Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)

2004-12-20 / 294. szám

2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ NÓDRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Halálos ütközés Szécsénynél Két ember meghalt, egy súlyosan, egy sze­mély pedig könnyebben sérült meg abban a köz­lekedési balesetben, amely szombaton az esti órákban történt Szécsény és Rimóc között. Szécsény felé haladt az a személygépkocsi, ame­lyet egy 26 éves rimóci férfi vezetett. A vizsgálat eddigi adatai szerint valószínűleg nem megfele­lően választotta meg járműve sebességét és egy egyenes szakaszon a havas, jeges úton meg­csúszva áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott frontálisan összeütközött a Rimóc felé haladó személygépkocsival, amelyet egy 25 éves rimóci férfi vezetett. A baleset követ­keztében a 25 éves gépkocsivezető és 22 éves varsányi utasa életét vesztette, az ütközést oko­zó gépkocsi vezetője könnyű, míg utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Kos Károly-díj a faluszépítőknek ________SÁGUJFALU_________ A z épített természeti kincsek megőrzéséért kifejtett sokrétű és töretlen munkájáért, a települé­sen 1988 óta végzett értékmentő tevékenységéért dr. Kolber István miniszter Kós Károly-díjjal tün­tette ki a Ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesületet. Az el­ismerést Pinczésné Kiss Klára, az egyesület elnöke vette át a Ma­gyar Építőművészek Szövetsége székházában tartott ünnepsé­gen, melyen részt vett az egyik alelnök, Kaiszter Ferenc és Dénes Szabolcs titkár is. A díjat tíz éve adományozzák az arra érdemesnek tartott há­rom közösségnek és három ma­gánszemélynek, idén azonban határon túliak, révkomáromiak is megkapták ezt a kitüntetést. A ságújfalui faluszépítőknek nagy szerepe volt a helyi Kubinyi- Prónay-kastély műemlékké nyil­vánításában és felújításában. Vállalásaik maradéktalan teljesí­tésével, kiadványok készítésé­vel, új és új ötleteik valóra váltá­sával egyfajta történeti kutató­munkát is végeznek, ezáltal pluszismeretekkel gyarapítják környezetüket. Rendszeres falu­szépítő táboraik is nagyban hoz­zájárulnak a - napjainkban külö­nösen fontos - értékmentő szemlélet népszerűsítéséhez. Pinczésné Kiss Klára, Kaiszter Ferenc (jobbra) és Dénes Szabolcs a díjátadó ünnepségen A megyei idősügyi tanács ülése A közel egy éve alakult idős­ügyi tanács tevékenységéről, az önkormányzat éves munkájáról és a 2005-ös tennivalókról esett szó a minap Salgótarjánban, a Nógrád megyei idősügyi tanács ülésén. Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke az idősügyi ta­nács vezetőjének tájékoztatója és a tanácstagok tapasztalatai azt erősítették, hogy azokról a legfontosabb kérdésekről esett szó többször a helyszínen, ame­lyek befolyásolják az idős embe­rek anyagi-szociális-egészségü- gyi helyzetét, javíthatják életkö­rülményeit. Az idősügyi tanács több javaslata helyet kapott az önkormányzat munkájában és jelentős szerepet vállaltak a ta­nács tagjai a nyugdíjasok tájé­koztatásában. Dóra Ottó elis­merte és megköszönte vala­mennyi tanácstag munkáját. A továbbiakban a közgyűlés elnöke elmondta, hogy jóllehet a szűkös költségvetés nehezítet­te az intézmények napi munká­ját és a fejlesztési lehetőségeket, de az alapvető feladatokat elvé­gezték, a megye idei költségve­tése stabil. A következő év azért ígérkezik nehezebbnek, mert a a megyei önkormányzat pénz­tárcája a reméltnél valamivel „vékonyabb” lesz. De folytató­dik a kórház-rekonstrukció, el­indul a 150 férőhelyes idősott­hon pályázatának előkészítése, emellett mintegy 50-60 milliós beruházással Balassagyarma­ton, a Reménysugár idősotthon területén lakóotthont létesítenek és 250-300 milliós ráfordítással több intézmény is megújul. A régió fejlesztése során pedig el­sősorban az oktatási intézmé­nyek, a közlekedés fejlesztésé­re, az úthálózat, valamint Salgó­tarján és Balassagyarmat autó­busz-állomásainak korszerűsíté­sére koncentrálnak. Az idősügyi tanács tagjai fon­tosnak mondták az idősellátás folyamatos javítását 2005-ben és a további években is. Az általá­nos és a kisebb létszámú emelt szintű otthon mellett szükséges­nek tartják az alapellátás fejlesz­tését, a házi gondozás és az ott­honi ápolás rendszerének teljes kiépítését, amelyhez már uniós támogatás is nyerhető. A továb­biakban az idősügyi tanács tag­jai javaslatokat adtak 2005-ös programjuk kialakításához, amelynek középpontjában az idősek életfeltételeinek javítása, az ezzel összefüggő helyszíni tapasztalatok összegyűjtése és hasznosítása áll. 15 éves a Dobroda A mihálygergei Dobroda ha­gyományőrző együttes fennállá­sának 15. születésnapját ünne­pelte vasárnap. A születésnapot egybekötötték a nemzetközi betlehemes találkozó megren­dezésével. A program délelőtt a római katolikus templomban szentmisével kezdődött, majd a betlehemesek bemutatója kö­vetkezett. A Dobroda hagyományőrző együttes tizenöt éve működik, ve­zetői dr. Miklós Zoltánná és Varga Lajosné. 25 tagot számlál, akik ko­rábban a vegyes kórusban énekel­tek. Több élő hagyományt is feldol­goztak, műit a betlehemezés, ara­tás, farsang. Többször jártak Szlo­vákiában, Romániában. Az együt­tes többszörös ezüst és kétszeres arany minősítéssel rendelkezik. A jubileumi műsor este hat órakor kezdődött a József Attila Művelődési Házban. A műsor­ban a házigazdákon kívül fellé­pett az Ipoly néptáncegyüttes, a Laboda gyermek néptánce­gyüttes, a Tücsök népzenei együttes, a Szájharmonika együttes, valamint a szlovák és magyar betlehemesek. Hat és fél milliárd tehermentesítésre A hagyományos állófogadáson volt ok az ünneplésre (Folytatás az 1. oldalról) Ha a közbeszerzési eljárás problé­ma nélkül lezajlik, 2005 közepén megkezdődhet a több mint három kilométeres útszakasz kiépítése.- A tehermentesítő út több évtizede megoldásra váró prob­léma - hangsúlyozta Puszta Bé­la, hozzátéve: - Szerencsés hely­zet, hogy tranzitforgalom érinti a települést, hiszen erre a sze­repkörre a városfejlesztést is építhetjük. Ugyanakkor meg kell teremteni annak feltételét, hogy az igénybevétel ne károsít­sa a város sűrűn lakott részeit. Ezért kell az útszakaszt a Kos­suth úttól a Beszterce-lakótelepi buszmegállóig vezetni.- Az 1998-ban elvett lehetősé­get mostanra tudtuk visszasze­rezni - mondta a polgármester: - A partnerszervezetekkel és a hatóságokkal egy év alatt kellett a meglévő terveket aktualizálni, új engedélyezési eljárást végig­vinni és a pályázatot megírni. Ekkora nagyságrendű elképze­lésnél ez az időtáv szinte példa nélküli. Köszönöm a Közútke­zelő Kht.-nak, a közlekedési fel­ügyeletnek, az önkormányzat­nál dolgozó szakembereknek és mindenkinek, aki lehetővé tette a sikert. Puszta Béla - szavai szerint - országgyűlés képviselőként leg­fontosabb céljának a tehermen­tesítő út megépítését és a 21-es út korszerűsítését tartja. - Gyor­sabban elérhetővé válunk Buda­pestről, biztonságosabb feltéte­lek között kapcsolódhatunk be a* hazai és európai közlekedési vérkeringésbe - tette hozzá. A polgármester elmondása szerint a közlekedés csak az egyik eleme a város fejlődésé­nek, lényeges az is, hogy úgy összehangolják a gazdaságfej­lesztési elképzeléseket és a hu­mán szolgáltatásokat, hogy egy­mást erősítve tudjanak a város és a térség érdekében hasznosulni. Puszta Béla 2004-et ebből a szempontból is jelentős évnek tekinti, hiszen többek között megkezdte működését két újabb cég a bővülő ipari park­ban. Idén zárult a Kazárral, Vizslással és Mátraszelével kö­zösen folytatott, 4.3 milliárd fo­rintos szennyvízberuházás. A polgármester nagy eredmény­nek tartja, hogy képesek voltak megőrizni az oktatási rendszer által felkínált értékéket. Mind­ezek mellett előreléptek a tan­eszköz- és az informatikai fej­lesztésben, jelentős pályázato­kat adtak be a szakképzés kor­szerűsítésére, konzorcium jött létre a felsőfokú képzés feltétele­inek bővítésére.- Salgótarján még mindig ma­gán viseli a korábbi válság jeleit - jelentette ki a polgármester, hozzátéve: - Ezért nagy jelentő­ségű, hogy többek között meg tudjuk kezdeni a városközpont felújításának első ütemét, a Fő tér, a József Attila Művelődési Központ és az Apolló mozi kor­szerűsítését.- Tisztában vagyok azzal, hogy az önkormányzat nem ki­zárólagos szereplője a városfej­lesztésnek, hiszen a nátenk mű­ködő gazdálkodó és civil szerve­zetekkel együttesen érjük el az eredményeket - hangsúlyozta Puszta Béla, hozzátéve: - Kö­szönettel tartozom mindannyi- uknak az idei együttműködésért és kérem segítségüket a jövőben is! Kazáron tegnap a Magtár közösségi házban mutatták be Tő- zsér Kapcsos Anna: Palócul tanított imádkozni anyám című önéletírását. A szerző, vagy ahogyan a településen mindenki nevezi, Panni néni egy kórházi ágyon fekve ragadott tollat, hogy papírra vesse az igaz, hallomásból ismert vagy átélt tör­téneteket, vidámakat és szomorúakat egyaránt.- Panni nénit mindenki isme­ri Kazáron: az elmúlt időszak­ban a település, a hagyományőr­zés, a népművészet szeretete, propagálása az ő nevéhez fűző­dik - kezdte köszöntőjét Molnár Katalin polgármester. - Már gyermekkoromban is csodáltam népviseleteit, később babáit, amelyeket miniszterelnökök, politikusok kaptak ajándékba. Most új oldaláról mutatkozott be: azt tudtuk, hogy jól beszél, hiszen az összes filmen, amely Kazár hagyományaival foglalko­zik, az ő hangja, az ő szavai hall­hatók. Éppen egy ilyen film elő­készítése kapcsán beszélget­tünk, amikor elmondta: kapott egy füzetet Fülemile Ágnestől, aki a kazári női viseletről írta szakdolgozatát, hogy írja le em­lékeit. Aztán Panni néni beteg lett és a kórházi ágyon, mintegy unaloműzőként, elkezdett írni. Bevallom, elcsodálkoztam, ami­kor először olvastam a kéziratot, szinte lenyűgözött, de mégsem gondoltam, hogy ebből egyszer majd könyv lesz. De most Panni néni életének nagy álma telje­sült: bízom abban, hogy még so­káig lesz közöttünk, s lesz alka­lom és mód, hogy településünk Teljesült a nagy álom Különleges értékű könyv, amely megörökíti a vidék népi emlékezetét értékeinek,_ hagyományai nak megőrzését segítse. A folklórsorozat új köte­téről Hoppál Mihály, az Eu­rópai Folldór Intézet igaz­gatója beszélt. Mint mondta, a sorozatot azzal a céllal indították útjára, hogy a ma embere is megismerhesse a régi hagyományokat. Már több köny­vet is kiadtak, Kapcsos Panni né­ni könyve a sorozat 15. kötete.- Különleges érték ez a könyv, amely ennek a vidéknek a népi emlékezetét örökítette meg - mondta Hoppál Mihály. - Ritka­ság, hogy ilyen szépen, szinte irodalmi nyelven ír­ják meg, mint aho­gyan Panni néni is igazi írótehetség, amely most bontako­zott ki. A szépszámú érdek­lődő előtt Császár Angé­la színművésznő olva­sott fel részleteket a mű­ből, majd Fülemile Ág­nes, Stefin Judit és Balogh Ba­lázs néprajzkutatók szakmailag is bemutatták a könyvet. A könyvbemutatót a Zsivajgó tánccsoport és a Kabar népzenei együttes műsora színesítette. Hoppál Mihály, Tőzsér Kapcsos Anna (középen) és Molnár Katalin polgármester a könyvbe­mutatón

Next

/
Thumbnails
Contents