Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)
2004-10-05 / 232. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap N Ó G R Á D MEGYE 2004. OKTÓBER 5., KEDD A hagyományos szécsényi szüreti körtánc Vidám hangulatú szüreti kavalkád A szervezőknek, a szécsényi szüreti bizottmánynak, a művelődési központnak és a szereplőknek az idén is sikerült remek, vidám szüreti hangulatot teremteni. Az újítással, hogy a város parkolójában felállított szabadtéri színpadon egymást követték a műsorok, a vidámparkban gyermekek szórakozhattak, a kirakodóvásárban árusok kínálták áruikat, még színesebb volt az idei szüreti kavalkád. Szécsény A hagyományos díszes menet, melyet a rimóci rezesbanda kísért, 14 órakor indult a Lóci útról. Az élen a mezőgazdasági szakképző iskola lovasai haladtak. Az idén a bíró hintájában Végh Valter és Réfi Bettina, a gazda hintájában pedig ifj. Valkár Béla és neje foglaltak helyet. Ott vonultak a menetben a szüretelő lányok és legények, a jegyző, a fiskális. A kertbarátok kocsiján a tábla hirdette: „Művelődj, kertészkedj, barátkozz!” A városháza elé érve a gazda dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester asszonytól engedélyt kért a vigadalom megkezdésére. Igencsak meglepődtek azok, akik nem voltak beavatva, ugyanis a polgármester asszony nemet mondott. Rövid dialógus után, amikor a gazda megígérte, hogy jövőre is lesz szüreti, az engedélyt megkapták. A szép őszi időben a városháza előtt több százan tapsoltak a pásztói majorettcsoportnak, a felvonulás főszereplőinek, akik Őze Jánosnak, a szüreti hagyományok fő ápolójának vezetésével eltáncolták a hagyományos szécsényi szüreti körtáncot. A szüreti jegyzője, Smelkó István és fiskálisa, Varga Bádint rigmusokba szedve ironizálták a város elmúlt egy évét. Római Egon, mint kisbíró a XIX. század végéig visszanyúló helyi hagyomány egy-egy epizódját idézte meg. A menet a városi parkolóba vonult. A szabadtéri színpadon fellépett a helyi Palóc néptáncegyüttes, az Iglice tánccsoport, a nagylóci hagyományőrző asz- szonykórus, a szécsényi nyugdi- jasklub énekkara, a mátraszőlősi Gyöngyvirág énekegyüttes. Lengyelországból a Novy Tang tánccsoportja, Gáspár László, a Megasztár felfedezettje, a Folkfree Banda népzenei együttes, az instrumentálás formájában magyar, arab, török népzenével szórakoztatta a közönséget. Míg a színpadon zajlottak az események, a zsűri, melynek elnöke dr. Havasi Zoltán, megyénk rendőrfőkapitánya, tagjai: Szabó Ferenc és Juhász Ferenc borszakértők, vállalkozók, 13-féle szécsényi bor volt a nagyközönség előtt, amit zsűriztek. A zsűri döntése alapján „Szécsény 2004. év bortermelője” elismerést Gajzinger Pál nyerte el. Második: Garamvölgyi József, harmadik: Gajzinger István. A helyezettek 50 ezer forint összdíjazásban részesültek. Este vidám hangulatú szüreti bállal zárult a nap rendezvény- sorozata. SZENOGRÁDI FERENC A szüreti felvonulás örömteli hangulatot varázsolt a városba A szécsényi táncosok Egy újabb csoport a felvonulók közül Munkában a borbíráló zsűri —- - - -— 1------ - — V idám vonulók az úton A játék szüreti fiskálisa és jegyzője FOTÓK: RIGÓ TIBOR