Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)
2004-10-19 / 244. szám
I 2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2004. OKTÓBER 19., KEDD Az építészet hónapja alkalmából a napokban a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában dokumentációs kiállítás nyílt „Salgótarján - Egy tervezett város” címmel. Salgótarjáh A tárlat megnyitóján közreműködött a Vertich Színpad és az Akkord fúvóskisegyüttes. Koríll Ferenc, a József Attila Művelődési Központ igazgatójának köszöntőszavai után Méhes András, Salgótarján alpolgármestere tekintett vissza a múltba és a jelent túllépve a jövőről, a város további terveiről beszélt.- Magyarországon a háború utáni évtizedekben a városépítészet igen prosperáló időszakát élte. Mindenképpen az egyik legjelentősebb városléptékű terv volt Salgótarján városközpontjának átalakítása, melyben a 60-as évek urbanisztikai és építészeti tervezési progressziói együtt jelennek meg. Az új salgótarjáni központ a mai napig az utolsó Európa-hírű magyar városrendezési projekt, melynek bemutatása már csak a tervezők névsora miatt is érdekes és érdemes- fogalmazott megnyitóbeszédében Méhes András, aki a továbbiakban a múltba tekintett. Jánossy György, Finta József, Magyar Géza és Szrogh György jeles fővárosi építészeket említette az alpolgármester, akik munkái révén lett 1968-ban - elsőként az országban - Hild János emlékéremre méltó a város.- 1951-ben a városi tanács megrendelte az új általános rendezési terv előkészítését a Városépítési Tervező Vállalattól. A három fő feladat a városközpont kijelölése, az ivóvízellátás és csatornahálózat megtervezése, valamint a város közlekedésfejlesztési koncepciójának kialakítása volt - mondta Méhes András, majd megemlítette, hogy 1955- re született meg terv szintjén a modern Salgótarján. 1960-ban „végre megindult a valódi rekonstrukció”. Sorra készültek el az épületek - utolsóként a városi tanács tömbje lett készen 1988-ban. Tablókon a város építészete FOTÓK; RIGÓ TIBOR Idősek napja Ipolytarnóc A község önkormányzata az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezte az idősek napját. A meghívottak közül ötvenötén jöttek el október 16- án a kultúrházba. „Szívünk és lelkünk minden szeretete benne van abban, liogy a mai estét önök valamennyien kellemesen töltsék. Sokan fáradoztak a rendezvény sikeréért. Az elmúlt évihez hasonlóan egy régi fényképet varázsoltunk a meghívóra, visszacsempészve egy kicsit a múltat, a gyermekkort, a tanítót, az egykori játszópajtások emlékét” - mondta többek között: Szabó Tibor polgármester, külön köszöntve a település négy legidősebb lakóját, Varga Jánosáét (93 év), Juhász Ferencnét (87 év), Demus Bélánét (85) és Tőrincsi A találkozó résztvevői Lászlónét (85 év). Ez után dr. Nagy Andor, a Fidesz ország- gyűlési képviselőjelöltje üdvözölte az idős korúakat. Az általános iskola alsó tagozatos diákjai verssel és tánccal készültek a neves eseményre. 18 órától Bohács István előadó- művész Váradi Gábor zenei kísérete mellett magyar nótákkal szórakoztatta a közönséget. A B. S. Agrár helyi dolgozója, Kiss Béla, két katlanban főzött gulyást, így mindenki ízlése szerint választhatott a marhahúsból, illetve a birkából készültek közül. A frissen sütött pogácsával, pálinkával, sörrel és finom egri vörös borral terített asztal kiegészült azzal a sok házi készítésű süteménnyel, amellyel a helybeli fiatalabb korosztály kedveskedett az időskorúaknak. A zenét Bánszegi Béla szolgáltatta és a késő estig tartó vidám hangulatú idősek napján sokan táncra perdültek. _____■ H atármegbízotti tálálkozó Ünnepi programsorozat a gimnáziumban A költő és vitéz végvári katona nevét viselő Balassi Bálint Gimnázium Balassi születésének 450. évfordulójára nagyszabású rendezvénysorozattal készül. Az ünnepség fővédnöke dr. Hiller István kulturális miniszter. Balassagyarmat Október 20-án 9 órakor szentmisével, ökumenikus istentisztelettel, zászlószenteléssel indulnak a programok a Szentháromság főplébánia-templom- ban. A szentmisét dr. Beer Miklós, váci megyés püspök, dr. Szebik Imre, az északi evangélikus egyházkerület püspöke, dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele, Koza József kanonok-plébános celebrálják. A Balassi Bálint Gimnázium vegyes karát Mátyás Levente vezényli, orgonán kísér Unter- weger Zsolt karnagy, a balassagyarmati rézfúvóskvintettet Tóth Miklós vezeti. Délelőtt 11 órakor tudományos konferencia kezdődik a volt vármegyeháza dísztermében. Az ünnepi műsorban fellép a Balassi gimnázium tanári énekkara Pásztor Sándomé vezényletével, s „Szép szavak áldozatja” címmel a Varietas Pódium Színház adja elő műsorát Csábi István vezetésével. A konferenciát dr. Bitskey István, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára vezeti. Előadnak: dr. Pálffy Géza történész, dr. Korzenszky Richárd perjel, dr. Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, Jókai Anna írónő. 15 órakor Párkányi Raáb Péter szobrászművész Balassi- szobrát avatja fel a gimnázium előkertjében Lombos István polgármester és dr. Benedek Katalin, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze. 15.30-kor Réti Zoltán festőművész „ Akva- rellek Gyarmati Balassi Bálint emlékére” című kiállítását nyitja meg a gimnázium galériájában P. Szabó Ernő művészettörténész. Fellép a balassagyarmati kamaraegyüttes, s a gimnázium vegyes kara. 17 órakor reneszánsz korabeli táncot adnak elő a gimnázium diákjai Kurun- czi Zsoltné vezetésével, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola művésztanárai közreműködésével. Sombori Sándor Balassi Bálint című lírai játékát adja elő a gimnázium színjátszó köre a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében. A kör vezetője Pásztor Sándomé. Október 21-én 9 órától Balassi Bálint versmondóverseny veszi kezdetét a gimnázium dísztermében. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nagytermében dr. Sárdy Margit irodalomtörténész ad elő, a gimnáziumban pedig rendhagyó irodalomórán Marschalkó Zsolt Ostromállapot című monoesszéjéből hangzanak el részletek a Varietas Pódium Színház előadásában. Játékos lovagi tornát és szellemi vetélkedőt tart a tornacsarnokban dr. Szabó József hadtörténész. Tudományos diákköri előadás keretében a XVI. századi természettudományról esik szó a 11. c osztály termében. Tíz órakor Balassi családfájáról dr. Czeizel Endre orvosgenetikus beszél a művelődési központ nagytermében. 11.30- kor Balassi Bálint énekeiből ad elő a Musica Historica együttes Csörsz Rumen István vezetésével. Október 22-én „Balassi nyomában” elnevezéssel emléktúra következik Zólyom, Kékkő, Esztergom és a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum megtekintésével. ______ ____ ■ Ba lassagyarmat Első alkalommal fogadta értekezlet keretében a besztercebányai és a nyitrai határmegbízottakat Dúzs József ezredes, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója. A találkozón értékelték a 2004-es esztendő első felében elvégzett közös munkát és azok tapasztalatait. Kiemelten foglalkoztak az együttes európai uniós csatlakozáshoz fűződő felBalassagyarmat Tizenöt év után e hónapban sor került a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ nyílászáróinak festésére, amely várhatóan a hónap végéig tart majd. Az ez év júliusában egyesült gazdasági műszak ellátó szervezet és az intézmény gazdasági hivatala az adatok megvalósításával. A résztvevők egybehangzóan megállapították: eredményes volt a közös tevékenység, a zöldhatár őrizete és a határforgalom ellenőrzése az uniós elvárásoknak megfelelően történik, ezt az utazó állampolgárok is elégedetten állapítják meg. Végezetül összegezték az elhangzottakat és a schengeni megfelelés jegyében a jövőben is hasonló konstruktív együttműködésre tettek ígéretet. idei évre karbantartásra elkülönített összegből valósítja meg az utcafronti nyílászárók és a kerítés favédelmét. A karbantartási munkálatoknak csak anyagköltsége van, amely mintegy 200 ezer forint. A művelődési központ jövőbeli tervei között szerepel a konyha átalakítása is. __ _g F estés tizenöt év után Csökkenő létszám az általános iskolákban Az óvodai hálózathoz hasonlóan az Ipoly-parti város önkormányzata az elmúlt tíz évben számos esetben foglalkozott az alapfokú, általános iskolai oktatás helyzetével is. Balassagyarmat A külső körülmények változása - volt egyházi ingatlanok visz- szaadása, csökkenő gyermeklétszám, átadott ingatlanok kártalanítási összegének felhasználása - valamint a szakmai követelmények változása - NAT bevezetése, helyi pedagógiai programok megalkotása, speciális képzési területek kialakítása - arra kényszerítette a város vezetését, hogy tekintse át az általános iskolai oktatás helyzetét és racionalizáló intézkedéseket hajtson végre. A képviselő-testület 1996-ban úgy döntött, hogy megszűntet három általános iskolát és a korábban hozott döntésének megfelelően - miszerint az önkormányzat új iskolát épít - 1996. augusztus 1-jével a megépített új iskolában megkezdődött a munka. Az intézmény később felvette a Szabó Lőrinc nevet. A testület meghatározta a három működő általános iskola szakmai kompetenciáit, szakmai profilját. Ennek megfelelően elkezdődött az emelt óraszámú képzés a Kiss Árpád Általános Iskolában ének-zene, majd később élő idegen nyelvből, a Dózsa György Általános Iskolában testnevelésből, a Szabó Lőrinc Általános Iskolában matematikából. A költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó intézkedési tervben 2004. szeptember 1- jétől a Szabó Lőrinc Általános Iskola 1. osztályos tanulócsoportjainak számát eggyel csökkentette az önkormányzat. Az 1990-től terjedő időszak főbb általános iskolai adatait elemezve a következők állapíthatók meg: a tanulólétszám tendenciájában csökkent, a napközis és étkezést igénylő gyermekek száma az utóbbi években kevesebb, viszont egyre több vidékről bejáró tanuló veszi igénybe a város oktatási intézményeit. A rendelkezésre álló anyakönyvi és óvodai adatok alapján az általános iskola 1. osztályába belépő tanulók várható létszáma: 2004/2005-ben 165, 2005/2006-ban 160, 2006/2007- ben 154 tanköteles tanuló. Az általános iskola 8. osztályból várhatóan kilépő tanulók: a 2004/2005. tanévben 213, a 2005/2006. tanévben 213, a 2006/2007. tanévben 193 végzett diák. A fentiek alapján az általános iskolák tanulólétszámában 2006-ig csökkenés várható. A város önkormányzatának tovább kell működtetnie kötelező feladatként a három általános iskolát. A jelenlegi iskolai hálózat az ellátás igényeit biztosítani tudja. Á tanulási nehézségekkel küzdő - nem értelmi fogyatékos - tanulók fejlesztésének meghatározását a Nógrád Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság végzi. A vizsgálatok gyakori rendelkezése, hogy a tanulók részére egyéni felzárkóztató, korrepetáló órák megtartását rendeli el, általában tanulónként heti 5-6 órában. A fejlesztés feltétele az ehhez szükséges órák biztosítása. Az utóbbi időszakban rendkívül sok feladatot ad a nevelőknek a hátrányos helyzetű, nehezen nevelhető, rossz szociális körülmények között élő tanulókkal való foglalkozás. A tapasztalatok alapján a nevelők nevelésre fordítható idejének közel felét teszi ki e gyerekekkel való foglalkozás, a segítés a gyerekek szociális problémáinak megoldásában. A közoktatási törvény a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak között gyermek- és ifjúságvédelmi felelős alkalmazására ad lehetőséget. Ez intézményenként heti tíz óra - a fenti feladatokra fordítható - időt jelent. SZ. A. MeetervezetryáíQsNagyon sokan voltak kiváncsiak a kiállításra