Nógrád Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)
2004-09-23 / 222. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap N Ó G R Á D MEGY E I KÖZGYŰLÉS 2004. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Másfél évtizede a hazai járműelektronikai fejlesztések élvonalában A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése évről évre adományozza a Nógrád Megye Gazdaságáért-díjat, amelyet ezúttal egy gépészmérnök vehetett át augusztus húszadikán. Dr. Simonyi Sándor neve nem csak a megyében és Magyarországon, de Európa számos országában is ismerős a járművekkel foglalkozók számára. Az ötvennégy esztendős mérnök az egyik úttörője volt a magyarországi járműelektronikai fejlesztéseknek. A szakembert a kitüntetés átvétele után néhány nappal Miskolcon az Észak-magyarországi Régió Innovációs Tanácsának alelnökévé is választották. Dr. Simonyi Sándor és cége jó néhány elismerést begyűjtött a tavalyi évben is. „Az év vállalkotett közzétenni. Egészen 1985-ig dolgoztam az SVT-ben, voltam célgépszerkesztő, meóvezető, Or. Simonyi Sándor mérnök, a TRIGON igazgatója GYURIAN TIBOR FELVETELE zója” kitüntető cím mellé a „Régió legjobbjai” kitüntetést is át- . vehette, a leginnovatívabb fejlesztési kategóriában. A kitüntető címek ellenére ma is hatalmas lelkesedéssel mesél az egykori emlékekről és munkájáról.- Az általános iskolát szülőfalumban, Pilinyben végeztem el, majd a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Technikumban folytattam tanulmányaimat. A középiskola után rövid ideig dolgoztam a ZIM-ben, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzetem diplomát, a gépészmérnöki karon. Már az egyetemi évek alatt is közel kerültem a kutatás-fejlesztéshez, hiszen a gépelemek tanszéken kutatási munkálatokban vehettem részt. Az egyetem elvégzése után két évvel, e tárgyban írtam a doktori értekezésemet is. Kutatásaim néhány vonatkozása Drobni professzor előadásában egyetemi tananyaggá vált. Érdekességként említhető, hogy ezekre a fejlesztésekre igényt tartott a Csepel Autógyár, így - bár én akkor főállásban az SVT- ben dolgoztam és óraadó voltam egykori középiskolámban, Terplán professzor felkérésére a Miskolci Egyetemen, műszaki tanácsadóként folytattam megkezdett kutatásaimat. Az első találmányomra a Magyar Honvédség tartott igényt, így nem lehefenntartási gyáregység vezető és egy évig műszaki főosztályvezető is, aztán 1986-ban a Csepel Autógyárban vállaltam munkát. Az idő azt bizonyította, hogy akkor született meg Kapolyi László ipari miniszter egyik fontos döntése, miszerint a magyar járműipar nagyjai (Csepel Autó, Ikarus, Rába) mozduljanak el egy új fejlesztési irány felé. Ezek voltak az úgynevezett automatikai elektronikai fejlesztések, melyek ekkor még a fejlettebb világban is gyerekcipőben jártak. Miután elindult ez a program, megfelelő szakembereiddel létrehoztunk egy elektronikai üzemet, amely itt, Salgótarjánban a mai Borbély Lajos szakmunkás- képzővel szemben működött. Munkatársaimmal három év alatt tizennyolc szabadalmi bejelentést tettünk és ezek több mint nyolcvan százaléka világ- szabadalom is volt. Rendszeresen megjelentünk a frankfurti autókiállításon. A jármű egy teljes rendszer, amelyen belül az alrendszereknek kommunikálni kell egymással, ezért munka- kapcsolatok alakultak ki a különböző főegység-beszállítókkal (Knorr-Bremse, Wabco, ZF, Voith stb.).. A Csepel Autó megszűnése után egy új cég, a TRIGON formálódott, mely onnan kapta a nevét, hogy három csoportosulás, az Ikarus, az olasz Ganz Alsaido és az általam vezetett mérnökcsoport alkotta. Mi a két nagy cég között csak őrlődtünk, majd úgy döntöttünk, hogy önállóan alapítjuk meg a céget. Ekkor 1993. november 15-ét írtunk. A korábban említett két nagy cég közül az olaszokkal teljesen megszűnt az együttműködés, az Ikarussal viszont évekig sikeresen dolgoztunk együtt. Ezekben az időkben jelentek meg a Nógrád Volánnál a különböző egyedi járművek, amelyek a mi fejlesztéseink révén kerültek ide. A TRIGON megalapítása után két évvel már nem csak fejlesztett, hanem szállított is. Első és egyben referenciaértékű szállítása az Ikarus által Németországba exportált buszokhoz gyártott motorszabályzó rendszer volt, amely Mercedes-motort működtetett, ZF automata váltóval és Knorr-fékrendszerrel kommunikált. Ma már világszerte több mint kétezer autóbusz fut a TRIGON által kidolgozott rendszerekkel. Piacbővülést jelentett a vasúti járművek irányába tett fejlesztések elindítása. A MÁV Bz-mo- torkocsijainak rekonstrukciójában sikeresen pályáztunk. MAN- és Volvo-motorokhoz, valamint Voith-sebességváltókhoz terveztünk és gyártottunk vezérlőrendszereket. A Rába Motor-Kamaz teherautó-gyártási projektben szintén fontos szerepet játszik a TRIGON. Az ide szállított motorszabályzó rendszer kielégíti az ENSZ EGB előírásait és az Európai Unión belül regisztrált E jellel rendelkezik. Hasonló rendszereket szállítunk Oroszországba is. Most készül a kínai piacra szánt kivitel prototípusa. Új „színfolt”, hogy a Magyar Honvédség részére páncélozott szállító járműhöz fejlesztettünk félautomata hajtásvezérlő rendszert, amelynek a csapatpróbái most indulnak. Külön kell szólni egy nagyon jelentős fejlesztésről, amely a jövő járművéhez igyekszik néhány vonatkozásban a gyakorlatban hasznosítható megoldást felszínre hozni. Ezért a „Régió legjobbjai” kitüntető címet kapta meg cégünk 2003-ban. Minden ember számára fontos, hogy érezze tevékenységének fontosságát, értékeljék és megbecsüljék munkáját. A TRIGON alkotó kollektívájának és személy szerint nekem is abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy szakmai és közéleti meghatározó személyiségek megbecsülését érzékeljük. Köszönet érte! Tizenkét éve a csúcson Tekercsekben érkezik Olaszországból a rozsdamentes acél, amelyet Bátonyterenyén méretre darabolnak, majd Európa számos országába juttatják el Tizenkét esztendeje, 1992-ben kezdte meg tevékenységét Bátonyterenyén a Silco-Inox Kft. A kezdetben olasz-magyar cég (amely azóta teljesen olasz tulajdonba került) rozsda- mentes acéllemezekkel kereskedik Európa-szerte, Magyarországon a legnagyobb szervizközpontként. A Thyssen-Krupp csoport tagjaként működő Silco-Inox Kft. kollektíváját ez évben Nógrád Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Nógrád Gazdaságáért-díjjal tüntette ki. ink közül a bolgár Chrom és a lengyel Cornaglia a legjelentősebb. Cégünk éves forgalma meghaladja a hatmilliárd forintot. Kapacitásnövelő beruházást a közeljövőben nem terveztünk, de több kisebb fejlesztést haj- Mivel foglalkozik a Silco-Inox Kft. ? - kérdeztük Vágó Pétert, a cég értékesítési vezetőjét. ' - Rozsdamentes acéltekercsek hasítását, táblalemezzé történő darabolását, valamint igény esetén szálcsiszolását végezzük. Ezen anyagokból készítenek vevőink például evőeszközöket, élelmiszeripari tartályokat, konyhai mosogatótálcákat, asztalokat, tűzhelyeket, valamint gépkocsi-kipufogókát is.- Milyen változások történtek a cégben az alapítás óta?- Az alapítás óta az olasz tulajdonos ötven százalékról száz százalékra növelte részesedését a cégben. Az üzem-, épületet két ízben is bővítettük, amelyet a gyártás bővülése indokolt, illetve vevőink még komfortosabb kiszolgálása érdekében modern irodaházat építtettünk. A gépsorokon több alkalommal ki- sebb-nagyobb korszerűsítést végeztünk. Létszámunk a /\ méretre darabolt lemeztáblákat kérésre korszerű gépsoron szálcsiszolják növekvő értékesítés---------------------------------------------------------------------------------------táridők, maximális segítőkészség és rugalmasság, jó partnerkapcsolat.- Milyen támogatásokat nyújt a Silco-Inox Kft. dolgozóinak, illetve Bátonyterenyének, Nógrád megyének?- Munkatársaink számára tiszta, kulturált munkahelyet teremtettünk a már említett csarnokbővítéssel és az új irodaház kialakításával. Kollégáink számára kiemelkedő szociális körülményeket igyekszünk teremteni, amelyet negyedéves prémium-rendszerrel és 13. havi fizeFOTO: GYURIAN sei párhuzamosan évente egykét fővel emelkedett.- Milyen belföldi és külföldi partnerekkel állnak kapcsolatban? Mekkora a cég forgalma? Terveznek-e bővítést, fejlesztést? - A magyar piacon kívül mintegy tíz közép- és kelet-európai ország piacaira szállítunk. Belföldön piacvezető pozíciót sikerült elérnünk. Ebben olyan partnerek voltak segítségünkre bizalmukkal, mint a téglási Hajdú Rt., a pápai Elekthermax, a budapesti Rév és Társa, illetve a salgótarjáni SVT-Wamsler Rt. Országhatáron kívüli partneretunk végre a minőség további javítása érdekében.- Mivel érdemelte ki a megyei önkormányzat elismerését a cég, milyen minőségpolitika áll a díj mögött? - fordultunk Gubacsi László termelésvezetőköz.- Évről évre növeltük kül- és belföldön is termelésünket és értékesítésünket. Stabil, megbízható partnernek számítunk vevőink számára, akik igényeinek maximális kielégítésére törekszünk. Minőségpolitikánk elemei: az adott felhasználási célnak megfelelő anyag- minőség szállítása, rövid hatéssel egészítünk ki. A város ön- kormányzatának egyik legnagyobb adófizetője vagyunk: iparűzési adónk évi tízmillió forint, emellett szakképzési hozzájárulással segítünk két Nógrád megyei középiskolának. Lehetőségeinkhez mérten rendszeresen támogatjuk a kistere- nyei Ábel gyermekotthont, és eseti támogatásokat nyújtunk a város rendezvényihez is. Amit azonban a legfontosabbnak tartok: lokálpatriótaként kiemelten kezeljük a megyei vállalatok és vállalkozók rendeléseit. A cég kiállítótermében, egy félautomata hajtáslánc szemléltetése közben Készült Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének a támogatásával.