Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)

2004-11-05 / 256. szám

2004. NOVEMBER 5., PÉNTEK 7 GASZTRONÓMIA Télköszöntő víg lakomák libával, káposztával és finom újborral márton-nap Úgy illik, hogy ilyenkor liba kerüljön az asztalra. Húsát sokféleképpen elkészítheti, főzhet belőle levest vagy megtöltheti különféle zöldségekkel, gyümölcsökkel. Zöldséges sült liba HOZZÁVALÓK 8 SZEMÉLYRE: 1 nagy liba (kb. 4 kg) 5 evőkanál ételízesítő 30 dkg sárgarépa 2 db körte 20 dkg aszalt barack 2 db zsemle 1 evőkanál vaj 10 dkg vágott dió 1 teáskanál méz 2 db húsleveskocka 2 evőkanál ételsűrítő vágja le a megtisztított libáról a zsírosabb részeket, majd dör­zsölje be a húst kívül-belül étel­ízesítővel. A répát és a körtét hámozza meg és vágja apró kockákra az aszalt barackkal együtt. A zsemlét áztassa be. párolja vajon a répát öt percig, majd adja hozzá a körtét, a barac­kot, a diót, és végül a kinyomko­dott zsemlét. Ízesítse a masszát mézzel és ételízesítővel, majd Bár a libasült elkészítése elég sok időt igényét megéri a fáradságot hiszen fenséges ebéd kerül az asztalra töltse meg vele a libát A nyílást fogvájóval tűzze össze. öntsön egy tepsibe fél liter for­ró húslét (ezt leveskockából is elkészítheti), fektesse bele a li­bát mellkasával lefelé. A combjá­nál érdemes kicsit megszurkál- ni. Harminc percig süsse 200 Celsius-fokon, majd további egy órán át 180 Celsius-fokon. ha megbarnult, fordítsa meg, és sűrűn locsolgatva süsse még 1,5 óráig. A sütési idő lejárta előtt 10 perccel öntsön a libára 2 dl sós vi­zet, és 260 Celsius-fokon fejezze be a sütést A pecsenyelevet zsír­talanítsa, ételsűrítővei sűrítse. A szószt a libához kínálhatja. Libaaprólék-leves maceszgombóccal A libaaprólékot darabolja fel, és szedje le a bőrét. A meghámo­zott hagymát és fokhagymát hagyja egészben. Tisztítsa meg a zöldségeket, és vágja kockákra őket. A petrezselymet megmos­va kötözze össze. Tegye az előké­szített aprólékot a fűszerekkel egy fazékba, öntsön rá annyi vi­zet, amennyi ellepi. felforralás után, szedje le a habját, majd főzze még egy órát. A tojást keverje fel, adja hozzá az olajat és habosítsa tovább. Ke­verje hozzá a maceszdarát, a sót HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 1 liba apróléka 3 db libazúza I 3 db libaszív 1 1 db hagyma / 1 gerezd fokhagyma 2 szál sárgarépa 2 szál petrezselyemgyökér fél zeller 1 csokor petrezselyem 1/2 mk. majoránna 3 szem bors 1 db tojás 2 evőkanál olaj 10 dkg maceszdara és a borsot. Egy óra elteltével sózza meg a levest, tegye bele a hagymát, a fokhagymát, a zöld­ségeket, a petrezselymet, és főz­ze puhára. ezután forraljon fel egy liter sós vizet A maceszmasszából gyúr­jon vizes kézzel diónyi gombóco­kat, és főzze lassú tűzön 15 per­cig. A gombócok főzés közben duplájára dagadnak. A levest velük együtt, forrón tálalja. Fűszeres almával töltött liba HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE: 1 nagy liba 2 kg sárgarépa fél zeller 1 póréhagyma 4 gerezd fokhagyma tm 30 dkg hagyma ™ 2 evőkanál ételízesítő 1 csokor petrezselyem 2 ág majoránna 60 dkg alma 10 dkg pirított napraforgómag 5 evőkanál olaj 2 babérlevél 2 liter sör A megmosott, megtisztított libát kívül-belül dörzsölje be sóval és borssal. Pucolja meg a zöld­ségeket, és szeletelje kis dara­bokra. Szórjon rájuk ételízesítőt A hagymát hámozza meg, és ap­rítsa fel. az almát vágja vékony szeletek­re. Keverje el a hagymával, a zöldfuszerekkel és a napraforgó^ maggal. Sózza, borsozza. Amíg a sütő felmelegszik, töltse az al­más masszát a libába, a nyílást tűzze meg fogvájóval. Nagy edényben forrósítson olajat, és a libát körös-körül pirítsa meg benne. tegye mellé a répát, zellert, pó­réhagymát, fokhagymát, babér­levelet, és pirítsa tovább 2-3 per­cig. Ezután helyezze a szárnyast egy tepsibe, rakja mellé a zöldsé­geket, öntözze meg sörrel, és süsse 2,5-3 órán át Sütés köz­ben gyakran locsolgassa a húst sörrel. Krumplipürével, párolt káposztával tálalhatja. A MártoiHiapi libaevés hagyománya több száz évre nyúlik vissza A krónika szerint Szent Már­ton a negyedik század elején született a pannóniai Savariá- ban, a mai Szombathelyen. Eleinte katonaként szolgált, majd letéve a kardot, keresz­tény hitre tért, és egész hátra­lévő életét a vallási tanok ter­jesztésének, a kereszténység megerősítésének, és a szegé­nyek támogatásának szentelte. Nevét, jótékony cselekedeteit, csodatevéseit Európa-szerte is­merték, s végül Tours püspöké­vé is megválasztották. Márton 397. november 8-án hunyt el a franciaországi Candes-ban, de csak november llén temették el Ezt a napot nyilvánították utóbb Szent Márton ünnepévé A jótékony Szent Márton a mai napig jelen van templomok és múzeumok, énekek és legen­dák százaiban. Ő a pásztorok, az állatok, a szüret, a borivók és a mulatozók patrónusa. Emlékművek és róla elnevezett települések sora hirdeti nevé­nek örök dicsőségét De vajon mi köze Mártonnak a libákhoz? Honnan ered ez a régi szokás, hogy Márton nap­ján ludat sütnek? A korabeli legendák szerint Márton nem akart püspök lenni Tours-ban, ezért elrejtőzött paptársai elől egy libaólban. A ludak rémült gágogása azonban elárulta őt, ezért később bünte­tésül valamennyit levágatta. Egy má­sik történet arról számol be, hogy a ludak prédiká­ció közben zavar­ták meg a püspö­köt A történet vé­ge itt is ugyanaz, a gágogó szár­nyasoka tepsiben végezték. Márton püspök is szerette a libahúst HÍREK - HÍRESSÉGEK Det&Stüiis rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTQ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITALIS VILÁG ► PÉNTEK GASZTRONÓMIA SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Csapostanfolyam lelkes sörivók számára magasszintu sörcsapoló tan­folyamot szerveznek egy bré­mai serfőzde munkatársai. Olyanok jelentkezését várják, akik gyakran rendeznek ott­honukban bulikat A sikeres vizsgázók szakszerűen, higié­nikusan és esztétikusán tud­ják majd kitölteni vendégeik részére az aranyszínű nedűt. Megtanítják a csapolás fortélyait Borzalmas ízű a diétás Nutella-krém szinte ehetetlen a csökken­tett cukor- és zsírtartalmú Nutella. A készítők az elhí­zott gyerekek gondjain akar­tak segíteni a könnyű édes­séggel, de a diétás Nutella nem jó ízű, ezért mégsem gyártják. Keleti ételek, visszafogott dekorációk hódít a keleti konyha világ­szerte. Az ételekkel együtt az edények és kiegészítők is el­terjedtek a nyugati kultúrá­ban. Hozzájuk szolid dekorá­ciók illik. Ezt a szerepet tölt­hetik be a színes, különböző formájú tálkák. Gyümölcs helyett megfelelnek a vitaminok nem ajánlják az orvosok a vitaminkészítmények mér­téktelen szedését, de elisme­rik, hogy így nem veszünk magunkhoz felesleges kaló­riákat. A mesterséges vitami­nok cukorbevitel nélkül biz­tosítják a szervezet ásványi- anyag-szükségletét. Persze a gyümölcsevés sem árthat Fonó italokat is készíthet az új mixerrel LEVEHETŐ HŐÁLLÓ üvegből készül a Trisa mixerének keverőkelyhe. Az 1,8 literes edényben ezentúl nem csak gyü­mölcsturmixokat, hanem forró italo­kat is elkészíthet Rozsdamentes acélkései min­dent felaprítanak, fedelén fje­dig különálló betöltőnyüást ta­lál, beépített mérőpohárral. Ára: 11990 Ft ( www.trisa.hu ) Az Európai Unió vizsgálja a paprikaügyet vizsgálatot tart november­ben Magyarországon az Erópai Unió egészségügyi és fogyasztóvédelmi ható­sága. A paprika miatt ki­pattant botrány kapcsán Magyarország kezdemé­nyezni fogja, hogy az unió fűszerpaprika-behozatal esetén szigorítson a készít­mények ellenőrzésén. Sze­retnék elérni, hogy tételes legyen a vizsgálat, és köte­lezővé váljon a gombatoxin- szűrés. Melegen ajánljuk, sűrítsen keményítővel! nézzük meg, mi mindenre használható az étkezési ke­ményítő! Szükségünk lehet rá sütésnél, főzésnél, de desszertek készítésénél is korszerű segédanyag. Ha vé­letlenül túl híg lett a rántás vagy a krémleves, keményí­tővel azonnal javíthatunk az állagán. Adagolásával kapcsolatban tájékozódhat a Fanny 45. számából. 7-FÉLE* REJTVÉNY ÍS._ 51 fantáziaWzura FHJ®* «(ÍMSUS @ TOVÁBBI RECEPTEK: www.rkggel.hu KÉRDÉS - FELELET Óvatosan a fogyasztószerekkel! Mind több embertől hallom, hogy érdemes a fogyókúrához se­gítségként valamilyen gyógyszert is használni Mit tanácsolna, mit szedjek? Katona Éva, Szeged DR. BALOGH SÁNDOR HÁZIORVOS, AZ ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET FŐIGAZGATÓJA: Ajánlatos csak az orvos által felírt gyógyszert bevenni, illetve olyan készítményt, amely ható­É —^ sági lag engedélyezett Ez utóbbit érdemes a do­bozon is ellenőrizni. Számolni kell azonban az- m. mm zal, hogy nem léteznek csodaszerek, amelyek a kalóriabevitel csökkentése és fokozott energiafelhasználás, mozgás, sportolás nélkül testsúlycsökkenést okoznak. Vigyáz­ni kell a bevizsgálatlan, engedély nélkül forgalmazott termékek­kel! Ezek szennyezettek lehetnek, illetve ismeretlen összete­vőik miatt több kárt okozhatnak, mint hasznot. Kérdésével, gondjaixul forduljon szakértőinkhez. INFO: AS-M KFT., ÉLET & STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.

Next

/
Thumbnails
Contents