Nógrád Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 253-277. szám)

2004-11-13 / 263. szám

2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT BULVÁR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal NÓGRÁDI Ismeretlen ismerősök - Czine Béla Legnagyobb vágya az volt, hogy állatker­tet csináljon Salgótarjánban. A nyolcva­nas évek végétől ezért küzdött, ezért har­colt. Ötleteit számtalanszor elmondta la­punk hasábjain is, ám a megvalósításból soha nem lett semmi, s amint mondja, nem miatta. Rég hallottunk róla. Salgótarjánt végleg elhagyta, Cegléd mellé költözött egy ta­nyára, ahonnan Budapestre jár munká­ba. A Nyíró Gyula Kórház pszichiátriai osztályán dolgozik diplomás szakápoló­ként. Már nem akar Salgótarjánban ál­latkertet csinálni, s nem is akar vissza­térni a városba. Szakított régi életével, a tanyasi világban új életet kezdett, hama­rosan ikrei születnek. A fővárosban be­szélgettünk. saját házamban létrehoztam egy mini állatkertet, majd ugyanott boltot is nyitottam. Izraelben időse­ket gondoztam, itthon pedig a gyógyszertan szen­vedélyes tanulmányozásába kezdtem.- Most akkor mégis volt állatkert?- Nálam, a házban. Ott, ahol szerettem volna, a Dolinkában, soha nem volt. A Báthory-telep mel­letti „családi házas” részen laktunk, egykoron tig­risek és majmok is voltak a kertemben. A LAKÓTELEPEN NEHEZEN FOGADTÁK EL AZ ÁLLATOKAT- Mit szóltak a lakótelep lakói a szenvedélyé­hez?- Állandóan támadtak. Utált az egész telep. Ked­venc tigrisem, Szemafor egyszer kiszökött a ka­pun, és a telepen sétálgatott, majd a garázs tetejé­re mászva napozott. Óriási botrány lett belőle. Reggel 7-kor hívtak telefonon, hogy hozzam le a tigrist... Igaz, hogy senkit nem bántott, de a ISO ki­lós macska látványa sokakat megijesztett. Születé­se óta magam neveltem, teljesen szelíd volt. Gye­rekek lovagoltak a hátán, az országban talán róla készült a legtöbb fotó. 17 hónaposán került át a pé­csi állatkertbe, ahol nyolc nap múlva meghalt. Az­óta sem tudtam feldolgozni, hogy elpusztult.- Úgy tudom, nem Nógrádban született.- Budapesten láttam meg a napvilágot, sokáig a fővárosban éltem. 1984-ben kerültem Tarjánba. Mikor idejöttem, egy barátom sem volt, manapság - ha lehet így mondani - az egész város ismer. Kór­házban kezdtem dolgozni, majd négy évig oktat­tam egy kisegítő iskolában. Legfőképpen testneve­lést tanítottam, ugyanis korábban felderítés sza­kon szereltem, mint alhadnagy. Munkába állásom idején a sártengerben úszó udvaron kívül szinte semmi nem volt az iskolában. Négy év alatt csinál­tam egy kézilabdapályát, egy tornatermet, és egy körfolyosót futófolyosóval. Sarkából kifordítottam az iskolát. A gyerekeket leszoktattam a dohány­zásról, ami nem volt könnyű dolog, hiszen a diá­kok hatvan százaléka cigány volt. Hallgattak rám, szerettek. Feladta álmait a salgótarjáni állatkertes”- Azt mondják, nem mindennapi ember. Maga is így érzi?- Nézzünk végig az életemen, s döntse el! Vég­zettségem szerint pszichoterapeuta vagyok. Dol­goztam kórházban, de tanítottam iskolában is. A MOSLEKOSVODROKKEL ROHANGÁLT A VÁROSBAN-És az állatkert?- Megcsapott a szele... Egyszer sétáltam a Dolinkában és találkoztam ott egy idős úrral, aki a Zólya ligetről beszélt nekem, a régi állatkertről. Megtaláltam a nyomait. Tanácsi rendszer volt, élt az infrastruktúra, úgy gondoltam, hogy nem lenne különösebb akadálya egy szafari­park életre hívásának. Az iskolából eljöttem, mondtam a diákoknak, hogy csinálok egy vál­lalkozást. Létrehoztam az állatkereskedést, és egyre több állat került hozzám. Egykoron kép­viselő is voltam Salgótarjánban, még a legelső ciklusban. Akkoriban alapítottam meg az Állat­kerti Alapítványt; az önkormányzat beleegye­zett. Később beléptem egy országos akvarista- terrarista egyesületbe, és elkezdtünk kiállításo­kat csinálni. Láttam, hogy egy kereskedésben nem csupán halakkal, meg akváriumokkal le­het foglalkozni, így később kígyókkal és maj­mokkal bővítettem a vállalkozást. '93-ban két nagy kiállításom volt, ahol már medvével és oroszlánnal is találkozhattak a látogatók. Min­den vágyam az volt, hogy összehozzam a szafariparkot Salgótarjánban. Még Gansendorfba is elutaz­tam, beszéltem az ottani igaz­gatóval, akivel megállapod­tunk, hogy segít. Akkor még azt hittük, a világkiállítás kere­tein belül létrejön is mindaz, amiről ott tárgyaltunk.- Mit jelent az, hogy ön gi- gantomániás? Merthogy ezt mondták önről akkoriban...- Már a tanácsi rendszer idején ilyen felcímekkel jelentek meg ró­lam cikkek. Képzelje, egyszer be­hívattak a hivatalba, ahol elmond­hattam az elképzeléseimet. Felvá­zoltam nekik a fogaskerekű és a lanovka nyomvonalát, közben meg fogták a fejüket a minden­hatók...- Gondolom, pénzt soha nem kapott tőlük.- Nem bizony. Volt egy kanadai barátom, akinek nagyon tetszettek az ötleteim. 28 milliót ígért. Azt mondta, két héten belül leteszi a bankszámlánkra, csak csináljam meg az alapítványt. Ezért is mer­tem belevágni. Megszerveztem mindent, persze a pénz nem érke­zett meg. Aprópénzekből, piti kis kuruzslásokból tudtuk növelni az alapítvány tőkéjét, ami semmire nem volt elég, mert folyamatosan ettek az állatok. Ha nem lett volna egy közeli szállodában egy séfhe­lyettes barátom, akkor már sokkal korábban belebuktam volna. Ál­latkertnek ugyanis nyoma sem volt, a saját házamban kezdtem ki­alakítani a saját parkomat. Állan­dóan két vödör moslékkal rohan­gáltam a városban. Rá is szoktak a rántott húsra, a végén már a gyü­mölcsöt sem akarták megenni.- Miből etette az állatokat, honnan volt rá pénze?- Egy ideig mindent a saját pénzemből finanszíroztam, csak nagyon hamar elfogyott a lé, mert megették az állatok. Egy tigris például két és fél kiló húst eszik naponta. Kisebb korában meg kecsketejet kell neki venni, és kü­lön cumiztatni. Ráadásul két óránként pisiltetni kell. Többet keltem fel hozzájuk éjszaka, mint a saját lá­nyaimhoz. Soha nem volt egy nyugodt percem, mert mindenki jött állatot néz­ni. Még vasárnap 7-kor is becsönget­tek, hogy le szeretnék fényképezni a gyereküket a tigrissel. Teljes odaadás­sal álltam mindenki rendelkezésre. Közben meg fogyott a pénzem. Min­denki természetesnek vette, hogy jö­het, és soha nem adtak semmit. Leg­alább tettek volna le belépőül egy csir­két! Könyörgöm; az állat öt csirkét evett meg naponta!- Nem veszélytelen dolog az állattar­tás.- Hozzávetőlegesen 36 fajta állatha- rapás van a testemen. Komolyabb beteg­ségem nem volt, azon túl, hogy néha az intenzívre kellett mennem, hogy össze­varrjanak. Többször kellett mennem azonnali orvosi ellátásra a kórházba. Valahol tudat alatt kezdtem el az álla­tokhoz vonzódni. Emlékszem, amikor az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben dolgoztam, mint végzett LYES hüllőket is gondozott Szerkessze Ön is a Nógrádi Bulvárt! Ne csak olvassa, hallgassa is! ÍODDÍtljízf szakápoló, volt egy betegem, aki oroszlánokat tar­tott a lakásán. Elhatároztam, hogy egyszer nekem is lesz. Persze rengeteget tanulok róluk azóta is, folyamatosan tanulmányozom őket. Amikor még járatlan voltam, a kezdeti időszakban történtek ér­dekes dolgok. Éjszakára bent felejtettem egy éhes patkányt egy két és fél méteres kígyóval; reggelre a patkány gerincéig lerágta a húst a kígyóról. Majd­nem végigrágta az egész állatot. Autóba vágtam magam, rohantam a hüllővel Budapestre az Állat­orvosi Egyetemre, hogy mentsék meg őt, mivel az első kígyóm volt. Nem sikerült... ÚJRA APA LESZ!- Feladta az álmait? Nem lesz Salgótarjánnak Czine-féle állatkertje?- Nézze, korábban készítettem egy lakossági felmérést, amit staüsztikusokkal külön kiértékel­tettem, és a végeredmény az volt, hogy 98 százalé­ka a lakosságának támogatta volna az alapítványt. Ennek ellenére most sincs állatkertje Salgótarján­nak. Valószínűleg nem is lesz. Nem vagyok egy erőszakos ember. Ha az lennék, akkor mentem volna, ütöttem volna a vasat rendesen, de egy idő után belefáradtam. Ráadásul ismét jöttek a plety­kák. Czine ebből akar meggazdagodni... Mindenki azt hitte, milliomos vagyok. Nem voltam milli­omos, csak szeretek adni. A feleségemmel évekig működtettünk egy kisállat-kereskedést. Ha bejött hozzám egy gyerek a boltba, és láttam, hogy nincs pénze, ingyen adtam neki halat.- Hogyan került a képbe Izrael? Miért ment el oda dolgozni?- Súlyos cukorbetegségem van, lenyugdíjaz­tak. Izraeli utam előtt szó szerint belerokkantam az állatkertesdibe, egyetlen fillérem nem maradt. A kisállat-kereskedés veszteséges volt, azért is mentem külföldre dolgozni; mert különben elvit­ték volna a fejem fölül a házat. Hosszú, kalandos utam volt Izraelbe. Többször jártam kint, hosz- szabb időszakokat töltöttem az országban. Izrael maga a csoda! Betegeket ápoltam - valamiből meg kellett élni. És jól kerestem. Amikor vissza­tértem Salgótarjánba, újra jött a kínlódás. Ezért is költöztem el Cegléd mellé egy tanyára, manapság Zöldhalmon élek. Budapesten átlagosan négy na­pot tartózkodom hetente, megbecsülnek a mun­kahelyemen, Nógrádban sajnos nem találtam munkát. Ügy döntöttem, 48 évesen új életet kez­dek. Hamarosan megszületnek az ikreim, úgy ér­zem, boldog vagyok. Kép és szöveg: NnORÁntHÍKUP Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu emaildmen, illetve a Nógrád Megyei Hírlap, „Nógrádi Bulvár” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. dmú postai elérhetőségén várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat’, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár. Kér­déseit feltesszük Ön helyett! Amit soha nem mert megkérdezni, nálunk most megteheti! radio A szerző minden nap hallható 18 órától a nógrádiak kedvelt frekvenciáján, a Flado Fócusban, az FM 100.4 MHz-en. Hírek, információk, érdekességek, és a legújabb zenék a napi ajánlóműsorban, mely­nek médiapartnere a Nógrád Megyei Hírlap. SÁNDOR ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents