Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)
2004-10-29 / 251. szám
2004. OKTÓBER 29., PÉNTEK Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal NÓGRÁD MEGYE Innováció az uniós csatlakozás után A fenti címmel szervezett konferenciát Salgótarjánban, a kamara székházában a miskolci székhelyű INNOCENTER Innovációs Center Kht. és a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztő kht.-ja, vállalkozóknak, kistérségi menedzsereknek. A rendezvényt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatta. számukra az állam, illetve a közvetítő intézmények - mint például a kamara - biztosítanak. Az innováció alapjaiban változott meg az elmúlt években. Egyrészt megváltozott a kutatás + fejlesztés finanszírozása. Ma már Salgótarján- Előkészületben van az innovációs törvény. Már elfogadták a nemzeti innovációs alapról szóló törvényt, amelynek végrehajtása nagyon fontos a számunkra, itt a régióban - mondta el érdeklődésünkre Csollák Gábor, az INNOCENTER igazgatója. Ugyancsak megalakulóban van a kormány innovációs szervezete, valamint a regionális innovációs ügynökség, amely konzorcium formában működik majd. Nagyon fontos tehát ebben a folyamatban, hogy az innovációs intézményrendszer hogyan alakul ki helyi szinten. Ezt meg kell, hogy ismerjék a gazdasági szakemberek, a vállalkozók, annak érdekében, hogy tudják: kihez fordulhatnak segítségül. Az előadás- sorozat is ezt hivatott szolgálni.- Fontos, hogy a vállalkozók megismerjék az innovációs folyamatot, ismerjék ennek szervezeti kereteit, feltételrendszerét, tudják azt, hogy kikhez, milyen segítségért fordulhatnak, s milyen pénzt lehet számukra fordítani, ahhoz miként juthatnak hozzá - tette hozzá a szakember. - Ugyancsak érdemes tudniuk, melyek azok a szolgáltatások, amelyeket ehhez Az innováció akkor lesz igazán értékes, ha értékesül - hangzott el üzleti innovációról beszélünk, ami a piacon kezdődik és ott fejeződik be - hangsúlyozta. A kutatás-fejlesztés akkor lehet értékes, ha értékesül!- Az innováció cégekről szól, a piactól a piacig, szolgáltatásokról, információkról, a forráshelyek és a magasabb szintű szolgáltatók közvetítéséről. Az a szervezet, amely a gazdaság szereplőinek érdekérvényesítő, sokszor érdekvédő szervezete ebben a folyamatban, természetes, hogy nagyon fontos szerepet kell, hogy kapjon. Az előző struktúrában ez a kérdés így nem merült fel: az állam állt szemben saját vállalatain keresztül saját vállalataival, s direktívákkal irányokat szabott meg számukra. Itt a preferenciarendszer a tudás intenzív tennék, vagy a modem tehnológiáknak a piacosítása, a piac termékbe konvertálása; erről szól az egész az előadás-sorozat - egészítette ki Bmnda Gusztáv, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetője. - Megtudhattuk, hogyan működik az intézményrendszer, milyen állami beavatkozások, milyen fonások mentén, s milyen EU-s struktúrák révén lehet a forrásokhoz hozzájutni. „Paprikamentes” hangulat (Folytatás az 1. oldalról) a kereskedelmi forgalomban lévő és a forgalomba kerülő fűszerpaprika laboratóriumi vizsgálata. S bár bizonyos gyártmányokban találtak egészségkárosító anyagot, a negatívnak bizonyult tételek forgalmazási tilalmát feloldják, s erről folyamatosan tájékoztatnak. A vizsgálatok során a mikotoxin-tartalmat nézik, korábban ugyanis bizonyos mintákban aflatoxint, vagyis a mikotoxin nevű mikroszkopikus gomba másodlagos anyagcsere- termékét találták meg. Az aflatoxin májkárosító, mérgező hatású, a mi éghajlatunkon azonban nem képződik, tehát más országokból származó importpaprikával kerülhetett hozzánk. Azok a háziasszonyok, akiknek kevés a tartalékuk a magyaros konyha - szóban forgó - egyik fő alapanyagából, talán meg is örültek, hogy Salgótarján egyik nagyobb élelmiszerüzletében tegnap reggel őrleményt ugyan nem, de tubusos paprikakrémet még találtak. Pedig mint megtudtuk, az effajta termékekre is vonatkozik az árusítási tilalom, vagyis ezeket is alávetik az ellenőrző vizsgálatoknak. Információnk szerint megyénkben tegnaptól értesíti tisztiorvosi intézet a vendéglátóegységeket, s az összes főzőkonyhát tájékozatja a kormány- rendeletről, a teendőkről.- Úgy kezdtük a napot, hogy mindent, amit előzőleg fűszerpaprikával főztünk, sütöttünk kidobáltunk, majd pedig megterveztük az új menürendszert, természetesen paprika nélkül. Főleg frissensülteket készítünk majd - mondta egy salgótarjáni étteremtulajdonos, aki szerint a helyzet kezeléséhez az ÁNTSZ minden segítséget megadott és megad. Egy másik megyei étteremtulajdonos úgy nyilatkozott: náluk nem okozott nagyobb fennakadást a tilalom, bár csökkenteniük kellett a választékot. A Salgó Center Coop Rt. 38 élelmiszert forgalmazó üzlettel rendelkezik. A részvénytársaság vezérigazgatója, Dóm Gyula elmondta: csak a híradásokból értesültek a fűszerpaprikából készült termékek betiltásáról.- Hivatalosan semmilyen értesítést nem kaptunk, ami alapján hatékonyan és pontosan tudtunk volna eljárni, csak saját magunkra hagyatkozhattunk - hangsúlyozta az üzletlánc vezetője, s elmondta: reggel már a fogyasztóvédelmi felügyelőség meg is jelent, hogy ellenőrizzen.- Ha nyitás előtt nem szedjük le a polcokról a rendeletben meghatározott termékeket, akkor százezer forintos bírsággal illettek volna. Nem ellenőrzésre, hanem pontos tájékoztatásra lett volna szükség, továbbá mi, forgalmazók sérelmezzük, hogy nem kaptunk egyértelmű utasítást, hogy mely készítményeket vonjuk ki a forgalomból. Számos kérdésünkre nem kaptunk még választ: mi lesz a „kitiltott” élelmiszerek sorsa, ki téríti meg az ebből keletkező kárt. A Salgó Center Coop Rt. vezetője kérdésünkre elmondta: esetükben milliós nagyságrendet meghaladó tételről van szó.- Folyamatosan vizsgáljuk, hogy az üzletekben, bevásárlóközpontokban, nagyüzemi konyhákon, hogyan hajtják végre a kormányrendeletet - mondta a fogyasztóvédelmi felügyelőség nevében Páka György. - Eddigi tapasztalataink szerint megteszik a kereskedők a szükséges intézkedéseket - fogalmazta meg az felügyelőség igazgatója, s hozzátette: a megyében sehol sem büntettek, hiszen nem ez a céljuk. A fűszerpaprika tárolásával kapcsolatban elmondta: értelemszerűen a többi élelmiszertől elkülönítve kell tárolni. Arra a kérdésre, hogy ki fizeti meg a forgalmazók kárát, az igazgató megjegyezte: az 1994-es „paprikabotrány” kapcsán is kártalanítva lettek. Az étterembe járó vendégek, s a háziasz- szonyok egy része nevetségesnek, más része szánalmasnak tartja a dolgot, sokan pedig csak legyintenek: „eddig sem tudtuk, hogy mivel etetnek meg minket, ezután sem fogjuk tudni”. SZELES-MIHALIK Csörgő Balázs Mokka, vagy zacc? Ma szándékosan korábban keltem, gondoltam, a műsor elején még biztosan nem fáradt és nem bakizik annyit. Sajnos tévedtem. Ugyanúgy nem tudja, kivel beszélget, ugyanúgy lekezeli az embereket és ugyanúgy dadog, mint amikor később látom. Ez nem lehet, vagy csak nekem tűnik fel és senki másnak? Ennek a műsornak méltatlan a Mokka név. Nem hiszem, hogy az igen keménynek tartott kommunikáció szakon a heves „öööö-zés” és a lekezelő stílus kimondottan jó jegyet érdemelne. Persze könyvíráshoz és előre megbeszélt poénokhoz nem kellett nagy beszédkészség. Az élő műsor azonban - láthatjuk - teljesen más. Kell(ene) hozzá többek között felkészültség és kreativitás. Én azt sem vitatom, hogy ebben az emberben mindez megvan, hiszen valahogyan el kellett jutnia idáig. Sokak szerint elismert szaktekintély, mások egyenesen példaképüknek tekintik. Az biztos, hogy az említett műsorban - színésznőként végzett - kolléganője rendszeresen és alaposan túlteljesíti, már amikor a szaktekintély hagyja szóhoz jutni a dadogása mellett. A „Tanár úr” - mert ő szerényen hagyja, hogy így hívják - alaposan leszerepel reggelenként. Mindegy, hogy egy, vagy ne adj' Isten több politikussal kell(ene) beszélgetnie, vagy csak egyszerűen a játék telefonszámát kell(ene) felolvasnia, mindenben tud hibázni. Tisztelt csatorna, tisztelt illetékesek! Nézzék már meg reggelente ezt a műsort! Nem gondolják hogy keserű ez a kávé? Ez nem mokka - ez így csak zacc! Új ravatalozó, új felszerelés Szátok A helyi önkormányzat egy új ravatalozó építésére a megyei területfejlesztési tanács pályázatán ötmillió forintot nyert. Az elnyert pályázathoz szükséges önerő biztosítására pedig - mivel a falu lakosságának ötven százaléka roma származású - a napokban újabb pályázatot nyújtottak be az Országos Cigány Önkormányzathoz. A mintegy 11 milliós fejlesztésre azért van szükség, mert a régi ravatalozó épülete használhatatlanná vált. Ez év októberben kezdték meg az új építését, s első lépésként a víz- és csatorna- rendszer megvalósítását tervezik. A helyi, huszonkét taggal működő önkéntes tűzoltó-egyesület kétszázezer forintot nyert a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól új felszerelésre, amit új motor és szivattyú vásárlására fordítanak majd. A falu buszmegállóinak felújítására beadott Sapard- pályázaton az önkormányzat nem járt sikerrel. Szent Imre-napok Balassagyarmat Tegnap kezdődött, s ma is tart a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium rendezvénysorozata. Varga Csilla Csendéletek című kiállítását Csach Gábor művészettörténész nyitotta meg. A tudományos diákköri ülések többek között a kontinensek vándorlásáról, az „ifjú” és „idős” vulkánokról, a középkori Magyarország rejtélyes gyilkosságairól halálpsptpirnl szóltak látékos német és angol nyelvű vetélkedőket is rendeztek, de az EU-val, valamint a számítástechnikával kapcsolatban is összemérik tudásukat a diákok. Történelmi játszóház, rádiós vetélkedő, sportversenyek, hittanverseny, szavalóversenyek, s az elsős gimnazisták „hangyaavató- ja” színesítik a programot. A képzőművészeti, irodalmi és nyelvi pályázatok eredményét szintén a Szent Imre-napok keretén belül hirdetik ki. Saigon zenekar, amely ezúttal is a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek legismertebb rockszámait játssza. Reggel kiderült: Kazár módosítana Salgótarján ___- Fájdalmas ilyet kimondani, de tény: megyeszékhelyünk napjainkban az ország egyik legnehezebb helyzetű megyei jogú városává vált - hangsúlyozta Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a napokban ország- gyűlési felszólalásakor. A 17,2 százalékos Nógrád megyei munkanélküliségi rátára, Salgótarján népességének folyamatos csökkenésére és a városban kibontakozó társadalmi-gazdasági krízis jeleire hívta fel az Országgyűlés figyelmét a politikus. Megfogalmazta: a hatékony és esélykiegyenlítő térségi fejlődés megindulása érdekében elengedhetetlen a kormány kiemelt támogatása. Becsó Zsolt utalt továbbá arra, hogy a megye hét éven keresztül kiemelt támogatásban részesült, amelynek hatására Nógrádban érzékelhető fejlődés indult meg. 1996 decembere és 2003 decembere között a regisztrált munkanélküliek száma 2236 fővel csökkent. Négy ipari park jött létre és számos jelentős zöldmezős beruházás realizálódott - hívta fel a figyelmet az ország- gyűlési képviselő.- Salgótarján foglalkoztatási helyzetéből kiindulva azzal a kezdeményezéssel élek, hogy a kormány kiemelt támogatásban részesítse Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű megyei jogú városát, Salgótarjánt - hangoztatta a politikus, s mint elmondta: a költségvetéshez módosító javaslatot nyújt be, amelynek célja, hogy 2005-től munkahely- teremtéshez és -megőrzéshez, kis- és középvállalkozások támogatásához Salgótarján egy-egy milliárd forintos kiemelt támogatásban részesüljön. Mindehhez kéri a városban élő szocialista és más kormánypárti képviselők támogatását, hiszen együtt biztosan többre mennek. „Nem egészen korrekt, hogy az utolsó pillanatban kerítettek sort erre” - jegyezte meg Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, miután Kazár önkormányzata jelezte módosítási szándékát, s így lekerült a tegnapi közgyűlés napirendjéről a szennyvízközmű-vagyont érintő szerződéstervezetek jóváhagyása. Egyébként valamennyi javaslatot támogatta a jelenlévők túlnyomó többsége. Salgótarján ________ A város közgyűlése Puszta Béla polgármester javaslatára levette a napirendről az önkormányzati tulajdonú szennyvízközmű-vagyont érintő szerződések jóváhagyását. Az érintett települések képviselőivel folytatott előzetes egyeztetések ellenére ugyanis Kazár részéről az ülés napjának reggelén érkezett a jelzés, miszerint mégis további módosító javaslatot tennének. Puszta Béla polgármesteri tájékoztatóját követően a közgyűlés elfogadta a költségvetési rendelet, valamint a település- rendezési terv módosítását. A közúti közlekedési balesetek-és a közlekedési morál alakulásáról Juhász István rendőr ezredes, városi kapitányságvezető számolt be, majd ismertette a baleset-megelőzési munkacsoportnak a biztonságosabb közlekedés érdekében tett javaslatait. A Salgótarján Kistérség Többcélú Társulás megállapodásának módosítását egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. A város első embere kiemelte: a társulás megalakulása után az országgyűlés létrehozta a kistérségi területfejlesztési tanács intézményét. Lehetőség nyílt arra, hogy ennek feladatait a többcélú társulás keretein belül lássák el.- A fogorvosi ügylet hiánya több éve foglalkoztatja Salgótarján lakosságát - mondta Révay Ferenc, a szociális és egészségügyi iroda vezetője, hozzátéve: májustól egy jogszabály kötelezi a megyei jogú városokat ennek biztosítására. A beruházás megvalósítására az iroda összesen 4,1 millió forintot nyert egy pályázaton, amelyet az elkövetkező hónapokban használnak fel. A testület egyhangúlag fogadta el az állandó városi fogászati ügyelet megszervezését. Az önkormányzati számlavezető pénzintézet kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás lezárását a közgyűlés zárt ülésen tárgyalta, tekintettel az üzleti érdekekre. Ezt követően közéleti bejelentésekkel folytatódott az ülés. Puszta Béla polgármester arról adott tájékoztatást, hogy a salgótarjáni Százszorszép óvoda szülői közösségének panasza után az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot indított. Az ombudsman megállapította, hogy az intézmény bezárása nem sértett törvényi előírást, kifogásolta ugyanakkor, hogy a közgyűlés jó előre kész tényként fogalmazta meg az óvoda megszüntetését. Ugyancsak felveti a szakvélemények hiányosságát. A város első embere kifejtette, hogy a polgár- mesteri hivatalnál, illetve az önkormányzati szervezeteknél lezajló létszámcsökkentés szintén megfelelt a törvényi előírásoknak. Kovácsáé Czene Csilla alpolgármester bejelentette, hogy a Dolinkáért Egyesület hamarosan megkezdheti működését. SCHVEICZER K. Egy este a Saigonnal Mátraterenye E hét végén, október 30-án, szombaton 20 órától a helyi művelődési házban ad koncertet a Kiemelt támogatást!