Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)
2004-11-25 / 273. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE • PF 96 2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK Egy különleges iskolai vendég Könyvtárriport - Palócföld ’04 I A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. § A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenöl ért egyet Iskolánk vendége volt szeptemberben ár. Gurmai Zita, az Európai Unió egyik képviselője. Mi, 7-8. osztályos tanulók kíváncsian vártuk a vele való találkozást egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében. A találkozóra iskolánk konferenciatermében került sor. Bemutatkozás után munkájáról mesélt nekünk. Elmondta, hogy mi is az az Európai Parlament, hogyan működik, milyen bizottságok dolgoznak ott. Beszélt arról, hogy mi mindent tesz meg a hátrányos helyzetű nőkéit, hogyan harcol a nők egyenjogúságáért. Fontosnak tartotta, hogy 2010-ig a nők több mint hatvan százaléka tudásának megfelelően tudjon elhelyezkedni. Bennünket leginkább a diákok élete, lehetőségei érdekeltek. Erről faggattuk dr. Gurmai Zitát, aki készségesen válaszolt kérdéseinkre. Az uniós csatlakozással kitágult a világ. Az idegen nyelvek ismerete az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy valaki külföldön tanulhasson, dolgozhasson. Ő maga is több nyelven beszél. A képviselő őszintén szólt a magánéletéről is. Megtudhattuk, hogyan telik egy napja. Sokat utazik, tárgyalásokon vesz részt, nagyon sok feladatnak kell megfelelnie. Mindezt nem tudná jól megoldani, ha nem számíthatna mindenben családja támogatására. Ezután olyan érdekességeket láthattunk, amit csak kevesen a magyar gyerekek közül. Láttuk az uniós belépőkártyáját, és hivatali útle- velét. Majd egy váratlan meglepetés következett! Egy bőrkötéses nyilatkozatot nyújtott át igazgatónőnknek, Somogyiné Quallich Lenkének, melyben iskolánkat szeretettel örökbe fogadta. Az örökbefogadást igazi euróval „hitelesítette”! A búcsúzás és elköszönés is meglepetésnek számított. A két osztály hatvan tanulójával egyenként kezet fogott. Ebből azt éreztük, hogy minket is teljes partnernek tekint. A gesztus az „üdvözlés” jelentésen túl a régies „kézfogó", „nagyon szoros kapcsolat” jelentéssé bővült. Köszönjük neki! Rendkívül közvetlen, barátságos embert ismertünk meg dr. Gurmai Zita képviselő asszony személyében. Reméljük, találkozásaink szoros időbeosztása ellenére is folytatódnak majd. TÓTH BÁLINT, VERBÓI DÁVID A DORNYAY BÉLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 7. OSZTÁLYOS TANULÓI Egy lopás utóélete a hírlapban Sajnos a napokban igen sok bűncselekménnyel találkozunk, a rendőrségnek, a nyomozóknak igen sok a dolguk. A Hírlapban olvastam, hogy sikerült megtalálni azt az ötvenéves nőt, aki Salgótarján területén tevékenykedett. Főleg a nőket közelítette meg, saját szép szavaival próbálta meglopni őket. Az utcán járó nőket, engem is, a kutya-cica szépségversennyel kapcsolatosan „szórakoztatott”. Hasonlóan másoknak is így vonta el a figyelmét, akit meglopott. A Nógrád Megyei Hírlapban megjelent cikkben tagadja a lopást, pedig ő volt az a női tolvaj, aki ezt tette. A Hírlapnak és salgótarjáni rendőrségnek, csak köszönettel tartozunk, hogy nyilvánosságra hozták a lopással „foglalkozó” ötvenéves nő történetét. Csak tiszteljük és becsüljük a rendőrséget, hogy a lopással kapcsolatos tényeket megosztotta a nyilvánossággal. Ezzel is figyelmeztetve, hogy vigyázzunk a nálunk lévő pénzre, értékeinkre, mivel sokan vannak, akik lopnak, mint ez a nő is. Tőlem is tizennégyezer forintot és iratokat lopott el, de másokat is hasonlóan károsított meg. Ezt bizonyítják azok a feljelentők akik már voltak a városi rendőrkapitányságon és bejelentést tettek. Én nyolcvanöt éves vagyok és salgótarjáni központi postánál lopott meg 2004. április huszonhatodikán. _____________________________TAKÁCS LAJOSNÉ M izserfa Baráti megemlékezés Kamarás Józsefről (1909-2004) Balassagyarmat díszpolgárára, a Civitas Fortissima Kör alapítójára, az idén elhunyt Pro Urbe-díjas Kamarás Józsefre barátja emlékszik vissza. Balassagyarmat kiemelkedő egyénisége és köztiszteletben álló polgára, életének kilencven- ötödik évében, 2004. július 21-én elhunyt. Temetésére Balassagyarmaton került sor. Aktív és nyugdíjasévei alatt kiemelkedő kulturális (zenei, irodalmi és történelmi), városvédő, hagyományápoló és műemlékvédő tevékenységet folytatott. Előmutató javaslatai, az emberek közötti megbékélés „apostola” és az ellentétek kiegyenlítésére törekvése nagy tiszteletet ébresztett iránta a „palóc főváros” polgáraiban. Kórházi tisztviselőként ment nyugdíjba. Salgótarjánban született, de egyéves kora óta balassagyarmati volt. Ez a város nőtt szívéhez, ezt szerette élete végéig hűségesen. A huszadik század gyermeke volt. Tízéves korában élte meg a város cseh légiós megszállását, majd az 1919. január 29-i fegyveres akciót, amely a csehek kiverésével végződött. Húsz- éves volt, amikor 1929-ben a városháza déli falán elhelyezték és felavatták a sikeres fegyveres felkelés emléktábláját. Negyvenéves volt, amikor a kommunista diktatúra befalaztatta ezt az emlékművet, hogy ne sértse a cseh-szlovák elvtársak érzékenységét. Nyolcvanéves volt, amikor 1989-ben megalapította a „Civitas Fortissima” Baráti Kört. Kilencvenéves volt, amikor tevékenységük eredményeként nagy ünnepség keretében 1999. január 29-én az emlékmű újbóli felavatására kerülhetett sor és a köztársasági elnöktől megkapta a város a „Civitas Fortissima” kitüntető nevet. A város érdekében, hosszú életén át kifejtett nagyon eredményes munkásságáért megkapta a díszpolgári és a „Pro Űrbe” kitüntetést. Sajnálatos figyelmetlenségnek tartom, hogy Kamarás József állami kitüntetésére a mai napig nem került sor... A tiagikus trianoni korszak kapcsán Magyar- országnak három „hős városa” van. Időrendi sorban: Balassagyarmat, amelyet Piccione olasz tábornok az Uzsoki-szoros felé elindulva, az Ipoly völgyét 1919. január 11-én szállta meg. A balassagyarmatiak a Károlyi-kormány tehetetlensége és megalkuvó politikája ellenére fegyvert ragadtak és honvédek, vasutasok, diákok és civilek életük feláldozásával 1919. január 29-én kiverték a cseheket városukból. A Civitas Fortissima Kör egyik alapítója Kamarás József volt Kecskemét, amely 1921 őszén nagyok sok harcolni akarót küldött a nyugat-magyarországi felkelés támogatására, sok fiát áldozta fel a haza védelmében, de ez a város a mai napig se kapott ezért elismerést. Sopron 1921. december 14-15-i népszavazással maradt magyar város, de ehhez nem csak a felkelés sikerei, hanem a Bányászati és Erdészeti Főiskola hadviselt diákjainak fegyveres védelmi harca az 1921. szeptember 18-i ágfalvai csatában segített a város megmentésében. Ugyanis ha az osztrák zászlóalj elfoglalja a vízmüvet, Sopron a szomjhalál veszélye miatt megadta volna magát. így lett Sopron a „Civitas Fidelissi- ma” kitüntetés viselője, az akkori magyar Országgyűlés törvénye alapján. Vajon Balassagyarmatot és Kecskemétet kitünteti e a mostani Országgyűlés? HÁBEL GYÖRGY ERDŐ- ÉS KÖZLEKEDÉSI MÉRNÖK, A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ TAGJA A történetet a maga groteszk sajátosságaival - egy kelet-nógrádi kistérségben - a valós élet szülte, ezért ha néhányan magukra ismernek, az biztosan nem a véletlen műve. A szerző államvizsga előtt álló - cigány-magyar származású - pedagógusjelölt, aki eredeti szándékai szerint - huszonötödik születésnapjára - nem az alább következő „csecsebecsével” kívánta meglepni magát. KÖZELEG A HATÁRIDŐ Mit képzelnek már ezek a cigányok? Ha meghallják, a végén majd mindegyik idejön nyomtatni. Ezek azt hiszik, hogy minden ingyen van?” - suttogja bosszúsan Beosztottjának - nem eléggé halkan - a Település Fő- könyvtárosa. (Az nem számít, hogy - amikor korábban fizetni akartam a nyomtatásért - Másik Beosztott azt közölte: Nem kell fizetni. Ingyen van.) A jól kivehető halk cigányozás hidegzuhanyként vonul rajtam végig. A számítógépteremben kifogyott a festék. Szükségem van arra a három oldalra, amit ma írtam, mert anélkül nem tudom kézzel tovább írni a szak- dolgozatot, hogy másnap ugyanitt gépelhessem tovább. Aztán Beosztott jön és közli velem, hogy Főkönyvtáros engedélyezte a nyomtatást, de nem az egész szakdolgozatot, csak maximum tíz oldalt. Igyekszem meggyőzni Beosztottat arról, hogy eszem ágában sem volt ilyesmit kérni, mire Főkönyvtáros is jön (valószínűleg rossz a lelkiismerete), s immáron hangosan elmagyarázza (cigányozás nélkül), hogy a könyvtárnak nincsen pénze ilyesmire, ezért csak tíz oldalt lehet nyomtatni. A szakdolgozat beadási határideje vészesen közeleg. Megköszönöm a kedvességét. Fő- könyvtáros távoztakor még odaszól Beosztottnak: „Az ilyen kérdéseket gyűjteni kell, és leszabályozni". NEGYEDSZÁZAD Két hónapig olvasok, és írom a diplomamunkám, de így sem sikerül határidőre leadni, pedig már túl is léptem az egyetem által megszabott terjedelmet. Nincs számítógépem, ezért a hét végéken nincs hol gépelni, s az a két hét is hiányzik, amit egy válsághelyzet kimozdítására szánok. Maximalista vagyok. A szakdolgozat talonban marad tavaszig. Közben az ország a szovjet intervencióra emlékezik, Én - a sors különös szeszélye folytán - a huszonötödik születésnapomat ünneplem. Tizenhat éve rokkant édesanyám számítógéppel lep meg, Teológus pedig pár nap múlva közli, hogy a Közösség Házának Alházában az állományból törölt könyveket árulnak. Hivatalosan száz, nem hivatalosan húsz forintért darabját. Magyar szakos lévén jelentős könyvtáram van, de bibliofil vagyok, ezért hát hét végén irány az Alház. NEM HIVATALOSAN Az Alházban Szőke Beosztott fogad. Teológust ismeri, engem gyanakvóan méreget. Nem enged be a könyvtárba. Korán jöttünk. Különben is, ő már csak a Kúria miatt van itt. Teológussal kint maradunk. Ő is észrevette, hogy idegen elemnek számítok. Aztán bent a könyvtárban tényleg ott árválkodnak az állományból törölt kincsek. Barna Beosztott közli: valóban csak hivatabsan száz forint per darab. A valóságban ötöt kapok egy százasért. Hurrá! Kiválasztom a legjavát. A kincsek között található: József Jolán, Biok, Tolsztoj, Szerb Antal, Graves, Ormos Mária, s még sorolhatnám. Tíz könyvért kétszáz forintot fizetek. NEM ÉRI MEG Internetezni szeretnék. Barna Beosztott közli, hogy ezt csak a beiratkozott tagok tehetik meg, ami ötszáz forint, s sajnálkozva érzékelteti, hogy ez nem éri meg, mivel december 31-gyel elvesztem ezt a jogosultságot. (A tele- házban száz forintot fizetek egy félóráért.) Közlöm vele, hogy bár az elmúlt évben megszűnt a hallgatói jogviszonyom, mégis érdekelne, hogy vehetek- e igénybe valamilyen diákkedvezményt, mert még államvizsga előtt állok. (Azt nem közlöm vele, hogy a megyei könyvtárban, ezt lehetővé tették.) Szőke és Barna Beosztott valamilyen azonosíthatatlan objektumot lát maga előtt. Barna Beosztott egy pillanatig reagálni sem tud, aztán félig csalódottan - félig megnyugodva: nemet mond. Erre újabb meglepetés: fizetek. Kiderül, hogy van számítógépem is. Ez biztosan hazudik. Beiratkozás közben Barna Beosztott-tói megkérdezem, hogy rendelkezik-e a könyvtár ciganológiai anyaggal. A válasz: Nem. A gépelés után megtalálom az ezredforduló legkiválóbb szakirodalmai közé tartozó kulturális antropológiai és szociológiai köteteket. VOLT MÁR OLYAN Vallástörténeti könyveket keresek a szakdolgozatomhoz. Megkérdezem: Hány könyvet kölcsönözhetek. Szőke Beosztott közli: hármat. Meglepődöm. Szőke Beosztott észreveszi, ezért magyarázkodni kezd. Az új olvasó három könyvet vihet ki, s csak három hétre. Ezek szerint régi olvasó is van. Igen, van. Azok nyolc könyvet vihetnek ki. Miért? Mi a különbség a régi és az új olvasó között? Szőke Beosztott közli: volt már olyan, aki nem hozta vissza a könyveket, ezért az új olvasó próbaidős, hogy visszahozza-e őket. (Mint később kiderül: a könyvtár olvasóinak jelentős része roma származású gyermek.) Megkérdezem Szőke Beosztottat: Komolyan gondolja-e, hogy a tagdíj befizetése után diszkriminálni akar, mert akkor feljelentem. Közlöm vele, hogy mivel foglalkozom, mire Barna Beosztott megkérdezi: ők azt honnan tudták volna. Megdöbbenek. Fontos lett volna tudniuk? Itt a tagdíj befizetése nem jelenti az azonos elvek szerinti elbírálást. Szőke Beosztottat felszólítom, hogy adja írásba a feltételeit, de azt kérdi: miért adná írásba? Nálunk ez a gyakorlat! Eddig még senki sem szólt. Közlöm vele, hogy ez az eljárás nemcsak az én, de mások esetében is sérti az Esélyegyenlőségi Törvényt, s érdekelne egy bírói testület állásfoglalása. Barna Beosztott (aki fél órával korábban nyolcszáz forinttal károsította meg az Alházat, amikor a tíz könyvről csak kétszáz forintos számlát állított ki, s mégsem próbaidős) igyekszik elkenni a konfliktust. Arra hivatkozik, hogy ők csak a gyakorlatról tájékoztattak, s nem arról, hogy ez az én esetemben is így fog történni. Felhívom a figyelmét, hogy Szőke Beosztott pár perccel korábban világosan tudtomra adta: a gyakorlat rám is vonatkozik. Engedélyezik, hogy teljes értékű könyvtártag lehessek, de már nincsen hozzá kedvem. EZ MEG SZÓL Megkérdezem Teológust: Meddig marad? Teológus hallotta és érti a szituációt. Szintén pakol. Megkérdezem Barna Beosztottat vissza tudják-e adni a pénzem. Megoldják. Szőke Beosztott kiabál. Tudja, hogy nem fogok hallgatni. Összecsattanunk. Kimondom, amit már érkeztemkor Teológus is megérzett. Itt lenézik a romákat. Visszakapom a pénzem. Szőke Beosztott zúgolódik Barna Beosztottnak: ,Használta a számítógépet. ” Kifizetem a Közösség Házában megszabott tarifát és elmegyek. A tíz könyvvel. Teológus utánamjön. Hozza a tarifát. Szőke Beosztott állítólag dühöng. Még soha sem látta ilyen zaklatottnak: , A könyvtár olvasóinak hetven százaléka roma. Eddig senki sem szólt. Ez meg szól.” (Szőke Beosztott azt hiszi, hogy a törvényesség a tömeg hallgatásában rejlik.) EZ A DOLGA Megkérdezem Teológust, hogy neki is csak három könyvet adtak-e ki először. Teológus nem emlékszik ilyesmire. Tudja, hogy igazam van, de megbocsát. Nem baj! Ez a dolga. Én viszont kérdezősködni kezdek az Alházról. Aztán Teológusnak megmutatom édesanyám születésnapi ajándékát, majd elkísérem hazafelé egy darabon. AZ EMBER Találkozunk egy Emberrel. Amikor elmesélem neki, hogy mi történt velem aznap, s hogy mennyire megalá- zottnak érzem magam, akkor hirtelen elkomolyodik, és mélyen a szemembe nézve azt mondja: „Nem néztek embernek. Az ember nem szeret odamenni, ahol nem nézik embernek”. HOZZÁ KELLENE SZOKNI Két napig feldúlt vagyok. Aztán abbahagyom a fordítást. írni kezdek. Lassan haladok, ezért még a Közösség Házában internetezek. Rosszul teszem. Beosztott előtt elszólom magam. Közlöm vele, hogy Főkönyvtárosnak nem kellene cigányoznia, ha az ember egy szolgáltatást kér. Ő kedvesen közli, hogy nem vette észre. Én közlöm vele, hogy már pedig Fő- könyvtáros neki suttogott, s én sem voltam egyedül. Nem tiltakozik. Azt mondja ő az ilyesmire nem figyel fel. Én biztos azért veszem észre, mert engem érint. Közlöm vele, hogy nem szimpatizálok Főkönyvtárossal, mert szerintem előítéletes, s nem tartom véletlennek azt sem, hogy immáron harminc forintba kerül egy oldal nyomtatása. Beosztott feszeng. Szerinte ez korábban is ennyibe került, s igyekszik elütni azzal, hogy azt hallotta máshol ötvenkét forint. Nem emlékeztetem, hogy pár hónappal korábban tíz forintba került a szolgáltatás, majd arra való hivatkozással, hogy pályázaton nyertek, már el sem fogadták a pénzt. Azt is elhallgatom, hogy egy alkalommal Másik Beosztott meglepetten kérdezte Főkönyvtárostól: valóban harminc forint-e a nyomtatás? Inkább elmesélem, hogy az Alházban mi történt. Beosztott erre bizalmasan közli velem: „Ott sok a cigány”. Az engem és a roma gyermekeket ért megkülönböztetésről pedig így vélekedik: .Pedig hozzá kellene szokni”. Tiltakoznék, de Főkönyvtáros belép. KÉSZ A RIPORT Reggelre elkészül a cikk. Visszaviszem a könyveket a könyvtárba. Másik Beosztott kedvesen fogad. Közlöm, hogy nem véletlen az összes könyv visszahozatala. Többet nem jövök ide. Körülírásokban sorolom a sérelmeim. Főkönyvtáros szintén hallja, ezért odajön. Átadom a riportot. Tiltakozik. Beinvitál. Tisztázzuk ki vagy mi a probléma. Hárítja a szöveg vádjait. Mutat egy szabályzatot, amely szerint korábban is harminc forint volt a nyomtatás. Dátumot nem látok. A papír viszont valóban nem új keletű. Elismeri volt, amikor azt gondolták, lehet ingyenes a nyomtatás, de kiderült, hogy nem nyertek rá pénzt, amiről valószínűleg az ominózus napon elfelejtett tájékoztatni. Ez azonban még mindig nem válasz a cigányozásra. Fő- könyvtáros szerint, a riport első néhány sorában foglalt idézet: rágalom. Megkérdezi mikor történt ez. Közlöm vele. Aztán megfeledkezik magáról. Ha nekem van tanúm, akkor neki is van, akik igazolják, hogy ő ilyesmit nem mondott. Felhívom rá a figyelmét, hogy korábban azt sem tudta már, hogy az általam írtak mikor történtek. Tőlem kérdezte. Most pedig már tanúja is van. Hallgat egy pillanatot. Mégsincs. Másik Beosztott kulturáltan azt kérdezi: Más téma nincs? Ők sokat segítettek rajtam”. Közlöm vele: Ez igaz. És más téma is van, de az is van, amiről írtam. Nem írtam volna, ha nem lett volna mit. Főkönyvtáros állítja: rágalom. Én meg emlékszem arra, hogy mi hangzott el. Főkönyvtáros az Alházról nem nyilatkozik. Annak utánanéz. Végül közli: Csalódott. Én is. BRONZPLAKETT Tizenkét évvel ezelőtt egy - a napjainkban televíziós modellként ismert - diáktársammal lelkesen jártam, iskola után, a Település lakásait, hogy aláírásokat gyűjtsünk a Közösség Házának (Főkönyvtáros és Szőke Beosztott munkahelyének) elherdálása ellen. Akkoriban még a Települést Támogatók Társasága - a Közösség Háza Népművelőjének javaslatára - egy bronzplakettet adományozott, a Település volt Alpolgármestere pedig azt írta : Megköszönjük Önnek, hogy (...) közreműködött tiltakozó aláírások gyűjtésében, hogy személyesen is félti az intézményt, távlati sorsát, hogy az nem az Önök, az itt élő városi polgárok művelődését, szórakozását fogja biztosítani. ”. Nincs kommentár. BOGDÁN PÉTER
