Nógrád Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)
2004-09-22 / 221. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYE 2004. SZEPTEMBER 22., SZERDA N O G R A D ÉVADNYITÓ. A Magyar Színház vendégjátéka nyitja a salgótarjáni színházi évadot szeptember 26-án és 27-én a Boldog Asztrik küldetése című történelmi darabbal. ____________________________________■ K örtánccal és borversennyel SZÉCSÉNY Bár a szüreti bizottmány már javában dolgozik az előkészületeken, az még nem dőlt el, hogy ki lesz a bíró és a gazda az október 2-i , szombati rendezvényen. A városháza előtti körtánc része lesz a vigasságnak, azonban a szervezők meglepetéssel is szolgálnak: a nagyparkolóban vásári forgatag várja a szüretelőket, a szabadtéri színpadon szórakoztató műsorszámokat mutatnak be, s itt tartják meg a borok versenyét. A rendezvényt bál zárja maid.______________________________i Nagygönctől a Shrekig Érsekvadkert A piactéren, a közösségi házban és az ifjúsági házban zajlik majd az egész napos falunap szeptember 25-én, szombaton. Nagygöncfőzéssel indul a nap, majd „bolhapiaccal”, ügyességi és sportvetélkedőkkel folytatódik a katolikus iskola sportpályáján. Ezt követően kerékpáros túra és mesés-táncos gyermekműsorok szórakoztatják majd a vendégeket - Kömyei Alice játékmester vezetésével és a Lajtorja gyermektáncegyüttes közreműködésével, ahol bőrdudán játszik majd Bese Botond. Délután négytől a nagy sikerű Shrek című rajzfilm második részét nézhetik meg az_ érdeklődők, majd kézimunka-kiállításon és az Őszi kavalkád elnevezésű zenés műsoron szórakozhatnak a résztvevők. Megkezdődött az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Erdők hete című országos rendezvénysorozata, melynek célja, hogy a figyelmet az erdőre, a vele kapcsolatos problémákra irányítsa, s párbeszédre ösztönözze az érintetteket. Az idei - nyolcadik - eseménysorozat előterében a magánerdők állnak, erről a témáról rendezett fórumot tegnap Fenyvespusztán az Egererdő Rt. Bátonyterenyei Erdészete. Tulajdonosok, gazdálkodók, szakemberek, vállalkozók részvételével tartották meg a rendezvényt, amely a délelőtti gépbemutatóval kezdődött. Délután kettőtől előadásokat hallgattak a jelenlévők: Csendes József, az Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóságának helyettes igazgatója a magán-erdőgazdálkodás helyzetét ismertette. Mezőgazdasági művelésből kivont területek erdősítésének lehetőségéről tájékoztatta a résztvevőket Molnár László, a Magánerdőgazdálkodók Országos Szövetségének alelnöke. Előadásában szólt többek közt arról, hogy a nemzed vidékfejlesztési terv keretében 2004-2006-ban 30 ezer (idén kilenc, jövőre 10, a következő évben 11 ezer) hektár erdő telepítéséhez, csaknem húszmilliárd forintos tétel áll rendelkezésre. Az előadó jelezte: másfajta finanszírozásról van szó, mint ami eddig volt: a szóban forgó egy három lábon álló támogatási rendszer. Egy része a telepítésre, a másik összeg a telepítés ápolására, a harmadik pedig az erdőtelepítés miatt kiesett jövedelem pótlására szolgál. Legfeljebb húsz évig jövedelempótló támogatásban részesülhet ugyanis az a-tulajdonos, aki mezőgazdasági területén erdősíteni fog. Molnár László ezen kívül az ezzel párhuzamos, egyéb pályázati lehetőségekről, a szántóföldek, rétek, legelők, természetvédelmi érdekeket nem sértő területek nemzeti forrásból történő erdősítéséről is szólt előadásában. A továbbiakban Jung László , az Egererdő Rt. vezérigazgatóhelyettese A fa energetikai célú termesztése című előadása hangzott el. A programot a fenyvespusztai erdészeti erdei iskola, valamint a Tuzson-arbo- rétum bemutatása zárta. ■ Magyarország „mélypontja” Salgótarjáni barlangászok 320 méterre a föld alatt Terepjárónk dülöngélve haladt a félméteres bakhátakkal teli úton. Fél szemmel az erdő szélét figyeltem, hogy lesz-e időnk kiugrani, ha a kocsi csúszni kezd a meredély felé... Utána kitároltunk, a kerekek nyüszítve igyekeztek egyenesben tartani a jármű farát, az meg ment ahová akart, oldalt és lefelé. Manga Mihály mellettem, nem kimondottan kőarccal rángatja a váltót, hátul a tömérdek felszerelés között Musztmi Feri vigyorog, mint akinek most jött meg a Mikulás. Feszítem a lábam én is, mintha az én oldalamon is lennének pedálok, pedig nincsenek. Majd a kocsi megállt. Csend lett, nagy csend...- Gyorsan kifelé! - így Mihály. Mi meg gyorsan ki is szálltunk. Pár centin állt a hátsó kerék, elő a lapátokkal - ezt szeretem a barlangászaiban, állandóan kocsit ásunk - jegyezte meg Feri, miközben a hátsó kerekek híg agyaggal terítettek be. Mihály bentről megszólalt:- A kocsit nem összekoszolni! Ezután nem papírra való mondatok váltották egymást. Végül is hogyan jutottunk ide? Gyerekkoromban kedvenc íróm volt - lehet, hogy még ma is az - Jules Verne. Egyik könyve, az Utazás a Föld középpontjába, annyira megfogott, hogy lehet, ezért lettem barlangász. Mihály beszámolt nekünk a vecsembükki zsombolyról, ami Magyarország legmélyebb barlangja. Nosza, kalandra fel! Kötelek, hágcsók, karabinerek, szögek, mászógépek, lámpák, sátrak, hálózsákok, kaja, pia, meg a többi lom. Bezsúfolódtunk a terepjáróba és a Sziklaorom Hegymászó és Barlangász Club elindult öregbíteni hímevét. Bódvaszilason érdeklődtünk az információs központban, a kocsmában, hogy hogyan jutunk ki a zsombolyhoz. (Zsomboly: függőleges irányú víznyelő barlang. A SZERZŐ.) Egy odavalósi erdész elment Mihállyal megmutatni az utat. Valamikor este 11 körül jöttek vissza, természetesen eredmény nélkül.- Akkor mi megyünk - köszöntünk a segítőkész erdésztől. Innen rémes utunk volt felfelé. Úgy 6-7 kilométert mentünk olyan utakon, ahol a harckocsi sem jár, végül a fennsíkon, egy vadetetőnél ledőltünk mint a zsák. Nyugodtan ehették volna ki alólunk a vadak a szénát, olyan fáradtak voltunk... Gyönyörű napsütéses reggel, madarak, kék ég. Gyalog indultunk el a lyuk keresésére, és meg is találtuk. Mihály visszament a járműért, mi pedig szemrevételeztük a környéket. Az erdei úttól 10 méterre volt az óriási beszakadás, egyik oldalán védő vaskorlát. Hűvös légáram borzolta a fejünket, a lefelé vezető akna felső részén vastag moharéteg látszódott. Sátorhely után néztünk, én egy jó kis tisztást néztem ki, amiről kiderült, hogy a szlovák-magyar határsáv. A jelzőköveket is megtaláltuk. Hát akkor marad az erdő. Pakolásztunk, ettünk, ittunk, heverésztünk, múlt a nap. Később Mihály kitalálta, próbaképpen ereszkedjünk le az első aknába (a víznyelő több aknából áll), hogy bemérjük a kutatásra fordítható időt. Beszereltük a köteleket, beöltöztünk. Irány a mélység. Lassú ereszkedés volt, mert néha megálltam a kötélen, hogy fotókat készíthessek. Ugyanígy Mihály is. A fenti mohát felváltotta a csupasz mészkőfal, a nagy bejárat egyre keskenyebbé változott. Megráztam a karbidtartályomat, fellángolt az acetiléngáz fehér fénye, igen ez már utazás volt a mélységbe. Hogy hová? Meddig? Az majd kiderül. Lent voltunk az első akna mélyén, hatvan métert ereszkedtünk, lent vastag humuszréteg, bogarak tömegei, zsíros agyag. Mesterséges törmelékfogó vasrács. Felnéztünk az alig látható bejáratra. No akkor felfelé. A mászógépek ütemesen felhúztak, egy állás, egy lépés. Fél óra alatt tettük meg oda- vissza az utat. Jó arány - mondta Mihály - ugyanis a barlang kb. 300 méter mély - akkor óvatos becslés szerint 150 perc oda-vissza, no ez az elmélet, adjunk hozzá még eny- nyit, tehát öt óra alatt megjárjuk. Ha nem jön közbe semmi... No, dőljünk le. Reggel félálomban gyerekhangokat hallottam, de visszaaludtam. A zsomboly bejárata mellett egy kisméretű sírhantot emelt valaki, milyen humoros kezdése a napnak. Háromszáz méter kötél, pótelemek, víz, egykét csokoládé. Indulás. A köteleket, mivel tegnap megnéztük hová esnének, csak beejtettük a tátongó mélységbe. Első akna, beszerelés, második akna - lebetonozott kis térség, szűkület, ami kinyílik, mint a borosüveg nyaka lefelé, ki- lencvenméteres ereszkedés az ismeretlenbe. Fumak mellettem a hófehér cseppkövek, forgók a kötélen, néha fényképezek. Lent jó mélyen Mihály kiabál valamit, de csak akkor figyelek rá, mikor leszállók a kötélről.- Ne ereszd el!-Mit? De már elengedem a kötél végét, az felugrik vagy hat méter magasra, ennyit nyúlt az ereszkedés alatt. Mihály mondja is a magáét, ha nem érjük el, itt pusztulunk! Jön Feri, mondom neki, mi a gond. Aztán a kötél végét megtoldva lenn vagyunk. Mellettünk mint áramütötte kígyók hevernek a még most fehér színű kötelek. Sok lesz, intek a lábunk elé. Itt hagyjuk, döntöttünk, ugyanis szerintünk nem kell mind a további úthoz. Indultunk is, szűk járaton fel, vaslétrán le, egyik aknából a másikba. Végül ott voltunk a záporos nevű aknában, ami arról kapta a nevét, hogy a falról leszakadó apró borsókö- yek esőként záporoznak lefelé. Újabb akna bejárata. Eresztem a kötelet. Rázogatom, bedobok egy-két követ.- Mihály, van egy rossz hírem: nem ér le. Csak ülünk, gondolkodunk. Végül sorsot húztunk, ki menjen vissza az otthagyott kötelekért. Mihály ment. Teltek a percek, ültünk a sötétben, spóroltunk a karóiddal. Végre nagy nyögések közt megérkezett a vesztes. Kötél be, ereszkedés. Már közel voltunk az aljához. Kicsit nagyobb terem, műanyag zsákokban törmelék, a falon léghőmérő, 3,5 C-fok. Hát igen. Itt kilihegtük magunkat, ettünk a sáros csokikból, megnéztük a lámpákat, még egy utolsó ereszkedés, alig húszméteres és ott álltunk a zsomboly alján. Vas- rudak fogták meg a fémlemezeket, amivel az alázúduló anyagokat fogták meg. Alatta olyan iszap- és agyagtenger, hogy csak terpeszben lehetett befotózni a vízszintesen továbbhaladó, ember által nem járható résbe. Hát ez megvan - a kötelek alapján 320 méter. Lent voltunk Magyarország legmélyebb barlangjában és milyen messze a felszíntől! Most jött elő az évek óta begyakorolt rutin, köteleken fel, mindenki hátán agyagtól nehéz kötéltekercsek, fotótáska, pótfelszerelés. Lassan úgy éreztem magam, mintha egy másik embert vinnék a hátamon. A kilencvenes aknában, mivel az ordítozást elnyelték a falak, hárman voltunk egy kötélen. Az néha rászorult a cseppkövekre, a mászógép nem tudott átcsúszni rajta. Sok gond volt. Utána jött egy hülye ötletem, a nálam lévő köteleket ráakasztottam a főkötélre, sajnos Mihálynak is volt ilyen ötlete. Utána nem tudtuk kihúzni a mélyből. Mondtam Mihálynak: figyelj, ha nem megyünk ki, végünk van, tizenhat órája vagyunk lent. Oké, akkor indulás kifelé. Kint vihar tombolt, a mennydörgés úgy visszhangzott a kürtőben, mintha bedobtak volna egy zongorát... Jó buli volt, de végre kint. Csak ültünk az esőben, mosódott rólunk az agyag. Muszika fejét lehajtva, szemébe csurog az eső. Mihály kék színű ruhája sárga lett. Fényképezőgépem egy agyagcsomó, de lent voltunk, illetve a kötelünk még lent vannak. Próbáltunk tüzet rakni, nem ment. Reggel nyolcra tudtam lábra állni. Újra le a második aknáig. Sok szenvedés árán kihúztuk a köteleket. Végül újra kint. Lementünk az aggteleki táborhoz, engedélyt kértünk egy fürdéshez. Utána hívtuk az otthoniakat, hogy miért nem mentünk még haza. Nem nagyon örültek. De megcsináltuk, ez a lényeg - voltunk a Föld középpontjában, sok csodát láttunk, újra kipróbáltuk magunkat. BUDA LÁSZLÓ Magánerdők hete Bátonyterenyén is Ereszkedés a feneketlen mélységbe... ...es felféle, maszogep segítségévet ____________________________A SZERZŐ FELVÉTELEI N ógrád kincse az erdő, hiszen a megye területének több mint 37 százalékát borítja FOTÓ: FARAGÓ Z. Manga Mihály és Musztrai Ferenc a második akna alján