Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)
2004-10-04 / 231. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. OKTÓBER 4., HÉTFŐ Több mint kétezren sportoltak 5. Karancs-völgyi Ropi Kupa Újabb fölényes kábelessiker Kézilabda - NB II, Északi csoport, férfiak, 4. forduló Nem hagyta sokáig aludni a Karancs-völgye (Lapujtő, Alja, Keszi és Berény) népét elmúlt szombaton a Kohász rezesbanda, de hát miért is pihengettek volna egy olyan napon az emberek, amikor Karancsberényben nagy buli, amolyan népünnepély készült. Az ötödik Ropi Kupán ugyanis reggeltől másnap hajnalig számos sport- és kulturális esemény várt minden oda látogatóra. Miután tehát „fellármázta” a Karancs völgyét a fúvószenekar, megállapodott a hagyományos sportnap főhadiszállásán Karancsberényben és térzenével szórakoztatta a mindenfelől érkezőket. Dóm Gyula vezérigazgató, a rendező és házigazda cég, a Salgó Center Coop Rt. nevében köszöntötte a megjelenteket, kívánt jó sportolást és szórakozást. Akadt is mihez, hiszen a kispályás gyermekfocin és a nagyszabású, már hagyományos Albert-napi országos va- dászíjászversenyen és -találkozón kívül ügyességi feladatok sora várt minden vállalkozó kedvű érdeklődőre, kicsire és nagyra. Nagy sikert aratott persze a mászófal és a csúszda, de nem csak sportolni lehetett, hanem bámészkodni is, mert hát a motoros íjászatot nem akárki űzheti és a terepralis valamint off roados autók volánjához sem ülhet akárki, még ha csak bemutatóról is van szó. Az evés-ivás viszont a mindenki által köny- nyen „űzhető” tevékenységek közé tartozott, számos termék- bemutató, -kóstoló várt a kilátogatókra, elég ha csak a helyi háziasszonyok specialitására a 60 tepsi túrós lepényre, vagy a sörivóversenyre gondolunk. Utóbbin jó kis sramlizene mellett 20! literes korsó tartalmával kellett volna megbirkóznia a győztesnek, de a lehetetlen feladatot látva inkább csapat- versennyé nyilvánították az egyik legnépszerűbb tömegsportágat. Délutánra és estére egyre jobban a zene, a látvány, a show került az előtérbe, közkedvelt előadók adtak koncertet, így fellépett Szandi, Mc. Hawer és Teknő, valamint Győ- zike vezérletével a Romantic. Ja, és persze egy ilyen nagyszabású buli mi mással zárult volna, mint szabadtéri bállal és tűzijátékkal. Eredmények. Kispályás gyer- mekfocitorna: 1. Karancslapujtő 9, 2. Karancsberény 4, 3. Karancsalja 2, 4. Karancskeszi 1 pont. Különdíjak. Gólkirály: Bellér Balázs (Karancslapujtő) 5 gól. Legjobb leány játékos: Tóth Judit (Karancslapujtő). Védő: Ravasz Gergő (Karancslapujtő) . Csatár: Putnoki Zsolt (Karancsalja). Kapus: Erdélyi Ádám (Karancsberény). Legsportszerűbb csapat: Karancskeszi. íjászverseny (győztesek). Vadászreflex, nők: Vattás Katalin. Férfiak: Varga Attila. Csigás, férfiak: Puskás László. Tradicionális: Szilágyi Péter. Csigás irányzékos, férfiak: Králik Zoltán. Gyermek: ifj. Farkas Sándor. Karancs-völgye legjobb íjásza: Králik Zoltán. Túróslepény-siitő verseny győztese: Nyugdíjasklub, Karancsberény. ____________________________________________ISATI8) Bgy. Kábel SE - Heves SE 38-22 (19-12) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Bábity, Mihály. Bgy. Kábel SE: Siró - Kajdy 3, KOVÁCS 7, VARGA 8/2, Tihanyi 2, KERTÉSZ 7, Szabó 1. Cs.: Dósa (k) Rácz 2, Petreczky , Jakubecz 3, Demus 2, Széles 2, Bán T. 1. Edző: Urbán Ottó. A Hevesiek legeredményesebb dobói: Heczina 7, Matkó 5/3. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3. Kiállítások: 8 perc, ill. 0 perc. Az eredmény alakulása: 5. perc: 4-0, 12. perc: 9-2, 24. perc: 14-6, 28. perc: 18-9, 39. perc: 25-15, 44. perc: 28-17, 48. perc: 31-18, 57. perc: 36-20. A vendégek kezdték a játékot, de támadásukat kivédekez- te a hazai legénység és az ellen- támadás során megítélt hétméUrbán Ottó edző: - Csak gratulálni tudok a fiúknak! teresből Varga Máté indította el a hazai gólgyártást. A folytatásban Kovács, Kertész és Szabó talált be az ellenfél hálójába, eközben Siró Zoltán kapuja érintetlen maradt. A hazaiak remekül alkalmazták az öt-egyes védekezési formációt, majd áttértek a kétbeállós játékra, ezzel még nagyobb teret nyitva Kertésznek és Vargának, akik a találatok hetven százalékát szerezték ebben a játékrészben. A második félidő úgy folytatódott, hogy minden egyes hazai találatra, szintén góllal tudott válaszolni a hevesi alakulat, majd hét-nyolc perc után kezdett növekedni a két csapat közti különbség. Egyre többet cserélt Urbán edző és több emberét a nézők számára szokatlan poszton szerepeltetve több variációs lehetőséget próbált ki mérkőzésszerűen. A játékosokat dicséri, igyekeztek is élni a lehetőséggel és mindent megtettek azért, hogy a nagyszerű hangulatot varázsló közönségüket mindjobban kiszolgálják. Még kettős emberhátrányban sem engedték felzárkózni a vendégeket, sőt Rácz Viktor találatával még növelték is az előnyüket, miközben remek technikai megoldásoknak tapsolhatott a nagyérdemű. Összességében elmondhatjuk, hogy a Kábel győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben és újabb nagy különbségű sikerükkel haladnak azon az úton, amit maguk elé kitűztek. Az eddigi négy mérkőzésükből megvan a nyolc pont, mely mindennél többet mond. Urbán Ottó: - Ezúttal is csak gratulálni tudok a fiúknak. Osztálykülönbség volt a két csapat között, remélem egyre többen lesznek kíváncsiak hazai mérkőzéseinkre és a régi táblás ház előtt játszhatunk. Ifi: 26-23. KÁEF Vlagyimir Klicsko pontozással győzött Padlóra került, megsérült, majd mégis pontozással győztesnek hirdették ki Vlagyimir Klicsko volt profi nehézsúlyú ökölvívó-vüág- bajnokot az amerikai DaVaryll Williamsonnal vívott mérkőzésén. A helyi idő szerint szombat este Las Vegasban rendezett összecsapás ötödik menetében Klicsko szemöldöke ellenfele vétlen fejelése miatt olyan mélyen felrepedt, hogy az orvos véget vetett a küzdelemnek. Az addigi pontozás Klicskót mutatta jobbnak - ketten 49-46 arányban az ukránt látták jobbnak, míg a harmadik pontozónál az amerikai 48-47-re vezetett - annak ellenére, hogy a negyedik menetben Williamson egyik ütése nyomán a padlóra került. „DaVarryl igazi harcos, nem volt könnyű dolgom. Az összefejelés után szerettem volna folytatni a csatát, de az orvos nem engedte. Mivel mindketten vétlenek voltunk, ezért nézték meg a pontarányokat, ami nekem kedvezett” - mondta a közönség által kifütyült Klicsko, aki az első alkalommal lépett a szorítóba azt követően, hogy április 10-én Lamon Brewster az ötödik menetben kiütötte a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú címmérkőzésén. A 28 éves Klicskót akkor agyrázkódás gyanújával vitték kórházba, majd alapos ellenőrzés után elengedték. Az ukrán ökölvívó a múltkori vereség után úgy nyilatkozott, hogy gyanús körülmények között kapott ki: a találkozó előtt furcsán kábának érezte magát. „Szoros összecsapást vívtunk. A taktikám az állóképességen alapult és sajnos, nem volt időm fárasztani riválisomat, mert öt menet után a bíró véget vetett a küzdelemnek. Ez egy befejezetlen csata” - jegyezte meg a 36 éves, egyik világszervezet élvonalában sem nyilvántartott Williamson, aki a mostani találkozóig 20 győzelmet aratott és 2 vereséget szenvedett. A Las Yegas-i gálán az ugandai Kassim Ouma pontozással nyert az amerikai Vemo Phillips ellen, így elhódította a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nagyváltósúlyú világbajnoki címét. Az IBF nagyközépsúlyú övéért csatázott az amerikai Jeff Lacy és a kanadai Syd Vanderpool, végül a betöltetlen trónt a hazai bokszoló kaparintotta meg, mivel az egyoldalú ütközetnek a bíró a nyolcadik menetben véget vetett. Hibátlanul nyert a Szignó Rétsági Ipari Park Kupa kispályás labdarúgótorna Rétsági Ipari Park Kupa néven hatcsapatos kispályás labdarúgótornát rendeztek augusztus és szeptember folyamán Rétságon. A Szignó Kft. által szervezett, első alkalommal kiírt versengés legjobbjainak Erdősi József, a kft. vezetője a Mozdulj Rétság sportnap keretében adta át az értékes nyereményeket. A bajnoki címet százszázalékos teljesítménynyel elhódító Szignó Kft. csapata (Hegedűs Viktor, Gyurica Ottó, Néveri Tibor, Erdősi József csapatvezető, Cserhalmi Zsolt, Vass József, Máté Emil, Horváth István, Szabó Miklós, Pfaff Attila) a vándorserleg mellett 150, a második TDK 100, míg a bronzérmes Ten-Cate 50 ezer forinttal gazdagodott. EREDMÉNYEK: 1. forduló: TDK - Tredegár 5-2, Ten-Cate - Gibbs 3-1, AFT - Szignó 1-4. 2. forduló: TDK - Ten-Cate 5-1, Tredegár - Szignó 2-5, AFT- Gibbs9-6. 3. forduló: TDK - Gibbs 7-0, Tredegár - AFT 0-3, Ten-Cate - Szignó 1-4. 4. forduló: TDK - Szignó 1-4, Tredegár - A Szignó Kft. Ipari Park Kupa-győztes csapata. Állnak (balról): Hegedűs Viktor, Gyurica Ottó, Gibbs 3-0, Ten-Cate - Néveri Tibor, Erdősi József csapatvezető, Cserhalmi Zsolt. Guggolnak: Vass József, Máté Emil, AFT 4-2. 5. forduló: Horváth István. TDK - AFT 1-1, Tredegár - Ten-Cate 0-1, Gibbs - Szignó 0-6. A végeredmény 1. Szignó Kft. 5 5 0 0 23- 5 12 2. TDK 5 3 1 1 19- 8 10 3. Ten-Cate 5 3 0 2 10-12 9 4. AFT 5 2 1 2 16-15 7 5. Tredegár 5 1 0 4 7-14 3 6. Gibbs 5 0 0 5 7-28 0 ■ SPORTTURMIX TÁJFUTÁS A magyar tájfutók versenyszabályzata szerinti összes életkori kategóriában október 9-10-én Szuha-Parád- sasvár-Bodony-Mátramindszent körzetében rendezi meg a Tipo TE az idei Magyar Köztársaság normál távú egyéni tájfutóbajnokság selejtező futamát és döntőjét. A versenyre több mint száz magyar klub, közel ezer versenyzője jelezte indulási szándékát, köztük ott lesznek a nógrádi tájfutók is. A bajnokság selejtező futamának a salgótarjáni Goldmann Róbert, a már kötött létszámú döntőben pedig klubtársa Sramkó Tibor látja el az ellenőrző bírói teendőket. BÍRÓTANFOLYAM A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít. A szervezők október 6-án, 16 órakor Salgótarjánban, az NMLSZ- be, a Ruhagyári út 9-be várnak olyan sportembereket (14-40 éves korig), akik kedvet éreznek a játékvezetéshez. Érdeklődni lehet a 06-20-4897- 028, vagy a 06-20-4364-303-as mobilszámon. KIRÚGTÁK A dél-afrikai Manning Rangers labdarúgóklub menesztette Bruce Grobbelaar vezető edzőt, az FC Liverpool korábbi legendás kapusát. A 47 éves zimbabwei szakembernek azért kellett távoznia, mert együttese első hat bajnoki mérkőzéséből négyet elvesztett. PÉNZDÍJAS VERSENY Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban 2004. október 9-én szombaton 15 órától NÓGRÁD* HÍRLAP SÍM HUNGAROTEL SALGÓTARJÁN WJBÍ COMMUNICATION Ezen a héten kínálja a sport m m televízió SFI CrystáPám*futhmilábdm)§&*m&1ióMih&főfí jiDFT Aftgiá<Wá&tí21&ífc§áejtéiŐméáőmpéfmk§fí sn Vikqifinjtiók i- SBxnbátQf\ NÓGRÁD SZÉPE 2004 1ATARTAL AN SZEPS EG VERSEN V Várjuk szoknak a i,lmoknak és asszonyoknak a jelentkezését, akik 2004 október 284g betóitik le,életévüket, illetve ezen időpontig nem töltik be 2ó, életéviiket, valamint Nógiád megvet, vagy m országhatáron is átírni tó történelmi Nogiád megye területen állandó vagv ideiglenes lakcímmel rendelkeznek, Á jelentkezés további feltételeit- A jelentkezési lap kitöltése és beküldése A 18. életévüket még be nem (Öltött jelentkezőknek Bálitól hozzájárulása a részvételhez- 1 I db portré és egész alakos színes fotó az alábbi dime József Attila Művelődési Központ. A100 SalgÓtar|ált, Fö tél 3.- 1900 Ft-os nevezési díj befizetése az alábbi számlászánttá: 10700220-25361807 51101X105 JELENTKEZÉSI LAP Név* Értesítési tini! tel.: ................................ bűül lttó< C saládi állapot*.............. Foglalkozás! H okbis _______________________ i Mifri. ....................._ ___ftfty ----------------m m A jelentkezések beérkezésének határideje- 3004 október 2§. (hétfő), iö óra A versennyel kapcsolatban részletes felvilágosítás kérhető a 3?/31ő=9őá as telefon számon A ddnrd időponttá 2004. november 27, A veisenv rendezőilötsef Attila Mávelődésí Koipont TtienMíne Kft,