került fináléba - magyar szempontból jól sikerült. A decem­ber 9. és 19. közötti viadalt majd­nem 110 ezren tekintették meg a helyszíneken. A magyarok a cso­portmérkőzéseiket Győrben vívták és viszonylag könnyedén nyertek a fehéroroszok, az osztrákok és a világbajnoki aranyérem és olimpia után jelentősen átalakított francia válogatott ellen. Következett a deb­receni középdöntő, először a né­metekkel, akik ellen már alaposan megizzadt a főleg a második fél­időben remeklő házigazda. A ro­mánokkal szemben nem volt gond, és így biztos lett az elődön­tős hely. Következett a dmvédő, athéni ötkarikás bajnok Dánia és egy nagyon rossz második félidő. A csapat hatgólos előnyt elherdál­va kapott ki óriási csatában. „Az utolsó középdöntős mérkőzésre kicsit elfáradtunk, éles helyzetek­ben nem tudtunk koncentrálni, a dánok pedig azonnal megérzik, ami rossz és ki is használják a megingást” - mondta a magyarok szövetségi kapitánya. A vereség azt jelentette, hogy az elődöntőben az egyre jobb formába kerülő nor­végokkal kerültek szembe a ma­gyar játékosok. A budapesti Papp László Arénában aztán az utóbbi évtized legnagyobb vereségét (44- 29) szenvedte el az alakulat. „Ki­kapni lehet, de nem így. Szinte fel­adtuk a mérkőzést. Sok játékossal a Dunaferrben is együtt dolgozom, nem gondoltam volna, hogy képe­sek vagyunk ilyen kiábrándító tel­jesítményre. Ráadásul hazai pá­lyán” - emlékezett vissza Kiss a szombati történésekre. A bronz­mérkőzésen aztán sikerült felpö­rögni és az oroszok ellen helyen­ként már újra remekelt a csapat, igaz, a hajrá megint izgalmas volt. „A norvégok kiemelkedtek a me­zőnyből, a dánoknak pedig olyan tartalékaik vannak, hogy minden körülmények között képesek nyerni. Éppen ettől a két csapattól kaptunk ki, így reális a végered­mény, és nem érzem rosszinak a bronzérem megszerzését” - fűzte hozzá Kiss Szilárd. Csupán annyit kell tennie, hogy: • Állítsa a VIASAT3-at a távirányító 3-as j gombjára.- Ezek után küldje el smsben a VIASAT3 3 /ót ?! 06-c !0/631 300 as telefo dD Tíz hellyel előrébb Változatlanul a világbajnok Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vi­lágranglistáját Franciaország és Argentína előtt. Magyarország tíz pozíciót javítva a 64. helyen áll. A 2006-os németországi vb selejtezőjében a magyarokkal azonos csoportban szereplő Svédország a 13., Horvátország a 23., Bulgária a 37., Izland a 93., Málta pedig a 134. a rang­sorban. FIFA-világranglista (zá­rójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Brazília 843,2. (2.) Francia- ország 792, 3. (3.) Argentína 785, 4. (5.) Csehország 777, 5. (4.) Spanyolország 765 , 6. (6.) Hollandia 758, 7. (8.) Mexikó 753, 8. (7.) Anglia 752, 9. (8.) Portugália 747, 10. (10.) Olasz­ország, ...64. (74.) Magyaror­szág 562 pont.

Next

/
Thumbnails
Contents