Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)

2004-12-13 / 288. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ Jobban ment az élcsapatok ellen Mérlegen a Kriston Sport megyei I. osztályú labdarúgócsapataink - Karancslapujtő A megyei I. osztályban szereplő Karancslapujto a 2004-2005-ös bajnokság őszi szezonját a negyedik helyen zárta. Ezzel a teljesítménnyel túlteljesítették a célkitűzést, s egyedül ők mondhatják el, hogy legyőzték az éllovas Kisbágyont. A szereplésről Sipkó Sándor edzőt kérdeztük, aki 2004 januárjától van újra a csapat mellett. Sipkó Sándor edző- A felkészülést július 20-án kezdtük el, heti négy-öt edzés­sel és előkészületi mérkőzések­kel - kezdte Sipkó Sándor edző. - A vezetőség az 5-10. hely meg­szerzését tűzte ki a csapat elé.- Miként értékeled az őszi sze­zont?- Játékosállományunk képes­sége alapján mi mindenképpen szerettük volna a vezetés által kitűzött célokat túlteljesíteni. Azt is tudtuk, hogy ebben a me­zőnyben nekünk elsősorban magunkkal kell a legnagyobb küzdelmet megvívni. Abban biztos voltam, hogy ha az ősz során nem kerülünk - mint aho­gyan egyébként kerültünk - be­hozhatatlan hátrányba a listave­zetővel szemben, akkor a tava­szi idényben már aligha lehetett volna problémánk. Sajnos aggo­dalmam beigazolódott, míg a mezőny élcsapatai ellen rendre bravúros eredményeket produ­káltunk, addig több meccsen a szerényebb képességűek ellen is csak szenvedtünk. Azok a gárdák, akik nyílt sisakkal vál­lalták a játékot ellenünk, azok rendre pórul jártak, viszont a szervezetten, foggal-körömmel védekezők sokszor törtek borsot az orrunk alá. Ahhoz, hogy vala­ki versenyben tudjon lenni a bajnoki címért, annak alkal­Babják Csaba mánként a nyögvenyelős talál­kozókat is le kell tudni hozni, akár csapnivaló játékkal is. Most már az, hogy titkos vágyunk megvalósuljon, csupán illúzió, de emiatt nem vagyunk a kel­leténél jobban elkeseredetteb­bek, úgy tűnik ezúttal győzött a realitás. Természetesen egy szo- lidabban csillogó éremről azért nem mondunk le a továbbiak­ban sem. Szabó Kálmán- Mit nyújtottak az egyes csa­patrészek?- Babják Csaba - a mezőny egyik legjobb kapusa - megfele­lő magabiztosságot adott a hátsó alakzatunknak, bár ez a csapat­rész csupán a negyedik forduló­ra állt össze. Innentől kezdve Szabó Kálmán vezérletével min­denki nagyszerűen teljesített. Középpályán a védekezéssel na­gyon kevés gond akadt, támadó­játékunk hatékonysága viszont leginkább Fodor Zsolt pillanat­nyi, egyébként stabilnak csöp­pet sem nevezhető formáján múlott. Támadóink az idény Bozsik Ferenc A számok tükrében Az őszi végeredmény 4. Karancslapujtő 1584338-1828 Otthon 3. Karancslapujtő 8 5 3 0 25-718 Vendégként 5. Karancslapujtő 731313:1110 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Romhány (otthon) 4-3,2.: Mátranovák (idegenben) 4-1, 3.: Nagybátony (o) 3-2,4.: Kazár (i) 2-2, 5.: Palotás (o) 0-0, 6.: Hasznos (i) 0-1, 7.: Kisterenye (o) 5-0,8.: Berkenye (i) 2-1,9.: Zagyvaróna (o) 0-0, 10.: Szügy (o) 1-1, 11.: Karancsberény (i) 3-1, 12.: Kisbágyon-Karton (o) 4-0, 13.: Héhalom (i) 1-2, 14.: Érsekvadkert (o) 8-1,15.: Szécsény (i) 1-3. A csapat gólszerzői. 12 gólos: Bozsik. 5 gólos: Lavaj. 4 gólos: Tóth Sz„ Kovács L., Bartha. 3 gólos: Fodor. 1 gólos: Juhász, Sza­bó K., Oravecz, Bornai, Horváth A., Mikáva. Akik az őszi szezonban a pályára léptek: Babják Csaba, Sza­bó Ottó (kapusok), Cseh Márton, Mikáva Gábor, Kira Gábor, Sza­bó Kálmán, Bozó Norbert, Tóth Szilárd, Fodor Zsolt, Juhász II. At­tila, Kovács László, Bornai Ferenc, Oravecz Csaba, Lavaj Zoltán, Horváth Attila, Bartha Krisztián, Bozsik Ferenc, Rácz Ádám (me­zőnyjátékosok). második felében lendültek iga­zán bele a gólgyártásba. Az idényt háromcsatáros játékkal kezdtük. Azonban a sorozatos sérülések és eltiltások miatt át kellett állnunk a két- ékes játék­ra.- Egyénileg kikkel vagy meg­elégedve, kiktől vártál esetleg többet?- Minden játékosnak volt több-kevesebb jó mérkőzése. A fentebb említetteken kívül talán még Mikáva és Bozsik teljesít­ménye érdemel külön említést. A legkomolyabb fejtörést idény­közben Babják és Lavaj sérülé­se, a fegyelmezetlen Bartha és Kovács eltiltása, valamint Oravecz „edzéslátogatottsága” okozta.- A keretben lesznek-e válto­zások?- A legnagyobb nyereség az lesz, ha mindenkit meg tudunk tartani. Elképzelhető, hogy két- három játékossal felfrissítjük a keretet.- Mikor kezditek el a munkát a tavaszi szezonra?- Január második felében kezdünk tornatermi és szabad­téri edzésekkel. BALOGH TIBOR Totóeredmények 1. Bayern München - Y'fB Stuttgart 2-2 x 2 Bochum-Hamburg 1-22 3. Bremen-Kaiserslautem 1-1 x 4. Hannover-Hertha BSC 0-12 5. Mainz-Nürnberg 0-12 6. Rostock-Dortmund 1-1 x 7. Schalke -Freiburg 1-1 x 8. M-gladbadi- Leverkusen lapz. után 9. Wolfsburg - Bielefeld lapz. után 10. Brescia-Roma 0-12 11. Milan-Fiorentina 6-01 12. Siena -Intemazionale 2-2 x 13. Arsenal-Chelsea lapzutan 14. Bologna-Juventus lapz. után Folytatja Folytatja sportpályafutását a Sydneyben olimpiai bajnok, négyszeres világelső kubai távol­ugró, Ivan Pedroso, aki idén csu­pán a hetedik helyen végzett a nyári játékokon. Pedroso tovább­ra is bízik magában, a jövő évi helsinki világbajnokságon szeret­né begyűjteni ötödik elsőségét. Nagykövet lett Fél évvel azután, hogy távo­zott a válogatott szövetségi ka­pitányi posztjáról, Rudi Völler csatlakozott a 2006-os németor­szági labdarúgó-világbajnoksá­got népszerűsítők népes táborá­hoz. A szakember hivatalosan a torna nemzetközi nagykövete lett, és a szervezők reményei szerint fontos szerepet vállal majd a viadal reklámozásában. A 2002-es világbajnokságon a Nationalelffel ezüstérmes Völler a nyári, portugáliai Euró- pa-bajnokság után búcsúzott a nemzeti csapattól, miután együttese nem élte túl a csoport­kört. Később elvállalta az AS Roma irányítását, de Olaszor­szágban csupán szűk egy hóna­pot dolgozott, mert a gyenge eredmények miatt ott is benyúj­totta a lemondását. SPORTTURMIX RÖPLABDA Bandi bácsi - mert csak min­denki így ismerte - testnevelő tanárként, szakfelügyelőként és röplabdaedzőként fáradhatat­lan elhivatottja volt megyénk röplabdaéletének. Legendás alakját mára már emléktorna őr­zi, melyet a megyei szövetség és a testnevelő tanárok megyei egyesülete szorgalmaz és ren­dez évről évre. Idén is a BGF számviteli karának salgótarjáni intézete ad otthont a december 15-i tornának, melyen a Bolyai, a Táncsics és a „Volt tanítvá­nyok” csapata küzd meg egy­mással, természetesen körmér­kőzéses formában, két nyert játszmáig. A győztes csapat a Tóth András kupát nyeri el, de különdíjjal jutalmazzák a leg­jobb előkészítő és támadó játé­kost, valamint a legeredménye­sebb edzőt is. Kezdés 15 órakor. JÓTÉKONY CÉL Fülöp Zoltán csapata, az oszt­rák élvonalbeli labdarúgó-baj­nokságban szereplő Matters- burg 77 ezer eurót gyűjtött össze annak a jótékonysági ak­ciónak a keretében, amelyet a keddi, Austria Wien elleni ha­zai mérkőzés előtt hirdetett meg. A klub bejelentette: a ta­lálkozó jegyeladásából, illetve a büfék forgalmából származó bevétel tíz százalékát rászoruló családoknak utalja át. Ebből a forrásból 30 ezer jött össze, s a nézők további 47 ezret adakoz­tak az erre a célra felállított ur­náknál. „Az idei esztendő nem­csak szakmailag, hanem gaz­daságilag is jól sikerült a szá­munkra. Ezért is szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy a karácsony közeledtével segít­sünk néhány hátrányos helyze­tű családon” - közölte koráb­ban az egyesület. Büntetőkkel nyert a Porto Labdarúgás - Klub Világkupa A Bajnokok Ligája-címvédő portugál FC Porto labdarúgócsa­pata 1987 után másodszor sze­rezte meg a Klub Világkupát, miután a yokohamai mérkőzé­sen a gólnélküli rendes játékidő és hosszabbítás után 11-esekkel 8-7-re legyőzte a Libertadores Kupa-győztes kolumbiai Once Caldast. Klub Világkupa-mérkőzés FC Porto (portugál) - Once Caldas (kolumbiai) 0-0 - 11-esekkel: 8-7. Yokohama, 45 ezer néző, ve­zette: Larrionda (uruguayi). FC Porto: Vítor Baia (Nuno, 104.) - Jorge Costa, Pedro Emanuel, Ricardo Costa, Szeitaridisz - Costinha, Maniche, Diego - Derlei (Carlos Alberto 69.), McCarthy, Luis Fabiano (Quaresma 80.). Once Caldas: Henao - Vanegas, Rojas, Cambindo (Catano a szünetben), Garcia - Velasquez, Viafara, Arango (Diaz 62.), Soto (Alcazar 97.), Fabbro - De Nigris. Sárga lap: Jorge Costa (79.), Szeitaridisz (85.), ill. Arango (32.), Fabbro (60.), De Nigris (117.). Kiállítva: Diego (a 11-es rúgások során). A papírformának megfelelő­en a portugálok fölényét hozta az első félidő, de a kapu előtti pontatlanságok miatt nem szü­letett gól. A kolumbiaiak első­sorban a védekezésre figyeltek, alig támadtak, játékuk csaló­dást keltett. A szünet után sem változott a „forgatókönyv”, a Bajnokok Ligája győztese pró­bálkozott többet, de a Libertadores Kupa legjobbja, néha szerencsével, megúszta a kísérleteket. A hosszabbítás Vítor Baia rosszullétét leszá­mítva eseménytelenül telt, így egy évvel, a Boca Juniors-AC Milan párharc után ismét a ll­esek döntöttek az ebben a lebo­nyolítási rendszerben minden­képpen utoljára megrendezett Klub Világkupa sorsáról. A Világkupa 1960 óta tartó sorozatában 43. alkalommal ját­szotta a trófeáért. Jövőre már egy hatcsapatos, a kontinensek legjobbjait felvonultató tornát rendez a FIFA, az európai és a dél-amerikai induló kiemelt lesz, vagyis csak a döntőben ta­lálkozhat. SPORT a DECEMBER 76., CSÜTÖRTÖK 20:15 HEARTS - FERENCVÁROS UEFA-kupé mérkőzés élőben kizárólag a £ 1 www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Kezdje az új évet új lakásban! Miért érdemes Önnek most igényelnie lakáshitelt az Erste Banknál? Mert egyes lakáshiteleinkhez most akár:- alacsonyabb kamattal,- hosszabb futamidővel,- magasabb hitelösszeggel,- alacsonyabb havi törlesztőrészlettel juthat hozzá, ha 2004. december 314g benyújtja hitelkérelmét. Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! * 1 és 5 éves kamatperiódusú, forintalapú jelzáloglevél kamattámogatott, illetve kiegészítő kamattámogatott hitel kamata, új lakás vásárlása esetén. A kezelési költség kiegészítő kamat­támogatott lakáshitelnél havi 0,21%, jelzáloglevél kamattámogatott lakáshitelnél havi 0,17%. A fenti adatok tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötésre vonatkozó ajánlattételnek. ERSTE É Értjük egymást.

Next

/
Thumbnails
Contents