Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)

2004-10-16 / 242. szám

2004. OKTÓBER 16., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Bizakodik a Skorpió Futsal NB I, nők, alapszakasz, 2. forduló Hazai környezetben folytatja a hét végén a Skorpió SE- Salgótarján az első osztályú női futsal (teremlabdarúgó) bajnokság alapszakaszában. A két héttel ezelőtti szegedi nyitó fordulóban jó teljesítménnyel - és némi balszeren­csével - hat pontot gyűjtő együttes szombati sikeres sze­replése esetén megerősítheti jelenlegi kedvező pozícióját a bombaerős D-csoportban. A Salgótarjáni Városi Sport­csarnokban reggel kilenc órakor kezdődő viadalt az ér­deklődők díjtalanul tekinthetik meg. A tarjáni gárda egyébként a hétközben előkészületi mérkőzésen az 1. DFC Rimaszombat együttesét fogadta, s a rendhagyó, két­szer negyven perc játékidejű találkozón 6-6-os döntetlent ért el szlovákiai vendégeivel szemben.- A szegedihez képest némileg átalakult kerettel szerepe­lünk a hazai fordulóban, ugyanis Brunda Kitti a napok­ban bejelentette, hogy a továbbiakban elsősorban nagypá­lyás csapatára szeretne koncentrálni, így rá nagy valószí­nűséggel már nem számíthatunk a bajnokság hátralévő részében - tudtuk meg Pusnik Zoltántól, a Skorpió SE edzőjétől. - Ellenben szombaton már valószínűleg rendel­kezésre állhat a betegeskedő Gál Szandra és Szakács Krisz­tina, valamint a nemrégiben Dorogházáról igazolt Rezes Beátát is szeretnénk kipróbálni egy-két találkozón. Ami a várható szereplést illeti, minimum hét pont megszerzését várjuk a csapattól, de a hazai pálya előnyét kihasználva természetesen szeretnénk minden ellenfelünket legyőzni. NB I-es női futsal bajnokság alapszakasz, D-csoport, 2. forduló, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok. A prog­ram. 9 óra: Skorpió SE-Salgótarján - Dévaványai SE. 10 óra: VESTA SE Székesfehérvár - Szegedi AK. 11 óra: Dévaványai SE - VESTA SE Székesfehérvár. 12 óm: Szege­di AK - Skorpió SE-Salgótarján. 13 óra: Dévaványai SE - Szegedi AK. 14 óra: Skorpió SE-Salgótarján - VESTA SE Székesfehérvár. A csoDort állása 2. Skorpió SE 3 2 0 1 7-4 6 3. Székesfehérvár 3 1 1 1 11-6 4 4. Dévaványai SE 3 0 0 3 3-140 H. P. Páratlan izgalmak Kramnyik-Lékó világbajnoki páros mérkőzés Amolyan most vagy soha hangulatban vághatott neki Vlagyimir Kramnyik a 12 játszmának csütörtökön, hiszen ha nyer, és esetleg nem kap ki október 16-án sötéttel, ak­kor hétfőn csak győzelemmel mentheti meg világbajnoki címet. Alaposan nekiesett tehát Lékónak, hosszúra sán­colt, de a Péter által szinte sosem játszott Caro-Cann véde­lem stabil fedezéket nyújtott a szintén vezéroldalra rosált fekete királynak, és nagymesterünk vállalta még gyalog­szerkezete szétzilálását a királyszárnyon. Kramnyik egyre csak kereste a nyerést, és a kommentátorok egyik ámulat­ból a másikba estek, mert a játszó felek szinte lépésről lé­pésre olyanokat húztak, amire nem is számítottak az elemzők. Lékó aktív ellenjátékkal, fenyegetésre fenyege­téssel felelt, így az orosz belátta, reminél nem számíthat többre, és mindkettőjüket szorongatta az időzavar réme is. Sötéttel persze jó a remi, főleg ha ma reménybeli világ­bajnokunk nyerni tudna. Hogy kinek hoz a 13-as szám szerencsétlenséget, vagy éppen ellenkezőjét, azt szombat estére már megtudjuk. _______ MÁRTON (SATIS) ISTVÁN JELENTI BRISSAGÓBÓL R emek nógrádi szereplés Karate-do, nyílt korosztályos és felnőtt országos bajnokság, Gödöllő A gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában rendezték meg az elmúlt hét végén a nyílt korosztályos és felnőtt országos karate-do bajnok­ságot. A több mint 650 versenyzőt fel­vonultató rendezvényen a nógrádi színeket Salgótarján, Balassagyar­mat, Pásztó és Bátonyterenye csapa­tai képviselték. A rengeteg induló mi­att maratoni hosszúságúra nyúló baj­nokság díszvendégei a Magyar Olim­piai Klub tagjai, míg a verseny fővéd­nökei Erdei Zsolt világ- és Európa-baj- nok ökölvívó és Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tor­nász voltak. Hat küzdőtéren folytak a viadalok, ahol először a formagyakorlatokat (kata) mutatták be a versenyzők, majd ezután következtek a küzdel­mek (kumite). A palóc karatékák ez­úttal is kitettek magukért és a népes mezőnyben magabiztosan verse­nyezve, szinte mindenki éremmel térhetett haza. JOBB NÓGRÁDI EREDMÉNYEK. Kata. Fiúk. 12 évesek: 1. Somogyi Bálint (Palócbrot KK). 15 évesek: 2. Somogyi Renátó (Palócbrot KK). Fel­nőtt férfiak: 1. Kuris Zoltán (Palócbrot KK). Lányok. 14 évesek: 1. Scheili Esz­ter (Pásztói SKK). Kumite. Fiúk. 11 évesek: 3. Adorján Péter (Palócbrot KK). 12 évesek: 3. So­mogyi Bálint (Palócbrot KK). 13 éve­sek: 3. Kovács Dániel (Palócbrot KK). Felnőtt férfiak: 3. Kuris Zoltán (Palócbrot KK). Lányok. 14 évesek: 2. Scheili Eszter (Pásztói SKK). A Palócbrot Karate Klub csapata. Állnak (balról): Somogyi Renátó, Kuris Zoltán, Kovács Dániel. Guggolnak: Adorján Péter, Somogyi Bálint Rangadó előtt az SKC férficsapata Kézilabda NB l/B, Keleti csoport, 6. forduló A Salgótarjáni KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata az előző fordu­lóban hazai környezetben fölényesen nyert a Kiskunhalas ellen. A hét végén Békésre utaznak, amely az SKC-hez hasonlóan még mindig százszázalékos, s vissza akarnak kerülni az NB I-be. A női csapat, szintén az NB I/B-ben - egy sikertelen gyöngyösi mérkőzés után - Mátészalkán lép pályára. FÉRFIAK Békési FKC (2.) - Salgótarjáni KC (1.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazgatója: - Az őszi szezon leg­fontosabb, mondhatnám úgy is, hogy a csoport szuperrangadójára készülünk: az előző szezonban még NB I-es Békési FKC otthoná­ban lépünk pályára. Elemeztük a legutóbbi váci mérkőzésüket, ahol 29-27-re nyertek. Ezen a mérkőzésen nem sokat nyújtottak a számunkra, hiszen olyan harcmodort és védekezést választottak, amire mi nem nagyon számíthatunk. Véleményem sze­rint, egy nyitottabb védekezéssel készülnek ellenünk, de ha a zárt védekezést fogják választani, akkor sem érhet bennünket meglepetés, mert akkor viszont lövőerőben felül tudjuk őket múlni. A támadá­suk mellett egyedül az szól, hogy már négy éve együtt játszanak, s a csapattagok ismerik egymás gon­dolatát. Ellenben gyengéjük az, hogy a más jelegű taktikai reperto­árjuk igencsak hiányosnak tűnik, sem emberelőnyben, sem különbö­ző védekezési variációk ellen nem nagyon láthatunk begyakorolt figu­rákat. Tehát az őszi csúcsrangadón bárki nyer, az lépéselőnybe kerül. Nyilván nem fel- tett kézzel me­gyünk a Viharsarokba, hanem a legnagyobb elszántsággal. Igaz a csapat körüli dolgok továbbra sem csitulnak, illetve nem javulnak, de ennek ellenére sportemberhez mél­tóan fogjuk végigküzdeni ezt a mérkőzést, s mindent megteszünk azért, hogy újabb idegenbeli sikert érjünk el és megerősítsük pozíción­kat. Akkor sem esünk kétségbe ter­mészetesen, ha pontot szereznénk, vagy netalán minimális vereséggel térnénk haza, hiszen a bajnokság­ból még sok van hátra, és nekünk azokra a mérkőzésekre is koncent­rálni kell. A keretben változás nem lesz, mivel tizenkét játékossal ren­delkezünk, illetve az újonc Forgács Péterrel jön még hozzá. Sajnos ez nem sok játékos, és a héten is ke­véssel tudtunk edzeni. Nyilván en­nek is meg kell találni a módját, hogy valamilyen úton-módon ren­dezzük, s legalább 14-16 játékos legyen az edzéseken, mert csak így lehet minőségi munkát végezni. A készülő keret: Oross, Jakab, Nagy kapusok, Oláh, Szabó T., Patócskai, Habuczki, Papp, Szabó G„ Nigrínyi, Fejes, Noris, Forgács. Sérült: Berta. Eltiltott: nincs. ■fe * * Magyar Kupa, a harmadik for­dulóba kerülésért: Tiszavasvári SE (NB II) - Salgótarjáni KC (NB I/B) 28-36 (13-17). Salgótarjáni KC: Ja­kab - Noris 9, Papp 4, Habuczki 1, Oláh 4, Patócskai 8, Nigrínyi 2. Cs.: Oross, Nagy (kapusok), Szabó T. 3, Fejes 5. Szakmai igazgató: Mol­nár Ferenc. NŐK Mátészalka (9.) - Salgótarjáni KC (12.) Molnár Ferenc, az SKC szakmai igazgatója: - A fiúkhoz hasonlóan nagyon keveset tudtunk edzeni a héten - különböző okok miatt - a pestiek mindössze egy foglalkozá­son vettek részt. Ez sem tarható így tovább, hiszen, ha azt akarjuk, hogy ütőképes csapatunk legyen, akkor még több edzésmunkára van szükség. Pozitív dolog volt a Gyöngyös elleni mérkőzésen, hogy most már lehet számítani a fi­atalokra. Külön öröm, hogy Bodor Gabriella a szülés utáni visszatéré­sével egyre jobban formába lendül, s számítok majd a későbbiekben Kovács Éva szereplésére is. A mátészalkai csapathoz uta­zunk, ők a mérkőzés esélyesei. A fiúk mérkőzése egybeesik a lányo­kéval, így én nem tudok jelen len­ni, de remélem, hogy Szabóné Sipos Éva vezetésével és Tarjáni Szilvia rutinjával megfelelőképpen tudják majd a csapatot vezényelni. A keretben annyi változás várható, hogy ha a 15 éves Kónya Barbará­nak megérkezik a játékengedélye, akkor egy tehetséges saját nevelé­sű játékos fog bemutatkozni a fel­nőttcsapatban, akinek ezúton is si­keres pályafutást kívánok. A készülő keret: Csíki, Nagy ka­pusok, Berindán, Sidó, Kisbalázs, Tarjáni, Erős, Halmai, Tuza, Csá- nyi, Princz, Kovács, Bodor* Kónya. Sérült: Korponai. Eltiltott: nincs. MULICZA FERENC A megyék közül a legkisebb költségvetéssel gazdálkodnak Az MLSZ elnöksége elismerte a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség munkáját A Magyar Labdarúgó Szövetség minapi elnökségi ülésén több napirendi pont szerepelt a programban. Az eseményen jelen volt Ferencz Gyula MLSZ-elnökségi tag, a Nógrád Me­gyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Pancsovai Nándor főtit­kár. Számunkra a legfontosabb az első pont volt, melyben a megyék beszámolójában ezúttal Nógrád megyére került sor, melyről írásos anyagot készített a szövetség. Ebből kaptak az MLSZ-elnökségi tagok és a megyei szövetségek. Ferencz Gyula szóbeli kiegészítést tett a gazdasági működés nehéz­ségeiről, problémáiról, nógrádi NB-s csapatok helyzetéről, a Bozsik-programról és az edzőképzés eredményeiről. Az el­nökségi tagok mindegyike gratulált és elismerését fejezte ki a megyei szövetség tevékenységéről. Megérkezett a hivata­los értesítő is, melyben a szeptember 17-i ülésének határo­zata értelmében az MLSZ elnöksége elfogadta a megyei szö­vetség tevékenységéről szóló beszámolót. Az elnökség elis­merését fejezte ki a Nógrád Megyei LSZ elnökének, főtitká­rának, a szövetség munkatársainak és társadalmi aktívái­nak kiváló munkájukért. Az írásos beszámoló első feje­zetében össze lett foglalva me­gyénk labdarúgásnak története. Nógrád megyében a XX. század el­ső éveiben Balassagyarmaton, Lo­soncon és Salgótarjánban alakul­tak meg az első labdarúgócsapa­tok. Az első jelentősebb sikert az Észak-kerületi bajnokságban, a Lo­sonc AC csapata érte el. Az I. világ­háború előtti korszakban bajnoki rendszerben csak a Losonc AC és a Salgótarjáni SE csapatai szerepel­tek. A megye többi városainak és településeinek csapatai, főleg meg­hívásos, egymás közötti mérkőzé­seket, tornákat rendeztek. Me­gyénkben az 1920-ban megjelenő 53-as számú sporttörvény hatály­ba lépését követően jelentősen megerősödött az üzemi és a leven­te sport. A bányatelepeken gomba módra szaporodtak a sportegyesü­letek, amelyeknek csapatai az Észak-kerületi bajnokságba és a kerületi alosztályokba lettek beso­rolva. A két világháború közötti időszak legismertebb csapata az Ferencz Gyula SBTC volt, amely 1933-ban és 1935-ben megnyerte a magyar amatőrbajnokságot, s 1935-36-os évadban először szerepeltek a nemzeti bajnokság élvonalában. A második salgótarjáni csapat, az SSE az 1938-39-es bajnokságban szerepelt az NB I-ben. A háborús évek alatt a Nógrád megyei csapa­tok túlnyomó része körzeü baj­nokságokban szerepelt. AII. világ­háború után az ÉLASZ keretén be­lül - 1945 szeptemberében - meg­alakult és elindult egy egységes I. osztály, ahol a nógrádi csapatok zöme a Mátravidéki alosztályba kerültek besorolásra. Somoskőúj­falutól a Heves megyei Csányig öt­ven egyesület szerepelt a bajnok­ságokban. Az ÉLASZ 1948 nyarán két részre oszlott: Miskolci és Mát­rai alosztályra. Nógrád megyében 1948-ban már 55 felnőtt, 25 ifjúsá­gi és 43 serdülőcsapatot tartottak nyilván. Az ÉLASZ 1950-ben meg­szűnt - a tanácsi rendszer beveze­tésével - és megalakult a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség, amely megyei, járási, körzeti baj­nokságokat írt ki. Az 1951-es me­gyei I. osztályú bajnokságban 16 csapat szerepelt. Járási bajnokság is működött - Salgótarján, Balassa­gyarmat, Szécsény és Pásztó - 16 csapatos létszámmal a felnőttek ré­szére, de kisebb létszámmal ifjúsá­gi bajnokság is volt. Az 1951-1975-ig terjedő idő­szakban megyénk 129 településén 124 felnőttcsapat volt. Az 1970-es évek közepétől - amikor a bányá­szat visszafejlesztése megkezdő­dött - a csapatok egy része is meg­szűnt. Aztán 1992-től - a gyárak le­építésével - ismét több csapat szűnt meg, illetve labdarúgópályá­kat veszítettünk el. A 2003-2004-es bajnokságban már csak 95 egyesü­let (ebből háromnak - Magyargéc, Berkenye, Rétság - második csapa­ta is volt) működött, mely majd­nem 30-cal kevesebb, mint az 1950-es évek közepén. A második részből megtudhat­juk, hogy a Nógrád Megyei Lab­darúgó Szövetség legutóbbi tiszt­újító közgyűlése 2001. április 2-án volt, ahol elnököt és tízfős elnök­séget, valamint háromfős ellenőr­ző bizottságot választottak. Az el­nökséget a közgyűlés négy évre választotta meg, így a mandátu­muk 2005 áprilisában jár le. Az el­nökség évente több alkalommal ülésezik. Pancsovai Nándor A folytatásban a szövetség működésének alapokmányairól, míg a negyedik fejezet a szerve­zeti felépítéséről és a négy alszövetségről - Salgótarján, Ba­lassagyarmat, Pásztó és Rétság ­szól, melyek külön verseny-, fe­gyelmi és játékvezetői bizottság­gal rendelkeznek. A megyénk­ben zajló valamennyi bajnoksá­got a szövetség működteti. Az ötödik rész az egyes bizottságok - verseny-kupa és technikai, já­tékvezetői, fegyelmi, fellebbvite- li, igazoló-átigazoló, utánpótlás­edző, női kispálya - feladatairól, jogairól ad átfogó képet. Hatodik fejezet a szövetség működési te­rületéről és költségvetéséről ad számot, melynek összegezéséből kiderül, hogy a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség az alapsza­bálynak és a szervezeti és műkö­dési szabályzatának megfelelően látja el a feladatát, s az MLSZ sza­bályzatai alapján dolgozik. A mellékletben az elmúlt két év költségvetéséből megtudhat­juk, hogy a megyék közül a mi­énk a legkisebb összegű költség- vetés. Végül táblázatokba foglal­va átfogó képet kaptunk a Bozsik-program 2 szerkezeti fel­építéséről, megyénk edzőképző központjairól és az UEFA D és B tanfolyamokról, melyek Simon Attila megyei instruktor irányítá­sával közmegelégedésre kerültek lebonyolításra. BALOGH TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents