Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)

2004-12-18 / 293. szám

2004. DECEMBER 18., SZOMBAT NÓDRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Röviden Karancsalja DECEMBERI HAGYOMÁNYOK. A helyi általános iskolások elő­adásában ünnepköszöntő mű­sort tartanak a községházán de­cember 16-án, csütörtökön Ka­rácsonyi hangulat címmel. A de­cember harmadikától Mikulás­váróval, Mikulás-kupával elin­dult decemberi rendezvényso­rozat a településen élők minden korosztálya számára megfelelő szórakozást nyújtott, hiszen 10- én az idős lakosságnak kedves­kedtek a diákok saját készítésű ajándékokkal, 14-én pedig a he­lyi kézműves kör kiállítása nyílt meg. A programsorozat a Nem­zeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma támogatásával valósult meg. Salgótarján GYERMEKÉTKEZTETÉS. A Gyermekétkeztetési Alapítvány 150 rászoruló család részére - melyeket levélben már értesítet­tek - csomagot adott át decem­ber 16-17-én kettő és fél négy kö­zött az Arany János Általános Is­kolában. SZÜLETÉSNAP. A József Atti­la Művelődési Központban de­cember 18-án 19 órától ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Dűvő népzenei együttes. A ren­dezvényen a negyed évszázados Dűvő mellett fellép a Mlinár csa­lád, a Nógrád táncegyüttes, vala­mint Lenkó Péter. MINDENKI KARÁCSONYFÁ­JA. December 18-án 17 órakor Rónafalun a Rónafaluért Baráti Társaság szervezésében átadás­ra kerül „mindenki karácsonyfá­ja”. Az ünnepségen közremű­ködnek Rónafalu gyermekei. Balassagyarmat KARÁCSONYI ÜNNEPSÉ­GEK. A Mikszáth KÉVIG Kö­zépiskola énekkara - Kalocsay Frigyes vezényletével -, vala­mint az intézmény vers- és pró­zamondói karácsonyi koncertet és műsort adtak december 16- án a Luther-házban. 18-án, szombaton délelőtt fél 11-kor a volt megyeháza dísztermében, 19-én pedig a református ima­házban tart az iskola karácso­nyi ünnepséget. Vizslás IDŐSNAPI ÜNNEPSÉG. A nyugdíjasok helyi szervezete december 22-én, szerdán tartja idősnapi ünnepségét, ahol a he­lyi hagyományőrzők lépnek fel. A szervezet elnöke, Kakuk Jó­zsef ez alkalommal mond kö­szönetét az önkormányzatnak a 150 nyugdíjas számára kiosztott 2000 forint értékű ajándékcso­magokért. Cered VÍG KARÁCSONY. A helyi ha gyományőrzők, az általános is­kola zeneiskolás tanulói és a zabari színjátszós gyerekek sze­replésével december 19-én, va­sárnap fél négytől „Itt van a szép karácsony” címmel műsort ren­deznek a faluházban. December 20-án, hétfőn pedig egész napos rendezvényt szerveznek a „Sal­gótarjáni gyermekekért” baráti körrel. Bercel ÖT KÖZSÉG AJÁNDÉKA. De cember 17-én Bercel, Becske, Szécsénke, Nógrádkövesd, vala­mint Galgaguta községek ön- kormányzatai lepték meg a berceli rendőrőrsöt egy digitális fényképezőgéppel. A bűnmeg­előzést szolgáló eszközt az öt polgármester nyújtotta át Kele­men Antal balassagyarmati rendőrkapitány társaságában az őrs tagjainak. KÖRNYEZETÜNKÉRT. Együttműködési megállapodást írt alá Salgó­tarján város önkormányzata és az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ Alapítvány. A megállapodásban résztvevő felek többek közt azt is vállalják, hogy a megyeszékhely környezed ál­lapotának javításáért kibővítik és erősítik a környezetvédelem és a kör­nyezetgazdálkodás területén a szakmai, és gyakorlati együttműkö­dést. A közös munka koordinálását, az Észak-magyarországi Regioná­lis Környezetvédelmi Központ Alapítvány szakmai hátterét adó Észak- magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés végzi. _____________*n­I smét „Az angyal énekel...” Állva ünnepelte a közönség csütörtökön este az Acélgyári úti templomban Pitti Katalin Liszt-díjas operaénekest és Virágh András Liszt-díjas orgo­naművészt. Pitti Katalin nem­csak csodálatos énekhangjával, hanem szavalataival is elkápráz­tatta a közönséget. Az adventi időszakhoz méltó karácsonyi hangversenyre minden jegy el­kelt, s mintegy ötszázan hallgat­hatták meg a világhírű művé­szek előadását. A nagy érdeklődésre való te­kintettel és a hatalmas sikernek köszönhetően Pásztón decem­ber 22-én, szerdán ismét fellép a két művész a Szent Lőrinc ró­mai katolikus plébániatemp­lomban este hat órai kezdettel. Linda lesz Rétsági Pityke társa dór ZsuzscLjJPityke Judit, Sasszem Sári, Police '-MettcTHan, Rétsági Linda, Erzsiké, Linda, Panka, Rendőr Rózsa, Méri, Bátor Borika, Rétsági Panni, Polli, Pitykéné Linda, Vakus Linda. A választás a „Linda” névre esett, mától tehát ez a neve a rendőr hölgyet mintázó bábunak. Többen is javasolták ezt a nevet, így hát sorsoláson döntöt­tük el, ki nyerje a 3 ezer forint értékű, színes ma­gazinokból álló ajándékcsomagot: a szerencse Bo­gár Gábomé, Cserhátsurány, Rákóczi út 20. szám alatti olvasónknak kedvezett. Főtörzs Ica, Pitykéné Linda: ezt találtuk a két legötletesebb névnek, melynek beküldőit ugyan- csák ajándékcsomaggal jutalmazzuk. A két nyer­tes Zsugya Józsefné (Mátranovák, Köztársaság út 2.) és Kovács Károly (Patak, Táncsics út 26.). A nyerteseknek gratulálunk, nyereményüket szerkesztőségünkben vehetik át. ______________■ I nnováció csatlakozás után Csütörtökön ért véget a Mis­kolci INNOCENTER Innovációs Központ Kht. és a Nógrád Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett „Innováció az EU-csatlakozás után” című prog­ramsorozat. Az előadások sikeré­hez nagyban hozzájárult a Nem­zeti Kutatási és Technológiai Hi­vatal és a Nógrádi Gazdaságfej­lesztő Kht. Felvételünkön dr. Paróczai Péterné, a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kara Salgótarjáni In­tézetének tanára látható. ■ „Beszédes virágok” is szerepeltek a roma héten Salgótarján A hátrányos helyzetű gyerekek tanulási nehézségeinek leküzdésében nagy szak­mai tapasztalatokkal rendelkező Bóna Ko­vács Károly Általános Iskola és Diákott­honban „vendégeskedett” tegnapelőtt a roma hét elnevezésű program. A diákott­hon lakóinak a virágmozgalom gondolati­ságát kifejező, kedves műsora nyitotta meg a diákotthon épületében tartott, nagy érdeklődéssel kísért eseményt. Magyargéc, Sóshartyán, Karancsság, Mátraterenye, Salgótarján, Dorogháza és Szilaspogony cigány kisebbségi önkor­mányzatának képviselői, valamint néhány általános iskola gyermekvédelmi felelőse, illetve intézményvezetője is részt vett az esélyegyenlőség kérdéskörét boncolgató eseménysorozat szakmai fórumán. Botár Béla igazgató előadásában a tíz­éves salgótarjáni virágmozgalom tevé­kenységét, Zelenkáné dr. Gyarmathy Edit, Teleki László, roma ügyekért felelős államtitkár kabinetfőnöke a romák társa­dalmi beilleszkedését elősegítő kormány- határozat tükrében a települési, a kisebb­ségi és az intézményi együttműködés le­hetőségeit tekintette át. Hallgató Éva, az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat veze­tője, valamint Paróczai Péter (pénzügyi és számviteli főiskola) előadását is meghall­gatták a jelenlévők, akik ezután kérdé­sekkel fordultak a szakemberekhez. Tegnap a megyeházán tartották a roma hét rendezvénysorozat záróünnepségét, amelyen Borenszki Ervin, Nógrádanegye közgyűlésének alelnöke tartott ünnepi be­szédet. Az alelnök örömét fejezte ki, hogy a Nógrád megyei esélyegyenlőségi iroda nem látszattevékenységet folytat, hanem teszi a dolgát, megtalálta az együttműkö­dő partnereket, akikkel közösen tehetnek azokért az emberekért, akik valamilyen hátránnyal indultak az életben. Mint mondta, karácsony közeledtével, a szere­tet hete rendezvénysorozat vége felé meg kell köszönni mindazok munkáját, akik ezen a területen dolgoznak.- Ezen a héten több alkalommal talál­kozhattunk roma művészekkel - mondta Szomora Szilárd, a Nógrád Megyei Ci­gány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége elnöke. - A roma festőművé­szek kiállításainak megnyitóján kivétel nélkül a magyar kultúra részeként emle­gették az alkotókat, s ez nagyon jó érzés. A Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószó­lók Szövetsége által alapított díj célja a ro­ma kultúra és hagyományok, az oktatás, a foglalkoztatás, az esélyegyenlőség meg­teremtése terén kiemelkedő tevékenysé­get végzők munkájának elismerése. Az idén ezt a díjat vehette át Oláh Jolán fes­tőművész, Balogh Balázs András festő­művész, Botár Béla igazgató és ezt az el­ismerést kapta posztumusz Radics Szil­veszter festőművész, akinek özvegye vet­te át a díjat. Az (út)helyzet katasztrofális! Országszerte ónos eső és hó nehezítette a közlekedők dolgát. Már a délelőtt folyamán számos baleset történt. Megyénkben péntek hajnaltól gőzerővel dolgoznak a közútkezelő jármű­vei és a mentősöket is sok helyre riasztották. A buszok kés­nek, a közlekedési helyzet kaotikus. NMH-Információ Jótékonysággal gyarapszik az ovi Az ónos eső Nógrád megyében is megnehezítette a közlekedést. A Nógrád Volán Rt. helyközi üz­letágának vezetője, László Zoltán lapunknak elmondta: a Szécsény -Benczúrfalva-Nógrádmegyer vo­nalon már csütörtök este elakadt egy busz. Péntek délelőtt ugyan­ott, a benczúri hegyen további négy jutott erre a „sorsra”. A Nóg­rád Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nek már csütörtök este jelez­ték a lefagyást, akik azóta sószóró járművekkel a 21-es, illetve a li­es utat is járják folyamatosan.- Péntek délelőtt a Hollókőn lé­vő buszsofőrünk jelentette: nem tud tovább közlekedni. A sofőrök folyamatosan jelezték a lefagyáso­kat és az utasoknak 20-25 perces késésre lehetett számítaniuk már a reggeli órákban. Kritikusabb pont volt az Ipolytamóc, Litke, Egyházasgerge, Mátraalmás és a szécsényi vonal - mondta a hely­közi üzletág igazgatója. Tamási Gyula vezető mentő­tiszt délben arról tájékoztatott bennünket, hogy közlekedési bal­esethez még nem hívták őket, de elcsúszásból eredő esetekhez már riasztották a mentőket. - A kont- rollvizsgálatra váróktól elnézést kérünk, de elsősorban mentési feladatokat végzünk, mikor ilyen csúszósak az utak. Kérnénk min­denkit, hogy ha nem muszáj, ne induljon útnak! Az autók műsza­ki állapotára is figyeljenek a sofő­rök és cseréljék le a nyári gumi­kat. Nem árt előre felkészülni egy esetleges csapadékos időjárásra - mondta Tamási Gyula. Pénteken délután fél egykor Salgótarjánban is elkezdett havaz­ni. A meteorológiai előrejelzések szerint jó pár napig „élvezhetjük”, „szenvedhetünk” még a téli csa­padéktól, mely főként hó formájá­ban hullik majd. Ugyanakkor több órás napsütést is ígér a mete­orológia, és szerencsére a kemény mínuszok sem az elkövetkezendő napokban „jönnek”. A Nógrád Megyei Állami Köz­útkezelő Kht. lapunkat arról tájé­koztatta, hogy a helyzet kataszt­rofális, mivel az egész megyében esett az ónos eső és felfagyásokra a hó. Az összes gépük az utakat járja és nyolc bérelt járművet is mozgósítottak. A megye legkritikusabb pontja­ira kérdeztünk rá péntek délután egy órakor: „kritikus pont nincs, mindenhol borzasztó a helyzet”! - fogalmazott a megyei közútkezelő diszpécsere. Mint megtudtuk, Nógrád megye nyugati részén (Salgótarján és környéke) péntek délelőtt fél 11-től, a keleti részen (Balassagyarmat és környéke) haj­nali négy órától tevékenykedtek a közútkezelő járművei. Egy orszá­gos rendelet szerint ezek a gépek először a főutakat tisztítják meg. A mellékutakat csak ezt követően „szabadítják fel”. László Zoltán háromnegyed kettőkor arról tájékoztatott ben­nünket, hogy valamelyest helyre­állt az autóbusz-közlekedés. Ázo- kon az útszakaszokon, ahol dél­előtt elakadtak a buszok, most már tudnak közlekedni. A hó esik, az országos hőtérkép szerint a keleti országrészben szélfúvás- ok is várhatóak. juhász anita Szarvasgede Az óvodás gyermekek javára rendeztek bált néhány napja a te­lepülésen. Már nem első ízben szervezték ezt meg a helyiek, a ta­valyi hasonló rendezvényen tett felajánlásokból udvari fajátékokat vásároltak, a kicsik nagy örömére. Úgy gondolták, hogy hagyományt teremtenek ebből, ami által a szü­lők jobban megismerhetik egy­mást, a szomszédos faluból idejá­ró apróságok hozzátartozóihoz is közelebb kerülhetnek. Nagyon sok időt, energiát for­dítottak a mostani bál megszer­vezésére, szervezők és felaján­lók egyaránt kitettek magukért sokak megelégedésére. Történt egy sajnálatos esemény is a bá­lon: a faluból azt jelezték a Vám- és Pénzügyőrségnek, hogy a rendezvényen illegális italkimé­rés folyik. Az ellenőrzés viszont mindent rendben talált. Az este ennek ellenére nagyon jó han­gulatban telt. Az együttes mun­ka és ennek sikere a közösséget még jobban összekovácsolta, s megerősítette abban: törekvései­ket folytatni kell. A bál bevételé­ből újabb udvari játékokat sze­retnének beszerezni, s galéria kialakítását is tervezik. ÜNNEPSÉG AZ URSA-BAN. A gyár 15 éves történetének áttekinté­sével kezdődött tegnap az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Rt. ünnep­sége. A rendezvényre meghívták azoknak az iskoláknak, óvodáknak, civil szervezeteknek a képviselőit, amelyeket rendszeresen támogat­tak. Húsz dolgozónak adtak át többéves munkájáért elismerést, majd felavatták az újonnan létesített raktárbázist is. _____________■ L ezarutt a KozeimuitDan megmraetett „Adjon nevet a bábunak” című játékunk. Felhívásunkban ~ arra kértük olvasóinkat, hogy a Rétsági Rendőrka­pitányság épülete előtt álló, egyenruhába öltözte­tett, Rétségi Pityke nevet viselő bábu női párjának adjanak nevet. A szoknyás rendőr főtörzsőrmester megihlette olvasóinkat, számtalan javaslatot kap­tunk, mi is legyen a neve. A legötletesebb javaslatok a következők voltak: Főtörzs Ica, Vigyázlak Emőke, Szép Virág, Szende Ibolya, Egyenes Saci, Rétsági Zsaróka, Szilárd Er­zsiké, Sasszem Évi, Kemény Klári, Éber Csilla, Csipke Rózsika, Lelkes Lilla, Biztos Csöpke, Nemes Árvácska, Rétságiné Rend s Szilvia, Rétsági Biztoska, Riasztó Renáta, Rend Dóri, Rend s Szilvi, Őrségi Matildka, Szép~ZsuzsarRé^ági Pitykéné. Rétsági Pintyőke, lRead~JJrzseé<Siztons ÁsC^ Zsemyák Zsóji^főtorzs Örzse, Zsaru Zsarii/ßsan­Az idei díjazottak (balról jobbra): Radios Szilveszterné, Botár Béla, Balogh Balázs András és Oláh Jolán

Next

/
Thumbnails
Contents